Alpen Pharma Hungary

Alpen Pharma Hungary Az Alpen Pharma magyarországi története 2016-ban indult, a képviseleti iroda megnyitásával, Budapesten.

A cég portfóliójában vény nélkül kapható gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, étrend-kiegészítők és vényköteles készítmények szerepelnek. 2024, őszén a cégcsoport szépségipari részleget is elindította. Az Alpen Pharma vállalati csoportot 1997-ben alapították, azzal a céllal, hogy az egészség védelme érdekében, a betegek igényeit szem előtt tartva segítse különféle egészségügyi termékek előállítását, fejlesztését, terjesztését és népszerűsítését. A vállalat székhelye Európa szívében, Svájc fővárosában, Bernben helyezkedik el, képviseletei a világ számos országában megtalálhatóak, tevékenysége kiterjed Nyugat- és Kelet-Európára valamint Ázsiára. Minden egyes vállalathoz tartozó cégképviselet vezető szerepet tudhat magáénak az országos gyógyszerészeti piacokon, hirdetési és forgalmazási feladatok széles választékát kínálja az adott országban, beleértve az engedélyeztetési feladatokat is. Csoportunk egyik legfontosabb tevékenysége különféle klinikai vizsgálatok lefolytatása a hatályban lévő GCP szabványok alapján, ezen feladat tovább növeli a vállalat által kínált szolgáltatások listáját. A cég mostanra sikeres egészségügyi partnerré vált, mely folyamatos kapcsolatban áll országos nagykereskedelmi cégekkel, egészségügyi intézményekkel, orvosokkal, gyógyszertárakkal és mindezeken kereszül a fogyasztókkal is. Cégünk aktív támogatója, és résztvevője különféle szakmai konferenciáknak, kongresszusoknak, melyek lehetővé teszik a szakemberek tapasztalatainak megosztását, megvitatatását.

Örömmel vettünk részt a legutóbbi nőgyógyászati konferencián mely Debrecenben került megrendezésre szeptember 26-28 közö...
17/10/2025

Örömmel vettünk részt a legutóbbi nőgyógyászati konferencián mely Debrecenben került megrendezésre szeptember 26-28 között, ahol lehetőségünk volt bemutatni a Distraza innovatív készítményt, és személyesen is találkozhattunk számos szakemberrel.

A beszélgetések során sok értékes szakmai visszajelzést kaptunk, és megerősítést nyert, hogy a Distraza fontos szerepet tölthet be a nőgyógyászati ellátásban.

Köszönjük minden résztvevő érdeklődését és a nyitott szakmai párbeszédet, inspiráló volt ennyi elkötelezett orvossal találkozni!

Mérföldkő a Distraza életébenNagy örömmel osztjuk meg, hogy a májusi bevezetés óta először képviselhettük cégünket a Dis...
08/09/2025

Mérföldkő a Distraza életében

Nagy örömmel osztjuk meg, hogy a májusi bevezetés óta először képviselhettük cégünket a Distraza vényköteles portfólióval egy szakmai konferencián.

Az eseményt kifejezetten a kelet-magyarországi nőgyógyász szakemberek számára szervezték, ahol 127 regisztrált nőgyógyász vett részt Hajdúszoboszlón. A Distraza bemutatása mellett lehetőségünk volt az Active Flora és a Tyrosur termékcsalád ismertetésére is.
A rendezvény során több szakemberrel egyeztettünk közös referáló előadásról és személyes találkozóról, amelyek elősegítik a jövőbeni együttműködéseket és a termékek mélyebb szakmai megismertetését.

Az ilyen kongresszusok azért különösen fontosak számunkra, mert lehetőséget adnak a közvetlen párbeszédre az orvosokkal, a tapasztalatok és igények megismerésére, valamint arra, hogy együtt alakítsuk a páciensek számára elérhető legjobb terápiás megoldásokat.

Ez a mérföldkő megerősíti elköteleződésünket a szakmai közösség és a betegek támogatása iránt.

Első alkalommal a Balatonfüredi Magyar Bajnokságon – A Davroe bemutatkozása2025-ben május 24. és 25-én nagy örömmel csat...
29/05/2025

Első alkalommal a Balatonfüredi Magyar Bajnokságon – A Davroe bemutatkozása

2025-ben május 24. és 25-én nagy örömmel csatlakoztunk a rangos Balatonfüredi Magyar Bajnoksághoz, amely immár 67. alkalommal került megrendezésre a Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Egyesület és Balatonfüred Város Önkormányzatának közös szervezésében.

Ez a nívós esemény évről évre meghatározó szakmai találkozópont a hazai fodrászok, sminkesek és körmösök számára, így különösen nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Davroe márkát képviselve első alkalommal vehettünk részt ezen a kiemelkedő rendezvényen.
A verseny és a szakmai programok során lehetőségünk nyílt megismerni a fodrásztársadalom tagjait, megosztani velük a Davroe értékeit – a természetes összetevőkre épülő, vegán és cruelty-free hajápolási termékeket –, valamint inspiráló szakmai beszélgetéseket folytatni.

Hisszük, hogy az ilyen események kulcsszerepet játszanak abban, hogy közelebb kerüljünk a szakmához, megismerjük az igényeket, és együtt építsünk egy fenntarthatóbb, egészségesebb jövőt a hajápolásban.

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki meglátogatott bennünket a standunknál, és bízunk benne, hogy találkozunk a következő rendezvényeken is!

https://www.davroe.hu/hu/
https://www.instagram.com/davroe.hu/

Kávészünet - 30 éve egy hajóbanMájus 9–11. között Siófokon rendezték meg a gyermekorvosok számára szervezett szakmai ese...
26/05/2025

Kávészünet - 30 éve egy hajóban

Május 9–11. között Siófokon rendezték meg a gyermekorvosok számára szervezett szakmai eseményt, a KV Szünet Konferenciát. A konferencia célja, hogy a gyermekgyógyászat területén dolgozó szakemberek számára naprakész tudást, szakmai fejlődési lehetőséget és közösségi élményt biztosítson.

A rendezvényen számos előadás és workshop várta a résztvevőket, amelyek segítettek bővíteni az orvosok ismereteit a legújabb kutatási eredményekről, kezelési irányelvekről és terápiás lehetőségekről.

Fontosnak tartjuk, hogy vállalatunk is jelen legyen ezeken a szakmai eseményeken, hiszen közvetlen kapcsolatot tudunk építeni a szakemberekkel, megismerhetjük a mindennapi munkájuk során felmerülő kihívásokat, és bemutathatjuk termékeinket, amelyek támogatást nyújthatnak a gyermekek egészségének megőrzésében.

A konferencia során lehetőségünk volt bemutatni portfóliónkat, és külön örömmel szerveztünk nyereményjátékot is: a kérdőívet kitöltő látogatók között Alpexavit termékmintákat sorsoltunk ki. Köszönjük mindenkinek a részvételt és az érdeklődést – öröm számunkra, hogy a gyermekgyógyászati közösség tagjaival találkozhattunk és közösen dolgozhatunk a jövőben a gyermekek egészségéért.

Nők az üzleti életben eseményMájus 10-én, szombaton került megrendezésre a „Nők az üzleti életben” című inspiráló rendez...
12/05/2025

Nők az üzleti életben esemény

Május 10-én, szombaton került megrendezésre a „Nők az üzleti életben” című inspiráló rendezvény, amelyen először mutatkoztunk be a nagyközönség előtt a Davroe ausztrál hajápolási márkával.

A résztvevőknek lehetőségük volt személyesen is megismerni a Davroe filozófiáját, természetes összetevőkre épülő termékeit, valamint kipróbálni és megvásárolni a kínálatunkat.
Az esemény egyik különleges pontja volt, hogy Horváth Vivien hairstylist lenyűgöző frizurákat készített a vendégeknek a Davroe termékeivel, bemutatva, hogyan kombinálható a professzionális hatékonyság a természetes ápolással.

Ez az alkalom mérföldkő volt számunkra, hiszen elindítottuk a közvetlen fogyasztói (B2C) kommunikációt és értékesítést is Magyarországon. Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen értékes és támogató közegben mutathattuk be a Davroe küldetését: egészséges, tudatos hajápolás kompromisszumok nélkül.

https://www.davroe.hu/hu/
https://www.instagram.com/davroe.hu/

Hivatalosan is megérkezett Magyarországra a DAVROE!Örömmel jelentjük be, hogy a természetes, vegán és állatkísérlet-ment...
30/04/2025

Hivatalosan is megérkezett Magyarországra a DAVROE!

Örömmel jelentjük be, hogy a természetes, vegán és állatkísérlet-mentes professzionális hajápolási termékeiről ismert DAVROE márka mostantól hazánkban is elérhető – az Alpen Pharma Kft. hivatalos képviseletében

A DAVROE célja, hogy kompromisszumok nélküli megoldást nyújtson minden hajtípus számára – gyengéd formulákkal, fenntartható szemléletben

Fedezd fel a tudatos hajápolás új szintjét a DAVROE-val!

További részletekért kövess minket Instagramon: https://www.instagram.com/davroe.hu/

https://www.davroe.hu/hu/

Sikeresen zárult a legutóbbi Együtt a Magyar Szülészetért 2025. Konferencia – közelebb a szakemberekhezNagy örömünkre sz...
24/04/2025

Sikeresen zárult a legutóbbi Együtt a Magyar Szülészetért 2025. Konferencia – közelebb a szakemberekhez

Nagy örömünkre szolgált, hogy részt vehettünk a legutóbbi védőnői és szülésznői rendezvényen a Nemzeti Múzeumban Budapesten, ahol közel 300 egészségügyi szakember fordult meg standunknál a nap folyamán. A helyszín ezúttal egy múzeumi kisterem volt – szűkös, de annál meghittebb légkörrel –, ahol folyamatosan érkeztek az érdeklődők, még az előadások alatt is.

Külön öröm volt számunkra, hogy a nagyobb városokból (pl. Győr, Nyíregyháza, Gyöngyös, Budapest) érkező védőnők már jól ismerték termékeinket – csupán némi ismétlésre volt szükség. Ezzel szemben a kisebb településekről érkezők közül többen is jelezték, hogy ritkán jutnak el hozzájuk a cégek képviselői. Ez ismét megerősítette bennünk, hogy milyen fontosak ezek a személyes találkozások – és hogy a konferenciák remek lehetőséget biztosítanak a kapcsolatteremtésre.

Termékeink közül fókuszban volt az Active Flora, a Nisita, a Coldisept és az Alpexavit brandek.

A legtöbb kérdés az Active Flora termékcsalád és a Nisita kapcsán érkezett, ezek keltették a legnagyobb érdeklődést. Ugyanakkor szó esett a Coldisept és az Alpexavit termékekről is – különösen a szülésznők körében, akik a várandós gondozás során is hasznosnak tartják ezeket. A szakemberek elmondása szerint az információk könnyebb befogadása érdekében célzottan, az érdeklődésükhöz igazodva mutattuk be a termékeinket.

A rendezvény extra színt kapott a tombolaszelvény-osztással, ami még több érdeklődőt csábított a standunkhoz – és biztosította, hogy figyelmesen végighallgassák a bemutatóinkat.

A konferencia kiváló lehetőséget adott arra, hogy új szakembereket ismerjünk meg, és megerősítsük a kapcsolatot a már ismert partnerekkel. Ismét bebizonyosodott, hogy a személyes jelenlét és a tájékoztatás kulcsfontosságú, különösen a kisebb települések esetében.

Köszönjük mindenkinek, aki meglátogatott minket – találkozunk a következő rendezvényen!

Április 7-én Dunaföldváron került megrendezésre legutóbbi Baba-Mama Klub eseményünk, melynek témája az immunerősítés (Al...
17/04/2025

Április 7-én Dunaföldváron került megrendezésre legutóbbi Baba-Mama Klub eseményünk, melynek témája az immunerősítés (Alpikol szirup) és a probiotikumok (Active Flora baby+) szerepe volt a gyermekek egészségében. Emellett két különleges termékről is szó esett: a Tyrosur-ról, amely nyár előtt különösen aktuális, valamint az Esprico-ról, hiszen ADHD-val érintett anyukák is jelen voltak a klubban.

A rendezvény kiemelkedően sikeres volt – rengeteg anyuka érkezett, akik nagy érdeklődéssel vettek részt a beszélgetésben. A visszajelzések alapján különösen értékes számukra, hogy ezek az alkalmak nyugodt, őszinte, tabuk nélküli légkörben zajlanak, ahol bátran feltehetik kérdéseiket.

Ezek a találkozások számunkra is rendkívül értékesek. Ritka lehetőség, hogy közvetlenül a végfelhasználókkal beszélgethetünk, első kézből hallhatjuk, mire van valóban igény, milyen kérdések merülnek fel, és hogyan segíthetünk nekik a mindennapi döntésekben. A szakmai partnerek után a családok elérése is kulcsfontosságú, hiszen ők azok, akik a termékeket használják – az ő bizalmuk, visszajelzéseik a legfontosabb alapjai a márkák hitelességének.

A legnagyobb elismerés pedig az volt, amikor a végén megkérdezték: „Mikor lesz a következő, és miről fog szólni?”

Hálásak vagyunk minden résztvevőnek, és már tervezzük a következő alkalmat!

https://alpenpharma.hu/hu/press-center2-hu/news-hu/beszamolo-a-dunafoldvari-baba-mama-klub-rendezvenyunkrol

Team Hungary 🇭🇺
04/10/2024

Team Hungary 🇭🇺

24. Nemzetközi WorkshopKis Izabella a 23/24 marketing év legeredményesebb orvos- és patikalátogatója, aki 2025-ben eluta...
01/10/2024

24. Nemzetközi Workshop

Kis Izabella a 23/24 marketing év legeredményesebb orvos- és patikalátogatója, aki 2025-ben elutazhat Bern-be Svájcba az Alpen Pharma székhelyére! 🥇

Horváth Melánia a 23/24 marketing évben az innovatív projektjével 11 pályázó ország 23 projektje közül a Top5-ben végzett!

Még egyszer nagyon gratulálunk kollégáinknak! Ezúton is köszönjük munkátokat! ❤️🇭🇺🇨🇭

13/07/2024

Cím

Soroksári út 48
Budapest
1095

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Alpen Pharma Hungary új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Alpen Pharma Hungary számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram