Zümmögő

02/04/2026

Végre megjöttek a munkagépes matricák! 🚚🚜
Van kakiszippantó autó is. Csaxólok! 😆

02/04/2026

Autizmus Világnapja. Ismét •Nefi• Autizmus-és ADHD-barát támogatás felnőtteknek és családoknak elgondolkodtató bejegyzésével "ünnepelve"!

Nem fogom megtartani az oldalamon az autizmus világnapját. És nem azért, mert PDA-s (extrém szorongásvezérelt elváráskerülő) vagyok vagy mert ne lenne fontos. Hanem pont azért, mert túl fontos ahhoz, hogy ilyen üres, kényelmes, kipipálható gesztusokkal elintézzem.

Mert minden évben ugyanaz történik.

Április 2-án megjelennek a kék szívecskék. Kék profilképek. Kék szalagok. „Elfogadás”, „megértés”, „támogatás”.

Másnap pedig ugyanazok az emberek kérdezik meg:

– „Nem lehetne, hogy az a furcsa gyerek inkább másik osztályba menjen?”
– „Nem zavarja ez a többiek tanulását?”
– „Biztos, hogy ide való?”

És ott állsz, és nem tudod, sírj vagy nevess. Mert az a „furcsa gyerek” tegnap még egy kék szívecske volt. És nem, ez nem egy kiragadott példa. Ez a mindennapok valósága.

🔹 Az a tanár, aki kirakja a „minden gyerek egyenlő” posztot, majd szünetben odasúgja a kollégának, hogy „ezzel a gyerekkel nem lehet mit kezdeni”.

🔹 Az a szülő, aki könnyezős emoji kíséretében osztja meg az autizmus világnapját, majd másnap a szülői csoportban arról ír, hogy „az én gyerekem nem ezért jár ide”.

🔹 Az a szakember, aki konferencián az elfogadásról beszél, majd egy autista felnőttet problémás esetként kezel, mert nem illeszkedik a tankönyvi képbe.

És közben mindenki meg van győződve arról, hogy ő a jó oldalon áll.

De nem csak emiatt nem rakok ki kék szívecskét. Hanem mert a kék szimbólum és a kék szívecske nem véletlenül lett sok autista számára kellemetlen. Erősen kötődik azokhoz a kampányokhoz és szervezetekhez (Autism Speaks), amelyek hosszú éveken át úgy beszéltek az autizmusról, mint egy tragédiáról, mint egy betegségről, amit meg kell előzni, kezelni, megszüntetni. Olyan narratívát építettek fel, ahol az autista ember nem egy teljes értékű személy, hanem egy probléma, amit meg kell oldani.

Nem csoda, hogy sok felnőtt autista az elfogadás helyett inkább a neurodiverzitás szemlélethez kötődő jelképeket használja, például

🌈 a szivárvány színeit
♾️ vagy az arany színű végtelen jelet.

Mert ezek nem azt mondják, hogy „szegények, segítsük őket”, hanem azt, hogy „létezünk, ilyenek vagyunk, és jogunk van így létezni”.

Mert a valódi elfogadás nem egy nap. Nem egy poszt. Nem egy szívecske.

👉 Hanem az, amikor másnap is ugyanúgy bánsz azzal a gyerekkel vagy felnőttel.
👉 Amikor nem akarod eltüntetni, megjavítani, átrakni máshova.
👉 Amikor nem csak addig vagy elfogadó, amíg csendben ül és nem zavar.

Hanem akkor is, amikor nehéz.

És amíg ez nincs meg, addig nekem ez az egész nem az elfogadásról szól. Hanem a képmutatásról.

01/04/2026

Sokszor akkora katyvasz van a fejekben, hogy pontosan melyik fogalom mit jelent, és mire ad jogosultságot, hogy régóta érett bennem a gondolat egy lapozó összedobására...Próbáltam lényegre törően, és egyszerűen leírni.

Tudom, hogy az élet nem rózsalugas sem az egészségügy, sem a köznevelés berkeiben manapság. De szeretném leszögezni, hogy az SNI-státusz felvétele, vagy egy szükséges diagnózis, amit BNO-kóddal jelölnek, nem ördögtől való! Javaslom a tájékozódást, az átgondolást és a szakemberi konzultációt a döntések meghozatala előtt!

Azért mert nincs "kód", vagy nem beszélünk róla, attól még a probléma jelen van/lesz és megoldásért kiált! A következményeknek pedig a gyermek láthatja kárát...

31/03/2026

Kivel fogok találkozni május 16-án a KORE koraszulott.com eseményén?
Én már nagyon várom! 🥰🤗🩷

21/03/2026

Ma van a Down-szindróma világnapja... Idén Verka gondolatait osztom meg, akit egy ideig szakemberként kísérhettem kislánya fejlődésében.
Pásku Veronika • népzene • előadóművészet • zenetudomány köszönöm az őszinte és edukáló gondolataidat!

16/03/2026

Az esemény képe telón egy csicskalángos, meg amúgy se viszi sehova az algoritmus hirdetés nélkül, ezért sima bejegyzésben is kirakjuk! 😅
Osszátok, mentsétek! Köszi!
Orsi és Judit

https://www.facebook.com/share/1CfekTCgw3/

13/03/2026

Egy jó ideje már, hogy felhagytam az "evéscsopik" vezetésével...😎
15 éve foglalkozom a témával aktívan, mialatt rengeteg változás történt a területet érintő szakmai protokollokban és ajánlásokban. Míg régebben az organikus / neurológiai és fiziológiás okok álltak a a téma reflektorfényében, most a neurodiverzitást érintő kutatások kapcsán előtérbe kerültek a szenzoros étkezési zavarok, és a táplálékbeviteli zavart okozó, inkább a pszichológia és pszichiátria hatáskörébe tartozó betegségek.

A hazánkban elérhető kapcsolódó képzés(ek) is inkább eredendően az organikus zavarokat helyezik előtérben, ahol akár megoldás lehet egy csoportos terápiás helyzet, vagy evés fókuszú foglalkozás...

Az igények azonban eltolódtak a nem organikus okok megoldása irányába, épp ezért felelős szakemberként szükségesnek láttam átgondolni a munkám alapjait és eszközölni néhány változtatást, ami harmóniában áll a szenzoros háttér okán megjelenő tünetekkel, nehézségekkel. Ez pedig kizárólag egyéni terápiás helyzetben működik a szubjektív megítélésem szerint.

Tudom, hogy rajtam kívül sokan csoportoznak. A háttér okokat is sokszor sejtem, hogy miért. Hogy ez mennyire hoz valós megoldást a kliensek életminőségében, azt nem tudom.

Azt viszont igen, hogy én egyéni terápiában tudom azt a szakmai hátteret nyújtani a közös munkához, ami könnyebben mozdít valós megoldás felé...
Aki ismer, az tudja - mert a mentori munkám során is ezt szajkózom - , hogy gondolkodni, és változtatni mindig ér! ☝😊

12/03/2026

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Sanyi is csatlakozott hozzánk, mint evészavar-felépülési mentor. Olvassátok el Orsival közös írását a felnőttkori ARFID-ról! 👏

Egy munkahelyi közös ebéden vagy. A felszolgáló eléd teszi a tányérodat, valaki az asztal túloldalán rád mosolyog. „Úgy nézel, mintha még sosem ettél volna ilyet.” Bele sem gondolnak, mit jelenthet egy evészavarral küzdő ember számára egy ilyen megjegyzés. Talán csak heccel...

11/03/2026

Talán a pályafutásom legmeghatározóbb, és legemlékezetesebb esete, amely alapjaiban írta újra a szakmai jellemfejlődésem útját...

(részlet a meséből) 👇

"Mit adhattam én szakemberként egy olyan helyzetben, ahol a mérleg karjai nem billentek sem az élet, sem a halál irányába? Mégis mit mondhattam, vagy milyen tanácsot adhattam egy olyan szülőpárnak, akinek a veszteségét felfogni nem lehetett? Meglehetősen kevésnek éreztem magam…
Aztán valahogy mégis sikerült adni pár dolgot..."

Ha az egészet elolvasnád: https://www.zummogokorai.hu/matyasmadar-csaladmese/

10/03/2026

Manapság már MINDEN KISGYEREK SZENZOROS?
Ha annyi ezresem lenne, ahányszor feltették nekem ezt a kérdést... 🫢
A rövid válaszom a kérdésre a videóban van.
Hosszabban el szoktam mondani, hogy az elmúlt évtizedben az egyik legkutatottabb terület a fejlődő idegrendszer működése és sajátos fejlődési útjai. Mindez dinamikusan hat a diagnosztika rendszerére, új lehetőségeket kínálva a szenzorosság és a neurodiverzitás megértésére. Természetesen érinti többek között, a neveléstudomány a klinikai szakpszichológia és a társadalomtudományok területeit is.
Csoda, hogy a csapból is ez folyik? 😊 Csak szólok, hogy gyógypedagógusként sem lehet elkerülni a bevonódást és a szemléletünk formálódását... ☝️