Soltész Szilárd - mentálhigiénés műhely

Kezdőlap
Magyarország
Budapest
Soltész Szilárd - mentálhigiénés műhely

Soltész Szilárd

Coach, tanácsadó
Rendszerállító

12/11/2025

A túszmentalitás – a szabadság elfelejtett arca

A túszmentalitás egy tudatállapot – a psziché önvédelme a valósággal szemben, a félelem, a kontrollvesztés és a bizalmatlanság által beszűkült gondolkodás formájában. Nem azért élünk túszként, mert fizikailag fogva tartanak. Túszai vagyunk saját múltbéli tehetetlenségünknek, lelki megrázkódtatásainknak. Túszai vagyunk az előttünk élők fájdalmas hagyatékának, az ismeretlentől való félelemnek.

Az elme magyarázatokat gyárt, amelyek kitöltik az ismeretlent, miközben észrevétlenül túszul ejti azt, aki hisz bennük. A társadalomnak létezik egy mélyen hordozott kollektív félelme, amit a hatalom formává szervez: elnyomó intézménnyé, ideológiává, gazdasági modellé, mániává. Sötét időszak ez, ahol már az emberi méltóság is célponttá válik.

Isten nem azt akarja, hogy templomba járjunk, tekintélyek és politikusok előtt hajbókoljunk, hanem hogy képesek legyünk élni: örülni, alkotni, és egymást is felemelni – boldoggá tenni.

A túszmentalitásban élő ember már nem ismeri fel, hogy a falakat „józan gondolkodásnak” hívja, a kivezető utat pedig „veszélynek”. A zárakat gyűlöletnek, a láncokat pedig sorsnak éli meg. A túsz ilyenkor már nem a rendszer áldozata, hanem annak része. Hisz benne, mert egy eszmény mindig megnyugtatóbb, mint a szabadság maga.

A túszhelyzet véget ér, amikor már nem hiszünk a túszejtőben. Egy társadalom addig marad túszállapotban, amíg tagjai félnek a saját ébredésüktől. És az ébredés nem forradalom, hanem kijózanodás abból a kollektív álomból, hogy valaki más tart fogva bennünket – hogy az ellenség kívül van.

A túszmentalitásból nem lehet kitörni, csak felébredni lehet belőle.

kép: pinterest.com

22/10/2025

Ha elégszer megkérdőjelezlek, akkor én határozom meg, ki vagy

Az elnyomás nem mindig látványos. Sokszor csak annyi, hogy a másik többször mondja el a saját értelmezését, mint ahányszor te ki mered mondani a tiédet. Az elnyomás ilyenkor nem támadás, hanem inkább párafelhő: bevon, körülvesz, és mire észrevennéd, már nem látsz tisztán. A kérdések, a megjegyzések, a „jóindulatú” korrekciók lassan elkezdenek új valóságot építeni benned.

Az elfogadásra, a figyelemre éhes lélek könnyű táptalaj. Ilyenkor nincs szükség kiabálásra vagy fizikai agresszióra, elég néhány apró kétely: „Biztos, hogy jól emlékszel?”, „Nem gondolod, hogy túlreagálod?”, „Én ilyet sosem mondtam.” És te elkezdesz magadban kételkedni. Már nem vagy biztos abban, ki vagy. Amikor megkérdőjelez a másik, nem a lehetőségeid, hanem az ő elvárásai lesznek a mérce.

Kibontakozás helyett a lényeged halványul tovább. Miközben bizonyítani szeretnél, hogy jól láttad, jól érezted, jól értelmezted, észrevétlenül átadod a valóságod kulcsait. Ez az elnyomás finom verziója: nem vesz el tőled semmit, csak arra késztet, hogy te add oda. Először a bizonyosságodat, aztán a hangodat, végül önmagadat.

Ha valaki elégszer kérdőjelez meg, előbb-utóbb már nem fogsz magadban bízni. Ő lesz az, aki eldönti, mi igaz, mi túlzás, mi jogos érzés, mi hiszti. Ő lesz a „racionális”, te pedig az „érzékeny”. Ő a „nyugodt”, te a „nehezen kezelhető”. Ő az, aki „csak segíteni próbál”, te az, aki „mindenen megsértődsz”.

Egyetlen ellenszer létezik: visszaszerezni az autonómiánkat. Ha újra látni kezdjük, hogy a megkérdőjelezésünk mögött nem az igazság, hanem a kontroll és a hatalomvágy áll, akkor visszatalálhatunk. Nem másokhoz, hanem önmagunkhoz.
---
Ha most éppen abban vagy, hogy szeretnéd visszaszerezni az autonómiádat – azt, amit valahol útközben elhagytál magadból –, várlak konzultációra. Ott kezdjük, ahol most tartasz.

fotó: pinterst.com

28/08/2025

Az ellenállás ára: eltérít és leválaszt a valóságról

Nem a múlt negatív vagy pozitív dolgai a meghatározóak, hanem azok, amelyek megpendítik a lelkünk húrjait. Ellenállni lehet, de az eltérít és leválaszt a valóságról.

Az ellenállás hosszú távon rugalmatlanná tesz, leválasztja az életünket külön részekre. Külön kezeljük azt, ami egyben tartozna – és ezzel könnyű megteremteni az illúziót, hogy kézben tartjuk az ügyeinket.

A leválasztás kimerít, mintha folyamatosan egy gátat tartanánk vissza. A figyelmünket teljesen leköti a védekezés. Olyan, mintha egy láthatatlan szívócső szívná el az energiát, a figyelmet, a türelmet.

Ahol ellenállás van, ott a tér beszűkül, elakad az áramlás. Az ellenálló nemcsak a saját, hanem a közös lehetőségeket is gyengíti. Együttműködési helyzetekben ez különösen romboló: szűkíti a megoldások mozgásterét. Az ellenállás a szembesülés elkerülése – miközben pontosan ez a szembesülés lenne a kulcs a továbblépéshez.

A segítői munkámban, csoportokban is látom: amikor valaki képes megszakítani az ellenállást, ott erő szabadul fel. Aki viszont nem enged, az gyakran beleragad a pszichológiai vagy spirituális magyarázatokba, körbe-körbe forgatja ugyanazt – miközben a valódi lépést kerüli. Ugyanaz ismétlődik, csak más díszletben.

Mert a változás nem pusztán szándék kérdése, hanem az akaraté. Az akarat felelősséget hoz: azt jelenti, hogy döntök és vállalom a következményeket, és nem választom le egymásról az életem részeit, hanem egyben, egységben kezelem.

kép: pinterest.com

23/08/2025

Az elengedés engedély a megújulásra…

Olykor eljutunk kritikus pontokra: amikor a megszokott működés, a „régi önkép” már nem fenntartható (például egy életszakasz-váltásnál, veszteségnél, párkapcsolati törésnél). Ha válság, krízis jelenik meg, ami addig biztonságot adott, az könnyen széthullik, és kaotikus állapotban találjuk magunkat.

Ám nagyobb képben nézve a kaotikus állapot egy láthatatlan vonzási zóna. Ilyenkor vagy elnyel minket a zűrzavar, és sodródunk, vagy képesek vagyunk egy új, másik szinten rendezni magunkat. A személyiségünket elevenen meghatározó válság elérhet egy káoszpontba, ahol már nem képes a rendszer visszatérni az előző állapotaiba. Ahogy László Ervin fogalmaz: a káoszpont mindig választás elé állít – teljes összeomlás vagy megújulás.

Az életünket alapvetően általunk nem megváltoztatható rendek, szabályok mozgatják – azok az univerzális és spirituális törvények és szabályok, amelyek szervezik a kapcsolatainkat, a világot és a tudatot. Ezek működnek, akár tudunk róluk, akár nem. Nem a tudatosság mozgatja a dolgokat, hanem a szabályok.

Az elengedés momentuma a döntő. Az elengedés nem törli el a régit, nem oltja el a vihar erejét, nem állítja meg a folyó sodrát, de kinyithat valami mást. Megmutatja, hogy merre van a part, hol nyílik új meder, merre lehet továbblépni. A megújulás valódi vágya nélkül a káosz eláraszt. Az elengedés engedély a megújulásra, olyan ugrópont, ahol az életünk új irányokba rendeződhet.

A tudatosság navigál. Sokszor elég, ha megtanulunk bízni abban, hogy a nagyobb rend nem ellenünk, hanem értünk dolgozik. És ha engedjük, hogy vezessen, akkor a káoszból lassan kibomlik az új irány. Ilyenkor sokat jelenthet egy hiteles külső segítő, aki nem átveszi az irányítást, hanem segít ráhangolódni arra a rendre, amely nemcsak a túlpartra, hanem egy új életmederbe vezet.

kép: pinterest.com

17/08/2025

A segítők sokszor nem kivezetnek, hanem benne tartanak…

A segítői piac sokszor úgy működik, mint a reklám vagy a politikai kampány: nem a valóságból indulnak ki, hanem abból, mi könnyen fogyasztható a célcsoportnak és mi nem. Ami kényelmes, eladható, azt felerősítik. Ami nehéz, kényelmetlen, lassú – azt elengedik.

Sok segítő nem megoldást, hanem trendi csomagokat és panel gondolatokat kínál. Egyik nap a „belső gyerek” a jelszó, máskor az „anyaseb” vagy „apaseb”. Transzgenerációs mintákat vagy traumát diagnosztizálnak abban is, ami kicsit is szokatlan. És manapság már az is nárcisztikus, aki nem viszi le a szemetet.

A címkékkel az a gond az, hogy sokszor nem a kliensből indulnak ki, hanem a segítőből. Ő gyártja le a „problémaprofilt”, majd fogyasztható csomagként kínálja. Így a fejlődés égisze alatt valójában a valóság lesz megnyesve: nem a tényleges kérdések kerülnek asztalra, hanem a kényelmesen eladhatóak.

És a kliens? Megkönnyebbül. Úgy érzi, információhoz jutott, hatalma lett valami felett. De ez gyakran csak egy gonosz illúzió. Nem kell konfrontálódnia, nem kell szembenéznie az árnyékával – elég egy csoportban katarzist átélni, elég egy trendi címkére ráismerni, és megnyugodni: „igen, ez az én bajom”.

A változás, a gyógyulás ott kezdődik, hogy visszaszerezzük az erőt ahhoz, hogy elbírjuk a kényelmetlen felismeréseket, a konfrontációt önmagunkkal. Mert bármilyen üzenetet kiabáljon is a világ, rajtunk múlik, mit engedünk be, mit erősítünk, és mit vágunk le magunkból.

A valódi változás sokszor nem kényelmes. Nem trendi. Nem tapsolják meg azonnal. Fájdalommal jár, szembenézéssel, kockázattal. Mert kifelé a valódi belátás vezet.

kép: pinterest.com

27/07/2025

Menedék

Van, amikor a szorongás az egyetlen kapcsolatunk ahhoz, ami mélyen bennünk él. A test nem „rosszul működik”, csak üvölt valamit, amit már rég nem merünk kimondani.
Egy álmatlanság, egy indokolatlan pánik sokszor annyit jelent: valami bennünk nem hajlandó elaludni. Jel, hogy van valami, ami már nem hajlandó tovább hallgatni. Ami már nem akar többé alkalmazkodni ahhoz, amit rég kinőttünk.

Van, hogy a szorongás nem feloldandó probléma - hanem ébresztő. Csak éppen fájdalmasan hangos.
Az ébredés az egyetlen út, ami kifelé vezet a szorításból.

Aztán jön egy esemény vagy élethelyzet, amikor már nem elég, hogy „működünk”. Nem elég a rutin, az elterelt figyelem, a kötelességek.

Sokszor nem megoldásra van szükségünk, hanem menedékre. Egy belső térre. Egy tudatállapotra, ahol nem kell jól lenni. Ahol nem kell megfelelni. Ahol nem kell megérteni mindent. Csak lenni – azzal, ami van. Jelen lenni az igazunkkal. Nem szerepekben, nem elvárásokként, nem teljesítményként – hanem egyszerűen: önmagunként.

És a belső menedék mellé kell egy külső is. Egy hely, egy közeg, egy kapcsolat – ahol ezt a belső teret nem kell titkolni. Ahol nem kérdezik, hogy „mikor múlik már el”. Ahol nem ijednek meg az érzékenységtől.
Csak jelen vannak. Csak velünk vannak.
Van, amikor ez a legtöbb, amit kaphatunk. És talán a legtöbb, amit mi is adhatunk másnak.

kép: pinterest.com

13/07/2025

Van, hogy túl késő…

Olykor a valóságot úgy tagadjuk, hogy annak egy fontos aspektusát elfojtjuk, egy jóval kisebbet pedig kihangsúlyozunk. Oda fordítjuk a figyelmünket, ahol még irányíthatónak tűnik a helyzet. Ott kapaszkodunk meg, ahol még van némi mozgásterünk. És közben valami lényeges kimarad – de túl nehéz, túl bizonytalan, vagy túl fenyegető ahhoz, hogy közel engedjük.

A hangsúlyeltolás ilyenkor nem pusztán értelmezési hiba, hanem túlélési stratégia. Az elviselhetetlen háttérbe szorul, a kezelhető pedig felnagyítódik. Így jön létre egy torzított kép, ami adhat védelmet, egyensúlyt – egy darabig. Mert a valóság nem szűnik meg attól, hogy nem eszmélünk rá. Csak vár. Azonban mindig visszatér, és van, amikor már nem figyelmeztet, nem enged alkudozni, nem ad újabb haladékot.

Egyszerűen csak becsapódik, megmutatja magát. De mire egy mély belátás megszületik, gyakran már nincs mit vele kezdeni abban a formában, amire korábban lehetőség lett volna. Egy kapcsolat lehet, hogy már véget ért – de talán épp ennek kellett megtörténnie. És ilyenkor nemcsak az a veszteség, amit elveszítettünk, hanem az is, amit nem tudtunk elérni, mert nem léptünk időben.

És mégis: mindig van súlya a belátásnak. Erőt ad, amikor végre nem kell fenntartani a torz verziót. Már nem kell védekezni, magyarázni, eltolni.

Van, hogy a belátás már nem ad új lehetőséget – de adhat békét. És van, amikor ez a legtöbb, amit kaphatunk. Mert a valóság nem mindig nyújt új fejezetet. Nem lesz belőle fordulat, javítás. De ha már eljött, és megmutatta magát, többé nem kell hazudni. Sem magunknak, sem másnak.

És van, amikor ez is gyógyulás.

(Ha van olyan dolog az életedben, amit most még nehéz közel engedni, de már nem akarod tovább halogatni — várlak.)

kép: Claudia Giraudo

Cím

Budapest
1146

Weboldal

http://solteszszilard.hu/hu

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Soltész Szilárd - mentálhigiénés műhely új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Soltész Szilárd - mentálhigiénés műhely számára:

Parancsikonok

Szeretnéd, hogy a(z) rendelőod elsőként szerepeljen az Klinika tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Megosztás

Kategória

Mentálhigiénés szolgáltatás