Spirit Yoga Stúdió

Spirit Yoga Stúdió BEZÁRTUNK

Végtelen hála és köszönet van bennem, hogy ennyien jógáztatok nálunk, nálam, velünk ebben az évben is.✨ Köszönöm a bizal...
31/12/2024

Végtelen hála és köszönet van bennem, hogy ennyien jógáztatok nálunk, nálam, velünk ebben az évben is.✨ Köszönöm a bizalmatokat, a kitartásotokat, kedvességetek, amit kaptam/kaptunk minden látogatás alkalmával tőletek.🫶🏻

Idén is rengeteg emléket gyűjtöttünk közösen, ismeretségek és barátságok szövődtek a Spirit falai között, ami engem óriási boldogsággal tölt el, hiszen a jóga szeretete mellett, ez volt számomra a másik fő motiváció. Egy szuper közösségek létrejövetele.
Ez itt, a Spiritben meg is valósult, amiért végtelen hálás vagyok.

Kívánom, hogy jövőre is ilyen motivált maradjon minden kedves vendégem, attól függetlenül is, hogy 2025-ben már ebben a formában nem gyakorolhatunk együtt.🧘🏻‍♀️

Köszönöm, hogy jöttetek, gyakoroltatok, beszélgettetek és beszélgettünk. 🌞

Boldog Új Évet Kívánok!
2025-ben folytatjuk, egy másik formában!

Ölelés,
-Bogi

31/12/2024
Sok volt a bejgli? Esetleg több pálinka fogyott a kelleténél?🎄Megesik az ilyesmi, amikor jól érzi magàt az ember. Ne agg...
16/12/2024

Sok volt a bejgli? Esetleg több pálinka fogyott a kelleténél?🎄
Megesik az ilyesmi, amikor jól érzi magàt az ember. Ne aggódj, mert december 27-én és 28-án Bogi karácsonyi detox jógávak vár Titeket. A detox óra felfrissíti a testet, segíti az emésztést és kellően megizzaszt, így a méregtelenítésre is sor kerül.✨

Vàrunk sok szeretettel!🫶🏻

Bejelentkezés a MotiBro-n keresztül👩🏻‍💻

✨Idén sem maradhat el az Adventi Jóga! ✨December 14-én és 21-én karácsonyi dallamokra jógázunk, gyertyát gyújtunk, beszé...
08/12/2024

✨Idén sem maradhat el az Adventi Jóga! ✨

December 14-én és 21-én karácsonyi dallamokra jógázunk, gyertyát gyújtunk, beszélgetünk, kapcsolódunk, hangolódunk az ünnepekre.🎄

A gyakorlást megkoronázzuk finom édességekkel🍪 teával és egy kis beszélgetéssel.

Nyereményjáték🎄

Az adventi órákon minden karácsonyi tematikával rendelkező pulcsit, jógás szettet, fejdíszt viselők között pedig kisorsolok egy doboz füstölő készletet.

Mindenkit várunk sok-sok szeretettel🤍

Bejelentkezés a MotiBro-n keresztül.

Jövő héttől dupla női órával készül Nektek Bogi.✨ Kedd 19:15-20:15✨ Csütörtök  19:15-20:15Várunk mindenkit sok szeretett...
07/12/2024

Jövő héttől dupla női órával készül Nektek Bogi.
✨ Kedd 19:15-20:15
✨ Csütörtök 19:15-20:15
Várunk mindenkit sok szeretettel.🤍

Bejelentkezni a MotiBro-n keresztül tudtok.

Női jóga Bogival ✨Nehezen kapcsolódsz a nőiességedhez? Ebben a rohanó világban 1000 szerepben kell helytállnod és már ne...
07/09/2024

Női jóga Bogival ✨

Nehezen kapcsolódsz a nőiességedhez? Ebben a rohanó világban 1000 szerepben kell helytállnod és már nem is emlékszel rá, hogyan légy nő? Esetleg női problémákkal, cisztákkal, endometriózissal küzdesz?

Ha bármelyik kérdésre is igen a válasz, akkor tudd, hogy nem vagy egyedül és van megoldás.
A női órákon a vezetett gyakorlás kifejezetten a női test számára ideális ászanákból áll. Stimuláljuk a női szerveket és vérellátásukat. Segítjük a hormonrendszer kiegyensúlyozott működés és tudatosan összekapcsolódunk nőiességünkkel, és női teremtő erőnkkel.

Várunk szeretettel női óráinkra minden héten, az alábbi időpontokban.

✨Hétfő 18:15
✨Kedd 19:15

Bejelentkezni az alábbi linken keresztül tudsz👇🏻

Legyél kezdő vagy haladó, fiatal vagy idős, nálunk elmerülhetsz a testi-lelki harmónia és rugalmasság világában.

✨ HANGFÜRDŐ WS SZEPTEMBER 7-ÉN✨A workshop-ot stúdiónk oktatója, Flóra fogja tartani. 🌞Bejelentkezni a MotiBro felületén ...
02/09/2024

✨ HANGFÜRDŐ WS SZEPTEMBER 7-ÉN✨

A workshop-ot stúdiónk oktatója, Flóra fogja tartani. 🌞

Bejelentkezni a MotiBro felületén tudtok. Helyedet a workshop árának kifizetésével tudod biztosítani.

Néhány gondolat a tibeti hangtálakkal kísért relaxációról. 🧘‍♀️

A hangfürdő egy olyan relaxációs technika, mely ellazítja a testet és a lelket, javítja a közérzetet, segít a relaxálásban és felszabadítja a fizikai blokkokat. A hangfürdő kiválóan hat a fejfájásra, segít a légzés szabályozásában, valamint javítja az alvás minőségét is.
Rendszeres gyakorlása elősegíti a fizikai, mentális és érzelmi relaxációt, pihenteti mindkét agyféltekét, és öngyógyító folyamatokat indíthat be a testben. Hatására létrejöhet egy energetikai egyensúly, harmónia bennünk.

Szervezetünk magas víztartalma miatt a hangtálakból érkező rezgések képesek átjárni a testet, melynek köszönhetően szerotonin és endorfin termelődik a szervezetben, ami boldogságérzetet ad. Ennek a technikának köszönhetően oldódhatnak az elakadt energiáink, a lelki blokkjaink, belső feszültségeink és ezáltal képesek vagyunk feltöltődni is.

Kinek ajánlott a hangfürdő?
- azoknak, akik szeretnék levezetni a stresszt, csökkenteni a szorongást és az idegességet
- akik kimerültnek, kedvetlennek érzik magukat;
- akik szeretnék ízületi-, és gerincfájdalmaikat enyhíteni;
- akik emésztési-, keringési problémákkal vagy alvászavarral küzdenek

Kinek NEM ajánlott a hangfürdő?
- azoknak, akik pacemakerrel rendelkeznek
- a várandósság 12. hetéig és a 36.héttől
- 14 év alatti gyermekek részére;
- trombózis és epilepszia esetén;
- műtéti beavatkozás után 4-6 hétig.

A hangfürdő hanyatt fekvésben történik, mozgás nélkül, nincs más dolgod, mint élvezni a hangok adta relaxációt.

Időpont: Szeptember 7. Szombat 18:00-19:00
Helyszín: Spirit Yoga Stúdió (Bp. Natasa utca 18)
Részvételi díj: 7.000 Ft

Legyél kezdő vagy haladó, fiatal vagy idős, nálunk elmerülhetsz a testi-lelki harmónia és rugalmasság világában.

💫Fogadjátok szeretettel jövő heti órarendünket!💫Szeretettel várunk minden kedves jógázót és jógázni vágyót stúdiónk órái...
25/08/2024

💫Fogadjátok szeretettel jövő heti órarendünket!💫
Szeretettel várunk minden kedves jógázót és jógázni vágyót stúdiónk óráin.😇
Bejelentkezni📅 az alábbi linken keresztül, vagy a MotiBro fiókodon keresztül tudsz. Amennyiben még nem regisztráltál, a következő link használatával lehetőséged nyílik rá. 💌
✨ Bejelentkezés: https://spirityoga.hu/bejelentkezes/
✨ Regisztráció: https://www.motibro.com/login?club=spirit-yoga-studio
Várunk sok szeretettel!🤍

Kedves Vendégeink!🌞Szeptembertől új oktatóval bővül a Spirit Stúdió csapata.Fogadjátok szeretettel Niki bemutatkozását.✨...
25/08/2024

Kedves Vendégeink!🌞

Szeptembertől új oktatóval bővül a Spirit Stúdió csapata.
Fogadjátok szeretettel Niki bemutatkozását.✨

" Kovács Niki vagyok, elsősorban jelenlét gyakorló. Ha a szerepeket nézzük, akkor hatha, flow és női jóga oktató, pedagógus, sportoló, játszótárs, felfedező, és bármi más is..A felsorolás végtelen.. Azt gondolom nem is ez számít, hanem a színész a szerep mögött, ha maradunk a hasonlatnál.
Ez az, amiben a jóga lehet a Te mankód is, hogy megtaláld a saját válaszod a “ Ki vagy Te?” kérdésre.

Persze többnyire nem ezzel kezdjük, nem filozofikus kérdéseket szeretnénk megválaszolni, helyette szeretnénk megjavítani magunkat, megoldani a problémáinkat, konfliktusainkat , csökkenteni a stresszt, megszüntetni a betegségeinket, fizikai korlátainkat, vagy csak szebbnek, jobbnak, erősebbnek, hajlékonyabbnak, egészségesebbnek érezni magunkat. A jó hír az, hogy kezdheted ezzel is, kezdd el, indulj el az úton, a jóga útján, aztán menet közben feltárul, hogy hova is vezet el valójában. "

Niki óráira a szokásos módon a MotiBro-n keresztül tudtok jelentkezni.

Niki órái szeptembertől: Csütörtök - 18:15: Flow jóga
- 19:30 Spirit Yoga & Relax

✨
18/08/2024

✨ Drága Hölgyek! ✨
Szeptembertől egyéni női órára is tudtok jelentkezni Bogihoz. 🌞A női jóga rengeteg női és hormonális ...
11/08/2024

✨ Drága Hölgyek! ✨

Szeptembertől egyéni női órára is tudtok jelentkezni Bogihoz. 🌞
A női jóga rengeteg női és hormonális problémára nyújt megoldást és segítséget. A női gyakorlás segíti a női test ciklikus és kiegyensúlyozott működését. 🧘🏻‍♀️

Kinek ajánlott az egyéni női óra? - Minden olyan nő számára, aki

- Személyre szabott, 100% - osan a saját ciklusához igazított gyakorlásra vágyik. ✨
- Bármilyen női vagy hormonális betegséggel küzd
- Jobban szeretne kapcsolódni nőiességéhez🌙

A postban minden információt megtaláltok, ha bármi kérdésetek van, bátran írjátok meg.🪄

Jelentkezni a hello@spirityoga.hu e-mail címen tudtok, vagy a facebook oldalunkon üzenetben. 📩

💫Fogadjátok szeretettel jövő heti órarendünket!💫Szeretettel várunk minden kedves jógázót és jógázni vágyót stúdiónk órái...
11/08/2024

💫Fogadjátok szeretettel jövő heti órarendünket!💫

Szeretettel várunk minden kedves jógázót és jógázni vágyót stúdiónk óráin.😇

Bejelentkezni📅 az alábbi linken keresztül, vagy a MotiBro fiókodon keresztül tudsz. Amennyiben még nem regisztráltál, a következő link használatával lehetőséged nyílik rá. 💌

✨ Bejelentkezés: https://spirityoga.hu/bejelentkezes/
✨ Regisztráció: https://www.motibro.com/login?club=spirit-yoga-studio

Várunk sok szeretettel!🤍

Cím

Natasa Utca 18
Budapest
1165

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Spirit Yoga Stúdió új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória