24/03/2026
Egyre éhezünk mindannyian: a valódira. Nemcsak azért, mert egyre inkább megkérdőjeleződik a saját észleleteinkbe vetett bizalom az AI generált képek és videók világában, hanem mert elfáradunk a maszkoktól. Vágyunk arra, hogy egy közösségben végre azt mondhassuk: “most így vagyok”, de arra is, hogy valaki udvariasságtól mentesen tartson nekünk tükröt. Egy ilyen önismereti csoportban nem az számít, mi az igazság, hanem hogy nekem mi igaz. Aztán kiderül, hogy a legtöbbünknek ugyanaz, csak egy ideje már a filterezett volt az origó.
Tovább fokozza az élményt, ha testközelből szerezhetünk emberi tapasztalatokat, hisz egy kamerán keresztül nem detektálhatók a mikromozdulatok, a szaporább légzés vagy a test feszülése. Na meg nem derül ki, ki mellé ülnénk le, kikkel rezonálunk, és mikor mozdul meg a tér. Érezni egymás fizikai jelenlétét, és belekapaszkodni valakinek a tekintetébe olykor életmentő. De egy bizonyos állapotban már a felöltözés és az odajutás is az.
Mindenkinek jár egy tér, ahol a valódi önmaga lehet következmények nélkül. Keressétek a csoportos lehetőségeket is, mert azokban az erő megsokszorozódik!