23/08/2022
Levél Szívemtől, Szívedig
Kedvesem!
A mai bejegyzés, szinte mondhatnánk, hogy hirtelen felindulásból támadt. Az elmúlt időszak annyi mindent megmutatott magából, hogy egy kicsit talán érdemes összegezni. Beszéltünk már itt újkorról, traumáról, szellemi munkásokról, felemelkedésről, érzelmek megéléséről, feszegettük a ki vagyok kérdését, egyszóval, minden olyan dologról, mely a jelen kor meghatározó sarkkövei. Jó ideje tart már a munka és elég tisztességesen bele is fáradt, aki dolgozott magán. Most már, elkezdődött a szüret. S valóbban érzékelhető változás, megindult valami, kezdünk saját utunkon lenni. Bensőnk gyökeres változáson ment keresztül, s még ha olykor vissza is kacsint a múlt, már felismerjük, honnan jön, s azt én hogyan tudom kezelni. Nem ránt már magával a mélység, tördelnek még itt, ott vad hajtásokat, de már tudjuk, hogy annak úgy kell lennie, s nem süppedünk bele.
De nap, mint nap találkozom emberekkel, életekkel, történetekkel s azt mesélik el, hogy van még valami, ami nagyon fáj. Azt mondják el, hogy már annyi mindent tudnak, megért***ek elméjükkel, rálátnak fájdalmuk gyökereire, tisztában vannak vele, hogy komoly munka mind ezt kidolgozni, de már elfáradtak. Ugyan a hit törhetetlen, mert nap, nap után talpra áll az ember, megérzi a kegyelmet, ráül és áramol vele. De mindig jön egy pillanat, amikor mind ez ismét elmúlik és elkezdik engedni, hogy zuhanjunk. Befelé, önmagunk központja felé! Soha nem a semmibe. Belső világunk, egyre mélyebb szférái nyílnak meg akkor előttünk, viszont ismeretlenek számunkra. Talán a legrémisztőbb nem is a sötétség, ami ott fogad, hanem a létezése egyáltalán, hogy ez is bennem van. Ennyire mélyen gyökerező egy, egy fájdalom. S valóbban nem győzi hangsúlyozni az ember, mennyi minden leszakadt már és valóbban összehasonlíthatatlanul könnyebb dolgozni, de amikor ismét munkára kerül a sor, fene nagy sebek szakadnak még ki.
Pontosan ezért gondoltam létre hozni ezt a bejegyzést, mert számtalan helyről hallani ismét, amit már folyamatában feszt hallunk. Most már megváltozik, aki eddig igy, aki addig úgy, annak csuda jó dolga lesz mostantól. S biztosra veszem, hogy van egy réteg, akinek ez a valóság. Viszont amit én látok innen, egyszerű emberként, aki szintén dolgozik magán évek óta, kitartóan megy előre a legnagyobb orkán erejű szélben is, megtörik százszor, de feláll százegyszerre is, hogy bizony, bizony, mást mutat a mellékelt ábra.
Én most ezekhez az emberekhez akarok szólni!
Tudom, hogy még fáj! Látom, hogy még küszködsz egy, egy beragadt érzelmeddel! Érzem, mikor egy másodpercre megakad a hangod, csepp levegőt veszel magadhoz és mosolyra húzod a szád, közölvén, már nem érint, s a húsodba mar! Én azt mondom, nem vagy egyedül! Járjak bár egy lépéssel utánad vagy egy orr hosszall előtted, a közeledben vagyok és még megannyi mások! Sosem vagy egyedül! Ne szégyelld, hogy olykor, kifordulsz önmagadból, amikor rosszul vagy az emberi közegtől, ne bántsd magad, ha nincs kedved minden nap meditálni és nem hat meg egy spirituális bejegyzés hetekig. Sose hidd el, hogy baj van veled, mert egy időre megállsz, nem akarsz hallani sem a belső munkáról. S főleg ne ítéld meg önmagad semmi gondolatodért, t***edért! Érezted már olykor, hogy Istenem, szeretnék most már haza menni, ha lehet. Nem? Én már igen. Volt az a pillanat az életemben, amikor csak a kisujjukkal kellett volna, hogy intsenek, s én, nyomban, röptemben. Hálátlannak éreztem magam és méltatlannak. De az idők folyamán megmutatták, mennyi mindennel van dolgom, amit le kell tenni és mennyi minden a dolgom, amit meg kell tenni. És ez a kettő szorosan összefügg. Minél mélyebb a seb, annál nagyobb és több lesz a munka. Na, ebben semmi új nem volt. Viszont nem is Így tekintünk rá. Magunkat okoljuk, hogy nem tartok sehol, nem haladok sehova. Dehogy nem, tekints csak vissza! Néz csak meg mi mindent értél el. Ez adjon erőt, viszont a munka részéből, ami még hátra van, nem farag le. Valóbban nehéz még most is és elementáris erővel törhet fel érzés, ami szeretetre vár. Ne félj, ha még ott van a seb és látszólag semmit nem akar gyógyulni, de valójában csak mély és neki lehet, több idő kell. Az sem baj, ha nem érted még teljesen, nincsennek meg az összefüggések, vagy lehet, megvannak, de az értelemből nem tudod még lehívni szív térbe. Halljuk ugyan, hogy mindenki a maga tempójában. Ez Így is van. Éppen ezért ne állíts fel elvárásokat, inkább azt keresd, miért olyan nehéz az az érzelem. Találj megnyugtató, érdembeli választ arra, hogy miért olyan nehéz, miért megy annyira nehezen. Mert biztos nem attól, hogy Te szerencsétlen vagy. Hanem igen is, hősként dolgozz s minden egyes, lépésedre légy igen büszke és avval az erővel menj tovább. Önmagamon is észre veszem, ha olykor bántom magam még valamivel s rögvest fülön kell csípjem a pimaszt s tudatosan kimásznom belőle. Nem megy minden egyszerre, s én azt gondolom, igen is, jócskán van még idő, mire itt teljes belső tisztulások lesznek. Átvesszük a sorsunk felett a hatalmat, minden sokkal könnyebb lesz, de a munka továbbra is folytatódik, mint ahogy eddig megszoktuk. Ne gyötörd magad, ha nincs mindig flow és türelem, nem baj, ha nem akarsz rá mosolyogni az nap reggel, nem szégyen, ha harag támad benned, s nem vagy hibás, a gyermekkori történeteidért. Csak azért, mert egyesek itt, mások meg amott tartanak, Te nehogy ne m**d megélni azt, ami benned van. Harag? Uram bocsá’ gyűlölet támadt? Persze, vizsgáld meg, keresd meg önmagadban azt a pontot, ahol ez az érzés magadra mutat, de pont ezért engedd fel, mert önmagadra fog mutatni s valamit megfejthetsz. De csak azért nem megengedni, mert most már csoda időket élünk és közben odabent egy alsóaspektusa jelenik meg, nem lesz célravezető azt gondolom. Megerőszakolni nem lehet a bensőd. Sőt! Mi van, ha pontosan pl. egy, egy bolygó állás, hozza azt a mélyen betemetett negatív érzelmedet elő, hogy végre engedd fel s nézz vele szembe.
Persze ezek mind önismeretre vezethetők vissza, de hát arról is oly könnyen dobálózunk. Ism**d meg önmagad, légy önazonos. S tudjuk is, hogy az önazonosság, amikor kiállunk önmagunkért, de nem bántunk meg szándékosan evvel senkit. S egy hajszál választja el az önzőséget a behódolástól. Az általam oly nagyra tartott Dr. Máté Gábor egyszer azt írja egyik könyvében, jó, ha bűntudatod van, mert az azt jelenti magad mellett álltál ki. De azt gondolom, ehhez nagyobb fokú önismeret kell, hogy ne csapjon át önzőségbe. No de, valójában mennyire ismerjük mi önmagunkat? Kik vagyunk igazából? Mennyi belőlem a sajátom, mennyi a szerzett salak? Mitől vagyok ilyen s hogyan válhatok olyanná? De még ha fel is ismerem egy, egy traumámból származó viselkedés mintámat, azt onnan gyökerestől kitépni és megváltoztatni…. őrült meló! Nem kellene tovább tagadnunk, sem szépítgetnünk, micsoda emberfeletti munka, míg egy ilyen kiragadott megismerésünket, felül írunk. Picit, személy szerint, annyira örülni tudnék már egy komolyabb, mai spirituális vezetőtől azt hallván, hogy mennyire büszke vagyok rátok, látom a munkátokat. No, nem azért, mert én magamtól nem tudnám és visszajelzésre van szükségem. De amúgy meg, tudjátok mit, igen is, jól esik a visszajelzés, mert ez is csak egy általános, nagy hangzatú igazság, hogy aki stabil, nincs szüksége visszajelzésre. Nincs a fenéket, mindenkinek, ha más nem is, de piszkosul hasznos, ha visszajelzést kap, mert maga is láthatja evvel tükörben azt, amit tesz. És hát a fenébe is, emberek vagyunk, társas lények, szerető teremtmények, én olyan boldogságot érzek, mikor egy barátomat dicsérhetem, mennyire büszke vagyok rá, rendesen érzem az örömét olyankor, s jól tudom milyen önmagamfelé is érezni, mikor az én munkámat ismerik el. ( A Dalai Lámának is biztos öröm, ha hálásak egy mondatáért)
Evvel a bejegyzéssel, tulajdonképpen, most annyi a célom és mondani valóm számotokra, hogy nem a hibáinkra, traumáinkra, feladatunkra összpontosítanék, hanem szeretném elmondani mindenkinek, mennyire büszke vagyok arra, amit eddig elértél, mennyire hihetetlenül és végtelenül tisztelgek az előtt a munka előtt, amit eddig leraktál már arra a bizonyos asztalra. Előtted, aki tudom, hogy egyedül neveli a gyermekét két műszak mellett, a szeretettől úgy érezvén megfosztva, de rendíthetetlen hittel ébredsz minden reggel, előtted, aki a származása miatt már oly sok atrocitás ért és lenézés, de Te őszintén hiszel most is az egységben és kutatod a természetét. Előtted, akit identitásod végett, az emberi méltóság királyi ruháját szaggatják meg olyanok, akik ugyan azt hordják, s Te még is azt keresed, hogyan segíthetsz ezeknek az embereknek. Előtted, aki nap, mint nap megküzdesz démonjaiddal, s a beléd táplált bűntudat és méltatlanság ellenére is a Mester felé nyújtod a kezed. Végtelenül büszke vagyok rátok, Mert a Ti hitetek túl mutat a hegyeken és a bennetek lévő szeretet, tengereken Ível át. Járjátok az utatok, úgy ahogy eddig is, mert az a szeretet, ami bennünk van, egyszer csak egybeér és átölel minket!
Isten áldja a munkádat!
Szerető szívvel!
Feri
