Fehérvári Balázs hangmasszőr

Fehérvári Balázs hangmasszőr Okleveles Peter Hess hangmasszőrként szeretettel várom Budapesti, Kálvin térhez közeli hangmasszázs stúdiómban a kikapcsolódásra, megnyugvásra vágyókat!

Peter Hess német mérnök távol-keleti utazásai során fedezte fel a hangokban rejlő elemi erőket. 1984-ben ezekre az ősi tapasztalatokra és tudásra alapozva kezdte kifejleszteni saját módszerét.

„1984-ben mentem Nepálba, mert érdekeltek az alternatív gyógymódok. Eközben világossá vált számomra, hogy a hangnak mekkora szerepe van a gyógyításban. A hanggal történő gyógyítás ősrégi, ezen a vidéken már ötezer éve alkalmazzák. Az összes hagyományos gyógyító használ hangot, pl. a sámánok, orákulumok, Phu-Bajdsha (a betegségelfújó), acsema (a boszorkány), vagy akár a buddhista meditációban is alkalmaznak hangokat, hogy például kikergessék a gonosz szellemeket a testből, hogy szabaddá váljanak. Ezek a gonosz szellemek teljesen valósak, itt Nyugaton ezek a stressz, munkahelyi túlterhelés, nyugtalanság, irigység, kapzsiság, féltékenység és ehhez hasonló dolgok lennének. A hang pedig egy csodálatos eszköz, mely segít minket megszabadulni ezektől, segít egyfajta transzszerű ellazult állapotba jutni. Ez az állapot csodálatos, mert ebben az állapotban képessé válunk az elengedésre: el tudjuk engedni a régi mintákat, el tudjuk engedni a betegségeket.”
(forrás: Hangmasszázs Peter Hess módszerével DVD)

A Peter Hess hangmasszázson a vendég ruhában, kényelmesen elhelyezkedik a masszázságyon vagy a földön, a hangmasszőr pedig különféle hangtálakat helyez a testére, és ezeket hozza rezgésbe lágy ütésekkel. A rezgések a tálból koncentrikus körökben a testbe jutnak, ahol szétáramlanak, és elhatolnak egészen a sejtekig. Ahogy a vízbe dobott kő, úgy hullámzanak végig a rezgések a testen. A vendég ellazul, és ebben a relaxált állapotban a szervezete könnyebben megtalálja a helyes egyensúlyt, ami beindítja az öngyógyító folyamatokat, erősíti az immunrendszert és új, tiszta energiákkal tölti fel. Peter Hess ma is folyamatosan tökéletesíti a hangtálakat és a módszereit, hogy mi, hangmasszőrök egyre hatékonyabban tudjunk segíteni vendégeinknek. A hivatásukat komolyan vevő hangmasszőrök pedig rendszeres továbbképzéseken vesznek részt a Radnai Zsuzsanna által vezetett magyarországi Peter Hess Akadémián, ami folyamatosan biztosítja szakmai felkészültségüket és fejlődésüket. Végzettségemet tekintve filozófus (ELTE-BTK) és filozófiatanár (ELTE-PPK) vagyok. Mivel zenész családba születtem, már kiskorom óta a hangok világában éreztem igazán otthonosan magam. Ma is zenélek, legkedvesebb hangszerem a zongora, melyet szoktam is használni ráhangolódásképp a hangmasszázsra. Polgári foglalkozásom levéltári könyvkötő. De a szabadidőm egy részében feleségem segítségével naplókat, emlékkönyveket, fotóalbumokat is készítek. A könyvkötészet különleges, ritka szakma, amiben azonban hiányolom az emberekkel való munkát, mások segítését. Ezért kezdtem el a zenével, hangokkal való terápia lehetőségével foglalkozni. A hangmasszázzsal 2014-ben találkoztam, és azonnal megszerettem. 2016-ban vizsgáztam a Peter Hess Akadémián. Mesterem Radnai Zsuzsanna, aki a Peter Hess módszer magyarországi képviselője.

Áldott Ünnepet! 🐇🥚🌷🐰🐣
17/04/2022

Áldott Ünnepet! 🐇🥚🌷🐰🐣

31/12/2021
Békés, áldott, szeretettel teljes karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves vásárlónknak, megrendelőnknek, vendégünkne...
24/12/2021

Békés, áldott, szeretettel teljes karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves vásárlónknak, megrendelőnknek, vendégünknek!

̈rdő

Pilinszky János: AdventAdvent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vá...
28/11/2021

Pilinszky János: Advent

Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

25/11/2021

Félhomályos szoba, melyet csak a gyertya fénye világít be. A földön hanyatt fekvő emberek. Valamire várnak, még nem tudják milyen élményben lesz részük. A finom csen...

29/08/2021

24/07/2021

2021. augusztus 8-án ismét nyílt napot tartunk a -ban! 🎉🎊

Kellemes húsvéti ünnepeket! 🐰🐣🐥🐑🌼🌷
04/04/2021

Kellemes húsvéti ünnepeket! 🐰🐣🐥🐑🌼🌷

"Ha nő vagy, ne feledd: egy igazi varázslónak születtél, teremtő tündérnek. Ha valamit szeretnél, el fogod érni, meg fog...
08/03/2021

"Ha nő vagy, ne feledd: egy igazi varázslónak születtél, teremtő tündérnek. Ha valamit szeretnél, el fogod érni, meg fogod érinteni. Az érzelmeid segítenek megtalálni és megtartani bármit: szerelmet, munkát, célokat. Elegendő vagy te magad, a lelked és a szíved."
Belső Nóra

Pilinszky János: AdventAdvent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vá...
29/11/2020

Pilinszky János: Advent

Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsét?l, kielégíthetetlen éhét?l – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Áldott Adventet!

Páros hangmasszázs előtt és után
07/09/2020

Páros hangmasszázs előtt és után

03/05/2020

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! 🌺🥰

Kedvesek! Kívánom, hogy mindenki találja meg ebben a pár napban is a szeretetet, a békét, a nyugalmat és a reményt!“Rima...
12/04/2020

Kedvesek!

Kívánom, hogy mindenki találja meg ebben a pár napban is a szeretetet, a békét, a nyugalmat és a reményt!

“Rimaniamo distanti oggi per riabbracciarci più forte domani"
“Ma maradjunk távol,hogy holnap erősebben tudjunk ölelni.”
(G. Conte)

Áldott Ünnepeket! 🌺🌈🥰

Kedves Vendégeink! Csatlakozva a   kampányhoz, kérjük a megértéseteket és türelmeteket, amiért pár hétre bezárjuk a   aj...
15/03/2020

Kedves Vendégeink!

Csatlakozva a kampányhoz, kérjük a megértéseteket és türelmeteket, amiért pár hétre bezárjuk a ajtaját!

Természetesen elérhetőségeinken továbbra is megtalálsz bennünket
- fehervarib@gmail.com
- 0620/4225416

Vigyázzatok magatokra és egymásra! ❤️

Egy régi hírlevelünkhöz írt cikkünk a személyes megtapasztalásokrólhttps://www.patreon.com/posts/2017-aprilis-29-2124280...
11/03/2020

Egy régi hírlevelünkhöz írt cikkünk a személyes megtapasztalásokról

https://www.patreon.com/posts/2017-aprilis-29-21242804

Official Post from Fehérvári Elvira: Amikor Balázs megkért, hogy írjam le a tapasztalataimat némiképpen megrémültem. "Dehát hogyan, mi módon, milyen keretek közt, mint alany vagy mint megfigyelő..."Azonnal elkezdtek cikázni a gondolataim - mint az aranycikesz - és próbáltam (legalá...

“Ő a gyógyító, a nevelő, a kert gondozója, a jövő őrzője, a konyhai boszorkány és a varázslónő, a teremtő, a szerető, az...
08/03/2020

“Ő a gyógyító, a nevelő, a kert gondozója, a jövő őrzője, a konyhai boszorkány és a varázslónő, a teremtő, a szerető, az anya... ő a nő és az ő lénye és munkája szentséges.”
(Brooke Hampton)

Boldog nőnapot!

Cím

Ráday Utca 18
Budapest
1092

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Fehérvári Balázs hangmasszőr új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Fehérvári Balázs hangmasszőr számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram