26/03/2023
Lehetsz-e káromkodva asszertív?
Korábbi posztjainkban volt már szó arról, hogy a kommunikáció egy folyamat, amely ember és ember között a közlő és befogadó szerepeinek folytonos cserélgetése révén, akció-reakció egymásba fűződő láncolatával jön létre.
A tiszta és asszertív kommunikáció halála pedig az „azt gondoltam, hogy…”, ami gyakorta nem is tudatosul.
Az „azt gondoltam, hogy…” jelenséget leginkább úgy tudnám leírni, hogy a veled szemben álló fél mondja, amit mond, Te pedig értelmezed azt. No, nem a szavak szintjén, hanem a saját megértésed szintjén. Ami kétszeresen is bonyolult. Egyszer, mert más a szó, ha mondod, más, ha hallgatod. (Ha most azt „mondom”, anya – ugye, hogy az saját édesanyádra, gondoltál, és véletlen sem az én anyukámra?) Másodszor, mert abban a pillanatban, hogy elhagyja valaki száját egy közlés, az aktivál egy rahedli élményt, érzelmet, hiedelmet – és még a közlő féllel való kapcsolatodat is.
Így, ha most az írtom, példánknál maradva, hogy „Ma találkozol anyukáddal.” lesznek, akik számára ez felvillanyozó, mások számára gyomorgörcsös, megint mások számára semleges gondolat lesz. Itt jön be a képbe az „azt gondoltam, hogy…” jelensége. Mert amint meghallod a közlést, rögtön, és rossz esetben tudattalanul, azt gondolod, hogy tudod, mire gondolhatott a költő. (És még egy csomó minden mást is, amit a közlő valószínűleg nem gondolt, nem úgy gondolt, és pláne nem úgy mondott.)
Node, mi köze ennek az asszertivitáshoz és pláne a káromkodáshoz?
Sokakban él a hiedelem, hogy a káromkodás nem is lehet más, mint agresszív, pláne, ha egy valaki másnak címzett közlést színesít. Azonban nem mindegy az, hogy aki esetleg ordít és káromkodik: az velem ordít és káromkodik, vagy nekem ordít és káromkodik. És ez még akkor is igaz, ha történetesen épp ebben a kommunikációs helyzetben egymással „szemben” állunk, mégha nekünk is van konfliktusunk.
Én úgy gondolom, a kulcs itt is az én-üzenetek, az, hogy a közlés kiről szól? A közlőről és a feszültségeiről, amelyet indulatszavainkkal nyomatékosítva szeretne kifejezni, vagy rólam? Vajon a B+ engem célzott, engem akart bántani? Vagy esetleg a velem szemben álló indulatait, tehetetlenségét volt hivatott aláhúzni?
Néha pengevékony a határ, amit talán mikron-vastagságúvá soványít a tény, hogy indulatszavainknak csupán a hallása is indulatokat vált ki. (Hiszen azt is megtanultuk, hogy egy b+-et illik felvenni, sőt, magunkra venni, sőt, sértőnek vagy fenyegetőnek érezni – akkor is, ha nem nekünk szólt.)
Éppen ezért, bár én személyesen úgy gondolom, hogy káromkodva is lehet asszertívnak lenni, érdemes a másik felet is figyelembe venni (kiváltképp egy konfliktus-helyzetben!) és cifra szavainkat egy esetleges indulati helyzetben csak olyan kapcsolatokba tartogatni, ahol biztosan tudhatjuk, hogy a másik fél „jól érti”, nem veszi fel, ami nem az övé, nem sértjük meg egy keresetlen b+-gel, akaratunkon kívül. (Akarattal pedig pláne ne tegyük. 😊)
Ha szeretnél ilyen és ehhez hasonló témákon gondolkodni és esetleg egy-két b+-álló asszertív kommunikációs techinkát is magadra csipegetni, csatlakozz hozzánk soron következő workshopunkon 2023. március 31-én, a Montázs Art Caféban.
Regisztrálni az alábbi linken tudsz:
https://forms.gle/EYXN2TNkkeeHeUEp7
Szeret***el várunk: Alíz és Ági
