Sulyok Eszter szakpszichológus, neuroaffirmatív terapeuta

30/11/2025

A különféle rutinok sokszor életmentő kapaszodók lehetnek, mert kiszámíthatóvá teszik a napot és csökkentik a túlterhelés kockázatát.

A bejósolhatóság, strukturált időkeretek leveszik az idegrendszerről a folyamatos döntéshozatal és kontextus-analízis terhét, ami különösen fárasztó lehet az ADHD-s vagy autista érintettek számára, akkor is, ha egyébként ez viselkedésükön nem látszik.

A rutin tehát nem szükségszerűen jelent merevséget, rugalmatlanságot, és semmiképp sem szabad deficit alapon értelmezni, hanem látni kellene, mennyire pozitív, ha működtethető értő, preventív öngondoskodasként a biztonság- és kompetenciaérzet növelése érdekében.

A rutin egyfajta külső váz, amely megtart.
A jól felépített nap segít abban, hogy a személy figyelmi kapacitása, energiája, énereje ne aprózódjon szét, kevesebbet szorongjon és maradjon lehetősége önazonos, kreatív vagy feltöltő tevékenységek végzésére is.

Terápiában gyakran dolgozunk olyan mikro-rutinokkal, amelyek gyöngéd, affirmatív módon segítik a nap indítását, lezárását vagy egyes helyzetek jó megoldasát, növelve a kontrolt, az önbizalmat és az én-erőt. Ezek éppúgy lehetnek pár perces szokások, mint szupportív módszerek alkalmazása, határszabási forgatókönyvek átismétlése vagy a nap, hét vizuális megtervezése.

A rutin lehet személyreszabható, alakítható és rugalmas — de létezése sokszor kulcs a stabil idegrendszeri egyensúlyhoz.

Szomorú tény hogy a rutinokra főképp azért szükséges nagy hangsúlyt helyezni, mert a társadalom nem támogató, a környezet ritkán akadálymentes, így rengeteg determinált küszködés van lustaságnak, nemtörődömségnek, butaságnak keretezve, amit az érintettek kiskoruktól internalizálnak, s így minden egyes normatív krízissel, ahol fejlődni volna lehetőség, sokaknak jelentősen nő a tanult tehetetlenségük, torzul az önértékelésük.

Sokan maguk is úgy érzik, ha folyton szétesik a napjuk, értéktelenek, nem érdemelnek empátiát, csalás a segítségkérés és elfogadás.

Hangsúlyozzuk azonban, hogy ez nem gyengeség, hanem neurológiai realitás!

30/11/2025

(📌A posztot frissítettük egy félreérthető részlet miatt: az érintett diáklány nemcsak lefagyott, hanem egyértelműen tiltakozott. Elnézést az érintettől.)

A napokban bejárta az internetet annak az egyetemista lánynak, R.-nek a története, akit három évvel ezelőtt egy diáktársa megerőszakolt a kollégiumban. A férfit a bíróság felmentette, az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs. Az indoklás: az áldozat nem tiltakozott elég egyértelműen; a beleegyezés hiánya a bíró szerint még nem erőszak.

Az ítélet teljesen felháborító, de a bírónak technikailag (!) igaza van: a magyar jogszabályok szerint csak akkor beszélhetünk sz*****is erőszakról, ha az testi kényszerítés, fenyegetés vagy az áldozat cselekvőképtelensége mellett valósul meg.

Nem véletlen, hogy Magyarországon a nemi erőszak látenciája legalább 24-szeres, vagyis 100 esetből jó esetben 4 kerül a hatóságok elé, és ezeknek is csak töredéket zárul az elkövető elítélésével. Az áldozatok pontosan tudják, hogy a magyar jogrendszer nem védi meg őket – ahogy a hatóságok és a többi intézmény sem. Ez a nemi erőszak kultúrája.

Franciaország néhány hete módosította a sz*****is erőszakról szóló törvényt, beleemelve a beleegyezés fogalmát. A francia törvény szerint a beleegyezés csak akkor érvényes, ha szabad, egyértelmű és bármikor visszavonható; a bíróság pedig nem az áldozaton kéri számon a beleegyezés hiányát, hanem az elkövetőnek kell bizonyítani annak meglétét.

Önmagában az, hogy az áldozat nem tanúsít ellenállást, nem jelent automatikusan beleegyezést: gazdag szakirodalom áll rendelkezésre arról, hogy az áldozatok nagyon gyakori, zsigeri reakciója a lefagyás. Az érintett diáklány ugyanakkor egyértelműen tiltakozott.

A PATENT Egyesület 2012-ben kész törvényjavaslatot rakott le a kormány elé, amely a magyar jogrendszerbe is beemelte volna a beleegyezés fogalmát. A kormány természetesen lesöpörte a javaslatot, és azóta is minden módon akadályozza a reformot: legutóbb 2024-ben, amikor leszavazta, hogy az EU egységes törvényt alkosson a nemi erőszakról, amely a beleegyezés hiányán alapul, összhangban az Isztambuli Egyezmény ajánlásával.

Három nap múlva lesz a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja. R. nincs egyedül, a története nyilvánosságra kerülése óta több diáklány is beszámolt az őket ért erőszakról. Csak sejtéseink vannak arról, hogy mekkora mértékű problémával állunk szemben: a magyar állam teljes közönyét mutatja, hogy statisztikák sem léteznek, csak megközelítőleg tudjuk, hogy élete során a magyar nők kb. 10%-a szenved el sz*****is erőszakot. Minden tizedik nő. Az országban, ahol a törvény mindössze 1997 óta ismeri el, hogy házasságon belül is el lehet követni nemi erőszakot.

Azt gondoljuk, hogy 2025-ben ideje változtatnunk ezen. Nem fogunk még egy évtizedet várni, amíg talán valakinek feltűnik, hogy baj van. Segítsetek nekünk, álljatok R. mellé: üzenjük meg együtt, hogy a lefagyás nem beleegyezés. Írd alá a petíciónkat, követeljünk azonnali törvénymódosítást!

December 4-én hivatalosak vagyunk egy nőjoginak csúfolt minisztériumi egyeztetésre, ahol személyesen adjuk át az aláírásaitokat és az áldozatok történeteit.

Ha szeretnéd velünk megosztani a történetedet, írj nekünk az info@patent.org.hu címre. Ha hozzájárulsz, a történetet anonimizálva megosztjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a magyar helyzet súlyosságára.

30/11/2025

Szakmai vezetőnk hirtelen betegsége és kórházi tartózkodása miatt kérjük türelmeteket az újonnan jelentkezők ügyeiben való kommunikációban, melynek csatornája továbbra is a messenger, illetve a multiverzummuhelykukacgmail-es emailcím.

A beérkező üzenetekre hamarosan válaszolni fogunk, újratervezzük a szabad konzultációs időpontjainkat, továbbra is számíthattok ránk! Esztert személyesen ne keressétek, most pihen és gyógyul, hamarosan ő is elérhető lesz a csoportokban, januártól pedig ismét tudtok hozzá konzultációs időpontot foglalni.

A kép augusztusban készült, a lelkes tervezés időszakában. A csoportok vezetését átmenetileg maximális kompetenciával Antónia, Detti, Orsi és Kitti vették át, az eredeti koncepció alapján, Eszterrel folyamatosan konzultálva; jó kezelben vagytok tovabbra is!❤️

30/11/2025

A korábbi, reparatív attitűddel végzett szociálkommunikációs viselkedés- és készségfejlesztés -

vagyis amennyiben kitűzött célja kifejezetten

a neurodivergens sajátosságok látható jegyeinek elnyomása

és a neurotipikus viselkedés releváns ok nélküli felértékelése

a többségi társadalom komfortja érdekében

- etikailag megkérdőjelezhető dolog.

A megfelelő fejlesztés biztosítása nagyon fontos!
Viszont mind szakemberként, mind szülőként fontos újra és újra feltenni a kérdést, van-e, ami nem feltétlenül a résztvevő objektív jóllétéről szól. Ilyenek azok a folyamatok, amelyek kifejezetten arra irányulnak, hogy a gyermek, fiatal viselkedéses elemeit különösebb racionális ok nélkül a "normálisnak" megfelelően változtassák meg vagy csak azért, mert "bírja", túl nagy árat fizetve várnak tőle kompenzációt.

Mi ehelyett azt gondoljuk, fontos magukkal az érintettekkel beszélni arról, hogyan működnek, mit miért csinálnak úgy, ahogy, milyen nehézségeik, milyen erőforrásaik vannak ahhoz, hogy önazonosan, jól érezzék magukat a bőrükben, milyen helyzetekben ütközik a beilleszkedés nehezen leküzdhető akadályba.

Ha valaki abban a meggyőződésben nő fel, hogy valami nem stimmel vele, az a serdülés amúgy is nehéz időszakában akadályozza azt, hogy az ebben az életkorban a háttérben zajló folyamatok, mint a leválás és identitáskeresés kellő teret nyerhessenek, megalapozva ezzel az érett felnőtt szelfet.

Ha az érintettséget szégyen és titok lengi körül, az az önbecsülést és a fontos kapcsolatokat mérgező, elgyászolatlan sorstragédiává válik.
Ezzel szemben, ha a valóság kimondhatóvá válik, ha ennek tükrében az objektív nehézségekbe remek egész példányként beleilleszthető a személy aként, aki, akkor elkerülhető, hogy a fiatal valamiféle kudarcra ítélt, selejtes neurotipikus példányként azonosuljon önmagával.

A képessé válás, megküzdés fő erőforrása pedig az a benső megélés tud lenni, hogy noha vannak sajátosságaink, nehézségeink, ennek tudni és érteni lehet az okát, van neve, feldolgozható, rendben lehet vele lenni, éppúgy, mint számtalan egyéb semleges vagy pozitív aspektusával is annak, akik vagyunk.

A kisebbségi identitás ellensúlyozásához hatalmas erőforrás lehet egy olyan támogató közeg, ahol hasonló élményvilág mentén lehet társakhoz kapcsolódni és a valahová tartozás validáló erejével, affirmatív attitűddel rátekinteni a saját szociálkommunikációs működésünkre, stratégiáinkra, kihívásainkra.

30/11/2025

Az ADHD-s anyák gyakran különösen nehéz helyzetben találják magukat – nemcsak a mindennapi kihívások, hanem a nőket érintő társadalmi megítélés miatt is.

Míg az ADHD-t sokan még mindig gyermekkori problémaként tartják számon, egyre több nő felnőttkorban, szorongással, kiégéssel kapcsolatos szakellátás keretében kap diagnózist – gyakran csak akkor, amikor anyává válik, és a megnövekedett terhek mellett már nem tudja kompenzálni a nehézségeit.

Az ADHD-s anyák számára a szervezettség, a rutinfeladatok követése, az állandóan váltakozó időbeosztás vagy a házimunka összehangolása különösen megterhelő lehet, hatalmas igyekezet mellett is állandó kudarccal, sikertelenségélménnyel jár.

Ez gyakran bűntudatot és önvádat szül, hiszen a társadalom még mindig a tökéletes anya képét várja el – aki mindig türelmes, rendezett és kiszámítható, karriert épít, a ház is ragyog, a gyerek(ek)kel kapcsolatos valamennyi, amúgy egy főállást kitevő asszisztencia mindenkor időre és példásan elvégeztetik.

Az ADHD azonban másfajta működést jelent: állandóan összeomló terveket, impulzivitást, érzelmi hullámzásokat, és gyakran kreatív, intuitív, de kaotikus életvezetést.

A társadalmi ítélkezés, a minősítő keretek - „csak lustaság”, „jobban kéne igyekezni”, "hogy lehet így élni?", "a többi gyerek nem hagy minden héten otthon valamit", "mit csinál ez egész nap?" tovább növelhetik az anyák szégyenét és izoláltságát.

Pedig rendkívül empatikus, igyekvő, eltökélt, rugalmas és inspiráló szülők - ha megfelelő támogatás és megértés híján össze nem omlanak.

A társadalmi szemléletformálás kulcsfontosságú: az ADHD nem jellemhiba, hanem egy sokakat érintő idegrendszeri variáns, melynek sokféle működésbeli és viselkedéses megnyilvánulása lehet, de mindenképp kompenzációt igényel, nehezíti a modern, nyugati világ elvárásainak megfelelő életvezetést.

A fel nem ismert, kezeletlen ADHD markáns kisebbségi identitást, komoly önértékelési nehézséget, erős benső kritikus mércéket és ebből fakadó folyamatos alárendelődő, bocsánatkérő stratégiákat erősít meg.

30/11/2025

Noha munkánkat - amiben a professzionális diagnosztikának nagyon fontos szerepe van - komoly szakmai alázattal és felkészültséggel végezzük, hiszünk abban, hogy nem kell szükségtelenül medikalizáló, deficit-alapú paradigmákban gondolkodni, fontos elkülöníteni az állapotot a zavartól.

Nincs két egyforma ember, igaz ez a neurodivergens emberekre is. Nehézségeink, erősségeink, sajátosságaink, megküzdéseink egyediek, azt szeretnénk, ha személyként és nem uniformizált csoportként tekintenénk magunkra, egymásra, akkor is, ha természetesen a szakmai és módszertani keretbe a kategorizálás is okkal beletartozik.

Milyen lenne egy gondolatkísérlet erejéig vajon a fejlett, nyugati világ neurotipikus átlagemberének viselkedését mikroszkóp alá tenni például egy autista szemszögéből? Ismerünk-e olyanokat, akik méltóságukban sértve éreznék magukat egy ilyen vizsgálat miatt, mégsem empatikusak párhuzamos helyzetekben?

Az esélyegyenlőség terén társadalmi változást úgy lehet elérni, ha normalizáló, a bio-pszicho-szocio diverzitásra és az ebből fakadó erősségekre alapozó kommunikációs formulákat használunk, megadva ezáltal az egyenlőség és a tisztelet gesztusait azoknak az embertársainknak, akik valamiben eltérő működésűek, mint többséghez tartozó társaik.

Munkacsoportunk szakemberei mindenkor erősségekre építve és megküzdésfókusszal végzik segítő tevékenységüket, csökkentve ezáltal a "privát én" - "publikus én" közti eltérésből fakadó szorongást és növelve az önismeretet és önbecsülést.

02/11/2025

27/10/2025

Jó kimerítő, de egyben nagyon felemelő hétvégével indítottuk a szünetet.
Míg Antónia a Neurodiverz Műhely csodálatos neuroaffirmatív terápiás képzésének utolsó alkalmán vett részt,
én ismét az autizmus szaktanácsadókat tanítottam. Az izgi, autizmusspecifikus fejlődéslélektani témák után normatív és családi krízisekről, szülőtámogatásról, reziliens családi megküzdésről beszéltünk, ezúttal a szünetre való tekintettel online.
Sok volt az egész napos monitorbámulás, de szuper élmény volt ez a mai alkalom is. A fárasztó nap és a mai érzékeny téma különösen kiemelte, mennyire fontos, mennyit számít, hogy itt és ott ez a két maréknyi, elhivatott szakember erre szánja a hétvégéit.

Nagy szeretettel gondolunk minden fáradt fejű, de szívében lelkes kollégára, aki így tett!

24/10/2025

FELNŐTT NEUROAFFIRMATÍV ÖNISMERETI CSOPORT
November 14-én, pénteken 11:00-13:00-ig elstartol a felnőtt önismereti csoportunk, ahol reméljük, hogy önazonos, gazdagító, gyógyító módon kapcsolódunk magunkhoz és másokhoz és sokan egy megtartóközösség részévé tudnak válni. Nem szükséges diagnózissal rendelkezned.

Részletekről, pontos időpontokról a kommentbe illesztett jelentkezési lap tetején olvashatsz, várunk!

Köszönjük azok türelmét, akik már kitöltötték a jelentkezési lapot! Reméljük, sokaknak megoldható lesz ez az időpont, keresni fogjuk őket!