http://szomatikusterapia.hu/, https://testimesek.hu/

Testimesék-Nagy Livia, 1032 Budapest, Föld Utca 59, Budapest (2026)

24/04/2026

A közösségi médiát görgetve nap mint nap szembejönnek a gyors megoldások.
Hangzatos ígéretek, ellenállhatatlan ajánlatok, „garantált” traumagyógyítás néhány lépésben.

Mégis legbelül te is tudod... nincs varázspálca.
Nincs pirula, amely egy mozdulattal eltünteti a múlt fájdalmát, vagy meg nem történtté teszi azt, ami nyomot hagyott benned.

Amikor pontosan 11 évvel ezelőtt hazaköltöztem, és elkezdtem az akkor még egyáltalán nem ismert szomatikus módszerekkel, valamint a trauma témájával foglalkozni, sokan próbáltak lebeszélni arról, hogy egyáltalán használjam ezt a szót.
Azt mondták: túl negatív. Túl nehéz. Túl riasztó.

Ma pedig mintha mindenki szakértő lenne.
Mégis hálás vagyok, hogy ez a téma végre helyet kapott a közbeszédben.
Mert a trauma nem divatszó.
Nem marketingfogás.
Nem címke.
Egy nagyon is valóságos, mély emberi tapasztalat, amely ott él a testedben, a kapcsolataidban, a reakcióidban, az önmagadhoz való viszonyban.

A valóság az, hogy a kötődési sebek, a mély lenyomatok, a túlélési minták nem oldódnak meg gyors trükkökkel.
Nincs gomb, amit megnyomsz, és elmúlik a fájdalom.
Nincs applikáció, amely letölti helyetted a szabadságot.

Én is kerestem egykor a „megoldást”.
Időt, energiát és pénzt nem sajnálva próbáltam megérteni magam.
Sok mindent tanultam, de sok út csak a fej szintjén maradt.
Később értettem meg igazán:
a trauma nem gondolati, hanem elsősorban testi történet.
Ezért a gyógyulásnak is szüksége van a test bevonására.

A valódi változás nem villámcsapás. Persze van olyan is. .
De inkább egy út.
Néha lassú.
Néha kényelmetlen.
Néha gyönyörű.
Bátorságot kíván, hogy ránézz arra, amit eddig kerültél.
Kitartást kíván, hogy ne add fel, amikor visszahúzna a régi minta.
De minden apró lépés számít.

Minden alkalom, amikor jobban érzed magad a testedben.
Minden pillanat, amikor már nem a múlt vezeti a jelent.
Ha ezt az utat választod, szívesen kísérlek benne.

Merj önmagad lenni.
Merj érezni.
Merj élni.

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

22/04/2026

Dönthetsz szabadon...

Szabad kilépni a sztoriból, amelyikben nem találod magadat.
Szabad kilépni a sztoriból, amelyikben nem szereted magadat.

Szabad elmenni a városból, ahol ragyogás helyett elszürkültél, szabad összepakolni és szabad elölről kezdeni máshol, ahol újrafogalmazhatod az életedet.

Szabad kilépni a munkahelyedről, még ha mindenki mondja is, hogy ne tedd, szabad keresni másikat, amelyik több értelmet ad a hátralévő életednek.

Szabad elhagyni a szerelmedet, ha elhanyagol, szabad előtérbe helyezni magadat, ha háttérbe szorultál, és szabad továbbállni, ha hiába kezdted újra meg újra.

Szabad kiszállni a mérgező barátságokból, és szabad körülvenni magadat szeretettel olyan emberek iránt, akik bátorítanak és törődnek veled.
Szabad annak adni az energiáidat, akinek akarod.

Szabad megbocsátani magadnak a legnagyobb tévedéseidért, és szabad kedvesnek lenni magadhoz, szabad a tükörbe nézve szeretni a személyt, akit benne látsz.

Szabad kitörni a saját elvárásaid béklyójából.
A távozást rossz dolognak tartjuk, vagy a feladással kötjük össze, pedig sokszor a legjobb dolog, amit tehetünk magunkkal.

A távozás teszi lehetővé, hogy irányt váltsunk, hogy újra felfedezzük magunkat és a világot.
A távozás ment meg minket attól, hogy ragaszkodjunk azokhoz a helyekhez és emberekhez, akikkel nem jutunk egyről a kettőre.
A távozás új utakat nyit a változásra, a fejlődésekre és a további lehetőségekre.

Mindig választhatod a távozást, ha tudod, hogy hová tartozol, mi boldogít, merre tartasz. Még saját régi önmamgadat is elhagyhatod egy boldogabb önmagadért.

A tested nem akadály, hanem a kulcs.

Csatlakozz a Facebook csoportomhoz

https://www.facebook.com/groups/felszabadulva

(forrás: Rania Naim)

20/04/2026

Szívemből szól....

"Valami nagyon félrecsúszott a társadalmunkban.

Egyre őrültebbé válik minden.
Arról beszélek, hogy egy egész kultúrát finoman a kegyetlenség felé terelnek, miközben azt állítják róla, hogy ez csak tartalom, vélemény vagy „közösség”.

A CNN nemrég feltárt egy rejtett online hálózatot, amely a Motherless nevű oldal és privát chatszobák köré szerveződött, ahol férfiak nőkkel szembeni bedrogozásról és sz*****is erőszakról osztottak meg tippeket.

Ami igazán nyugtalanító, nem csupán az, amit tettek, hanem az is, mennyire hétköznapivá vált az erről szóló nyelvezet ezekben a terekben.
Mintha az elkövetett erőszak egyszerű módszerré vált volna, amit egyik férfi ad át a másiknak, leckeként.
És szinte ezzel párhuzamosan ott van a LooksMaxxing jelensége: az elképzelés, hogy egy fiú arcát, testét, állkapcsát, bőrét, magasságát, haját vég nélkül optimalizálni kell, amíg végre „értékessé” nem válik.

Kezdődik bőrápolással, testtartással, edzéssel, ápoltsággal.
Aztán a nyomás sötétebbé válik. Szteroidok. Műtétek. Megszállottság.
De akár az arc ütlegelése serpenyővel vagy kalapáccsal is – az úgynevezett bone smashing –, abban a reményben, hogy markánsabb lesz az állvonal.
Vannak, akik odáig mennek, hogy eltörik a lábukat, majd meghosszabbíttatják, hogy elérjék az ideálisnak mondott magasságot: legalább 180 centit.

Amit önfejlesztésként árulnak, gyakran önradírozássá válik – különösen akkor, amikor a fiatalokat arra tanítják, hogy természetes külsejük hiba, amit ki kell verni magukból.

Ez teszi ezt a korszakot ennyire elborulttá: ugyanaz az internet, amely megtaníthat egy fiút gyűlölni a saját testét, megtaníthat egy férfit gyűlölni a nőket is, vagy úgy tekinteni rájuk, mint meghódítandó, elkábítandó, kontrollálandó és megerőszakolható tárgyakra.

Az egyik áramlat táplálja a másikat.
Mindkét világban a test uralandó projektté válik.
Mindkét világban a sebezhetőség piaccá lesz. Mindkét világban a szégyent learatják, majd hatalomként adják vissza eladásra.

És minél fiatalabb a célpont, annál könnyebbnek tűnik beszervezni őket ebbe a hazugságba.

Talán ez az igazi őrület: nem az, hogy létezik sötétség, hanem hogy ma már milyen szépen van becsomagolva.

A fiút arra tanítják, hogy legyen keményebb, élesebb, szélsőségesebb.
A férfit arra tanítják, hogy legyen hidegebb, feljogosítottabb, képesebb a határsértésre.

A világ nem mindig hangos összeomlással pusztul. Néha egyszerűen tovább jutalmazza azt, ami éppen tönkreteszi.

És talán az egyetlen józan válasz ma az, hogy megtagadjuk az érzéketlenséget.
Hogy beismerjük: hat ránk mindez, felkavar, megsebez, nyugtalanít.
Mert a pózolás, dominancia, kontrollmánia és tökéletességkényszer alatt valami mélyen emberi dolog tagadtatik meg:

Az igényünk arra, hogy érezzünk.
Hogy lássanak minket. Hogy tartozhassunk valahová anélkül, hogy előbb szörnyeteggé vagy géppé kellene válnunk.
Nem hiszem, hogy a fiúk eleve ártani akarnak.
Vagy hogy felismerhetetlenné akarják faragni magukat. Szerintem sokan csendben szenvednek, kapaszkodót keresnek egy olyan világban, amely azt mondja nekik: sosem elég az, akik most vannak.

Talán itt kezdődhet minden újra: ha merünk nyitva maradni egy olyan korban, amely a bezárulást jutalmazza.
Még akkor is, ha ez azt jelenti, ki kell mondani:
Ez megrémít.
Ez elszomorít.
És nem akarok olyanná válni, aki már ezt sem érzi."

- Bas W. B.

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

18/04/2026

Hogyan lehetne béke a világban, amikor az emberek önmagukban is háborút vívnak?

Figyeld meg, mi történik benned, amikor valaki hibázik.
Amikor valaki megbánt.
Amikor valami nem úgy alakul, ahogy szeretnéd.

Az első reakció szinte automatikus:
valakit hibáztatni kell.
A másikat.
A körülményeket.
Az életet.
És ez elsőre megkönnyebbülést ad.
Mert amíg kifelé mutatsz, addig nem kell befelé nézni.

Csakhogy ennek ára van.
Mert minden alkalommal, amikor kívül keresed a felelőst, valójában benne maradsz egy állapotban,
ahol nincs hatásod a saját életedre.
Ez az áldozati működés.

És nem azért, mert gyenge vagy.
Hanem mert valamikor ezt tanultad.
Gyerekként nem nagyon volt választásod.
Nem mondhattad azt, hogy:
„Figyi, ez így nem oké, én most kilépek ebből a sztoriból.”
Nem volt opció az sem, hogy:
„Köszi, én ezt nem kérem, inkább átmegyek egy másik családba.”
És az sem, hogy:
„Rendben, ez így már túl sok, akkor én elmegyek Narniába.”

Maradt az, ami maradt:
alkalmazkodni,
tűrni, visszatartani,
és közben belül… túlélni.

Ez volt a legjobb, amit akkor tenni tudtál.
Csak az a helyzet, hogy a tested és a részeid gyakran nem tudják, hogy közben felnőttél.

Felnőttként már nem a szüleiddel harcolsz.
Harcolsz a pároddal, a főnököddel, a világgal.
De leginkább…
önmagaddal.

Mert valahol mélyen érzed:
nem azt éled, amit szeretnél.
Nem úgy reagálsz, ahogy szeretnél.
Nem ott tartasz, ahol lehetnél.
Ez feszít.
Ebből lesz a düh.
A kritika.
A hibáztatás.

Egyébként pedig ki mondja meg, hogy hol kellene tartanod???

De a valódi kérdés nem az, hogy ki a hibás.
Hanem az:
mit tartasz még mindig bent magadban, ami miatt nem tudsz szabadon reagálni?
Amíg ez a belső feszültség ott van, addig mindig lesz valaki vagy valami, akire rá tudod vetíteni.

És amíg ez így működik,
addig nem lesz béke, se benned, se körülötted.
A béke nem ott kezdődik, hogy mindenki más megváltozik.
Hanem ott, hogy te kilépsz a saját belső háborúdból.
De ez nem csak fejben történik.
A testedben, ahol a feszültséget ténylegesen hordozod, zajlik igazán.

Ezért a kérdés most nem az, hogy ki volt a hibás.
Hanem az, hogy:
te még mindig ugyanabban a működésben élsz-e.
És ha igen…
készen állsz-e végre kilépni belőle.

A tested nem akadály, hanem a kulcs.

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

17/04/2026

Mondd…
akarsz-e még játszani?

Nem úgy, mint régen.
Nem szerepekkel.
Nem "jól", és nem rutinból.
Hanem úgy, hogy nem tudod előre, mi történik.

Akarsz-e még megérkezni egy pillanatba, és nem sietni tovább?
Akarsz-e még kíváncsi lenni
arra, ami benned mozdul?
Egy érintésre.
Egy hangra.
Egy tekintetre.

Mondd…
engeded-e még, hogy hasson rád az élet?
Vagy már csak végigmész rajta, szépen, összeszedetten,
mint aki tudja, mit kell?

Akarsz-e még nevetni ott,
ahol nem illik?
Megállni ott,
ahol más már rohanna?
Megérezni azt,
amit eddig inkább elnyomtál?

Mondd…
akarsz-e még közelebb jönni magadhoz?
Nem fejben.
Nem történetekben.
Hanem itt.
A testedben.
Ahol nincs „kell”.
Nincs „jó”.
Nincs „így szoktuk”.
Csak az,
hogy élsz.

És ha igen…
akkor talán nem is az erotikát keresed.
Hanem azt a részedet,
aki még emlékszik rá,
milyen volt szabadon reagálni az életre.
Mondd…
akarsz-e újra játszani?

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

17/04/2026

Mondd…
akarsz-e még játszani?

Nem úgy, mint régen.
Nem szerepekkel.
Nem "jól", és nem rutinból.
Hanem úgy, hogy nem tudod előre, mi történik.

Akarsz-e még megérkezni egy pillanatba, és nem sietni tovább?
Akarsz-e még kíváncsi lenni
arra, ami benned mozdul?
Egy érintésre.
Egy hangra.
Egy tekintetre.

Mondd…
engeded-e még, hogy hasson rád az élet?
Vagy már csak végigmész rajta, szépen, összeszedetten,
mint aki tudja, mit kell?

Akarsz-e még nevetni ott,
ahol nem illik?
Megállni ott,
ahol más már rohanna?
Megérezni azt,
amit eddig inkább elnyomtál?

Mondd…
akarsz-e még közelebb jönni magadhoz?
Nem fejben.
Nem történetekben.
Hanem itt.
A testedben.
Ahol nincs „kell”.
Nincs „jó”.
Nincs „így szoktuk”.
Csak az,
hogy élsz.

És ha igen…
akkor talán nem is az erotikát keresed.
Hanem azt a részedet,
aki még emlékszik rá,
milyen volt szabadon reagálni az életre.
Mondd…
akarsz-e újra játszani?

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

15/04/2026

Ha azzal gyógyulnánk, hogy megértjük a múltunkat,
akkor már rég mindenki jól lenne.

„Rájöttem, hogy anyám miatt van.”
„Apaseb.”
„Anyaseb.”
„Ez a kötődési mintám.”
„Megnéztem a horoszkópom is, teljesen kijön.”

És tényleg.
Összeáll. Minden értelmet nyer.
Csak közben az életed… nem változik.

Ugyanazokba a helyzetekbe kerülsz.
Ugyanott akadsz el.
Ugyanaz történik, csak most már tudod is, hogy miért.
És ez az a pont, ahol sokan elkezdenek még többet érteni.

Még egy könyv.
Még egy felismerés.
Még egy címke magukra.
Csak épp nem történik semmi más.

Nem azért, mert nem dolgozol magadon.
Hanem mert nem ott dolgozol, ahol ez valójában történik.
Mert amit átéltél, az nem csak egy történet lett benned.
Hanem egy működés.
És ez a működés nem a gondolataid szintjén dől el.
Ezért van az, hogy hiába gondolod máshogy,
egy helyzetben mégis ugyanaz történik.
Gyorsabban. Automatikusan. Ismerősen.
A változás nem ott kezdődik, hogy még jobban megérted.
Hanem ott, ahol végre más történik benned. A testedben.
Én ebben kísérlek.

A tested nem akadály, hanem a kulcs.

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

11/04/2026

A nő nem “elveszíti” a vágyát.

Van egy pont, ahol egyszerűen nemet mondasz.

Este csendre vágysz.
Ne érjenek hozzád.
Ne kelljen reagálni.
Ne kelljen adni.

Kívülről ez úgy néz ki, hogy fáradt vagy.
Sok a munka.
Nem vagy “hangulatban”.
Belül viszont más történik.

Feszültség van.
A tested nem tud ellazulni.
Még akkor sem, amikor szeretnél közel lenni.
És itt csúszik félre sok kapcsolat.

Mert ilyenkor azt hiszed,
hogy a vággyal van baj.
Pedig nem.
A tested nem kapcsol le ok nélkül.

Amikor az intimitás nyomasztóvá válik,
amikor “feladat” lesz,
amikor inkább elkerülöd,
az nem a szeretet hiánya.
Hanem az, hogy a tested nem érzi magát biztonságban abban, ami történik.

1. A tested nem megnyílik, hanem védekezik
Egy nő teste ott nyílik meg,
ahol kiengedhet.
Ha benned folyamatos a kontroll, a megfelelés,
az a finom belső készenlét, hogy “mindjárt adni kell”,
akkor a tested bezár.
Nem azért, mert baj van veled.
Hanem mert túl sokáig voltál alkalmazkodásban.

2. A feszültség nem egyik napról a másikra jelenik meg
Évek alatt épül fel.
Amikor a kapcsolat fenntartása fontosabb, mint a saját vágyad és tested.
Amikor inkább igent mondasz, de a tested már rég nemet.
Amikor nem mondod ki, ami valójában benned van.
A tested megtanulja:
intimitás = nyomás.
És egy ponton azt mondod:
elég.

3. A vágy nem tűnik el. Lezáródik.
Nem lettél kevésbé érzékeny.
Nem lettél hideg és rideg.
Egyszerűen túl sokáig éltél
az "ezt kellene" módban, az "ezt akarom" helyett.
A tested nem büntet.
Véd.

Ez nem csak a szexről szól.

Amikor a közelség, intimitás blokkolt, az megjelenik máshol is.
Fáradtságban.
Feszültségben.
Abban, hogy nehéz igazán megérkezni a saját testedbe.
Nem külön problémák ezek, hanem ugyanannak az állapotnak a különböző arcai.

Az intimitás nem technika kérdése.
És nem is a partneredé.
Hanem egy állapot.
Ahol a tested azt érzi:
itt letehetem a páncélt.
Itt nem kell teljesítenem.
Itt lehetek önmagam.

Ha magadra ismertél,
az nem hiba, hanem egy jel.
Nem azt jelenti, hogy valami elromlott.
Azt jelenti, hogy valami túl sokáig volt benned elnyomva.

A tested nem akadály, hanem a kulcs a változáshoz.

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

10/04/2026

Hálás köszönet a mai "szégyentelen" csapatnak.
Szuper délután volt veletek🙏🥰

Május 8-án folytatjuk.
Tavaszindító beszélgetés a Blue Bird Caféban 🐦☕️
A következő alkalom témája...
Intimitás és Szexualitás

(Az esemény díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
A Facebook-on vagy az info@testimesek.hu címen tudod megtenni).

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

08/04/2026

Nem azért érzed, hogy nem vagy elég… mert tényleg nem vagy elég.
Hanem mert valamikor megtanultad.

Gyerekként.
Amikor a szeretet feltételes volt.
Amikor nem azért szerettek, mert vagy, hanem amikor megfeleltél.
És ott megszületett benned egy csendes döntés:
„Veled van a baj.”
Ez nem csak egy gondolat.
Ez egy állapot.

Ezért van az, hogy hiába dicsérnek, nem érzed.
Hiába szeretnek, nem tudod befogadni.
Hiába érsz el dolgokat, belül ugyanaz marad.
Mert a tested még mindig ugyanabban a túlélő működésben van.

Az 5 "túlélési" alapminta:

1. Visszahúzódsz, nehogy túl sok legyél
2. Kapcsolódsz, de közben elveszíted magad. (Társfüggőség)
3. Visszatartod magad, az érzéseidet, a haragodat, még mielőtt igazán megmutatnád, hogy ki is vagy
4. Kontrollálsz, hogy biztonságban maradj
5. Túlteljesítesz, és tökéletességre törekszel, hogy végre elégnek érezd magad.

Egyik sem hiba.
Mind védelem.
Csak közben.....nem élsz igazán.
És itt van a fordulópont:

Nem az a kérdés, hogy miért gondolod, hogy "nem vagyok elég".
Hanem az, hogy milyen belső állapotban éled a mindennapjaidat.
Mert ha a tested folyamatosan "védekezésben" van,
akkor a „nem vagyok elég” érzés újra és újra visszatér.

A valódi változás nem fejben történik.
Hanem ott, ahol ez megszületett, a testedben.

Amikor ez elkezd oldódni, nem az történik, hogy hirtelen majd megszereted magad.
Valami sokkal egyszerűbb.
Azt fogod érezni, hogy már nem akarsz többé bizonyítani.
És ez több, mint amit eddig elhittél magadról.

Ha érzed, hogy ez rólad szól, írj egy „ELÉG” szót kommentbe, és írd mellé azt a számot is (1–5), amelyik a leginkább rezonál veled.
Válaszban elküldöm, mi jellemző arra a mintára.

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

07/04/2026

A férfivá válás ára: amikor az autonómia valójában leválás

Ahogy egy fiú „férfivá érik”, azt tanulja meg, hogy leválik az érzéseiről.
Nem egyik napról a másikra történik.
Finoman kezdődik.
Amikor azt mondják neki, hogy „ne sírj”, amikor kinevetik az érzékenységét, amikor azt látja, hogy a kapcsolódás helyett a teljesítményért kap elismerést.

Lépésről lépésre tanulja meg, hogy amit érez, az nem biztonságos.
Hogy amit érez, azt jobb elrejteni.
Leválik a sebezhetőségéről.
Leválik a kapcsolódásról. Leválik az anyáról.
És végül, saját magáról.

Ezt a folyamatot nevezzük autonómiának.
Pedig ez nem valódi autonómia. Ez levágás.
Nem fejlődés, hanem alkalmazkodás.

Egy olyan világhoz való alkalmazkodás, ahol az érző férfi gyengének számít, ahol a nyitottság veszélyes, ahol az erő azt jelenti, hogy nem mutatod, mi van benned.
Valójában ez nem férfivá válás.
Ez egy hamis maszkulinitás.
Egy minta, amely a patriarchális társadalomból jön, és amely azt tanítja, hogy a férfi akkor „igazi”, ha elvágja magát az érzéseitől.

Azt is normalizáltuk, ami valójában nem természetes.
A kamasz fiú, aki bezárkózik, alig kommunikál, elérhetetlenné válik, azt mondjuk rá: ilyen a kora miatt.
De lehet, hogy ez nem fejlődés, hanem visszahúzódás.
Nem önállósodás, hanem leválás.

Az ember nem arra születik, hogy elszakadjon a kapcsolataitól.
Az első tapasztalatunk az életben a kapcsolódás. Abból tanulunk meg megnyugodni, abból tanulunk meg létezni.
A kapcsolat nem egy extra dolog, ez az alap.

Amikor egy fiú megtanulja, hogy ne érezzen, nem erősebb lesz, hanem egyedül marad belül.
És amit nem él meg magában, ahhoz nem tud kapcsolódni másban sem.

Így születik meg az a távolság, amit sok kapcsolatban érzünk, de nehéz megfogalmazni.

Fontos különbséget tenni: az autonómia nem probléma.
A valódi autonómia nem leválás.
A valódi autonómia azt jelenti, hogy képes vagy kapcsolódni, és közben nem veszíted el magad.

Hogy érzel, de nem kell elmenekülnöd tőle.

Hogy jelen tudsz maradni, nem bezárkózva.

Amit viszont autonómiának hívunk, az sokszor inkább egy védelem. Egy finom fal.
Egy „nincs szükségem senkire” mögé bújtatott túlélési működés.

És ez nem csak a férfiak története.
Ez egy kollektív minta.
Egy világé, ahol a kapcsolódás helyett a kontroll lett fontosabb. Ahol a teljesítmény felülírta az érzést.
Ahol az erő fogalma eltorzult.

De van ebből visszaút.
Nem a fejben kezdődik. Nem attól, hogy jobban megérted magad.
Hanem attól, hogy újra kapcsolatba kerülsz azzal, amit leválasztottál.
A testeddel.
Az érzeteiddel.
A jelenléteddel.
Mert a tested nem felejt.

A valódi férfivá válás nem az, hogy nem érzel.
Hanem az, hogy elbírod, amit érzel.
Nem az, hogy nincs szükséged senkire.
Hanem az, hogy tudsz kapcsolódni, úgy, hogy közben megmaradsz önmagadnak.
Ez az autonómia.
A többi csak túlélés.

A tested nem akadály, hanem a kulcs.

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

06/04/2026

"A húsvéti tojás azt a képességedet jelképezi, hogy ki tudsz törni abból a megkeményedett védőburokból, amellyel körülvetted magadat...".

Áldott Húsvétot 🐰🌷🥚

Nagy Lívia
Szomatikus és trauma-alapú mentor

Testimesék-Nagy Livia

24/04/2026

22/04/2026

20/04/2026

18/04/2026

17/04/2026

17/04/2026

15/04/2026

11/04/2026

10/04/2026

08/04/2026

07/04/2026

06/04/2026

Cím

Telefonszám

Weboldal

Értesítések

A Rendelő Elérése

Parancsikonok

Megosztás

Kategória