"Az ember legjobb gyógyszere a másik ember" Paracelsus Elérhetőségem: 06/30/386-6120
Az ember legjobb gyógyszere a másik ember.”
Paracelsus
Meyer Laura Gyógy-és sportmasszőr vagyok. Szerencsésnek érzem magam, mert azt csinálhatom, amit igazán szeretek, és ott ahol mindig is szerettem volna, Budapest szívében a saját kis szalonomban segíthetek azoknak akik megkeresnek.
Úgy látom, hogy manapság sok mindent elérünk, az önmegvalósítás korát éljük, viszont állandó stresszben vagyunk, rossz a tartásunk, nem mozgunk eleget, sokszor vagyunk fáradtak és ingerlékenyek és nem is tudjuk, hogy mitől vagy miért. Pontosan tudom milyen kellemetlenségeket tud okozni egy mozgásszervi bántalom, akár csak egy görcsös izom is, éppen ezért személyre szabott kezelést végzek. Mind a keleti, mind a nyugati masszázsok stresszmentesítik, felfrissítik és gyógyítják a testet. Az érintéssel a jó masszőr megérzi, hogy mire van szükség. Ehhez nekem az intuíció, az emberek feltétel nélküli elfogadása és szeretete ad segítséget.
29/12/2021
Drágáim ❤️
Nagyon nagyon boldog ünnepeket kívánok és nagyon fantasztikus új évet Nektek 🥳☀️
Annyira jól sikerült a Decemberi masszázs hétvége, hogy Januárra is terveztem egyet, ha szeretnél jönni Januárban is foglalj bátran 🙏🏻🥰
Amennyiben gyorsan elfogynak a helyek a hétvégére akkor gyorsan keresek még egy masszázs hétvégét☺️ 😁
Köszönöm a türelmet, megértést és a sok szeretetet amit kapok Tőletek❤️
Mint mindig Várlak szeretettel🥰☀️🙏🏻
15/11/2021
Foglalj a hétre még most😍😍 felszabadult pár hely🥰🤗
Várlak szeretettel😋❤️
08/11/2021
Jupiii a héten felszabadultak helyek 🥰🙏🏻😋🥳🤗
Várlak szeretettel egy relaxáló, izomlazító masszázsra ❤️🙏🏻
Foglalj bátran☺️😍
02/11/2021
Kedveseim🥰
Elérkezett a borongós November 🍁🍂
Számomra még szomorkásabb ez a hónap, mivel sajnos ti is látni fogjátok, hogy nem tudok annyi időpontot adni mint amit szeretnék 🥺
Több oka is van, hogy most sajnos picit vissza kell vonulnom a masszázs frontvonaláról, de remélem minél hamarabb teljes időmben azzal tudok majd foglalkozni amit igazán szeretek ❤️
Szeretném kérni a megértéseteket és türelmeteket ebben a számomra nehéz időszakban 🙏🏻
A jó hír, hogy a héten tudtam még biztosítani szabad helyeket, illetve hétvégéken is szeretnék többet veletek lenni 😍🤗
Mint mindig most is nagy szeretettel várlak Titeket 🥰
El sem hiszem, hogy szalad az idő, már mindjárt a sütőtök levestől gőzölgő 🎃 gyönyörű falevelektől színes Októbert köszönthetjük 🍁🍂🦔
Bátran tudsz foglalni Októberre is 🍁🥳🤩
Talán most még messzinek tűnik, hiszen 93 nap múlva lesz csak Karácsony 🎄 de én úgy érzem, a hetek olyan gyorsan telnek, mint egy szemvillanás - így a Karácsony is hamarabb itt lesz mint gondolnánk 😳🙊
De van egy szuper ötletem amivel elkerülheted az ötleteléssel járó stresszt, nem kell sorban állni, és tuti garantáltan örülni fognak neki 🤗🤩😋
Vegyél Masszázs Ajándékutalványt 😍😍‼️
Ugye hogy ennél nem is lehet jobbat kitalálni ❓❕😁😍🥳
De lehet még ezt fokozni🤗😋‼️
Október hónapban ➖1️⃣0️⃣% kedvezménnyel tudsz hozzájutni a szuppper fantasztikus masszázs ajándékutalványhoz 🤑😍😋
Az ajándékutalványt a szalonban tudod átvenni, de ha nem jársz erre az sem gond, e-mailen el tudom küldeni a nyomtatható verziót is☺️
Várlak sok szeretettel ☺️☺️❤️
27/08/2021
Kedveseim ❤️
Hamarosan itt a szeptember, bátran foglald le időpontodat egy relaxáló masszázsra vagy egy kellemes pedikűrre 🙏🏻💅🏻💆🏼♀️👣
A foglaló rendszer visszakapta a régi kinézetét, hogy még egyszerűbb legyen a foglalás 🤗
Hogy is kell csinálni :
Válaszd ki jobb oldalon a kívánt szolgáltatást, majd húzd abba a zöld sávba ami neked a legjobb időpont és véglegesítsd 🤩
‼️A szolgáltatásokban találsz változásokat 😋
Tudsz foglalni Yumeiho masszázsra ami földön ruhában történik egy nagyon fantasztikus japán technika 😎🌼
Van külön Kismama masszázs ha épp a második trimeszterben jársz 😍🤰🏼
Illetve tudod párosítani a Pedikűrt egy jó kis talpreflexológiával vagy masszázzsal is 💆🏼♀️👣
És és mivel jön a hűvösebb idő a Garam- Forró guriga masszázs is visszatér ami egy kényeztető forró törölközős lazítással egybekötött masszázs 🥶🔥😋
Ha pedig szükséged van egy kis extra támasztásra Kinesio Tape ragasztást is tudsz választani 🔵🔴🟡🟢
Nagyon nagy szeretettel várlak Szeptemberben is❤️❤️
“Az ember legjobb gyógyszere a másik ember.”Paracelsus
Ez a kedvenc idézetem, és a minap egy nagyon kedves vendégem hívta fel rá a figyelmem amikor észrevette, hogy ez a szalon szlogenje. ☺️
Azt mondta mennyire jó választás és igazán a szalonhoz illik. 🙏🏻 Annyira jólesett és el is gondolkoztam ezen a rövidke soron hiszen a covid mindent megváltoztatott, hatalmas akadályokat állított, rengeteg tragédiát okozott, hogy lehetne tehát ez az idézet igaz?
De én mégis azt gondolom az ember legjobb gyógyszere a másik ember, mert a legfontosabb dologra hívta fel a figyelmünket ez a rendkívüli helyzet:
a szeretetre, az összetartozásra, a türelemre, a mély kapcsolatokra az őszinte pillanatokra a családban a barátokkal vagy akár a masszőrödnél 😋 ezek mind mind gyógyító erővel hatnak és ezt mi is meg tudjuk adni egymásnak 🙏🏻😇❤️
Vannak még szabad helyek, a nagy népszerűségre való tekintettel ( amiért végtelen hálás vagyok❤️🙏🏻😍) Augusztus 9. és 11. is foglalható lett 😉🍀
Nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan szeretitek a masszázst és hogy a pedikűrt is szívesen kipróbáljátok! 🦶🏻🙏🏻 Én vagyok a legboldogabb, hogy ezt látom 🥳😍🤩 Köszönöm a bizalmat 🥺☀️🥰
Várok mindenkit nagyon nagyon nagy szeretettel 🥰☀️
21/07/2021
Drágáim 😍
Remélem nagyon jól telik a nyár ☀️🥳🤩😋🥰
Hátha még jobbá tudom tenni egy jó masszázzsal vagy pedikűrrel 😍🤗🌸🙏🏻
Várlak nagyon nagyon nagyon nagyon nagy szeretettel❤️❤️☀️🌸🥳🥰
09/07/2021
Kedveseim! 🥰❤️
Nagyon köszönöm, hogy gondoltok rááám, SIKERÜLT a Pedikűűűűr vizsga! 🥳🦄🤩
🟡Szeretném a maximum szuper fantasztikus szolgáltatást nyújtani, ezért ahelyett hogy külön naptárba rendezném a pedikűrt ötvöztem a masszázzsal, így van lehetőség masszázzsal is kombinálni a pedikűrt meg persze külön is lehet rá jelentkezni 💆🏼♀️➕💅🏻❤️
🟢Arra gondoltam, hogy még bőven szeretnék gyakorolni, mert hát mégis egy teljesen új szakmát kell bele tennem a kezembe, úgyhogy augusztus 15-ig a pedikűr teljesen ingyenes gyakorlás, utána, tehát 2021. Augusztus 15.-ét követően 3000 Ft a bevezető ára. 😇🤗
🟣Amire számíthatsz ha eljössz pedikűrre: egy bőrápolás, tehát az elhalt bőr, bőrkeményedést lefogom szedni speciális késekkel, lerövidítem a körmöket, szépen megigazítom a bőrt is a körmök körül.
🔴3 féle köröm díszítés közül választhatsz : francia manikűr, piros körmök, vagy japán manikűr, bármelyiket választhatod ezek közül amelyik neked tetszik. Igyekszem bővíteni a repertoárt különböző színekkel, körömlakkokkal folyamatosan 💅🏻🤗😇🙏🏻
🔵Folyamatosan bővítem a naptárat helyekkel augusztus első hete is már foglalható 📲💻📞❤️
Várlak nagyon nagyon nagyon nagy szeretettel🥰🦄❤️
22/06/2021
Update‼️‼️‼️‼️
El is fogytak a pedikűr gyakorló helyek nagyon nagyon hálás vagyok aki oda adja a lábát nekem❤️ Június 30.-án lesz a vizsgám ( utána is fogok nyitni gyakorló időpontokat csak még nem merem elkiabálni a vizsga előtt 😳😇🤪 )
Nagy kérdésem van, lenne-e olyan bátor jelentkező aki a vizsgámra modellként el tudna jönni? 🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻
Olyan lábikót keresek akinek van berepedezett sarka vagy tyúkszeme vagy benőtt körme 🤗
A vizsga június 30.-án szerdán van a modellnek 8:50-re kellene érkeznie pontosan, mert 9-től kezdődik a gyakorlati vizsga 🤓
Helyszín: Margit híd Budai hídfő, Frankel Leó utca 24. - Pedi Suli kapucsengő
Időtartam : 130perc ami után el kell engedjem a modellt mert kezdődik a szóbeli vizsgám 😳
Nagyon köszönöm ha érdekel és írsz nekem kérlek ezügyben 😍🤗🤩😋❤️
Drágáim💖🤩
🤗 Nagyon sok jó hírrel jövök a következő időszakra ‼️
Már most foglalható a teljes Július masszázsra 🌻☀️🍉🍓🔥
Egy hét marad majd ki Július 19-25 között akkor elmegyek picit feltöltődni 🤗😋🐬🐠🌴☀️🌊
⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️
💥 Sokan tudjátok már, hogy pedikűrösnek tanulok épp 👣👩🎓 hamarosan itt az OKJ vizsgám, és nagyon rám fér a gyakorlás ezért nagyon hálás vagyok, hogy ha vállalod és a kezembe adod a lábad 🦶🏻😇
Készítettem egy új naptárat- Laura Pedikűr néven, szokásosan online lehet foglalni hozzá😋🤗🙏🏻
Természetesen a pedikűr teljesen ingyenes, nagyon hálás vagyok, hogy ha eljössz! 😇💖
Amire számíthatsz: egy bőrápolás, tehát az elhalt bőrt, azaz bőrkeményedést le fogom szedni speciális késekkel, lerövidítem a körmöket, szépen megigazítom a bőrt a körmök körül is. A vizsgára 3 féle köröm díszítést kell gyakorolnom: francia manikűr, piros körmök, vagy japán manikűr, bármelyiket választhatod ezek közül amelyik neked tetszik. 🦶🏻💅🏻😍
A végén pedig természetesen egy kis kényeztető lábmasszázs is jár 💆🏼♀️🦶🏻
Még elég lassú vagyok ezért hagyok 80 percet plusz 10 perc szünetet mindenki között, kérlek nézd még el nekem a lassúságot még a gyakorló fázisban vagyok 😳🤩
➕ Plusz egy érv a pedi és a masszázs mellé hogy a szalonban kellemesen hűvös idő van, és zuhanyzásra is mindig van lehetőséged, úgyhogy nem kell attól tartanod, hogy megizzadsz vagy rád izzad az olaj 🥵😶🌫️🔥😋
Töretlenül várlak szeretettel Júniusban is masszázsra 😋💆🏼♀️💆🏼💆🏻♂️❤️🌸🍉🤩
28/04/2021
Drágáim ❤️
Májusban is nagyon nagy szeretettel várlak ☀️🌸
Online egyszerűen, könnyedén tudsz is foglalni 📲
Mint mindig, kérlek szólj ha nem találsz helyet, a hónap második felére még tudok biztosítani lehetőségeket ❤️🙏🏻
07/04/2021
Hurrá hurrá😍‼️🌸
Végre ismét nyithatunk ❤️☀️🥳
Már kész is a foglaló rendszer, nagy szeretettel várlak 😍😇
Igyekeztem a lehető legtöbb, legvariánsabban megcsinálni a helyeket 😎🥰 de ha nem találnál nyugodtan szólj és megoldjuk 🤩
Végre látjuk egymást 🤩🥰😋🥳
31/03/2021
Drágáim ❤️
Nagyon nagyon hiányoztok 😭
‼️Fontos: a hivatalos közlemény értelmében csak húsvétot követően és csak akkor nyithatok ki amikor elértük a 2,5 milliós oltottsági szintet🤗 (minden nap azért reménykedem, hogy jövőhéten végre elérjük ezt a számot 🥺🤪)
Nem nyitottam meg a foglaló rendszert, mert én magam sem tudom mikortól nyithatom 🥺
✅Amint zöld utat kapunk, kihirdetik a nyitást azon nyomban írok ide és akkor lehet is már foglalni 🌸🥰❤️
Köszönöm, hogy gondoltok rám és írtok nekem nagyon jól esik☀️🥰🙏🏻
Ez most mindenkinek nagyon nehéz időszak, de bízom benne hamarosan újra megtöltjük a szalont sok sok szeretettel, relaxálással és kellemes időtöltéssel ☀️🤩🌸
Vigyázzatok magatokra szeretlek titeket ❤️❤️
19/03/2021
🥺 Nagyon hiányoztok ❤️
Remélem hamar újra találkozhatunk 🙏🏻🌸
04/03/2021
Kedveseim❤️
Az új intézkedések értelmében nekem is be kell zárnom március 8 és 22 között 😢
Akinek van időpontja erre az időszakra azt fogom keresni telefonon is‼️📞
Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Meyer's Salon új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.
“Az ember legjobb gyógyszere a másik ember.”
Paracelsus
Az egész egy nagy adag álmodozásból indult....
Meyer Laura vagyok a Meyer’s megálmodója, és nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen fantasztikus szakemberek csatlakoztak az álmom megvalósításához, hogy minél széleskörűbben tudjunk Neked segíteni.
Szerelmem a masszázs 2015-ben kezdődött amikor csak úgy hobbiból elkezdtem gyógy és sportmasszőrnek tanulni. Akkor megszületett bennem az ötlet, hogy egy napon olyan szalont nyitok ami nem csak a masszázst de valami lelki segítő szolgáltatást és edzést is magában foglal...mert hát ez mind összefügg, ahhoz hogy egészségesek legyünk előbb EGÉSZ-nek kell lennünk...
Most a szalon végre nem csak álom, és szerencsémre Dóri aki a lelkek megértője és támogatója, szuper Life coach és Anna aki minden izmot átmozgat és végtelen türelemmel segíti a kitűzött célokat elérni, a legjobb edző, csatlakoztak hozzám.
Nálunk biztos lehetsz benne, hogy te vagy a legfontosabb, minden erőnkkel és szaktudásunkkal abban támogatunk, hogy hogyan tudod jól mozgatni a tested, hogyan tudj szembenézni a mindennapi traumákkal és hogyan engedd ahogy a testedre vigyáznak és a csomóidtól megszabadítanak. Itt szeretve vagy.