27/06/2024
Hosszú, de érdemes elolvasni.
Köszönjük 🙏
„Kiemelkedő fontosságú legtöbbünk életében a válaszok keresése a „MIÉRT?“ kérdésre. Viszont hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy azt a kulcskérdést, „Na most innen hogyan TOVÁBB?“ , még sokkalta fontosabb feltennünk.
Sőt, amire még kevesebben emlékeztetjük magunkat: olykor semmi mást nem követel meg tőlünk a helyzet, mint azt, hogy ÉLJÜK TÚL!
Egy súlyos betegség kialakulása, egy haláleset, traumatikus megélés, szakítás, árulás, csalódás, elbukás... Hosszabb ideje fennálló, múlni nem látszó melankólia, depresszió, reményvesztettség, kilátástalanság, mély szomorúság, félelem...
Kedves Olvasók, úgy gondolom, ezek mind-mind olyan helyzetek, ahol szinte mindent megelőzően azt a kérdést tesszük fel: Miért? (Mi okból?)
Miért kerültem ide? Mi okból kellett/kell ilyet megtapasztalnom? Miért pont én? Miért?
S valljuk be, amíg nem találunk egy számunkra potenciális, elfogadható választ, általában újból és újból visszatérünk ehhez a kérdéshez, energiát nem sajnálva, hogy a lehetséges válaszokon rágódjunk.
És míg a „MIÉRT? (MI OKBÓL?)“ kérdésre kutatjuk olykor fejvesztve a választ, tökéletesen háttérbe szorulnak az „Innen most hogyan tovább? Mit tudok legjobb képességeim szerint ezután tenni? Mit tudok kihozni belőle?“ kérdések.
Jómagam is mérhetetlenül nagy jelentőséget tulajdonítok a „Mi okból?“ kérdés megválaszolásának, a felismerésnek. Ám igenis jelen vannak olyan kontextusok az életünkben, amikor éppen ez a kérdés , (vagy ehhez a kérdéshez való ragaszkodásunk) válik a legnagyobb ellenségünkké. Azért, mert két leírhatatlanul fontos tényezőt kiszorít:
Az egyik, hogy eljuthassunk a kérdésig: „Mit lehet most tenni, innen hogyan TOVÁBB? Én kivé tudok válni ebben a helyzetben?“
A másik pedig, hogy ráébredhessünk, EGYELŐRE nincs más feladatunk, nincs más kötelességünk, mint TÚLÉLNI és KITARTANI!
Példának kedvéért, és bocsánat, hogy rögtön az egyik legfájdalmasabb helyzettel szemléltetem:
Az az édesanya, aki elvesztette gyermekét, vajon előrébb jut, bármiféle segítséget nyújt neki, ha a MIÉRT? MI OKBÓL? kérdésre kezdi el kutatni a válaszokat? Nem valószínű. Sőt kifejezetten lehetetlen, mert az alig kibírható fájdalom elvakítja.
Egy édesanyának ilyen helyzetben egyetlen kihívást kell teljesítenie: túl kell élni! Át kell vészelni! Ki kell tartani!
S majd csak eztán jöhet a következő lépcsőfok: „Rendben van. Sajnos ez történt, de innen most hogyan tovább?“
A fenti Segítőink igenis körbevesznek minket azzal a kegyelemmel, hogy segítenek nekünk túlélni, segítenek abban, mit tudunk kihozni és hogyan tudunk továbbhaladni a helyzetből, s végül, amikor már gyémánttá csiszolódtunk a hatalmas nyomás alatt, a MIÉRT? kérdésre való válaszokat is megvilágítják előttünk, AMENNYIBEN SZÜKSÉGES, amennyiben hasznukra válik.
Amikor mély, melankolikus pontra kerülünk, szomorúak vagyunk, félünk,
és egyszerűen nem értjük, MIÉRT tartunk itt, akkor legyünk elég bátrak ahhoz, hogy azt mondjuk: Most nem az a fontos, nem az fog nekem segíteni, ha megtalálom a MIÉRT? kérdésre a választ, hanem az fog segíteni, ha meglátom, mi a legtöbb, amit ki tudok hozni a helyzetből, hogyan és merre tudok innen tovább mozdulni.
Ha pedig eleinte MÉG ez nem sikerül, emlékeztessük magunkat, hogy az út felét sikeresen megtesszük már akkor is, ha hősiesen túléljük és álljuk a sarat, MIKÖZBEN VÉGIG BÍZUNK ABBAN, SŐT TUDJUK, hogy ez a helyzet, szinte törvényszerűen, NEM TUD ÖRÖKKÉ TARTANI, egyszer véget fog érni!
És amikor véget ér, NEM tőlünk függetlenül ér véget, hanem magunknak köszönhetően is. Mert jóllehet mi gyakran észre sem vesszük, de minden reggel, amikor felkelünk, és azt mondjunk magunknak, „Kitartás! Bármikor újra kisüthet a Nap! Addig csak haladjak tovább!“ , a gondolatvilágunkban és ezáltal az érzelmi világunkban megtörténik egy váltás, egy apró (vagy nem is olyan apró) változás, ami elkezd kisugározni egy merőben más minőséget, mint az eddigi, és ez ÚJ, MÁS MINŐSÉGŰ tapasztalásokat hoz el az életünkbe, amely vagy jobbra, vagy balra, de ki fog tudni minket mozdítani arról a pontról, ahol egy ideje már megragadtunk — s majd amikor már két lépéssel arrébb, kívülről látjuk a helyzetet, amiben benne voltunk, a történést, amit átéltünk, általában intuitíven felvillan előttünk, hogy MIÉRT és MI OKBÓL kerültünk oda, mit akart tanítani nekünk.
Ne tessék félreérteni, természetesen számtalan olyan helyzet is van, legfőképpen inkább betegségeknél, amikor mindent megelőzően a MIÉRT? kérdésre megtalált válasz vezet el a megoldáshoz és végül a gyógyuláshoz, de legalább ugyanennyi helyzet van, ahol inkább akadályoz minket, mintsem segít.
(Ha egy daganatos megbetegedésben szenvedő embernek azt mondanánk, előző életéhez köthető az ok, mert ezt és ezt cselekedte, az vajon segítene neki a gyógyulásban? Gyaníthatóan nem, mert megoldást nem kínál, és erőt sem ad a küzdelemhez. Hanem a segítséget az nyújtja, ha végig kitart, s azt a kérdést teszi fel: jelenlegi tudásom és legjobb képességeim szerint mi mindent tudok megtenni a gyógyulásom érdekében?)
Kivétel nélkül mindig érdemes elgondolkodnunk azon, hogy abban a helyzetben, amiben aktuálisan vagyunk, (legyen az fizikai, mentális vagy lelki nehézség), előrébb segít vagy akadályoz minket az, ha a MIÉRT? kérdésre kutatjuk a válaszokat?
Közelebb jutnánk a MEGOLDÁSHOZ vagy csupán az egóból fakadó KÍVÁNCSISÁGUNKAT csillapítaná?
És nem szabad megijedni olyankor, amikor nem értjük sem az okokat, és azt sem tudjuk, hogyan tudnánk tovább jutni a helyzetből, mert ilyenkor egy kötelességünk van: tartsunk ki, éljük túl, őrízzük meg a bizalmunkat addig, amíg nem látjuk újra kisütni a Napot. Mert olyan emberi sors nem létezik, ahol véglegesen beborul! Ha így lenne, az élet nevű játéknak nem lenne értelme.
Pont az egyik fő célja életünknek az, hogy miután túljutottunk egy embert próbálóan nehéz időszakon, megerősödött és bölcsebbé vált lélekként éljünk tovább, megkapva a kitartó munkánk édes gyümölcsét!
—
̶M̶I̶É̶R̶T̶ ̶t̶ö̶r̶t̶é̶n̶i̶k̶ ̶e̶z̶ ̶v̶e̶l̶e̶m̶?̶
Kivé tudok válni ebben a helyzetben? “
/Szerző: Namaste ॐ Facebook oldal szerkesztője/
Köszönöm szépen! ☀️
