Metafizikai Szellemtudományi Akadémia - Magyarország

Metafizikai Szellemtudományi Akadémia - Magyarország Az Intézmény alapítója és Igazgatója Szabó Katalin. Több mint 20 évvel ezelőtt indult az első képzés, ami mostanra 8 országban érhető el.

Akadémiánk küldetése:
Eljuttassa minden embernek a lehetőséget, hogy lelki és szellemi tudatosságát fejlessze, összhangba kerülhessenek egymással és az Univerzummal. A képzés fő célja, hogy emlékeztessen bennünket a tudatunk és testünk közötti kapcsolatra, aminek segítségével optimális állapotot tudunk létrehozni önmagunknál és másoknál. Az képzés oktatói kizárólag az itt végzett, hiteles extra- és intraszensz képességekkel rendelkező személyek közül kerülnek ki. Az képzés különböző helyszíneken folyik havi 1-1 alkalommal szombaton-vasárnaponként 9-16 óráig. A képzés szellemisége szerint a legfontosabb a mai ember számára, hogy a teljes élet megéléséhez fejlessze tudatosságát. Ehhez kaphat itt segítséget a képzésen résztvevő nemtől, kortól, vallási felekezettől, foglalkoztatástól függetlenül, hogy képessé váljon saját sorsát kezébe venni, életének eseményeit pozitív irányba terelni, sikeressé válni. Az itt elsajátított módszerek segítségével a résztvevők megismerhetik szellemi erőik nagyságát és hatékonyságát. Az egészséges önismeret, énkép kialakítása mellett biztosított a képzésen résztvevők folyamatos rezgésszám-emelkedése, ha befogadók,elfogadók az új szemlélet iránt. Ez teszi lehetővé számukra, hogy felismerjék valós képességeiket, lelki nagyságukat.

🧘Ingyenes nyílt napok Budapesten✨✏️Regisztrálj a részvételhez az alábbi linken:https://forms.gle/mBuaKaFzaLraeeK48🧘Progr...
19/09/2025

🧘Ingyenes nyílt napok Budapesten✨
✏️Regisztrálj a részvételhez az alábbi linken:
https://forms.gle/mBuaKaFzaLraeeK48

🧘Program:

Szombat, október 4.
✨09:00 – 09:05 Megnyitó
✨09:05 – 09:55 Spirituális előadás: Mi a feladatunk a Földön? – Mindennapi életünk nagy tanításai. (Balog Erika)
✨10:05 – 10:50 Spirituális előadás: Betegségek, melyet magunknak teremtettünk (Balog Zsolt)
✨11:10 – 12:00 Spirituális előadás: Önmagam gyógyítója lehetek!? (Balog Erika)
✨13:00 – 13:50 Spirituális előadás: Az ébredés jelei - haladj a lélek térképén! (Cseterki Tünde)
✨14:10 – 15:00 Spirituális előadás: Gyermeki énünk felnevelése (Papp Judit)
✨15:15 – 16:05 Kérdések-válaszok: Ha van kérdésed a spirituális világgal kapcsolatban, most felteheted (Papp Judit, Cseterki Tünde)
✨16:20 – 17:20 Meditáció: Kozmikus és elemi energiáink harmonizálása (Papp Judit)

Vasárnap, október 5.
✨09:00 – 09:05 Megnyitó
✨09:05 – 09:55 Spirituális előadás: Hogyan tudok igazán szeretni? (Papp Judit)
✨10:05 – 10:50 Spirituális előadás: Mentális erőforrásaink (Balogh András)
✨11:10 – 12:00 Spirituális előadás: Láthatatlan találkozások – miként kapcsolódunk a szellemi világokkal? (Papp Judit)
✨13:00 – 13:50 Spirituális előadás: Átírható a sorsunk? Mit jelent a szabad akarat? (Balog Zsolt)
✨14:10 – 15:00 Spirituális előadás: Engedd el, hogy megkaphasd (Balog Erika)
✨15:15 – 16:05 Kérdések-válaszok: Ha van kérdésed a spirituális világgal kapcsolatban, most felteheted (Balog Zsolt, Balog Erika)
✨16:20 – 17:20 Meditáció: Szívcsakra meditáció (Balog Zsolt)

Várunk mindenkit szeretettel! :)
A programváltozás jogát fenntartjuk.

Ezotábor Horvátországi programja :) ✨
19/08/2025

Ezotábor Horvátországi programja :) ✨

💜Táborprogram - Horvátország, Ezotábor💜
🟣08.24. Vasárnap: „Nem csak a cél, az út is fontos…”
15:00 – 15:30 Regisztráció, jelentkezés fakultatív kirándulásokra, pihenés
17:00 – 18:00 Spirituális előadás: A víz titkos tudománya (Bernschütz Mária)
18:00 – 19:00: Vacsora
20:15 – 21:00 Meditáció: Életfa lélekforrás ( Cseterki Tünde Klára)
21:00 – 22:00 Esti beszélgetés, ismerkedés a bár teraszán.

🟣08.25. Hétfő: „Együtt veled a csodák útján…”
07:15 – 08:00 BRI Yoga – Napköszöntő mindenkinek
08:00 – 09:00 Reggeli
09:00 – 10:00 Spirituális előadás: Negatív gondolatok természete (Bernschütz Mária )
10:00 – 11:00 Spirituális előadás: Belső gyógyulás útjai ( Balog Erika )
11:00 – Élmények, csobbanások a tengerben
18:00 – 19:00: Vacsora
19:00 – 20:00 Ásványkarkötő készítés (Kecskés-Szitó Brigitta) – fakultatív program**
20:15 – 21:15 Meditáció: : Tisztulás, mely életutad megvalósítását segíti ( Balog Zsolt )

🟣08.26. Kedd: „A titkos kincsek nyomában”
07:15 – 08:00 BRI Yoga – Napköszöntő mindenkinek
08:00 – 09:00 Reggeli
09:00 – 10:00 Spirituális előadás: Nyertes mentalitás: Hogyan változtasd meg a gondolkodásod? ( Bernschütz Mária )
10:00 – 11:00 Spirituális előadás: Párkapcsolatok energetikája ( Cseterki Tünde Klára )
11:00 – Élmények, csobbanások a tengerben
13:00 – Hajó kirándulás a sziget mentén, vásárolgatás és fürdés a városban, üveg aljú hajóval – fakultatív program***
18:00 – 19:00: Vacsora
20:15 – 21:15 Meditáció: Szabadulj fel most! ( Konicek Kami )
21:15 – 22:00 Gyógyítói szakmai konzultáció (csak végzett hallgatóink, aktív gyógyítóink számára)

🟣08.27. Szerda: „A teremtett természet csodálatának napja…”
07:15 – 08:00 BRI Yoga – Napköszöntő mindenkinek
08:00 – 09:00 Reggeli
09:00 – 18.30 – Kirándulás a Plitvicei-tavakhoz – fakultatív program***
11:00 – Élmények, csobbanások a tengerben
18:00 – 19:00: Vacsora
19:00 – 20:00 Spirituális előadás: Kapcsolatok gyógyítása – Szeretni önmagam és másokat ( Balog Erika )
20:15 – 21:15 Meditáció: Siker, pénz, munka témák mélytisztítása magas frekvenciával ( Bernschütz Mária)

🟣08.28. Csütörtök: „Tudatunk szárnyra kap…”
07:15 – 08:00 BRI Yoga – Napköszöntő mindenkinek
08:00 – 09:00 Reggeli
09:00 – 14:00 Kirándulás: Fedezzük fel Fiume pezsgő hangulatát: piac, sétáló utca és kikötő látogatás, majd meglátogatjuk Terszat várát és a lenyügőző kilátását. – fakultatív program
11:00 – Élmények csobbanások a tengerben
18:00 – 19:00: Vacsora
19:00 – 20:00 Spirituális előadás: Egy kis lélektan ( Konicek Kami )
20:15 – 21:00 Meditáció: A benned lévő életöröm felszabadítása, kiárasztása ( Balog Zsolt )

🟣08.29. Péntek: „Gondolataink, szavaink teremtő ereje…”
07:15 – 08:00 BRI Yoga Napköszöntő mindenkinek
08:00 – 09:00 Reggeli
10:00 – Spirituális előadás: Teremtő erőd, mely egyszerre áldás és felelősség ( Balog Zsolt)
11:00 – Spirituális előadás: Asztrális barangolások ( Konicek Kami )
11:00 – Élmények, csobbanások a tengerben
18:00 – 19:00: Vacsora
19:00 – 20:00 Ásványkarkötő készítés (Kecskés-Szitó Brigitta) – fakultatív program**
20:15 – 21:00 Meditáció: Szeretet, ami körülvesz (Balog Zsolt )

🟣08.30. Szombat: „Tenger imádat…”
07:15 – 08:00 BRI Yoga – Napköszöntő mindenkinek
08:00 – 09:00 Reggeli
09:00 – 10:00 Spirituális előadás: A lélek hívása - Hogyan ismerjük fel életutunk jeleit? (Balog Erika)
10:00 – 11:00 Spirituális előadás: Önbecsülés, önszeretet, öngyógyítás (Cseterki Tünde Klára)
11:00 – Élmények csobbanások a tengerben
13:00 – 14:30 Ásványkarkötő készítés (Kecskés-Szitó Brigitta) – fakultatív program**
18:00 – 19:00: Vacsora
20:15 – 21:00 Meditáció: Áradó fényünk ( Konicek Kami )
21:00 –Tábor zárás, szeretet folyosó

🟣08.31. Vasárnap: „Elköszönés napja…”
08:00 – 09:00 Reggeli
09:00 – 10:00 Pakolás és hazaindulás

* Az EZO FLOW s.r.l. a programváltoztatás jogát fenntartja.
A táborozók a tábor területén az alábbi kellékeket használhatják: napágyak, babzsákfotelek, SUP-ok, vízi alkalmatosságok.
** Fakultatív program – Külön térítendő, előzetes jelentkezés szükséges
***Fakultatív kirándulás – Külön térítendő, előzetes jelentkezés szükséges, megfelelő létszám esetén indul

✉️Meghívó Szabó Katalin spirituális mesterünk, fénytanítónk búcsúztatójára ✉️„A szeretet nem kívánja tőlünk, hogy mindig...
10/08/2025

✉️Meghívó Szabó Katalin spirituális mesterünk, fénytanítónk búcsúztatójára ✉️

„A szeretet nem kívánja tőlünk, hogy mindig készen álljunk a válasszal, csak hogy jelen
legyünk, ha szükség van ránk.” (Szabó Katalin)

Spirituális tanítónk, gyógyítónk és lélektársunk Szabó Katalin visszatért a Fénybe. Amit itt
hagyott: egy bolygónkat átszövő fénylő útrendszer, amin sokan elindultunk – s most
összegyűlünk, hogy megköszönjük. 🕊

✨Kedves Fénytestvérünk!✨
Szeretettel hívunk és várunk Benneteket, hogy közösen emlékezzünk meg Szabó Katalinról, a
Metafizikai és Szellemtudományi Akadémia alapítójáról, aki tanításaival, jelenlétével és
gyógyító szellemével évtizedeken át emelte a tudatosságot ebben a világban.

Ez a nap nem a búcsú napja, hanem a Fénybe való visszatérés ünnepe.
Ez az alkalom segít elengedni, feldolgozni és emlékezni – mindannyiunknak, akik
kapcsolatban voltunk vele, tanításaival vagy gyógyító jelenlétével.

🕊Ha szeretnél köszönetet mondani neki, vagy egyszerűen elbúcsúzni, hozd magaddal
gondolataidat egy fehér borítékban – egy üzenet formájában.
Ezeket az emlékeket és üzeneteket egy közös szertartás részeként tisztelettel elhelyezzük.
Jelenléted nemcsak emlékezés – hanem szeretet, hála és közös tudatemelés.

Az esemény részletei:

📆Időpont: 2025. augusztus 17., vasárnap, 10:00

📍Helyszín: Városliget – Millennium Háza, Rózsakert (Budapest)

🤍Dress code: Fehér ruhában érkezzetek – a tisztaság, béke és a Fény szimbólumaként

🌸Ha szeretnél, egy szál fehér rózsát hozz magaddal.

➡️Program:
🕊Fényünnep, búcsúztató és megemlékezés
🕊Csendes emlékezés
🕊Közös meditáció

🔐FONTOS! A részvétel regisztrációhoz és visszaigazoláshoz kötött.

👉Kérjük, részvételi szándékodat jelezd: https://forms.gle/PZGLiMRKhhBV1nry9

vagy küldj üzenetet a katalinheritage@gmail.com-ra (Név, telefonszám)
Engedjük, hogy ezen a napon szívünk emlékezzen, lelkünk ünnepeljen, és üdvözöljük Őt a
tiszta fények világában, ahová mindig is tartozott!

🕊Ne feledd: „A Fény, amit egy Mester meggyújt, örökké világít bennünk!”

Szeretettel és Fénnyel:
A Metafizikai és Szellemtudományi Akadémia vezetősége


09/08/2025

Balatoni Táborprogram!

29/07/2025

Az idei szlovákiai Ezotábor a gyűgyi fürdőváros egyik wellness szállodájában lesz, mely színes kikapcsolódási lehetőségeket kínál, kényelmes 2 vagy 3 ágyas szobákban elszállásolva minket.
✏Indulhat a jelentkezés, csak kattints a linkre:
🇹🇯 https://forms.gle/2zPKLWPTfTBYKsxg8
🇷🇸 https://forms.gle/8dCHxU8XdL3u1Dqa9

Programok:

-Naponta 3-4 spirituális előadás
-Hatalmas tisztító meditációk, melyek gyógyulást hoznak testnek és léleknek.
-Esti meditációk, energetikai gyakorlatok.
-Reggeli jógagyakorlatok
-Kreatív alkotó programok*
-Wellness szolgáltatások a hotel részéről 5 %-os kedvezménnyel: gyógypakolások (csoki, fahéj, agyag, illatos paraffin, peeling) masszázsok, lábdetox, kollagén terápia,
Tábor program készülőben...Részletek később.

Belépő* bérlet felnőtt: 30 EUR (csak a helyszínen)
Napi belépőjegy* felnőtt: 15 EUR (csak a helyszínen)
* jogosít az előadásokon, meditációkon való részvételre (kivéve a fakultatív programok)
A szállások:

A szobafoglalás csak a tábor teljes időszakára lehetséges! Egy-két éjszakás foglalást nem áll módunkban bejegyezni.

Standard 2 személyes szoba (+pótágy)

2 fő részére: 243 EUR/fő - belépővel 270 EUR/fő
3 fő részére (+pótágy) 219 EUR - belépővel 246 EUR/fő
1 fő részére 316 EUR - belépővel 345 EUR/fő

Apartmann CLASSIC 2 személyes (korlátozott mennyiség)

2 fő részére: 325 EUR - belépővel 350 EUR/fő
3 fő részére: 273 EUR belépővel 300 EUR/fő

Apartmann EXLUSIVE 2 személyes (korlátozott mennyiség)

2 fő részére: 465 EUR - belépővel 490 EUR/fő
3 fő részére: 367 EUR - belépővel 395 EUR/fő

Apartmann VIP 2 személyes (korlátozott mennyiség)

2 fő részére: 424 EUR - belépővel 450 EUR/fő
3 fő részére: 339 EUR - belépővel 365 EUR/fő

Gyermek 6 éves korig teljes szobafoglalás esetén ágy igénybevétele nélkül ingyenes
Gyermek 9,99 éves korig teljes szobafoglalás esetén ágy igénybevétele nélkül felpanziós felár: 15EUR/gyermek/éjszaka
Gyermek 0-12 éves korig teljes szobafoglalás esetén ágy igénybevételével 45 EUR félpanzió/gyermek/éjszaka

STORNO feltételek:
45 nappal a szállásfoglalás előtt 30%
30 nappal a szállásfoglalás előtt 50%
29-14 nappal a szállásfoglalás előtt 80%
14-7 nappal a szállásfoglalás előtt 90% -a a teljes árnak

Étkezés:

A szállásokhoz a svédasztalos reggeli és vacsora, a medencék, szaunák és fitness terem szolgáltatások az árban benne vannak.
Ebédet a helyszínen külön lehet rendelni egy nappal az étkezést megelőzően.

Az áraink tartalmazzák:

-Szállás

-Svédasztalos reggeli és a vacsora (félpanzió)

-Wellness részleg hidromsszázsos medencék, szauna világ, jakuzzi

Az ár nem tartalmazza a Gyűgy városi önkormányzatának általános rendelkezéseiben meghatározott idegenforgalmi adót, amely 2EUR/éjszaka/fő és egyénileg a szolgáltatás igénybevétele után a hotel recepcióján fizetendő.

✏Indulhat a jelentkezés, csak kattints a linkre:
https://forms.gle/2zPKLWPTfTBYKsxg8

Cím

Király Utca 58
Budapest
1068

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Metafizikai Szellemtudományi Akadémia - Magyarország új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Metafizikai Szellemtudományi Akadémia - Magyarország számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram