Élj harmóniában Jógastúdió

Élj harmóniában Jógastúdió Ismerd meg a testi-lelki harmóniához, egészséghez, kiegyensúlyozottsághoz vezető utat. Egyéni és csoportos foglalkozások. Szeretettel várunk :)

Jóga, meditáció, gerincterápia, életmódtanácsadás, személyiségfejlesztés. TÖRTÉNETÜNK

Az Élj harmóniában Jógastúdió abból a vágyból született, hogy terjesszük a jóga csodáját, megosszuk másokkal a tudásunkat, a tapasztalatainkat, a szenvedélyünket. Szeretnénk segíteni az embereknek fejleszteni a tudatosságukat, terjeszteni az egészséges életmódot, a helyes táplálkozást, a spiritualitást, a harmónia megtapasztalását és ezáltal jobbá tenni mások életét.

A jógát nem csak mint testmozgást éljük meg, de az egészségmegőrzés, a tudatosság, a táplálkozás és a lelki gyakorlatokat is részét képezik az életünknek. Purusa 14 éves kora óta meditál és foglalkozik a jógával. 16 évet élt szerzetesként ashramokban, ahol tanulmányozta a jóga szentírásait, elmélyítette tudását, gyakorlatait. Én (Kati) 15 éves nagyvállalati menedzser múlttal a hátam mögött, ismerve a modern életforma minden kedvezőtlen hatását, 2002-ben kezdtem el foglalkozni a jógával. Folyamatosan képezzük, fejlesztjük magukat, mind a tradícionális jógagyakorlás és a jógafilozóifa terén, mind a modern mozgásterápiák tekintetében.

2011-ben házasodtunk össze és azóta is együtt élünk:) Társak vagyunk, nem csak a jóga ismereteinek átadásában, az emberek segítésében, de társak a hétköznapokban és a lelki gyakorlatainkban és a fejlődésben, tanulásban is.

Úgy érezzük, a rohanó élet mellett az embereknek nagy szükségük van egy kis nyugalomra, ahol feltöltődhetnek, ahol egy inspiráló, igazán jó közösség részei lehetnek. Ez az Élj harmóniában Jógastúdió. Tapasztalatból tudjuk, a harmónia megtapasztalásához nem elég a fizikai testtel foglalkozni, fontos szellemi, érzelmi és lelki szinten is rendben lenni magunkkal. A test és az elme szoros egységet képeznek. Az Élj harmóniában Jógastúdió olyan hely, ahol segítünk az egészség és harmónia megtapasztalásában azáltal, hogy foglalkozunk a test, elme, lélek összhangjával. Célunk felhasználni tapasztalatainkat, elméleti és gyakorlati tudásunkat, hogy inspiráljunk, támogassunk mindenkit a testi-lelki harmónia elérésében. Amikor a jógát beépíted az életedbe, akkor igazi csodát tapasztalhatsz:) Persze már önmagában, ha kizárólag mozgásformaként használod, az is nagyon nagy segítséget jelent a fizikai test egészségének és az elme békéjének elérésében.

​​Látogass el hozzánk, tapasztald meg személyesen az Élj harmóniában Jógastúdió hangulatát, gyere és érezd jól magad, kerülj kapcsolatba önmagaddal és másokkal, tartozz egy jó közösséghez. Sok szeretettel és friss bioteákkal várunk:)
​Kati és Purusa

Van az a pont, amikor már érzed, hogy nem elég „még egy lazító este”.Túl sok a gondolat, nem kapcsol ki a fej, a test fá...
03/12/2025

Van az a pont, amikor már érzed, hogy nem elég „még egy lazító este”.

Túl sok a gondolat, nem kapcsol ki a fej, a test fáradt, és belül hiányzik valami nagyon egyszerű: a csend, a béke, az, hogy igazán önmagad lehess.

2026-ban újra elindítjuk a Meditációs és Önismereti tanfolyamot az Élj harmóniában Jógastúdióban.
Olyan folyamat ez, ahol lépésről lépésre tanulsz meg befelé figyelni, oldani a feszültséget, megérteni a működésedet – és megtapasztalni egy egészen más minőségű nyugalmat.

Mit kapsz a tanfolyamon?
- relaxációt és a tested ellazításának módszereit
- a meditáció gyakorlati alapjait, ülőhelyzeteket, légzést
- egyszerű, mégis mély meditációs technikákat
- útmutatást a stressz kezeléséhez és a feszültségek oldásához
- rálátást az Önvalóra, a védikus személyiségmodellre, karmára, sorsra, életfeladatokra
- támogatást az otthoni, önálló gyakorláshoz

Választhatsz 8 hetes csoportos vagy magán vagy online formát – ugyanaz a lényeg: közelebb kerülni önmagadhoz, megtapasztalni a valódi belső békét.

Az oktató: Purusa Sukta Das, több évtizedes meditációs tapasztalattal.

2026-os indulás, korlátozott férőhelyekkel.
Ha érzed, hogy mostanra megérett benned a vágy a változásra, várunk szeretettel csoportos és magán meditációs tanfolyamainkon.

Részletek és jelentkezés:
https://www.eljharmoniaban.hu/meditacios-es-onismereti-tanfolyam

Jóga az otthonod kényelméből decemberben is 🌲Az ünnepi készülődés különleges időszak – tele örömmel, teendővel, várakozá...
29/11/2025

Jóga az otthonod kényelméből decemberben is 🌲

Az ünnepi készülődés különleges időszak – tele örömmel, teendővel, várakozással és sokszor rejtett feszültséggel.
Ilyenkor a testednek nem a „többet kell bírnia”, hanem a többet kell regenerálódnia, hogy a szíved és az elméd is jelen lehessen az élményekben.

Az online jóga ebben a hónapban is egy puha, megtartó keretet ad:

- relaxáció és stresszoldás, hogy a vállakból kioldódjon a sietség
- jógagyakorlás, hogy a tested felszabadult legyen
- átmozgatás, ízület és gerincvédő gyakorlás, hogy az ünnepei készülődés ne a fájdalmakról szóljon
- szabad gyakorlás: akkor és annyiszor veszed elő a matracot, amikor szükséged van rá
- inspiráció és kérdezési lehetőség, hogy ne maradj egyedül a folyamatban
- Kati személyes jelenléte a képernyőn keresztül is, hogy igazodjon hozzád a gyakorlás

Mert f**tnek lenni nem plusz feladat advent idején, hanem önmagadnak adott támogatás.

Most alapozd meg az ünnepi időszakot.

Ha szeretnéd, hogy az emésztésed, az alvásod és az idegrendszered is támogatva legyen a következő hetekben – kezdd el a gyakorlást még most.

Engedd, hogy a jóga legyen az a biztos pont, amitől:

- több energiád lesz a napjaidban
- gyorsabban regenerálódik a tested
- könnyebben oldódik a stressz
-természetesen jön majd a hála és a jelenlét is

🍀Tervezz hosszú távon is – egyensúly, egészség, harmónia 🍀

Ha 2026-ban is szeretnéd f**tséggel, tudatossággal és stabil belső erővel élni az év napjaidat – választhatod az éves bérletet is.
2026-ra szóló éves bérlet vásárlás esetén a kedvezményes befizetés december 10-ig elérhető.

Ez a döntés nem egy évnyi jóga mennyiségéről szól – hanem egy évnyi öngondoskodás minőségéről.

Válaszd azt a támogatást, amire most a testednek és a lelkednek szüksége van.

Online jógagyakorlásba pedig bármikor bekapcsolódhatsz, hogy a decembered f**t, csendes és éber minőségben teljen.

Amennyiben kialakult problémád van (derékfájás, porckorongsérv, emésztési probléma, etc.) foglalj időpontot egyéni konzultációra, állapotfelmérésre még az idén, hogy az ünnepi időszak ne a fájdalomról szóljon.

Szeretettel,
Kati és Purusa

2026-ban újra elindítjuk a kezdő jóga képzéseket az Élj harmóniában Jógastúdióban, Budapesten.8 hetes tanfolyam indul: 2...
27/11/2025

2026-ban újra elindítjuk a kezdő jóga képzéseket az Élj harmóniában Jógastúdióban, Budapesten.
8 hetes tanfolyam indul: 2026. január 12., hétfő 17:30
Hétvégi 2 napos intenzív képzés: 2026. február 7–8.

Ha a célod a belső egyensúly, a tudatos életmód megerősítése és egy stabil alap megteremtése a jógagyakorlásban, ezek az alkalmak neked szólnak.

Személyes, tapasztalaton és figyelmen alapuló tanítás, több mint 20 év szakmai háttérrel.

szeretettel várunk :)

Részletek és jelentkezés:
https://www.eljharmoniaban.hu/kezdo-jogatanfolyam

Szabadítsd fel a tested, növeld az életenergiád! Tanulj jógázni! Kis létszámú és magán jóga jógatanfolyamok kezdőknek és újrakezdőknek.

Testi-lelki feltöltődés...  Purusánál még van néhány szabad időpont jövő hétre masszázsra..Szabadulj meg a nyakadban, há...
21/11/2025

Testi-lelki feltöltődés... Purusánál még van néhány szabad időpont jövő hétre masszázsra..

Szabadulj meg a nyakadban, hátadban, lábaidban, karokban és az elmédben lévő feszültségektől. Érezd, ahogy újra szaabdon mozog a tested és békés az elméd.

Szabad időpontok a képen.

🎁 Ajándékutalvány is kérhető – ha szeretnéd meglepni vele azt, akinek igazán szüksége lenne rá.

📍 Élj harmóniában Jógastúdió (Budapest, Benczúr u. 12.)
🔗 Foglalás: https://www.eljharmoniaban.hu/svedmasszazs

Ma éjfélig még kedvezményesen tudod biztosítani, hogy az ünnepek után megszaabdulj a fáradtságtól, nehéz emésztéstől és ...
20/11/2025

Ma éjfélig még kedvezményesen tudod biztosítani, hogy az ünnepek után megszaabdulj a fáradtságtól, nehéz emésztéstől és néhány kilótól.

Ha benevezel a Téli Tisztítás Programra, nem kell aggódnod a tavaszi fáradtság miatt. A Téli tisztítás, már februárra formába hoz - megnövekedett energia, könnyedség, motíváció, f**tség, jó emésztés és mentális tisztaság.

Ha érzed, hogy januárban szeretnéd elengedni az ünnepek alatt felgyűlt salakanyagokat, szeretettel várunk.

🎁 Early bird jelentkezés és befizetés: november 20-ig
Az early bird résztvevők ajándékba kapnak ünnepi támogató csomagot: receptötleteket, emésztésjavító tippeket és egészségmegőrző tanácsokat.

Jelentkezés és részletek:
https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas

**tség

Fektess Önmagadba – Online Jógabérlet 2026.Sokan keresik az egyensúlyt, a rendszerességet és a belső nyugalmat… de a min...
20/11/2025

Fektess Önmagadba – Online Jógabérlet 2026.

Sokan keresik az egyensúlyt, a rendszerességet és a belső nyugalmat… de a mindennapok könnyen elsodorják a szándékot. Éppen ezért hoztam létre az online jógacsoportot: hogy legyen egy megtartó, biztonságos keret, ahol lelassulhatsz, megszabadulhatsz a feszültségektől, bátran kapcsolódhatsz magadhoz akkor is, amikor otthon vagy.

Az éves online jógabérlet 2026-ra azoknak szól, akik szeretnék egész évre biztosítani magunknak a kiegyensúlyozottságot, f**tséget, jó egészséget.

MIt tartalmaz a 2026-os éves Online bérlet?
– 12 havi online jógabérlet
– havi 4 jógagyakorlás - a szezonalítást, kéréseket figyelembe véve, amit a hónap végéig akárhányszor végignézhetsz
– relaxációt és lecsendesítő fókuszokat
– szezonális életmód és táplálkozási tanácsokat
- személyre szabható jógagyakorlásokat
– kérdezési lehetőséget
– egy alkalom (90 perc) egyéni konzultációt, állapotfelmérést vagy magánórát
- egy alkalom (90 perc) masszázst
– és egy olyan rendszert, ami végigkísér az év során

Ha már jártál hozzám órára, az online térben is szeretettel várlak – ugyanazzal a személyességgel, ráhangoltsággal és odafigyeléssel.

A csomag most 2025. december 10-ig 180 000 Ft lesz, 245 000 Ft helyett.

Írj e-mailt vagy üzenetet, ha szeretnél csatlakozni te is az Online Jóga közösségünkhöz.

Szeretettel,
Kati

Töltsd fel a tested és lelked – Purusánál még van néhány szabad időpont jövő hétre masszázsra vagy magán jóga/meditációr...
17/11/2025

Töltsd fel a tested és lelked – Purusánál még van néhány szabad időpont jövő hétre masszázsra vagy magán jóga/meditációra is befoglalhatod.

Ha szeretnél ellazulni, kiengedni a feszültségeket a testedből foglalj időpontot.
Purusa 30 év jóga és meditációs tapasztalattal, 12 év masszázs és gerincterápiás tapasztalattal, igazi gyógyító közeggel vár.

Szabad időpontok a képen.

🎁 Ajándékkártya is kérhető – ha szeretnéd meglepni vele azt, akinek igazán szüksége lenne rá.

📍 Élj harmóniában Jógastúdió (Budapest, Benczúr u. 12.)
🔗 Foglalás: https://www.eljharmoniaban.hu/svedmasszazs

15/11/2025

Ajándékozz élményt, feltöltődést, egészséget, harmóniát.

Közeleg a Karácsony… és vele együtt az ajándékválasztás öröme.De talán te is érzed: ma már nem a tárgyak számítanak igaz...
15/11/2025

Közeleg a Karácsony… és vele együtt az ajándékválasztás öröme.

De talán te is érzed: ma már nem a tárgyak számítanak igazán.
A figyelem, a törődés, a közös pillanatok – ezek azok, amelyek megmaradnak.

Az Élj harmóniában Jógastúdióban olyan ajándékutalványokat készítünk, amelyek időt, nyugalmat, élményt és valódi feltöltődést adnak – és észrevétlenül örömet hoznak az emberek szívébe.

Milyen élményt ajándékozhatsz?

• Masszázs, ami feltölt testileg és lelkileg
• Személyre szabott jóga vagy meditáció, ami felszabadít
• Kényeztető nap, ami igazi törődés és pihenés
• Hétvége, ami megújulás és kiszakadás a hétköznapokból
• Közös főzés, ami nem csak élmény, de öröm és egészség

Ajándékozz élményt annak, aki fontos neked.
A legszebb üzenet, amit adhatsz:
„Fontos vagy. Jár neked a pihenés.”

Az utalványokat személyesen vagy online is megrendelheted:
eljharmoniaban.hu/ajandekutalvanyok

Élj harmóniában Jógastúdió
Budapest, Benczúr utca 12.

Kezdd tudatosan és feltöltődve az új évetÉvindító Jóga Elvonulások:- január 16-18. Egerszalók - még van 5 szabad hely- j...
15/11/2025

Kezdd tudatosan és feltöltődve az új évet

Évindító Jóga Elvonulások:
- január 16-18. Egerszalók - még van 5 szabad hely
- január 23-25. Egerszalók - már csak 1 hely marad

early bird kedvezményes befiztés: nov. 15.

Az ünnepek után jól esik egy lélegzetvételnyi csend.

Egy hétvég távol a világ zajától a természetben, ami segít visszatalálni a saját ritmusodhoz, önmagadhoz.

Az elvonuláson támogatást kapsz az előző év lezárásához és a tudatos évindításhoz is.

Könnyed jógagyakorlások, relaxációk, meditáció, egészséges ízletes emésztést támogató táplálkozás segít az ünnepek utáni újrahangolódásban.

Az elvonuláson termálfürdő és szauna lehetőség is vár rád.

Early bird befizetés: november 15-ig.

Ha szeretnél fókuszt, békét és új lendületet az év elejére, szeretettel várunk.
részletek és jelentkezés
https://www.eljharmoniaban.hu/joga-elvonulas

Már most biztosítsd a helyed, hogy jól induljon az új év, az ünnepek után.A Téli Tisztítás Online vezetett programmal ja...
13/11/2025

Már most biztosítsd a helyed, hogy jól induljon az új év, az ünnepek után.

A Téli Tisztítás Online vezetett programmal január 23-án indulunk.
November 20-ig kedvezményesen tudsz befizetni.

Akik november 20-ig befizetnek a karácsonyi menühöz, étkezésekhez is kapnak támogatást.

Ha úgy érzed, jó lenne megszabadulni az ünnepek utáni fáradtságtól, elnehezültségtől, emésztési problémáktól, még időben foglalt le a helyed.
jelentkezés és bővebb információ:
https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas

Ez nem csak ajándék – ez egy üzenet.Fontos vagy. Jár neked a pihenés, a feltöltődés, a lélegzetnyi csend. 🌿Az Élj harmón...
11/11/2025

Ez nem csak ajándék – ez egy üzenet.
Fontos vagy. Jár neked a pihenés, a feltöltődés, a lélegzetnyi csend. 🌿

Az Élj harmóniában Jógastúdió ajándékutalványai
a törődésről, a figyelemről és a belső békéről szólnak.
Egy nap, amikor meg lehet állni. Egy élmény, ami segít visszatérni az egyensúlyhoz.

Választható formák:
– egyéni jóga, meditáció vagy gerincterápia
– masszázs és kényeztető nap
– privát főzőtanfolyam vagy elvonulás ajándékba
– „Élj harmóniában” életmódkönyv inspirációként

Minden utalvány személyre szabva készül és digitálisan kérhető.

Ajándékozd idén a legnagyobb kincset: a nyugalmat. 🌿

Részletek és rendelés: https://www.eljharmoniaban.hu/ajandekutalvanyok

Ajándékozz egészséget, harmóniát és időt. Egyéni jóga és meditáció, masszázs, gerincterápia, elvonulás, főzőtanfolyam, ajándékutalvány – valódi törődés a rohanó világban.

Cím

Benczúr Utca 12. II. Em
Budapest
1068

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 21:00
Kedd 09:00 - 21:00
Szerda 09:00 - 21:00
Csütörtök 09:00 - 21:00
Péntek 09:00 - 21:00
Szombat 09:00 - 18:00
Vasárnap 09:00 - 18:00

Telefonszám

+36303436429

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Élj harmóniában Jógastúdió új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Élj harmóniában Jógastúdió számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória