23/11/2025
Számtalan esetben, a környezetem által megosztott történetek késztetnek egy-egy cikk megírására, egy-egy jelenség taglalására. Ezúttal úgy érzem fontos, hogy beszéljünk egy kicsit a női körökről, a működésükről, a kihívásokról. Az elmúlt hosszú évek alatt azt is megfigyeltem, hogy egészen más a dinamika egy érett nőkből álló körben. Közel három évtizede viszek zárt illetve nyílt csoportokat, ami sok-sok tapasztalással és kihívással gazdagított.
Alapvetően szeretünk úgy gondolni a női körökre, mint valami „biztonságos”, puha, meleg közegre, ahol mindenki mindenkit meghallgat és elfogad. Idillikus, nem? Csak hát egyáltalán nem igaz. Egyébként szerintem egy női közösségnek soha nem az volt a szerepe, hogy hagyományos értelemben vett „biztonságos” tér legyen! A női tér ugyanis – az én világomban – eleven, lüktető, változást kiváltó valóságos és igaz tér.
A „biztonság” sokak számára azt az ígéretet rejti, hogy nem történik semmilyen kényelmetlenség. Nincsenek feszültségek. Nincsenek indulatok, maszatolások, ferdítések. De bizony vannak! Legfeljebb el akarjuk őket rejteni.
Mivel azonban a női idegrendszer finomhangolt, így pontosan érzi a kimondatlanságokat is. Minden rezdülést, visszahúzódást, a pillanatnyi hőfokot és domináns energiát. A női kör nem steril! Soha nem ez volt a szerepe! Egy női kör lüktet. Reagál. Tükröz. Nem mindig gyengéden, viszont pontosan.
Egy női körben, közösségben könnyen megjelenik az, amit a mindennapokban eltolunk magunktól. Az elfojtott feszültség, a másik ember által kiváltott irritáció, egy titkos rajongás, a halk összehasonlítgatás, a kimondatlan rivalizálás, a bűntudat, a bűntudatkeltés. Ha ezeket nem nevezzük meg, akkor mi magunk és a közösség is folyamatosan mérgeződik. Az igaz tér nem attól igaz, hogy minden szép benne, hanem attól, hogy nem takarja el azt, AMI VAN.
Egy női kör olykor a legélesebb tükröt tartja elénk. Sok mindent megmutat. Például azt, hogyan viszonyulunk egy tekintélyhez. Kihez alkalmazkodunk szinte reflexből? Kitől tartunk? Ki az, aki iránt zsigeri rajongást érzünk? Ki az, akit azonnal meg akarnánk menteni? Kit utasítunk el anélkül, hogy tudnánk miért?
Mert az a másik nő ott a körben, egy belső történet újra és újra felbukkanó szereplője. Az igaz tér, mindezt megmutatja, leleplezi. És éppen ezzel gyógyít.
Nem azért, mert mindenki kedves lesz, és minden gond varázsütésre elsimul.
Hanem mert a felismert és nevén nevezett rejtett dinamika már nem irányíthat bennünket vakon. És igen, pont ezáltal rendeződik el minden.
A „biztonságos” tér a simulékonyság maszkját hívja elő. Az igaz tér pedig az összerendeződést. Bennünk és körülöttünk. A „biztonságos” tér benne tarthat ugyan a komfortban és ezáltal adhat egy látszat-megnyugvást, de a valódi tér az, ami hozzásegíthet a felismeréshez, a gyógyuláshoz, a transzformációhoz. A „biztonságos” tér a felszínt óvja. A látszatot. A valódi tér, mélyen megérint.
A női közösségek ereje szerintem az, hogy elbírják a Valóságot. A teljes Valóságot. A fényt ugyanúgy, ahogy az árnyékot – a bizonytalanságot, a gyászt, a feszültséget, a rejtett vágyat, a félelmet, stb. A szeretet felismerését. A női kör akkor válik valóban élővé, amikor letesszük a maszkokat, abbahagyjuk a szerepjátékot és ezek helyére beengedjük az önreflexiót és a valódi jelenlétet.
Hát, nem… ez hagyományos értelemben véve tényleg nem biztonságos. Nem olyan kis steril, puha valami, amiben el lehet bújni, ellenben valódi. Élő, eleven közeg. Egy ilyen egészségesen működő női térben – ahol mindenki nyitott a belső fejlődésre – senkinek nem kell megfelelni. Sértettség helyett az önvizsgálat visz előre. "Csak" arra van szükség, hogy jelen legyünk, és vállaljuk a megtapasztalásainkból fakadó fejlődést.
