Nyugizóna

Nyugizóna A Nyugizónában együtt teszünk a nyugalomért, a kiégés megelőzésért. Egészségfejlesztő tevékenységünket 3 formában is tesszük:
1.

Csapatunk egészségpszichológiával segít, legyen szó akár egy személyről, többszáz fős gyárról, cégről vagy iskoláról. Magánszemélyeknek egyéni és csoportos képzések formájában;
2. Lélekkel az Egészségért alapítvány keretében pedagógusoknak,segítő foglalkozásúaknak, közintézményeknek munkehelyi képzésekben;
3. Cégeknek, vállalatoknak kihelyezett lelki egészségfejlesztő programok formájában.

Több helyen tapasztaltuk az utóbbi hetekben, hogy sok vezető és csapat egyfajta határvonalként tekint a választásokra. E...
31/03/2026

Több helyen tapasztaltuk az utóbbi hetekben, hogy sok vezető és csapat egyfajta határvonalként tekint a választásokra. Ez vagy várakozó álláspontot hoz magával, vagy pedig túlpörgetettséget.

Vállalati döntések halasztódnak vagy nem indítanak el projekteket, kivárva, hogy mi lesz a választások után. A túlpörgetettségnél pedig minél több projektet, feladatot a lehető leggyorsabban le akarnak zárni, szintén a választások után következő bizonytalanság miatt.

A téma a beszélgetésekben is megjelenhet. A politikáról alkotott különböző vélemények könnyen feszültséget kelthetnek a kollégák között. Különösen igaz ez akkor, ha az emberek eleve fáradtabbak vagy bizonytalanabbnak érzik a helyzetüket. A folyamatos hírfogyasztás, a közösségi médiában zajló viták, a jövővel kapcsolatos aggodalmak mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a választási stressz „becsorogjon” a munkahelyekre. Gyakoribbak lehetnek a konfliktusok is.

Mit tehetsz ebben a helyzetben munkavállalóként?

💡 Válts fókuszt, figyelj önmagadra!

Ha azt veszed észre, hogy a hírek, a viták vagy a bizonytalanság túl sok feszültséget okoz benned, érdemes tudatosan csökkenteni a politikai tartalmakkal töltött időt, és több teret adni a feltöltő tevékenységeknek. A rendszeres mozgás, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, a természetben töltött idő vagy akár egy rövid napközbeni szünet is segíthet visszaállítani a belső egyensúlyt.

💡 Figyelj a határaidra, kommunikáld az igényeidet!

Az elhúzódó "felfokozott helyzet" rizikó lehet a kiégés szempontjából. Túlterhelődés esetén figyelj a határaidra (pl. mondj nemet egy feladatra, ha már soknak érzed). A várakozásban pedig segíthet, ha átgondolod és kommunikálod is, hogy mi az, ami enyhíthetné számodra a tehetetlenség okozta stresszt (pl. vezetőd támogatása, fix pontok keresése).

💡 Állj ki értékek mellett!

A munkahelyi beszélgetésekben sokat számít a hozzáállás. A politikai témák megosztóak lehetnek, érdemes tudatosan törekedni arra, hogy tiszteletben tartsd a másik fél álláspontját. A kollégák eltérő véleménye természetes, nem kell mindenben egyetérteni. Hasznos, ha nyugodt tudsz maradni akkor is, ha a másik fél érzelmesebben reagál. Pártok helyett kiállhatsz értékek mellett, ezekben lehet, hogy akár közös pontokat is találtok (pl. kinek mi fontos a munka, a közösség vagy a jövő szempontjából).

💡 Tájékozódj tudatosan, hiteles forrásokból!

Csökkentheti a bizonytalanságot, a frusztráltságot, ha tudatosan tájékozódsz egy meghatározott időkeretben (pl. napi 30 percben elolvasom az aktuális híreket). Ezek mentén kialakíthatod a saját álláspontodat, majd lezárhatod magadban a témát.

A választási időszak, érthető módon, hozhat feszültséget a munkahelyekre is. Ha figyelsz a saját mentális egyensúlyodra, a határaidra és a másokkal való kommunikációra, sokat tehetsz a bizonytalanságok, feszültségek csökkentéséért.

‼️ A választások napján pedig menj el szavazni. Ezzel a tehetetlenség, bizonytalanság érzését cselekvéssé formálhatod.

Ha csak egy podcastet hallgatsz meg a héten, az legyen ez!Hogyan lehet jól lenni akkor is, ha nagy a stressz? Erről besz...
26/03/2026

Ha csak egy podcastet hallgatsz meg a héten, az legyen ez!
Hogyan lehet jól lenni akkor is, ha nagy a stressz? Erről beszélt dr. Bikfalvi Réka, a Nyugizóna vezetője a Jól vagyok! Podcast vendégeként.

Szó esik arról, miért fontos nyugodtabbá tenni a munkahelyi mindennapokat; hogyan lehet ellenségkép gyártása helyett meglátni az embert a másikban; mitől érett egy csapat; milyen segítséget kaphatnak a vezetők a csapatukban előforduló konfliktusok vagy vészhelyzetek kezeléséhez; vagy milyen az, amikor a pszichológusok elmennek a gyártósorhoz.

🎧 https://www.youtube.com/watch?v=Nc5gOC1EYBo

Köszönjük a meghívást, Pataky Enikő hivatalos oldala

Összeszámoltad már, hogy egy átlagos munkanapon hány dolgot tartasz fejben párhuzamosan?  Bejövő emailek, csörgő telefon...
24/03/2026

Összeszámoltad már, hogy egy átlagos munkanapon hány dolgot tartasz fejben párhuzamosan?

Bejövő emailek, csörgő telefonok, a tegnap félbehagyott feladat véglegesítése, a hó végi ellenőrzés anyagainak előkészítése. Te mivel egészítenéd még ki a listát?

Szinte már mindennapos jelenség, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak egy dologra fókuszáljunk a munkában. Sokféle információt kell megjegyeznünk, gyakran párhuzamosan. A feladatok változatossága, a pörgés örömet, jó fajta izgalmat ad, fenntartja a figyelmünket. Érdemes a pozitív hatásait kiélvezni. Azonban egy határt elérve, ez az öröm eltűnik, helyét a negatív stressz váltja fel.

Félünk, hogy nehogy elfelejtsünk valamit; frusztráltak vagyunk, hogy miért nem tudunk gyorsabban az adott feladat végére érni; feszültté válunk a feladatok közötti gyakori váltás és a feladatok félbehagyottsága miatt.

Mi történik ilyenkor a testünkkel? Túlélő üzemmódra kapcsol. Felgyorsul az anyagcserénk, és megnő a sejtek cukorfelhasználása. A fizikai jelzések teljesen háttérbe szorulnak, jó eséllyel nem fogjuk észrevenni, ha éhesek vagy szomjasak vagyunk, mivel a figyelmünk „kifelé” irányul. A megnövekedett energiaigény miatt a vércukorszintünk lecsökken. Erre az agyunk különösen érzékeny, így egyre inkább romlik a mentális teljesítményünk. Ez azt jelenti, hogy bár sok dolgot kellene fejben tartanunk, egyre nehezebben fog menni, ami még nagyobb stresszt okoz és folytatódik a kör.

Mit lehet tenni?

🍲 🥛 Egyél és igyál rendszeresen.

Ha a tested megkapja a szükséges tápanyagokat és folyadékot a megfelelő működéshez, a mentálisan megterhelő munkákban is könnyebben fogsz tudni helytállni, kiegyensúlyozottabb lesz a teljesítményed.

Hogyan illeszd be a hétköznapokba ezt a szokást?

⏰ Állíts emlékeztetőt a telefonodon az étkezések időpontjaira!

1. emlékeztető: „15 perc múlva egyél!”

2. emlékeztető: „Menj el enni!”

🥛 Legyen a szemed előtt a vizes poharad vagy palackod!

👨‍🦰 Beszéljétek meg egy kollégával a közös kávé- vagy ebédszünetet, így tudjátok emlékeztetni egymást is!

🖇️ Kapcsold össze valamivel, amit szeretsz! (Pl. egy jó zene meghallgatása, míg iszom egy pohár vizet, egy érdekes cikk elolvasása a desszert után, stb.)

🥪 Tervezd meg előre, hogy mit és hol fogsz enni, inni, vagy vigyél magaddal összekészített ételt, előre bekészített italt!

Bármilyen sok feladatod is van, egy dolgot sose engedj el: egyél és igyál rendszeresen!


Munkahelyi stresszről szóló cikksorozatunkban olyan témákat veszünk górcső alá, amelyek hozzájárulhatnak a kiégéshez hosszú távon. Egyúttal arra is ránézünk, hogy mit tehetünk munkavállalóként azért, hogy megelőzzük ezt. Kövess minket további tippekért!

A munkahelyi nyomás, az információs túlterheltség és az állandó figyelmi váltások hosszú távon kimerítik az idegrendszer...
19/03/2026

A munkahelyi nyomás, az információs túlterheltség és az állandó figyelmi váltások hosszú távon kimerítik az idegrendszert. A tudatos jelenlét gyakorlása abban segít, hogy visszataláljunk a stabil belső ponthoz – saját testünkhöz, légzésünkhöz, figyelmünkhöz.

Mi az a mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét?

A , avagy a tudatos jelenlét egy pszichológiai készség, célzott figyelem valami felé az adott pillanatban, bármiféle megítélés vagy vélemény nélkül. Egy olyan állapot, ahol feldolgozatlanul, ítélet nélkül, jelenben szemlélt figyelemmel fordulunk minden gondolat, érzés vagy érzet irányába, majd elfogadjuk azokat úgy, ahogy vannak. A tudatos jelenlét módszerét bármikor, bárhol tudjuk alkalmazni.

Miért fontos, hogy figyeljünk belső jelzéseinkre és így kapcsolódjunk magunkhoz?

A belső pszichológiai és testi állapotaink, jelzéseink és szükségleteink tudatosítása és elfogadása támogatja az egészséges, elégedett és kiegyensúlyozott életet. Azok, akik tisztában vannak fizikai és lelki (pl. érzelmi) állapotaikkal, akik figyelnek belső jelzéseikre, nagyobb eséllyel tudják a számukra megfelelő tevékenységet kiválasztani, ami hozzájárul az általános egészség fenntartásához.

A testi érzetek és érzelmi reakciók tudatosításán keresztül fokozható a belső kontroll érzése, ami biztonságot és nyugalmat jelenthet számunkra. Ez könnyebb megküzdést tesz lehetővé a különböző stresszhatásokkal szemben, így a szorongás is csökkenhet.

Néhány mindfulness gyakorlat, amelyek segítségével „időt kérhetünk”:

💡 Pár perc erejéig forduljunk testi jelzéseink felé. Pásztázzuk végig a testünket a lábujjainktól a fejünk tetejéig. Milyen jelzéseket veszek észre? Éhes, szomjas vagyok? Fáradt vagyok? Melegem van vagy fázom éppen? Hogy vagyok? Milyen szükségleteim vannak éppen?

💡 Figyeljük meg a légzésünket. Egyenletesen veszem a levegőt, vagy kapkodom, gyorsan veszem? Veszek elég levegőt? A teljes tüdőkapacitásomat kihasználom vagy felületesen veszem a levegőt? Pár lélegzetvétel erejéig akár szabályozhatom is légzésemet. Teljes figyelmemet a légzésre fordítom. Egy egyszerű, ellazító, nyugtató légzéstechnika: 4-ig számolok, amíg beszívom a levegőmet, majd 8 számolás erejéig kifújom.

💡 Fordíthatjuk figyelmünket az izmainkra is. Mennyire feszítjük meg őket? Mennyire húzzuk fel a vállunkat, szorítjuk össze a fogainkat? Pár perc erejéig megpróbálhatjuk ellazítani az izmainkat, és megfigyelhetjük, ez hol megy könnyebben, melyik testrésznél megy nehezebben.

💡 Fordíthatjuk figyelmünket a belső, pszichológiai szükségleteink felé is. Hogy vagyok ma? Szomorú vagyok valami miatt? Dühít valami? Örülök éppen valaminek? Ha éppen zaklatott vagyok, mire lenne szükségem?

Tudtad, hogy a Nyugizónánál mindfulness alapú élményworkshop is elérhető a munkahelyi csapatok számára? 👉 https://nyugizona.hu/cikk/tudatos-jelenlet-a-munkahelyen

17/03/2026

Hogyan motiválhatom a csapatomat?

Amikor felmerül az igény vezetőként a csapat motiválására, az általában összekapcsolódik valamilyen vezető által megtapasztalt hiánnyal, félelemmel vagy dilemmával. Mi jöhet ilyenkor elő?

🗨️ „A munkatársak nem dolgoznak olyan gyorsan, mint korábban.”

🗨️ „Tartok tőle, hogy sokan fel fognak mondani.”

🗨️ „Nem tudom, hogyan kérjek tőlük többet, mert nem tudom, mennyire leterheltek.”

Érdemes ilyenkor abból az irányból közelíteni a helyzethez, hogy mi is a cél, amit szeretnél elérni.

🎯 Azt szeretném, ha gyorsabban dolgoznának?

🎯 Jó lenne, ha alaposabb munkát adnának ki a kezük közül?

🎯 Abban szeretnék a segítségükre lenni, hogy helyt tudjanak állni a céges változások közepette is?

Mi az, amit biztosan megtehetsz?

Légy elérhető az embereid számára! Nyitottan hallgasd őket, akard megérteni az elakadásaikat, nehézségeiket és empatizálj velük.

Legyenek rendszeres 1-1 megbeszéléseitek vagy kijelölt fogadóóra, ahol tere és ideje tud lenni ezek megbeszélésének.

Ha megvan a jó munkakapcsolat, az már önmagában motiváló lesz. Miért? Az odafigyelés, a törődés révén megerősödik a kapcsolat, megadja a valahova tartozás érzését, nem érzik egyedül magukat a problémáikkal. Ez nagy megtartó erő, jó alapot ad.

Ha egy adott feladat kapcsán vagy konkrét teljesítmény elérésére motiválnád őket, fontosak lesznek a csapatod ehhez kapcsolódó igényei.

Mire van szükségük a jobb teljesítmény eléréséhez? Mi nehezíti számukra a feladat elvégzését? Azzal, hogy ezekre rákérdezel, támogatod őket a saját szükségleteik megfogalmazásában. Azt közvetíted nekik, hogy bízol a hozzáértésükben, és erősíted bennük a kontroll érzetét. Mindezek hatására növekedhet a motivációjuk is.

Ha pedig valamilyen változás kezelésében szeretnéd támogatni őket, akkor támaszként lesz fontos szereped, a változások megszokása érzelmileg erősen megterhelő lehet. Ilyenkor különösen fontos, hogy értékeled az erőfeszítéseiket, hogy horgonypontként tudj működni számukra.

Mit tehetsz tehát vezetőként, ha azt akarod, hogy motivált legyen a csapatod? A motiváció egyik legfontosabb forrása a kapcsolódás érzése.

💡 Légy elérhető számukra, halld meg az igényeiket, értékeld az erőfeszítéseiket!


Úgy érzed, a motiválás minden terhe a te válladat nyomja?

Legközelebb azt járjuk körbe, hogy mekkora része van a vezetőnek a motiválásban, és milyen arányban múlik ez a munkavállalókon. Jelezd kommentben vagy egy reakcióval, ha szívesen olvasnál erről!

Nem alszunk jól. A kutatások szerint a felnőttek kb. 30%-a rendszeresen küzd elalvási vagy átalvási nehézséggel. Ez nemc...
11/03/2026

Nem alszunk jól. A kutatások szerint a felnőttek kb. 30%-a rendszeresen küzd elalvási vagy átalvási nehézséggel. Ez nemcsak átmeneti kellemetlenség, hiszen az alváshiány rontja a koncentrációt, az érzelemszabályozást, a stressztűrést, hosszú távon pedig kifejezetten egészségkárosító.

A holnapi Alvás Világnapja alkalmából összegyűjtöttünk néhány azonnal használható tippet a minőségi alvásért, nézd meg az első kommentben! ⬇️

Pillantsatok be a "nyugi gyár" kulisszái mögé A munkahelyi egészségpszichológiai programokat dedikált projektmenedzserek...
10/03/2026

Pillantsatok be a "nyugi gyár" kulisszái mögé

A munkahelyi egészségpszichológiai programokat dedikált projektmenedzserekkel működtetjük, ami rengeteget feladatot jelent. Nagy a különbség az egyszerű magánrendelés és a munkahelyi pszichológiai programok között. (Ezt majd egyszer talán kifejtjük részletesen :))

Nálunk most 4 kolléga tartja kézben a cégekkel való kapcsolattartást, a futó és megrendelt programok koordinálását.

Nemrég szerveztünk magunknak egy workshopot a munkafolyamataink áttekintésére, a gyárakban megismert LEAN szemlélettel. Szerencsére volt szakszerű segítségünk ebben, mert a csapat egyik tagja régebben folyamatfejlesztéssel foglalkozott, egy másik kollégánk pedig valaha projektmenedzser pozíciót töltött be.

Jó érzés rátekinteni a jól működő folyamatainkra és azonosítani a fejleszthető pontokat. Rengeteg post-it esett áldozatul annak, hogy többféle szempont szerint csoportosítottuk a feladatokat, de ez csak erősítette a vidám hangulatot.

A kulcsemberek hajlamosabbak lehetnek a kiégésre - Letölthető gyakorlati összefoglaló a februári webináriumrólHR és HSE ...
09/03/2026

A kulcsemberek hajlamosabbak lehetnek a kiégésre - Letölthető gyakorlati összefoglaló a februári webináriumról

HR és HSE területen dolgozó szakemberekkel beszélgettünk arról, hogy kik számítanak kulcsembernek egy cégnél, és miért különösen fontos figyelmet fordítani az ő mentális egészségükre. Kiveséztük azt is, mit érdemes átgondolni, egyeztetni a kiemelt szerepet betöltő munkatársakkal, és hogyan lehet őket bevonni a különböző programokba.

Töltsd le az eseményről készült részletes szakmai összefoglalónkat! ➡ https://nyugizona.hu/hirek/a-kulcsemberek-hajlamosabbak-a-kiegesre

Mit tehetsz HR vagy HSE szakemberként azért, hogy megóvd a cégednél dolgozó kulcsembereket a kiégéstől?

Mi történik akkor, amikor nőként maszkulin munkakörben dolgozunk? Megőrizhetjük így a saját feminitásunkat és egyéniségü...
07/03/2026

Mi történik akkor, amikor nőként maszkulin munkakörben dolgozunk? Megőrizhetjük így a saját feminitásunkat és egyéniségünket?

A szerepeinkben gyakran keverednek a feminin és maszkulin jegyek, semmi sem csak nőies vagy csak férfias.



Nőként kihívást jelenthet olyan környezetben helytállni, ahol a munkakör és/vagy a munkakörben dolgozók nemi aránya miatt erőteljes maszkulinitás és dominancia uralkodik. De mi lenne, ha a feminitásra és a maszkulinitásra nem egymásnak ellentmondó fogalmakként, hanem egymást kiegészítőiként tekintenénk?

Olvasd el - kissé talán rendhagyó - nőnapi bejegyzésünket: https://nyugizona.hu/blog/nok-es-ferfiak-a-munkahelyen

Webinárium HR és HSE szakembereknek márciusban is!Nyugodt légkörben, kiegyensúlyozott munkatársakkal dolgozni mindenkine...
04/03/2026

Webinárium HR és HSE szakembereknek márciusban is!

Nyugodt légkörben, kiegyensúlyozott munkatársakkal dolgozni mindenkinek jobb.

De milyen objektív adatokra támaszkodhatunk, hogy megítéljük, sikeresek-e az ennek érdekében tett erőfeszítéseink? Mérhető-e a nyugalom? Hogyan számszerűsíthetőek egy munkahelyi egészségprogram hatásai? Milyen mérési eszközök és metódusok állnak a HR vagy a HSE rendelkezésére?

A stresszkezelést, a mentális egészség megerősítését célzó munkahelyi programok hatékonyságának méréséről, különböző megközelítésű módszerekről és a gyakorlati tapasztalatokról beszélgetünk a Nyugizóna márciusi webináriumán.

Hogyan térül meg a munkahelyi egészségfejlesztés?

Interaktív webinárium HR és HSE szakembereknek

2026. március 26., 11:00-11:50

A rendezvényen való részvétel díjtalan.

Jelentkezés: https://nyugizona.hu/kerdoiv/regisztracio-hogyan-terul-meg-a-munkahelyi-egeszsegfejlesztes

Cím

Páva Utca 6
Budapest
1094

Telefonszám

+36202490391

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Nyugizóna új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Nyugizóna számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória