Küzdy Anikó szakpszichológus

06/11/2025

Tegnap egy negyvenes éveiben járó női kliensem elmesélte, hogy a terápiás beszélgetések hatására megelégelte azt, hogy a szülei a gyerekkori becenevén szólítják, hiszen ez egy erős infantilizálás. Elég sokat beszélgettünk vele erről, és néhány napja, amikor hazautazott a temetőbe, ő úgy döntött, hogy ez ügyben megteszi az első lépéseket. Ezt a 40-es éveiben járó hölgyet kiskorától fogva úgy hívták hogy 'Malacka'. Amikor beszélgettünk róla, akkor ő először nem értette, hogy ezzel mi a baj, hiszen egész életében így szólították, így már fel sem tűnt neki a degradáló jelentése. A beszélgetéseink során megértette, hogy egy 40-es éveiben járó nőt már nem lehet a kisgyermekkori becenevén szólítani. Ezért elkérte az édesanyja a telefonját, és átírta Erikára az elmentett 'Malacka' becenevet.

Ha ízlelgetjük ezt a becenevet, azt, hogy gyerekként is Malackának hívták, akkor sejthetjük hogy ez nem egy biztató, elismerő kedves becenév, hanem rejtetten ennek van egy negatív üzenete, ráadásul ha egy másik gyermek hallja, akkor okot ad a csúfolásra.

Ez a hölgy a terápiás folyamatban felismerte, hogy ez a becenév már nem releváns. Megérezte azt a mély belső fájdalmat, ami annak szólt, hogy gyermekként sem egy biztató, kedves becenevet kapott, hanem leginkább egy degradáló tartalommal bíró becenevet, a 'Malacka'-t. Dühössé vált azért, hogy őt ennyi idősen még mindig 'Malackázza' a család. Nagyon örültem a valtozásnak, annak a lépésnek, hogy atírta a telefonban a nevét, és tisztázta a családdal, hogy többet nem szeretné hallani ezt a megszólítást.

Ez a hölgy hozott egy meglepetést is nekem: Elárulta, hogy a testvére úgy van elmentve az anyukája telefonjában, hogy: 'A Legdrágább Gyermek'.

Képzeljük el azt az érzést, hogy ez a kliensem úgy nőtt fel, hogy a testvérét i 'A Legdrágább Gyermek' - ként kezelték, ő pedig csak egy kis mellőzött Malacka volt. Pontosan látjuk, hogy a kliensem volt a parentifikált gyermek, a testvére pedig az infantilizált gyermek, akit a szülő ajnározott, magához ragasztott, visszatartott, és idealizált. A családi történetek is alátámasztja a becenév üzenetét. A kliensem egy fantasztikus, sokoldalú, erőteljes, mindig küzdő, életvidám, pozitív gondolkodású, megtartó erővel rendelkező érzelmileg felnőtt nő. Én csak gratulálni tudok neki azért a küzdelemért, amit ő ebben a családban végigcsinált.

+Fotó: FB)

31/10/2025

A halál nem a pont a mondat végén,
hanem újrafogalmazott következő félmondat az életünkben.

A halál nem az életünk végének a kérdése, hanem egész életünkben jelen van, mindig új kérdést tesz fel és mindig új választ kell adnunk rá.
A halált nem megoldjuk, nem megértjük, hanem beleszőjük az életünkbe.

Egész életünkben újra és újra szembesülünk a halál kérdésével. Ez mindig egy kis megállás, körbenézés, elgondolkodás. Majd megyünk tovább, de mindig egy kicsit máshogy, más irányba, más érzésekkel, nem ugyanúgy.
A halállal való szembenézés nem egyszeri feladat, amit egyszer megoldunk, amit kipipálunk.
A halál sokkal inkább egy ritmus, egy hullám az életünkben, amely hol közelebb van, hol távolabb. Néha intenzív és elárasztó, néha mintha nem is lenne.

A halál egyrészt mások elvesztése. Amikor egy közös történet szakad meg, eltűnik valaki az életünkből, nem halljuk többé a hangját, nem látjuk az arcát, a megszokott mozdulatait. A közös történetek is végetérnek és már csak mi idézzük fel őket, ő már nem, akárhol is hagytuk abba, már nem alkakul tovább közösen.

Ugyanakkor a halál a saját elmúlásunkkal való szembenézés is. Az idő nem csak lehetőség, hanem határ is. Mást jelent a pillanat, kérdéssé válik, hogy mire, kire szánjuk az időnket, mit szeretnénk megtenni, átadni, megélni. Az időnk véges, amely felveti azt a kérdést is, hogy mire szánom ezt a napot, ezt az órát, ezt a percet, ezt a pillanatot.

Sem mások, sem a saját halálunk kapcsán nem megoldani tudjuk a halál kérdését, csak megélni tudjuk a pillanatot.

Ezek a kérdések egész életünkben velünk vannak, a kisgyermek kortól egészen a halálunkig. Mindig új és más helyzetben más kérdéseink és más válaszaink vannak.

A kisgyermek nem érti, hogy aki meghalt mikor lesz újra nem halott és mikor megy tovább minden úgy ahogy régen.

A kamasz szembesül a felnőtté válással, a gyermekkor végességével és az élet végességével is, miközben még éppen a felnőttkor felé fordul.

A fiatal felnőtt aki építi az életét és egyszerre érinti meg az élet beláthatatlanul végtelennek tűnő hossza és a végessége.

A középkorú, aki már maga mögött tudja az életének egy jelentősebb részét és aki már érzi az időt, amely már nem tűnik végtelennek. Látja, hogy mennyi volt eddig, jobban érti, hogy mennyi lesz ezután, máshogy néz előre, lehet, hogy átértékel és változtat, ekkor még van lehetőség sokmindent máshogy csinálni.

Idősebb korban pedig az emlékek hangsúlyosabbá válnak, persze még lehet sok terv ekkor is. Eddigre mások halála is közelebb került, egyre több az elvesztett ember a történetünkben.
A saját halál is közelebb van, újra mást jelent.
Ugyanakkor átértékelődhet minden átélt és megélt pillanat is, az életnek már nem a végtelennek tűnő hossza az érték, hanem a pillanatok válhatnak értékesebbé, akár jobban meg lehet élni őket, mint korábban.

A halál tehát mindig mást jelen. Újra és újra máshonnan és máshogy látjuk az életünket és a halálunkat is.

Ne higgyük azt, hogy egyszeri megoldást kell keresnünk a halállal kapcsolatos érzéseinkre. Ne higgyük azt, hogy ha már megoldottuk volna, akkor már nem jelentene problémát, hiszen nem egy véglegesen megoldható kérdésről van szó, hanem újra és újra és mindig máshogy jelenik meg az az életünkben, a gondolatainkban, az érzéseinkben.

Nem megoldani kell a halállal kapcsolatos érzéseket, hanem átélni és ez alapján átértékelni, újragondolni, újratervezni az életünket.

Ha van kedved, oszd meg egy kommentben, hogy mi a te aktuálisan érvényes félmondatod a halállal kapcsolatban!

31/10/2025

Több olyan párkapcsolattal találkoztam mostanában, ahol a két szülő ellentétes értékeket képvisel a gyerekek felé. Vegyünk egy átlagos családot, ahol van két kamasz gyerek. Ha az egyik fél elhalmozza, elkényezteti őket, tehát minden felelősséget levesz a vállukról, akkor semmilyen módon nem kell a család működéséhez hozzájárulniuk a kamasz gyerekeknek. Például a séta távolságra lévő iskolába az egyik szülő minden nap autóval viszi őket, míg a másik inkább sétára inspirálná a gyerekeket. A kényeztető szülő mindent megenged számukra, a másik szülő pedig határokat húz, hiszen nevelni szeretné a gyerekeket.

A mindent megengedő, ráhagyó szülő úgy menti fel magát a felelősségvállalás alól, hogy nem húz határokat, hiszen ő maga sem tud felelősséget vállalni, nem tud konfrontálódni. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek egy énközpontú viselkedést sajátítanak el, amiben természetessé válik, hogy minden az ő igényeik szerint történik a családban, akár még fiatal felnőttkorban is. Ez egy láthatatlan infantilizálás, bár látszólag a család sok esetben egy modern szemléletű család, amiben a két szülő sokat dolgozik, halad, viszont mégsem történik meg az érzelmi érésnek az a fázisa, amikor a gyerekekre is hárítunk felelősséget.

Ezzel szemben a felelősséget vállaló társ a rossz zsaru szerepébe kényszerül, hiszen neki kell meghúzni a határokat, neki kell konfrontálódni, ellentmondani, számonkérni, vitatkozni, nevelni, feladatokat kiosztani. Ő azért tesz ebbe óriási energiákat, mert szeretné a gyerekeket felkészíteni az életre. A magányos erőlködés során kimerül, elfárad, és azt érzi, hogy nagyon magányos a családban. Ő az a meg nem értett családtag, aki óriási erőfeszítés árán sem tudja érvényesíteni a számára fontos értékeket.

Nagyon nehéz helyzet alakul ki a családban, amikor a két szülő a gyerekek feje fölött konfrontálódik. Az egyik a gyerekek pártját fogja, így a másik felelősséget vállaló, határt húzó szülő egyedül marad, és ő lesz a rossz zsaru, ő lesz az, aki állandóan veszekszik, számon kér, ő kerül abba a hálatlan szerepbe, akire rásütik a családtagok, hogy neki nem lehet megfelelni, és folyamatosan problémája van mindenkivel.

Sajnos ilyenkor a másik három családtag egy szövetséget alkot, és a felelősséget vállaló fél ellen egy csapatként szövetkeznek. Aki felnőtt, érett gyerekeket szeretne nevelni, olyan gyerekeket, akik képesek egyedül megállni a helyüket az életben, annak egy ilyen konfliktus, az állandó meg nem értettség érzése reménytelenné teszi a családi életet, hiszen a rossz zsaru szerepébe kényszerülő szülő nagyon gyorsan elfárad, kimerül, igazságtalanságot él át, és reménytelenséget.

Bár általában ez a szülő nagyon kitartóan küzd azért, hogy a gyerekeiből felelősségvállaló felnőttet neveljen, mégis eljön az az idő, amikor halálosan elfárad, így szeretne a családból elmenekülni, hiszen minden pillanatban a meg nem értettséget éli át. A kimerülés során felmerül a kérdés benne, hogyan éljek tovább, akarom-e ezt tovább csinálni? Mindenért ő a hibás és felelős, mivel a többi családtag nem látja, hogy ő tulajdonképpen azért küzd, hogy egészséges felnőtté gyerekeket neveljen.

Pszichológusként azt gondolom, hogy a gyerekeket kicsi koruktól fogva folyamatosan, a koruknak megfelelő felelősséggel kell terhelni ahhoz, hogy majd huszonéves korukra képesek legyenek az önálló életre. Nem szabad hagyni azt, hogy értéktelenné váljon minden, amit megkapnak. Minden csak akkor válik értékessé, ha megdolgoztunk érte. Tehát ha egy egészséges szemléletű felnőttet szeretnénk nevelni a gyermekünkből, akkor szükséges a határok kijelölése és meghúzása, az, hogy legyen egy olyan kommunikáció, amiben el tudom magyarázni, hogy miért van erre szükség, és hogy mekkora öröm az, amikor egy kis küzdelem árán sikerül egy feladatot megoldani. Majd idővel a problémamegoldás készség szintre kerül, ami azt jelenti, hogy felnőttként egy kompetens emberként tudja majd élni a saját életét.

Én mindenkinek szurkolok, hogy ezt végig tudja csinálni szülőként, hiszen nagyon fontos készségeket tudunk így megtanítani a gyerekeinknek, és ezentúl még egy olyan problémamegoldó gondolkodásra is szert tesznek, ami arra garancia, hogy majd a saját életükben felbukkanó problémákat képesek lesznek megoldani. Mindenkinek sok sikert kívánok ehhez!

(Fotó: FB)

19/10/2025

18/10/2025

"Engem nagyon szeretett a Jóisten" - ezt mondta a Mélyvíz - mentőöv mindenkinek első adásában a drogfüggőségétől szabadult Szabó Győző színművész. Vele, Bajz...

17/10/2025

"Mindaz, amit belül átélünk – a szenvedés, a harag, a gyász – óhatatlanul visszatükröződik a kapcsolatainkban is. Eljöhet azonban a pillanat, amikor muszáj feltennünk a kérdést: valóban arra haragszunk, aki mellettünk van? Ő az, aki a szenvedésünk oka lehet? A másik ember az, aki börtönbe zár minket, vagy – anélkül, hogy észrevennénk – mi magunk fordítjuk rá a kulcsot mentális börtönünk ajtajára?

»Csak te tudod eldönteni, hogy egy kapcsolat erőt ad vagy kimerít. De ez nem olyan kérdés, amire gyorsan lehet válaszolni. Nem tudhatod, mi igaz egy kapcsolatban, amíg a saját sebeidet el nem láttad, amíg el nem temeted, és hátra nem hagyod a múltból mindazt, amit most is magaddal hurcolsz« – figyelmeztet Edith Eva Eger."

Az ajándék című könyvről itt írtunk: https://pszichoforyou.hu/edith-eva-eger-az-ajandek/

Idézet: Edith Eva Eger

10/10/2025

https://kepmas.hu/hu/kiss-gergely-birkozo-olimpikon-warrior-tribe-ferfikozosseg-onismeret-ferfiaknak-elsport-hatranyai?fbclid=IwY2xjawNWMdRleHRuA2FlbQIxMQABHmV1e-vtI_a_yz4NEAu05wa0Tua2l5ETujOHXPkCeJa-_GxstWFAGneSnvN9_aem_pJkvjzGSiEWpFpneJ_XP1g

Az élsport elveszi a fiatalok gyerekkorát, vallja Kiss Gergely olimpikon birkózó, aki tapasztalataira építve indított önismereti programot férfiaknak.

05/10/2025

„A leghatásosabb prevenciós eszköz az elfogadás. Ha egy gyerek úgy nő fel, hogy jó úgy, ahogy van, nem kell megfeszülni ahhoz, hogy a közvetlen környezet szeretetét, elfogadását, figyelmét élvezze. Ha a szülőket is bedarálja a korszellem, a teljesítményhajszolás, akkor pont ez marad el: hogy úgy lássák a gyereküket, hogy mindenféle százalék, pontszám, szakértői bizottsági pecsét nélkül tudják azt élvezni, hogy van egy gyerekük, aki olyan, amilyen. Annak a gyereknek lesz erős önbizalma, magabiztossága, és lesz védve egy picit jobban a serdülőkor nehéz kérdéseitől – »elég vagyok-e, jó vagyok-e, szerethető vagyok-e« –, akinek lesz hova visszanyúlnia: »hát hogyne lennék szerethető. Én voltam és vagyok anya, apa aranybogara, a szeretet sosem függött attól, hányast kapok, mindegy volt, viszek-e haza piros pontot, mert önmagamért szerethető vagyok.« Ez a teljesítményfókuszú világ viszont nagyon bele tud ebbe rondítani.”

👉Miért válik az evés vagy éppen a nem-evés a kontroll, a figyelem vagy a megküzdés eszközévé? Hogyan érinti mindez a szülő–gyerek kapcsolatot, és mit tehetnek a családok a megelőzésért?

🔗 Reményiné Csekeő Borbálát, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjét kérdezte Kurucz Adrienn. Olvasd el a teljes írást itt: http://bit.ly/3W7ydAp

📷 Forrás: Reményiné Csekeő Borbála

02/10/2025

"1. A fizikai tér rendezése és rendszerezése, rendteremtés. A figyelemhiány zavarral élő személyek túl érzékenyek ahhoz, hogy jól tudjanak működni a káoszban, még akkor is, ha ezt állítják. Apró, köztes célok felállításával, a „mindent vagy semmit beállítódás” hátrahagyásával érdemes kezdeni.

2. Alváshigiénia: a jó alvás alapvető az idegrendszer regenerálódásához és a figyelem, valamint az éberség megfelelő működéséhez. Az éjszakai bagoly életmód elhagyása, illetve esti rutin felállítása elengedhetetlen a figyelemhiány zavarral élő felnőttek jobb életminőségéhez.

3. Táplálkozás: a figyelemhiány zavarral élő személy számára a rendszeres és egészséges étkezés kihívást jelent, az impulzív evés gyakori jelenség. A vércukorszint ingadozása figyelemhiánnyal élő gyereknél jól megfigyelhető: teljesen széthullik, ha a vércukorszintje alacsony, amikor pedig magas, hiperaktívvá válik. A táplálkozás tehát nagy hatással van az agyra, így a mentális jóllétünkre.

4. Testedzés: A mozgáshiány olyan belső nyugtalansághoz vezet, amely aláássa az éberséget és a figyelmet. Ezzel ellentétben a mozgás viszont az örömérzetért felelős hormonokat szabadít fel az agyban, amelyek pozitív hatással vannak a motivációra, a figyelemre és a hangulatunkra. Hosszú távon a mozgás oda vezet, hogy a szervezet hatékonyabban tudja előállítani ezeket az anyagokat. Máté Gábor a napi rendszerességű intenzív mozgás mellett a nyújtógyakorlatokat is kiemeli, amelyek a feszültségoldásában is segítenek.

5. Természet: A természet helyreállít, regenerál, segít a harmónia, rendezettség és a békesség megtalálásában, aminek a figyelemzavar hiányos személy híján van. Töltsünk minél több időt a természetben.

6. Munkaidőn kívüli tevékenységek lemondása. A túlvállalás, túlpörgés gyakori jellemzője a figyelemhiány zavarral élő személynek, hiszen nehezen mond nemet. A sok feladattal való zsonglőrködésben pedig nagy feszültséget él át. Bizonyos feladatokról, tevékenységekről valószínűleg majd le kell mondani ahhoz, hogy fejlődni tudjon és időt lehessen szakítani az önmagával való kapcsolat kialakítására.

7. Pihenésképpen valóban pihentető tevékenységet válasszunk: A tévézés, a szociális média pörgetése nem ide tartozik. Olyan pihenést találjunk magunknak, amely után úgy érezzük, felfrissültünk.

8. Kreatív önkifejezés: Az érzékenységből fakadóan a figyelemhiány zavarral élő felnőttek gyakran rendkívül kreatívak bizonyos területeken. Érdemes ezeket az, alkotó energiákat és ösztönzéseket felkutatni, megvalósítani. A gyógyulási folyamat egyik fontos része a teremtés iránti vágy.

9. Meditáció és figyelmesség. A spirituális munka – legyen az vallási vagy egyéb meditatív technika – a figyelmes egyedüllét állapota, a szétszórt elme számára való gyógyulás céljából szempontjából nélkülözhetetlen. A szemlélődő figyelem során kettesben maradunk az érzéseinkkel, gondolatainkkal és testérzeteinkkel. Minden olyan tevékenység meghozza majd a gyümölcsét, amely előmozdítja ezt a figyelmes egyedüllétet, legyen ez meditáció, autogén tréning, tánc, harcművészet, vagy a kertészkedés. A napi rendszerességgel való gyakorlásnak nagy szerepe van, még akkor is, ha egy figyelemhiányos zavarral élő személy számára ez rendkívül nehéz és monoton feladat."

„Úgy érzem, többre vagyok hivatott”‒ A figyelemhiány zavarral élő felnőtt (2. rész) című cikkünk itt olvasható: https://pszichoforyou.hu/figyelemhiany-zavarral-elo-felnott-2-resz/

01/10/2025

Az öngyilkosság nem gyengeség! Az öngyilkosságról a médiában beszélni nagy felelősség!

Erről a két témáról osztok itt meg néhány rövid gondolatot:

Az öngyilkosság nem gyengeség,
hanem oka van, amely gyakran krízis miatti beszűkült tudatállapot, amelyben a személy nem lát kiutat és a helyzetet elviselhetetlennek érzi.

Az öngyilkosság nem gyengeség,
hanem gyakran kezeletlen mentális problémák következménye, például depresszió, személyiségzavar vagy poszttraumás stressz szindróma. Ezek sem a gyengeség jelei, hanem nehéz és fájdalmas állapotok, amelyben a személynek támogatásra, segítségre van szüksége, nem pedig ítélkezésre.

Az öngyilkosság nem gyengeség,
hanem gyakran a szégyen, a kirekesztettség, a megbélyegzettség, a kilátástalanság következménye.

Az öngyilkosság nem gyengeség,
és a közhiedelemmel ellentétben gyakran nem látható előre, nem következik a személy korábbi viselkedéséből, mentális állapotából, van, amikor pillanatnyi hirtelen döntés eredménye.

Az öngyilkosság nem gyengeség,
annak a tervezése pedig nem üres fenyegetőzés. Minden utalást érdemes nagyon komolyan venni, amikor valaki öngyilkosság elkövetését tervezi, mert nem igaz az a közvélekedés, hogy aki beszél róla, az csak fenyegetőzik és nem teszi meg. Az öngyilkosság van, amikor pillanatnyi hirtelen döntés, de van, amikor megelőzi hosszú fontolgatás és akár számos előzetes segítségkérési kísérlet. Attól, hogy van, aki csak fenyegetőzik vele és nem teszi meg, attól még nagyon sokan az előzetes jelzések után megteszik.

Aki az öngyilkosságról a médiában megszólal, komoly felelőssége van,
mert ha gyengeségnek állítja be az öngyilkosságot, azzal csökkenti a segítségkérés esélyét, mert a személy szégyellheti a "gyengeségét", pláne, ha a státusza miatt szintén "nem engedhető meg, hogy gyenge legyen". A negatív minősítés erősíti az öngyilkossági kockázatot, a segítség és együttérzés ezzel szemben esélyt ad valódi megoldásra.
Ha egy férfinek, rendőrnek, bárkinek mindig erősnek kell látszania, akkor kevésbé fog nehéz helyzetben segítséget kérni, ez pedig növeli a rossz megoldások esélyét, így az öngyilkosság esélyét is.

Aki az öngyilkosságról a médiában megszólal, komoly felelőssége van,
mert ha gyengeségnek állítja be az öngyilkosságot, ha jellemhibának minősíti, akkor miért is költene az állam a megfelelő egészségügyi, orvosi, pszichológiai háttér megfelelő kialakítására.

Aki az öngyilkosságról a médiában megszólal, komoly felelőssége van,
mert az öngyilkosság nem elvi vagy elméleti kérdés, hanem emberek élete múlik azon, hogy mit mondunk erről nyilvánosan és hogy az emberek hogyan viszonyulnak ehhez.

Aki az öngyilkosságról a médiában megszólal, komoly felelőssége van,
mert minél nagyobb figyelmet kapnak az elkövetett öngyilkosságok, minél nagyobb terjedelemben, kiemeltebb helyen és minél több részletet megosztva jelennek meg, akkor a mintakövetés miatt ez annál nagyobb eséllyel növelheti az elkövetett öngyilkosságok számát. Természetesen nem csak a média tehet erről, de jelentős hatással van az öngyilkosságok számára az, hogy erről mit és hogyan kommunikálnak.

Aki az öngyilkosságról a médiában megszólal, komoly felelőssége van,
mert minél inkább egyetlen kiútnak tüntetik fel az öngyilkosságot, minél jobban leegyszerűsítik az élethelyzetet, minél hősiesebbnek állítják be, vagy romanticizálják, annál nagyobb eséllyel növeli ez az öngyilkosságok elkövetésének valószínűségét.

Aki az öngyilkosságról a médiában megszólal, komoly felelőssége van,
mert ha felhívják a figyelmet arra, hogy a háttérben mentális problémák állhatnak, amelyek kapcsán elérhető segítség, ha felkészült szakemberek nyilatkoznak erről, ha bemutatnak olyan nehéz helyzeteket amelyet sikerült megoldani és ha jelzik, hogy hol kaphatnak a krízisben lévők valódi segítséget, az jelentősen csökkentheti az öngyilkosságok számát.

Aki az öngyilkosságról a médiában megszólal, komoly felelőssége van,
mert ha gyengesének állítja be az öngyilkosságot, az nem veszi figyelembe az elhunyt hozzátartozóinak az érzéseit.

Az öngyilkosság nem gyengeség, az öngyilkosságról a médiában beszélni nagy felelősség.

Ha te vagy hozzátartozód esetén felmerül az öngyilkosság lehetősége, azonnal kérj segítséget:
112 – közvetlen életveszély esetén azonnali segítség
116-123 – Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (ingyenes, 0–24)
116-111 – Kék Vonal (gyerekeknek és fiataloknak)

30/09/2025

✨ Újrakezdés – más szemmel ✨

Amikor 2025 tavaszán Magyarországon újraindítottam a praxisomat, sokáig csak azt éreztem, hogy mindent elölről kell kezdenem. Tele voltam félelemmel és nem tudtam, hogy hogyan fogadják a tudást, amit képviselek (nem Magyarországon tanultam és nem itt szocializálódtam az egészségügyhöz)

Németországban, több mint egy évtized alatt már kialakítottam valamit, amit szerettem 💙 – és hirtelen úgy tűnt, mintha minden odalett volna.

2025 ősz -ma már másképp látom. 🙏
Az itteni pácienseim olyan széleskörű alapbetegségeket és fájdalmakat, olyan kihívásokat hoznak, amikre nincs „rutinmegoldás”.

🔍 Mindenkinél keresem az egyéni utat,
📖 sokat utána olvasok,
❓ sokat kérdezek egy-egy kezelés után (feedback)
és így minden nap tanulok, fejlődök, gazdagodom.

Most már hálás vagyok, hogy itt lehetek. Mert érzem:
💡 az újrakezdés valójában egy új szint kezdete volt.

Slussz poén - ezen a képen én látom, hogy a szemem milyen szomorú, mennyire nem őszinte a mosolyom🤣 - hát tényleg nem volt az tavasszal, bevallom. Nem is került ki sehova, eddig. De mára már azt gondolom, úristen micsoda esetek, micsoda kezelések vannak mögöttem. Kívül a komfort zónán ugyan, de egyáltalán nem kényelmetlen.

👉 hazajönni nem visszalépés. Hanem egy új út kezdete, ami gazdagabb, mint amire számítottam.

👉 Neked volt már olyan élményed, hogy egy újrakezdés végül többet adott, mint amit először elveszítettél?

, ,
,