03/09/2025
A személyközpontú egyéni terápia és encounter-csoportok működése – A humanisztikus pszichológia gyakorlata Carl Rogers nyomán
A személyközpontú megközelítés (person-centered approach), amelyet Carl R. Rogers amerikai pszichológus dolgozott ki a 20. század közepén, forradalmasította a pszichoterápiás gyakorlatot azáltal, hogy a kliensre mint fejlődni képes személyre tekint, nem pedig mint betegség hordozójára. Ez a megközelítés nemcsak az egyéni terápiát, hanem a csoportos önismereti és fejlesztő munkát – különösen az encounter-csoportokat – is meghatározta.
A személyközpontú egyéni terápia működése
A Rogers által kidolgozott modell alapja az a feltételezés, hogy az emberben veleszületetten jelen van egy önmegvalósító tendencia – egy belső irányító erő, amely a pszichológiai fejlődés és gyógyulás felé vezeti. A terápiás kapcsolat célja ennek a potenciálnak a kibontakoztatása.
A hatékony segítő kapcsolat három feltétele (Rogers, 1957):
- kongruencia – a terapeuta hiteles, önazonos jelenléte
- feltétel nélküli pozitív elfogadás – az elfogadó attitűd független a kliens viselkedésétől
- empatikus megértés – a terapeuta belehelyezkedik a kliens belső világába, és azt kommunikálja vissza
A terápiás folyamat jellemzői
A terapeuta nem irányít, nem értelmez, nem ad tanácsot, a fókusz a jelen pillanatra és a kliens szubjektív élményeire kerül. A biztonságos légkörben a kliens fokozatosan önmaga lehet, ezáltal növekszik az önismerete, önelfogadása, felelősségvállalása.
Encounter-csoportok: a személyközpontú csoportfolyamat
Az encounter (angolul: találkozás) kifejezés olyan interperszonális élménycsoportokat jelöl, amelyekben a résztvevők közvetlenül, őszintén és intenzíven lépnek kapcsolatba egymással, a rogersi alapelvek mentén. Ezek a csoportok nem klasszikus terápiás csoportok, hanem önismereti és személyközpontú növekedési terepek, ahol a kapcsolatban való fejlődés a kulcs.
Rogers 1960-as években kezdte el alkalmazni a személyközpontú elveket csoportos környezetben is. Az encounter-csoportokat eredetileg T-groupe-ok, sensitivity training és élménycsoportok ihlették (lásd: Kurt Lewin, NTL). Rogers ezeket „túl irányítottnak” érezte, ezért hozta létre a non-direktív, facilitált csoportformát, amelyben a növekedés a személyes találkozásokból születik.
A csoportfolyamat jellemzői
A facilitátor szerepe kissé eltérő más önismereti csoportokhoz képest, ugyanis nem irányít, nem strukturálja előre a folyamatot, „csupán jelen van” empatikusan, elfogadóan és kongruensen. Ő a biztonságos tér hordozója, és nem pedig instruktor.
A csoport dinamikája
A kezdeti fázisban gyakori az óvatosság, udvariasság. Ahogy a bizalom épül, megjelenik a nyíltság, érzelmi kockázatvállalás. Az „itt és most” interakciók (pl. „Ahogy most rám néztél, az bennem félelmet keltett…”) gazdag lehetőséget nyújtanak az önreflexióra. A csoporttagok visszajelzései, a másik tükrében való felismerések kulcsszerepet játszanak a belső fejlődésben.
Terápiás hatásmechanizmusok
- Az őszinte kontaktus, a mély, valóságos kapcsolat élménye terápiás értékű.
- Tükörhatás: mások reakciói rávilágítanak viselkedési mintákra.
- Univerzalitás: felismerés, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal
- Önmagam vállalása: a valódi önkifejezés gyakorlása védett környezetben.
A személyiségfejlődés lehetőségei encounter-csoportban
Rogers úgy vélte, hogy a másokkal való autentikus, mély találkozás katalizálja a leggyorsabb személyiségfejlődést. Az encounter-csoport a személyes jelenlét, a nyitottság és a sebezhetőség biztonságos gyakorlótere, amely során a résztvevők újraírhatják kapcsolati mintázataikat, megtapasztalhatják az elfogadottság gyógyító erejét, vállalhatják önmagukat értékes lényként, és fejlődhetnek az önirányításban, érzelmi szabályozásban.
Kritikai megfontolások
Nem minden résztvevő számára biztonságos terep a csoportfolyamat – különösen pszichotikus vagy súlyosan traumatizált személyek esetében. A strukturálatlanság és a facilitátor laza szerepe kockázatot is rejthet, ha nincs megfelelő tapasztalat. A csoporthatás lehet túlingerlő vagy nyomasztó is – szükséges az előzetes szűrés.
Következtetés
A személyközpontú megközelítés – legyen szó egyéni terápiáról vagy encounter-csoportról – az emberi kapcsolódás erejére és a személy belső növekedési képességére épít. Az egyéni forma a mélyebb személyes feldolgozást segíti, míg a csoport a másokkal való kapcsolatban kínál tükröt és új mintázatokat.
Mindkét forma rendkívül értékes a pszichológiai segítő munkában, és nem helyettesítik, hanem kiegészítik egymást. Rogers víziója szerint egy emberibb, elfogadóbb társadalom akkor születhet, ha minél több ilyen „valódi találkozás” történik az emberek között.