28/08/2025
Fontos és elgondolkodtató.
Sokszor beszélnek a nők a „láthatatlan munkáról”, és ez a szobor szerintem tökéletes vizuális kifejezése annak, hogy ez mit jelent. Sokari Douglas Camp „Babahordozás” című szobra a hagyományos anyai szerep motívumát használja: a hordozóba tett kisbaba, a vállra tett pelenkás táska, a nőiességet hangsúlyozó szoknya, a kényelmes cipő. Egy teljesen átlagos, mindennapos kép – ám valaki fájó mód hiányzik ebből az alkotásból: az anya maga.
Bizony sok nő érzi magát láthatatlannak a kisgyerekes években, és nem csak arról van szó, hogy az ember után már nem füttyögnek a munkások (ez kevés nőnek hiányzik), inkább arról, hogy hirtelen minden a baba körül forog. Traumatikus volt a szülésed? Nem baj, hiszen a lényeg, hogy a baba jól van. Napok óta nem alszol? Ó, igen, szegény baba fogzik. Szülinapod van? Hát minek is örülnél jobban, mint valami cukiságnak a gyerek számára.
Félreértés ne essék – hát persze, hogy az anya számára is a gyerek a legfontosabb, de azért olyan jó lenne, ha nem kellene ezért a csodáért mindent, de mindent feladni. Nem csak a fizikai, érzelmi, lelki egészséget, de a karriert, a munkát, az álmokat is, méghozzá panasz nélkül.
Könnyebb lenne talán, ha a társadalom elismerné ezt az áldozatot, és nem csak (némi) pénzzel próbálná kompenzálni az anyák munkáját, hanem mondjuk olyan dolgokkal, amiből az ember látná, hogy tényleg megbecsülik azért, mert épp a nemzet jövőjét biztosítják. Mondjuk azzal, hogy akadálymentes a tömegközlekedés, és babakocsival is bárhová is be lehet jutni. Vagy hogy kényelmes baba-mama szobák vannak minden állami intézményben, ahol nyugodtan lehet szoptatni. De az sem ártana, ha minden játszótéren lenne ingyenes mosdó, hogy se a gyereknek, se az anyukának ne kelljen a bokorba bújnia.
Sokari Douglas Camp, aki egyébként zseniális fémszobrokat készít, a hiányra épít, és ezzel készteti a nézőt arra, hogy elgondolkodjon: mennyivel szebb is lenne a világ, ha képesek lennénk meglátni az anyaság terhei és a társadalmi elvárásai mögött az embert. 19. rész
