Kovács Orsolya pszichológus

Kovács Orsolya pszichológus 🌱 Integratív terapeuta vagyok: belső gyermek gyógyítás 🫶, hipnoterápia 🌀, gyermekvédelem 💖.

Szenvedéllyel segítek gyerekeknek és felnőtteknek szeretni önmagukat, gyógyítani a múltat és értékes kapcsolódásokat építeni. 👨‍❤️‍💋‍👨👩‍❤️‍💋‍👨👩‍❤️‍💋‍👩

Az este, ahol az ismerkedős játékunkat 5 perc alatt megoldották a résztvevők 🥳😅 Egy-egy önismereti mondat két felét kell...
28/11/2025

Az este, ahol az ismerkedős játékunkat 5 perc alatt megoldották a résztvevők 🥳😅 Egy-egy önismereti mondat két felét kellett megtalálniuk, hogy bizonyítsák: bizony már jártasak a psziché útvesztőiben. Nyereményekkel készültünk, de az azért minket is váratlanul ért, hogy pár perc után kigyóztak a sorok 🙏

0. Születésnap inSide módra 🫶, hogy megünnepeljük megalakulásunkat.

⬇️

Közelebb magamhoz, hozzád, az élethez címmel elindítottuk a havi rendszerességű inSide önismereti esteket. 🥁💝🥳

Ezzel régóta dédelgetett álmunk vált valóra, hogy létrehozzunk egy olyan helyet, ahol az önismereti utat járók tudnak egymással kapcsolódni. Ebben a biztonságos térben lehet kísérletezni, másként kérdezni vagy figyelni mint egyébként.

🔶️ Takács Tímea, társalapítónk nyitotta meg az estet, köszöntve Belső Körünket és érdeklődő vendégeinket.
🔶️ Az este során három pszichológusunk - Ádám Annabella, Takács -Jónás Virág, Kovács Orsolya - beszélgetett arról, hogyan törhetjük át azokat a láthatatlan falakat, amelyek sokszor észrevétlenül tartanak távol minket önmagunktól és másoktól.

A közönséggel együtt fejtettük fel fiktív karakterünk elakadásait és megoldási útvonalait.

🔶️ A beszélgetés után pedig két választható önismereti csoport várta a résztvevőket:
– Encounter csoport, ahol a kapcsolódás és jelenlét került fókuszba Filep Imre pszichológussal.
– Önismereti művészeti csoport, ahol kreatív önkifejezésen keresztül dolgoztunk Tóth Zsuzsa viselkedéselemzővel.

📍 Januári önismereti estünk témáját is megszavazták a résztvevők, ezt hamarosan nektek is eláruljuk. 😊 December 1-jén nyitjuk majd meg a regisztrációt, ne felejtsetek jelentkezni, mert 50 főnél ismét lezárjuk! ❗️

Amikor valaki először segít viselni azt, amit egyedül nem lehetett...❤️‍🩹🟦 Miért fontos ez?Mert amikor a pszichológus óv...
27/11/2025

Amikor valaki először segít viselni azt, amit egyedül nem lehetett...❤️‍🩹

🟦 Miért fontos ez?
Mert amikor a pszichológus óvatosan visszatükrözi a kapcsolatban megjelenő, de kimondatlan érzéseket, akkor a kliens egy újfajta tapasztalatot élhet át, 👇
hogy nem kell egyedül cipelnie azt, ami túl nehéz vagy túl bizonytalan ahhoz, hogy megfogalmazza.

A terápiás tér ilyenkor egyfajta közös érzelmi tartóedénnyé válik.
A kliens megtapasztalhatja, hogy

🔶️ az érzések akkor is észrevehetőek, ha ő maga még nem tudja őket megnevezni,

🔶️ van valaki, aki finoman ráhangolódik arra, ami benne történik,

🔶️ az érzelmek nem veszélyesek, nem sodornak el, és egy biztonságos kapcsolatban nem okoznak konfliktust,

🔶️ lehet lassan visszatérni ahhoz, amit korábban el kellett zárni.

Ez sokszor az első lépés afelé, hogy egy belső élmény végre „helyet kapjon”, és nem elnyomva, hanem kapcsolatban lehessen jelen.
A terapeuta tükrözése így nem csupán egy technika, hanem egy olyan emberi gesztus, amelyben a kimondatlan is láthatóvá válik, és teret kap a további közös munkához. 🙏

Te tapasztaltál már hasonlót baráti vagy párkapcsolatban? 🤔

Sokakat gyötör az a láthatatlan veszteségélmény, hogy nem érték el céljaikat, amelyekért gyermekkoruk óta küzdöttek. De ...
17/11/2025

Sokakat gyötör az a láthatatlan veszteségélmény, hogy nem érték el céljaikat, amelyekért gyermekkoruk óta küzdöttek. De vajon jó ötlet egyáltalán gyermekkori vágyaink mentén megítélni önmagunkat? 👇

Görög Zitával és Birta Brigivel beszélgettünk a Testkép podcast legújabb adásában:

- hogyan hat ránk az örökös hasonlítgatás
- mi az a tartalomdiéta
- hogyan dolgozzunk a fájdalmunkkal
- mit tehetünk azért, hogy a social media negatív hatásait semlegesítsük

❗️Link kommentben.

💝🥳 Megnyílt az inSide Pszichológiai Stúdió 🧡Egy tér, ahol a belső világod méltó figyelmet kap, ahol megértés és újrakezd...
22/10/2025

💝🥳 Megnyílt az inSide Pszichológiai Stúdió 🧡

Egy tér, ahol a belső világod méltó figyelmet kap, ahol megértés és újrakezdés születik.

Amikor először leültünk a kollégákkal, hogy megálmodjuk, milyen legyen az inSide szellemisége, valami különös történt.
Nem kellett sokat magyaráznunk egymásnak, a szavak szinte maguktól érkeztek.
Egyik gondolat hívta a másikat, egyik érzés a másikba simult.
Olyan volt, mintha már régen ismertük volna azt a helyet, ami még csak papíron létezett.

Mert valójában nem egy stúdiót építettünk, hanem egy közös hitet abban, hogy minden lélek megérdemel egy helyet, ahol biztonságban megpihenhet.

Egy csapat fantasztikus szakemberrel, akik emberként is azok, készen állunk arra, hogy kísérjünk az önismeret, a gyógyulás és önmagad megszeretése útján. 🩵
A stúdió minden részlete – a színek, a fények és a tér – azt a szellemiséget tükrözi, amiben hiszünk:
hogy a pszichológiai konzultáció és az önismereti munka nem csupán beszélgetés, hanem átalakulás.

Hiszünk abban, hogy minden emberben ott van a képesség a gyógyulásra, a kapcsolódásra, és arra, hogy újra önmaga mellé álljon.
Az inSide erről szól ☝️ belülről kifelé építkezni, és közben megérezni: nem vagy egyedül. 🤲

Gyere el hozzánk, nézz körül, kapcsolódj velünk, vagy ajánld ismerőseidnek, akiknek most pont erre van szükségük.
Mert néha elég egy ajtó, ami kinyílik… és minden megváltozik. 📖💙

💌 Kövess minket instán az inside_pszichologia oldalon, vagy weboldalunkon: in-side.hu

📍 Kiemelt hála azoknak, akik bábáskodtak a stúdiónk létrejötte fölött: Niki, Imola, Szabina, Krisztián, Andris, Csabi, Ricsi.

📸 Krisztián Kasz fotósnak hála azért, hogy meg tudta ragadni a személyiségem ezen oldalát 🥰

inSide

Amiről nem beszélünk 🫣🤫🫢 nem a világ változik meg, hanem mi. 🙏Sokszor azt hisszük, hogy a külvilág velünk szemben ismétl...
15/10/2025

Amiről nem beszélünk 🫣🤫🫢 nem a világ változik meg, hanem mi. 🙏

Sokszor azt hisszük, hogy a külvilág velünk szemben ismétli önmagát: megint ugyanaz a főnök, aki kritizál… megint ugyanaz a párkapcsolat, ahol háttérbe szorulunk… megint ugyanaz a barátság, ahol túl sokat adunk.

Pedig ezek a történetek gyakran nem véletlenek. A külvilág fájóan pontos tükör. 😏
A dinamikák, amiket másokkal átélünk, sokszor a belső világunk leképeződései:
☝️ azoké a mintáké, amiket gyerekkorunkban tanultunk arról, hogyan lehet szeretetet kapni, meghallgatva lenni, fontosnak maradni.

Amikor belül elkezdünk másképp reagálni 💝, amikor nem engedjük, hogy a múlt íratlan szabályai vezessenek, a külvilág is másképp kezd reagálni ránk. 👇

A kapcsolatok változnak. A helyzetek elmozdulnak.
Nem azért, mert a világ hirtelen „jobb” lett, hanem mert mi másként lépünk bele.

Ez a működő belső munka:
nem a külvilág legyőzése, hanem a belső mintáink és dinamikáink átírása. Ehhez pedig a Belső Gyermekünk hiányzó szükségletének betöltése KULCSlépés. Hogy benne töltsük fel a biztonságot, elismerést vagy épp megértést, ahelyett, hogy ezeket az energiáinkat szinte kényszeresen a külvilágba helyezzük ki.

💛 Mert ha belül új történetet írunk, a külvilág is más filmet kezd vetíteni.

Szerinted Éva melyik szükségletét tudta sikeresen betölteni a folyamatunkban? Mi volt a változásának kulcsa?

🫶 Miért választunk újra és újra ugyanúgy - akkor is, ha fáj? 🫶 Miért tűnnek el az érzelmeink, amikor végre biztonságban ...
09/10/2025

🫶 Miért választunk újra és újra ugyanúgy - akkor is, ha fáj?
🫶 Miért tűnnek el az érzelmeink, amikor végre biztonságban vagyunk?
🫶 És hogyan kapcsolódik mindehhez a bennünk élő belső gyermek?

👉Ebben az előadásban integratív és sématerápiás szemlélettel járjuk körül a szerelem pszichológiáját. Megnézzük, hogyan alakulnak ki sémáink, milyen gyermekkori tapasztalatok formálták kötődési mintáinkat és hogyan írhatjuk át őket tudatosan.

👉A belső gyermekkel való kapcsolatunk minősége meghatározza, hogy mit engedünk meg magunknak a szerelemben: intimitást vagy távolságtartást, közelséget vagy kontrollt. Az önmagunkkal való stabil, szeret***eljes kapcsolat az, ami valódi, partneri kapcsolatok alapjává válhat.

🍁Az előadás során konkrét példákkal és gyakorlatokkal is dolgozunk, hogy ne csak megértsd, hanem érezd is a változás lehetőségét. Nem csak arról lesz szó, hogyan válassz jól párt, hanem arról is, hogyan válj azzá a társsá, akire vágysz. Felfedezzük, miként lehet a szerelem nem a hiány, hanem az egészség és növekedés tere.

🫶Mert a legmélyebb kapcsolat, amit valaha kialakíthatsz, önmagaddal kezdődik. Ha pedig ez stabil, onnantól a szerelem már nem sebez, hanem megtart.

Szeret***el látunk Titeket az EPSZICHO előadásán október 13-án. 🥰 jegyekhez link kommentben!

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a boldogság, a siker, vagy egy jó kapcsolat adottság, vagy szerencse kérdése. Pedig mindezek sokkal inkább felelősen megválasztott hozzáállások: nem passzívan várom, hogy történjen velem valami jó, hanem aktívan létrehozom magamban és magam kör....

A Nagy Ő ❤️ mítosza sokunkat kerget illúziókba: pedig a „tökéletes” ember helyett a biztonságos, élő kapcsolat az, amit ...
03/10/2025

A Nagy Ő ❤️ mítosza sokunkat kerget illúziókba: pedig a „tökéletes” ember helyett a biztonságos, élő kapcsolat az, amit igazán keresünk.

Az interjúban arról beszélgetünk Hidas Judittal és Doffek Gáborral:
- hogyan keveredik a hiányszeretet a mély szerelemmel,
- hogyan szól bele a belső gyermek és a kötődési mintázatunk abba, kit választunk,
- és milyen zöld/vörös zászlókat érdemes figyelni.

Ha ma egy kérdést teszel fel magadnak, az ez legyen: 🤔 Miben várom a partneremtől, amit nekem kell megtanulnom adni magamnak?

Ha tetszik, mentsd el, ha inspirál, oszd meg a gondolataid 🥰👇 Ha Te már látod a zöld zászlókat, mutas meg kommentben ✳️🟢, ha még a vörös zászlók működésére kell jobban figyelned, jelöld meg így 🚩. A lényeg, hogy változunk és változtatunk 🙏

❤️

🧶 Pszichológusként és nőként is sokáig kerestem a választ arra, mit is jelent számomra a szépség. Gyerekkoromtól kezdve ...
30/09/2025

🧶 Pszichológusként és nőként is sokáig kerestem a választ arra, mit is jelent számomra a szépség.

Gyerekkoromtól kezdve rengeteg elvárással találkoztam: mit „kellene” viselnem, hogyan „illene” kinéznem, milyen „alak” a jó. Sokáig azt hittem, a szépség egy végcél. Valami, amit ki kell harcolni, el kell érni.

💬 A videóból 4 gondolat, ami nekem különösen fontos volt:

1. Tudatos belső munkára van szükség, hogy ne a társadalmi nyomás és mások elvárásai mentén határozzuk meg a külsőnkhöz való viszonyunkat.

2. A külsőnkbe való drasztikus beavatkozás előtt nézzünk befelé: mi az, amivel elakadtunk a lelkünkben?

3. Ha engedjük az örömöt és a pihenést, az a külsőnkön is látszani fog.

4. Építsünk belső támogató énrész/eke/t a belső kritikusunk helyére.

🔆 Adjuk meg magunknak a szabadságot, hogy saját szépségdefiníciót alkossunk!

🎥 Miért nézd meg a teljes videót:

Ez a beszélgetés nem tipikus „szépség-tipp” videó. Ez arról szól, hogyan tudsz felszabadulni a megfelelési kényszerek alól, hogyan találd meg az örömöt a saját megjelenésedben, és hogyan legyen a szépséged a belső békéd kivetülése. 🩷

Köszönöm a beszélgetést Szabó Dórának,az okosszepseg alapítójának, Birta Briginek, a TestképPodcast háziasszonyának, és a Dove-nak, hogy lehetővé t***e, hogy egy ilyen fontos témát körüljárjunk. Az ingyenes letölthető anyagaikat szakemberként és anyaként egyaránt nagyon értékesnek tartom, nézzétek meg 😊😇

✨ Nézd meg most, és inspirálódj: link a hozzászólásoknál!
💌 Írd meg kommentben, Te melyik gondolatot viszed magaddal!

Sokan azt hisszük, hogy határokat tartani azt jelenti: erősnek lenni. Nem érezni. Keménynek maradni. De én valami mást t...
29/08/2025

Sokan azt hisszük, hogy határokat tartani azt jelenti: erősnek lenni. Nem érezni. Keménynek maradni. De én valami mást tapasztaltam meg.👇

Azt, hogy a valódi határok nem kizárnak, hanem megtartanak. Nem falat húznak, hanem teret teremtenek. Teret arra, hogy érezzem, amit érzek. 🤍

Amikor valaki „túl érzékeny vagy” típusú mondatot kap, akkor reflexből két dolog történhet általában:

1. Vagy megkeményedik – falakat húz, elhatárolódik, elnyomja az érzéseit, „megvédi magát”.

2. Vagy összeomlik – beleolvad a kritikába, szégyenkezik, aláveti magát a másik véleményének.

De ebben a történetben valami harmadik történik: az érzékenységemen keresztül maradok kapcsolatban, önmagammal is, a másikkal is. Nem vágtam vissza, nem húztam kemény határt, de nem is szégyelltem el magam. 🙏

Ehelyett együttérzéssel voltam a belső gyermekem felé, akit megérint***ek a szavak. Ez az együttérzés egyrészt saját magamnak szólt, a múltbeli fájdalomnak, és a kliensemnek, az ő belső gyermekének is. Az ő története ezen a ponton szorosan kapcsolódott az enyémhez.

✉️🤔 Te mit érzel, amikor valaki „túl érzékenynek” nevez?

Ez a poszt a Határok, amik szabaddá tesznek 🚪🕊️🌱 sorozatom része, azt mutatja be, ahogy szakmai munkám során találkozom saját bőrömön a határhúzás dilemmájával.

Ez a poszt a  💛 Határok, amik szabaddá tesznek 🚪🕊️🌱 sorozat következő része, amelyben most azt mutatom be, hogyan lehet ...
21/08/2025

Ez a poszt a 💛 Határok, amik szabaddá tesznek 🚪🕊️🌱 sorozat következő része, amelyben most azt mutatom be, hogyan lehet fokozatosan építeni a határokat: belső tisztázástól a viselkedéses következményekig. 🌿

👉 Gyakorlás otthonra: gondold végig, mi az a helyzet, ahol mostanában túl sokat vállaltál vagy túl sokat adtál. Írd le egy mondatban, mit szeretnél másként, és gyakorold el hangosan, hogyan mondanád ki röviden, világosan.

A határhúzás nem egy merev fal, hanem egy út, amelyen minden lépéssel közelebb kerülsz önmagadhoz, és megtanulod tisztelni a saját igényeidet is.

❓ Kérdés neked: te melyik szinten szoktad elakadni a határhúzásban? A kimondásnál, vagy inkább a következmények megvalósításánál?

A 🩷 Határok, amik szabaddá tesznek 🚪🕊️🌱 sorozat 2. posztja most a határhúzás fokozatos lépéseiről szól.Nem szeretném, ho...
15/08/2025

A 🩷 Határok, amik szabaddá tesznek 🚪🕊️🌱 sorozat 2. posztja most a határhúzás fokozatos lépéseiről szól.

Nem szeretném, hogy úgy tűnjön, mintha a határhúzás nekem mindig könnyen menne.
Az igazság az, hogy nekem is nehéz. Sokszor érzem a gyomromban a szorítást, mielőtt kimondom a „nem”-et. Néha még utána is órákig ott kísér a bűntudat.

De újra és újra gyakorlom.
Mert minden alkalommal, amikor kiállok magamért, határokat rajzolok magam köré, egy kicsit könnyebb lesz.
És minden apró lépéssel közelebb kerülök ahhoz a belső szabadsághoz, amire vágyom. 💖💪

💬 Te inkább lassan építed a határaidat, vagy egy lépésben húzod meg? ✅❌


Az önmagamról való gondoskodás… 🫣🤔Sokáig azt sem tudtam, mit jelent ez.Nem tanultam meg, hogyan legyek gyengéd magammal....
08/08/2025

Az önmagamról való gondoskodás… 🫣🤔
Sokáig azt sem tudtam, mit jelent ez.

Nem tanultam meg, hogyan legyek gyengéd magammal.
Hogyan mondjak nemet, ha valami nem jó.
Hogyan vegyem észre, hogy nem a vak erő a túlélés kulcsa, hanem a kapcsolat magammal.

Éveken át nem hagytam magamnak eleget aludni.
Evés? Rendszeresen kihagytam, vagy csak útközben bekaptam valamit.
Mozgás? Akkor sem mentem el, ha a testem és lelkem már ordított érte. Ha extra idő kellett egy munkához, a táncórám mondtam le.

Azt hittem, hogy szeretetet csak akkor érdemlek, ha hasznos vagyok. Ha mindig elérhető, mindig erős, mindig mosolygós vagyok.
A belső gyermekem pedig közben csendben sírt – és várta, hogy egyszer végre én legyek az, aki mellette marad. ❤️‍🩹

Az öngondoskodást nem könyvből tanultam meg.
A testem jeleiből. A könnyeimből. A túl sokból.
És abból a felismerésből, hogy senki más nem tudja azt megadni, amit én régóta megtagadtam magamtól:
a figyelmet, az együttérzést, az engedélyt arra, hogy lehetek gyenge, hogy adhatok magamnak időt a pihenésre, evésre, mozgásra.

🧸 Ma már sokkal gyakrabban megkérdezem magamtól:

💭 Mit érez most a bennem élő kislány? Mire lenne szüksége?
És próbálom megadni neki.

Nem mindig sikerül elsőre. Sőt, van hogy sokadjára. De már nem hagyom magára.

💛 Te melyik jelét vetted észre először annak, hogy elhanyagolod magad?
Írd meg kommentben, vagy csak küldj egy szívet, ha épp most tanulod szeretni magad. 💌

Cím

Rózsa Utca 78
Budapest
1064

Telefonszám

36202887723

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kovács Orsolya pszichológus új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Kovács Orsolya pszichológus számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória