Symbolon színház - versterápia - Dr. Marek Tamás terapeuta

Symbolon színház - versterápia - Dr. Marek Tamás terapeuta Ezt azért fontos kiemelnem, mert tapasztalatból tudom, meg szoktak ijedni néhányan attól, hogy „színjáték” zajlik a térben, amihez nem értenek….

A katarzist meg kell élni, hogy gyógyulhass, és nem elég csak beszélni róla…

Talán az elnevezés magyarázatra szorul annyiban, hogy kártya szimbólumokkal dolgozunk, de a színház szó, nem egy konkrét színpadot, és színészeket jelöl! Mint minden terápia, az általam használt is, egy gyógyulási folyamatot keretez, ahol felvetjük, majd megosztjuk az adott egyéni problémát ( aki állít ), egy kártyalap húzásával megkapjuk az irányvonalat, majd a többi résztvevő segítségével, egy jelenet formájában megkapjuk/megkapjátok azt a szeretetteljes iránymutatást, ami rendezi az állító rendszerében fennálló elakadást. Az állítás szépsége abban rejlik, hiszen egy közös lélektérbe kerülünk az állítás alatt, hogy mindenki kap ebből az energiából! Megrendítő, és egyben felemelő dolgoknak voltam már szemtanúja, amik persze a „Fentiek” jelenlétén túlmenően az állításon jelenlévő közösség alkotó erejének is volt köszönhető! Ha kíváncsi vagy, és át szeretnéd élni akkor ott a helyed Neked is!

“Teremtőerő kúszik szakadatlan a lét fonalán
tükröt tart eléd, hogy nevess és sírj
emeld a kezed, nézd, égig ér; ott a csarnok, vágyaid háza
az oszlop mögött isten bujkál, csendben lép mögéd, sose veszed észre…
Aztán felébredsz, nincs harag, nincs gőg, pőre a természet
kártyalapok forognak körötted, életed filmjének kockáit
tarthatod kezedben, s már tükör sincs csak a végtelen
hol áldás, vagy átok nem létező szavak,
csak a pillanatnyi csend, mi megül a térben, pillangó vagy
szárnyad lebben, teremtőd ül veled szemben
aztán se fenn se lenn, haza értél, hová mindig is tartottál.”

Dr. Marek Tamás Symbolon-színház terapeuta

Berkes Szofi Judit, a módszer megalkotója, Lélekszíntér alapító tollából:

“Biztosan átélted már, mintha életed színpadán olyan színdarabban játszanál, amit mások írtak és rendeztek számodra, és te elveszel a szerepedben.
Újra és újra ugyanazok a jelenetek, monológok, dialógok – pedig mást szeretnél mondani, mást szeretnél érezni – de mintha rád ragadt volna a maszkod. Elgondolkodtál már azon, honnan jönnek ezek a szerepek és ki adta rád a jelmezedet? Vajon főszerepet játszol a saját életedben, vagy csak statisztálsz? Ezek a szerepek nem személyesek, bár ősidők óta játsszuk őket újra és újra. A díszlet változik csupán, ahogyan az újabb korok a saját képükre formálják a világot. Vajon fontos-e eljátszanom a szerepemet, vagy kiléphetek belőle? Mi lenne, ha életem színpadán végre én lennék a főszereplő? Valójában ki vagyok én a szerepeim nélkül? Ki rendezte a darabot? A SzimbolonSzínház találkozóin ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ, amiben segítségünkre vannak a Peter Orban által alkotott Symbolon kártyák archetipikus jelenetei, mivel képi világuk nagyon jól tükrözi tipikus emberi játszmáinkat. Megjelent egy cikk az NLcaféban a SzimbolonSzínházról:
http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20130710/szimbolon-szinhaz/

Ha ezek a sorok megmozdítanak benned valamit, akkor GYERE ÉS JÁTSSZ VELÜNK A SZIMBOLONSZÍNHÁZBAN, ami egyszerre:

– színház – melyben a résztvevők kérdéseit a Symbolon kártya jeleneteinek eljátszásával dolgozzuk fel,
– önismeret – mert a jelenetek a kérdező belső folyamatait tükrözik vissza,
– katarzis – mert minden jelenet mély felismeréseket hoz,
– terápia – mert a harmónia irányába mozdulva gyógyító folyamat indul el a lélekben. Háromféle részvételi lehetőség közül választhatsz egy-egy este:

* Átalakulóként saját témádat, problémádat megfogalmazva húzol egy feltáró kártyát. Majd a számodra fontos alakokat, és a kép egyéb elemeit megszemélyesítheted a jelenlévő Segítők behívásával. Megrendezheted a saját jelenetedet és kívülről megnézheted a “darabot”. A kép értelmezése, bármelyik (akár mindegyik) szerep átélése segít, hogy kimozdulj régi azonosulásaidból, mintáidból, és valóban átalakulj.

* Segítőként hűen eljátszhatod azt a szerepet, amit az Átalakuló rád osztott. Ehhez először is el kell csendesülnöd, és befelé figyelve ráhangolódni a morfogenetikus térben megjelenő energiákra. Meglátod, ez egyáltalán nem nehéz. Hiszen mindannyian született színészek vagyunk és archetipikus mintákat, szerep-modelleket sajátítunk el a környezetünkből. Még ha súlyos érzelmi terheket érzékelsz is, az önkifejező játékban megtanulhatod feloldani ezeket az energiákat. Máskor pedig önfeledten lubickolhatsz a játék örömében. Ajándékként pedig gyakran felismerheted a másik történésében a saját érintettségedet is.

* Megfigyelőként csendesen nézed mások játékát, de közben belső történéseidet is szemmel tartod. Gyakorolhatod a tiszta figyelmet, a passzivitást, a visszahúzódó jelenlétet. A találkozót lezáró megosztó körben mindenkinek lehetősége van, hogy érzéseit, élményeit megossza a csoporttal.”

01/11/2025
11/09/2025
08/09/2025

TALÁLKOZÁS A SZOLGÁLÓ LÉLEKRÉSZÜNKKEL – SYMBOLON SZÍNHÁZ TERÁPIA A SZŰZ / MERKÚR JEGYÉBEN – ’25 Szeptember 13-án – Bejelentkezés: (+36)301958602
A Symbolon színház esemény szeptember 13-án 13 órakor kezdődik!

A részvétel bejelentkezéshez kötött:
marektamas@gmail.com, (+36)301958602

– Szolgálat az értelem útján a mindennapokban, konfliktuskerülés, bűntudat, hogyan viszonyul a “mindennapok gondnokához” a többi lélekrészünk? Hol van az a határ bennünk, amikor nemet kell tudni mondani Neki? Engedelmesség, erkölcsösség, félelem, bűntudat keveredik, és a többi lélekrészünk nem szokott minden élethelyzetben együttműködni a bennünk élő Szolgálóval. Az ebből fakadó konfliktusaink megfigyelése, megértése és transzformálása lesz következő Symbolon eseményünk középpontjában.



Fordítanál a sorsodon? Tarts velünk erre a szép programra! Gyere, írd meg a jövődet!

Szeretettel várlak Benneteket!​
Dr. Marek Tamás

05/09/2025

SYMBOLON SZÍNHÁZ TERÁPIA AZ AKTUÁLIS CSILLAGJEGYBEN –
EGYÉNI ÉS CSOPORTOS TERÁPIÁK
Bejelentkezés: marektamas@gmail.com, (+36)301958602


MI IS AZ A SYMBOLON SZÍNHÁZ TERÁPIA?

Ez egy alternatív, önismereti és terápiás célokat szolgáló családállítási forma. A módszer a pszichodráma, a szimbolikus gondolkodás és a rituális színház elemeit ötvözi, és célja a tudattalan tartalmak, belső konfliktusok, archetípusok, élethelyzetek megjelenítése és feldolgozása a TERÁPIÁS TÉRBEN.

A Symbolon Színház Terápia:
– nem hagyományos előadás, hanem részvételi, improvizatív családállítási színház;
– belső utazásként is felfogható: a résztvevők szimbólumokon keresztül találkoznak saját belső világukkal;
– terápiás hatású, segít az önismeret mélyítésében, elakadások oldásában;
– gyakran használ mítoszokat, meséket, archetípusokat, amelyek tükröt tartanak az egyéni élethelyzetekhez.

Mi az a jelenlegi élethelyzet, probléma, elakadás, amit szeretnél jobban megérteni, megoldani?
Hol vannak az adott csillagjegyre jellemző, bennünk élő archetípusok határai?
Mi az, ami megengedhető mindennapi játszmáink terében és mi az ami már rombol minket vagy a környezetünket?

Ezekre a kérdésekre fogjuk keresni az állítások révén válaszainkat, ki-ki a saját maga tükrében.

Fordítanál a sorsodon? Tarts velünk erre a szép programra! Gyere, írd meg a jövődet!

A katarzist meg kell élni, hogy gyógyulhass, nem elég csak beszélni róla!

Csatlakozz hozzánk!

Szeretettel várlak Benneteket!”
Dr. Marek Tamás

28/08/2025

TALÁLKOZÁS A SZOLGÁLÓ LÉLEKRÉSZÜNKKEL – SYMBOLON SZÍNHÁZ TERÁPIA A SZŰZ / MERKÚR JEGYÉBEN
A Symbolon színház esemény szeptember 13-án 13 órakor kezdődik!

A részvétel bejelentkezéshez kötött:
marektamas@gmail.com, (+36)301958602
https://www.facebook.com/events/1823714128216864



– Szolgálat az értelem útján a mindennapokban, konfliktuskerülés, bűntudat, hogyan viszonyul a “mindennapok gondnokához” a többi lélekrészünk? Hol van az a határ bennünk, amikor nemet kell tudni mondani Neki? Engedelmesség, erkölcsösség, félelem, bűntudat keveredik, és a többi lélekrészünk nem szokott minden élethelyzetben együttműködni a bennünk élő Szolgálóval. Az ebből fakadó konfliktusaink megfigyelése, megértése és transzformálása lesz következő Symbolon eseményünk középpontjában.

Fordítanál a sorsodon? Tarts velünk erre a szép programra! Gyere, írd meg a jövődet!

Szeretettel várlak Benneteket!​
Dr. Marek Tamás

A további csoportos állítások időpontjai szervezés alatt. Egyéni terápiára időpontegyeztetéssel tudsz bejelentkezzni.

MI IS AZ A SYMBOLON SZÍNHÁZ TERÁPIA?

Ez egy alternatív, önismereti és terápiás célokat szolgáló családállítási forma. A módszer a pszichodráma, a szimbolikus gondolkodás és a rituális színház elemeit ötvözi, és célja a tudattalan tartalmak, belső konfliktusok, archetípusok, élethelyzetek megjelenítése és feldolgozása a TERÁPIÁS TÉRBEN.
A Symbolon Színház Terápia:
– nem hagyományos előadás, hanem részvételi, improvizatív családállítási színház;
– belső utazásként is felfogható: a résztvevők szimbólumokon keresztül találkoznak saját belső világukkal;
– terápiás hatású, segít az önismeret mélyítésében, elakadások oldásában;
– gyakran használ mítoszokat, meséket, archetípusokat, amelyek tükröt tartanak az egyéni élethelyzetekhez.
Mi az a jelenlegi élethelyzet, probléma, elakadás, amit szeretnél jobban megérteni, megoldani?
Hol vannak az adott csillagjegyre jellemző, bennünk élő archetípusok határai?
Mi az, ami megengedhető mindennapi játszmáink terében és mi az ami már rombol minket vagy a környezetünket?
Ezekre a kérdésekre fogjuk keresni az állítások révén válaszainkat, ki-ki a saját maga tükrében.

A katarzist meg kell élni, hogy gyógyulhass, nem elég csak beszélni róla!

Csatlakozz hozzánk!
Szeretettel várlak Benneteket!”
Dr. Marek Tamás
A részvétel bejelentkezéshez kötött:
marektamas@gmail.com, (+36)301958602

Cím

Budapest
1024

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Symbolon színház - versterápia - Dr. Marek Tamás terapeuta új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Symbolon színház - versterápia - Dr. Marek Tamás terapeuta számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram