Makai Boglárka - Self & Me

27/10/2025

21/09/2025

Az Éter az a láthatatlan közeg, ami mindent összekapcsol. Ősidők óta a harmónia, az összhang és a végtelen lehetőségek szimbóluma.
A női energia is ilyen: sokszor láthatatlan, mégis erőt ad, táplál, összetart és teremt.

Az Éter számunkra a határtalan női bőség jelképe – az a belső forrás, amelyből meríthetünk, és amely összekapcsol minket önmagunkkal, egymással és a világgal. Közösség születik… 🙏

11/09/2025

Lenyűgöz és mélyen megérint, ahogy a kliensem ilyen gyönyörűen meg tudta jeleníteni, amiért mindannyian dolgozunk nap, mint nap…hogy kapcsolódjunk önmagunkhoz.
Olyan sokan benne vagyunk ezekben a képekben…
Gratulálok Stephanie!

19/07/2025

A „női erő” nem mindig választás, sokszor inkább szükségszerűség.
Erősnek kell lenni.

A női erő eszménye sokszor társadalmi norma, amit természetesnek veszünk.
Kimondott és kimondatlan külső – de leginkább belső – elvárások sora,
amellyel a nő azonosul:

A mai nő önálló, kompetens, megértő, türelmes, gondoskodó.
Lágy, finom, érzékeny, kedves.
Megold, cipel, intéz, és helytáll.
Mások szükségleteit a sajátja elé helyezi és felelősséget vállal mások érzéseiért is.

A belső minta összefonódik a külső elvárással.
Így lesz az erőből túlélési stratégia.
Az önállóságból elszigetelődés.
Az alkalmazkodásból önfeladás.

A változás akkor kezdődik, amikor tudatosan újradefiniáljuk,
mit jelent nőnek és erősnek lenni.

Mi az a női erő?
Honnan tudjuk, hogy ott van, ha nem látszik?
Ha nem mérhető?

Erről beszélgettünk a héten egy kliensemmel.
Arra jutottunk, hogy a női erő olyan, mint a láthatatlan munka a háztartásban:
ha elvégezzük, észre sem vesszük –
csak akkor tűnik fel, ha elmarad.

A női erő sokszor halk.
Nem akar utat törni, hanem megtart.
Nem bizonygat, hanem jelen van.
Nem mindig lehet szavakba önteni –
de érezhető, amikor ott van.

Ott van a hallgatásban, a figyelemben, a finomságban.
A kedvességben, a gondoskodásban, az ölelésben.
A túlélésben, amikor háború dúl kívül vagy belül.
A szülésben. A gyászban.
Az elfojtott haragban.
A szabadságban.

Mélysége van. És súlya.
Mint a víznek.

Lágyan folyik, néha hullámzik.
Van, hogy csendes.
Máskor kiárad, sodor, veszélyes.
Csapkodja a partot.

Tápláló, éltető, és láthatatlanul formálja a tájat.
Kitartóan mossa a követ, alakítja a partot.

A női erő önmagában is teljes –
de kapcsolatokban bontakozik ki igazán.

A férfi lehet a folyó medre.
Kerete, tartása annak, amit a víz hoz.
Amikor teret és biztonságot ad, a víz szabadon áramlik benne, így alkotnak egységet.
Szükségük van egymásra:
a víz meder nélkül alaktalan –
de a meder is kiszárad víz nélkül.

A női erő nem azt jelenti, hogy mindent egyedül kell vinni.
Hanem azt, hogy van miből adni – és van hol megpihenni.

Láthatatlan ez az erő.
Lágyan simogat. Megtart. És visz magával

11/07/2025

Olyan jó lenne, ha az elengedést csak egy pillanatként élhetnénk meg, ami megkönnyebbülést és felszabadulást hoz magával. Azonnal.

De az elengedés nem ilyen felemelő, sőt, talán a legfájdalmasabb része a feldolgozásnak…

11/07/2025

06/07/2025

Bátorságot is kell gyűjteni ahhoz, hogy szakember segítségét kérjük. Ezt az első lépést nehéz megtenni.

De gyakran tapasztalom, hogy eljön az a pont a segítő kapcsolatban, amikor még több bátorságra van szükség.
Ezt a pillanatot muszáj komolyan venni, hazugság lenne azt mondani: innen már könnyebb.

Mert itt érkezik meg az a fájdalom, amit olyan régóta próbálunk elkerülni. Amiről talán nem is tudtuk, hogy a mellkasunkban él.
Nehéz. Lassú. Szaggat.

Menekülnénk.

Nem engedjük, hogy fájjon.
Siettetjük.
Elfojtjuk.
Azt akarjuk, hogy ne legyen.

Sírunk. És félünk tőle.

De ezek a könnyek nem gyengeségből fakadnak –
hanem erőből. Végre itt a lehetőség, hogy elbúcsúzzunk.

Nem a múltat siratjuk. Hanem azt az énünket, aki annyira remélte, hogy egyszer elég lesz.

Ha most, ezen a ponton nem hátrálunk meg, akkor végre nem csak fájni fog – hanem gyógyulni is.

És ez felemel.

25/04/2025

"Mert mi magunk tudunk visszamenni oda érzelmileg, ahol bántottak, és megsiratni, meggyászolni azt, ami történt. Azt, aminek nem szabadott volna megtörténnie, mert nem érdemeltük meg. Ha ezt át tudod élni abban a mélységben, ahol történt, az olyan, mintha kivennék a szöget. És azután vissza tudsz térni oda, ahol most vagy, és az életed ugyanaz lesz, csak könnyebb. Elmúlik az érzés, hogy valami állandóan vissza akar húzni. Valahol, valakinek a karjaiban vissza kell menni oda, ahol bántottak, kihúzni a szöget, és máris röpülhetsz." - Feldmár András

A balesetem után találkoztam először - a terapiám során - a KIP módszerrel, lenyűgöző eredményeket értünk el. Megtapasztaltam, hogy imaginatív képek segítségével képesek vagyunk szimbolikusan ábrázolni a tudattalan konfliktusokat, a lelki sérüléseket okozó traumatikus élményeket és gyógyítani azokat az érzelmi fájdalmakat, amelyek megakadályozzák, hogy egészségesen és önazonosan legyünk jelen a kapcsolatainkban és a felnőtt életben.
Relaxációs állapotban a belső képek lehetőséget nyújtanak arra, hogy megéljük azt az érzelmi biztonságot, amire alapvetően szükségünk van a lelki egyensúly, a mentális jóllét eléréséhez.

04/02/2025

Hogy mikor hallottam utoljára azt az elképesztő mondatot, hogy a gyerekek úgyis elfelejtik a traumáikat? Éppen ma. Ezért született ez a poszt.

Nem, a gyerek nem felejt.
A múlt sebeit ott hordja létezésében.

Kívülről talán semmi nem látszik, ám egész élete a múltról árulkodik. A gyermekkori sebek beépülnek a személyiségbe. Ott vannak az elfojtott érzésekben, a forrongó indulatokban,
a szabálytalan életvezetésben, a megbízhatatlanságban, ott vannak a függőségekben, minden üveg borban, remegő kézzel felhörpintett pálinkában, elhanyagolt, korán öregedő testekben.

Ott vannak a mentális és testi betegségekben, a megfelelési kényszerekben, az empátiahiányban, a bizalmatlanságban, a tönkrement párkapcsolatokban, a tökéletesség utáni hajszában, a bizonyítási kényszerekben, a mellkasra nehezedő szorongásokban, az elismerés utáni csillapíthatatlan vágyban, és ott vannak az idő előtti halálban.

A gyermekkori traumák többféle formában jelennek meg a felnőtt életében. Kinél így, kinél úgy, de egy biztos: el nem felejtődnek. Nincs az a hosszú idő, ami önmagában képes lenne meg nem történtté tenni a gyerekként elszenvedett traumákat.

Ha meg nem történtté tenni nem is, ám a sebeket lassan begyógyítani mégis lehetséges. Ehhez azonban elhatározás kell és kitartás, önismeret és önfejlesztés, miközben arról sem szabad elfeledkezni, hogy az egyéni akarat mellett kell egy jól működő egészségügyi rendszer is, ami biztosítja az ellátáshoz szükséges szakembereket. És kell hozzá oktatás, a szülők, pedagógusok és egészségügyi szakemberek képzése, hogy ne adódjanak át a traumák generációról generációra.

Mert a gyerek nem felejt.
A múlt sebeit ott hordja létezésében, és ha nem gyógyul, felnőve maga is sebeket okoz majd.

— Orvos-Tóth Noémi

23/01/2025

Az évek múlásával előfordulhat, hogy egy pár eltávolodik egymástól, és nehezen találják meg a közös utat.

Az eltávolodás fokozatosan zajlik, és sokszor észrevétlenül történik. A kapcsolat újraépítése nemcsak a kommunikáción múlik, hanem a kölcsönös tiszteleten és bizalmon is.

Ha szeretnétek újra megtalálni a közös hangot és visszatalálni egymáshoz, segítek abban, hogy újra megértsétek egymást, és erős alapokra építhessétek a kapcsolatotokat.

Self&Me – the connection I create.

Mentálhigiénés segítő szakember, coach
Párkapcsolati tanácsadó

Célom, hogy megismerd, megtartsd és vállald önmagad.

isMerd magad!