12/03/2026
Ismerjétek meg a Gyógytornász Kávézó következő előadóját, Petridisz Anna Nikét:
2017-ben végeztem gyógytornászként a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, és még ugyanabban az évben levizsgáztam a Holisztikus Medicina Alapítvány kétéves manuálterapeuta képzésén is. Azóta a képzés oktatási és vizsgáztatási folyamataiban is részt veszek, valamint az anatómia előadásokat is én tartom.
Már egyetemi hallgatóként bekapcsolódtam az anatómia gyakorlati oktatásába, és azóta is rendszeresen tartok előadásokat szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt. Szívügyem ez a téma, és különösen fontos számomra, hogy minél érthetőbben és élvezetesebben tudjam átadni.
Körülbelül két éve kezdtem el mélyebben foglalkozni a krónikus fájdalmak és a stressz kapcsolatával, mert egyre világosabbá vált számomra, hogy a mozgásszervi panaszok háttere gyakran jóval összetettebb, mint elsőre gondolnánk.
2024 decemberében pedig elindítottam a szakmai Instagram oldalamat (), ahol szeretném minél több emberhez eljuttatni a mozgató szervrendszerrel kapcsolatos hiteles, hasznos és mítoszromboló tudást. Hiszem, hogy nagy szükség van arra, hogy minél szélesebb körben elérhetővé váljon az emberek számára az emberi test működésével kapcsolatos információ. Várunk mindenkit szeretettel Március 27.-én 16:00-tól a Therapy4U-ban!
Jelentkezés: https://therapy4u.hu/course4u/