01/01/2026
❄️ Akkor kell sétálni, amikor jólesik ❄️😍
Tegnap este nyolc körül vettük észre, hogy kint minden fehér: esik a hó.
A kisfiam beteg volt, mégis az volt az első kérdése:
„Ez megmarad reggelig? Mert ha nem biztos… én most lemennék.”
A szél nagyon fújt, ezért akkor nemet mondtam.
Tíz körül viszont már csendesebb lett minden, a hó még hullott — szóltam a férjemnek:
menjünk le, örüljön a gyerek.
Ádám ragyogott.
Hógolyóztunk.
Nevettünk.
Amikor már majd’ lefagyott a kezem, elindultunk sétálni az utcán.
A táj csodaszép volt: behavazott fák, kivilágított házak, igazi mesebeli hangulat.
A kisfiam egyszer csak rám nézett, és azt mondta:
✨ „Anya, ez a legjobb éjszaka!” ✨
És akkor bevillant…
Harminc évvel ezelőtt ugyanígy sétáltunk ezeken az utcákon hóesésben a férjemmel, tinédzserekként. Akkor még fogalmunk sem volt róla, hogy egyszer a kisfiúnkkal fogjuk ezt újraélni.
Az a nyugalom és elégedettség, amit ott éreztem, nem mindennapos.
A fiamnak igaza volt:
ez tényleg a legjobb éjszaka volt. 😍
💙
Mert nem a tökéletes napok számítanak.
Hanem ezek az apró, megismételhetetlen pillanatok.