https://www.facebook.com/319520694571851/

Józan-ON - "amíg szívem dobog", Budapest (2025)

03/11/2025

Száraz November gyanánt a mértékletességről 🍷☯️

A mértékletességet azért tartom egy zseniális dolognak, mert ez lehetőséget ad a balanszra, amire sokunk amúgy is törekszik, az élet minden területén. Kissé drámaian fogalmazva, a mértékletesség megmentette az életemet, hiszen mikor nem egyszer elhatároztam, hogy soha többé nem fogok semmit fogyasztani, ezt mindig egy nagyon erős szorongás követte, jó sok elvárással a hátán, és azt éreztem, hogy összeroppanok a súlya alatt. Így hát, mivel a problémám ellen mégiscsak valamit tenni szerettem volna, próbálkoztam a mértékletességgel, mindig csak egy kicsivel kevesebbet, egy kicsivel ritkábban és mindig csak akkor, amikor megvolt az erre szánt idő. Ez persze nem mindenki számára egy megoldás és messze nem mindenki számára megugorható, ha már egy későbbi stádiumban tart a fogyasztási problémájával. De azt gondolom, hogy esélyt adni magának ebben mindenkinek joga van.

A mértékletességet “hátulról” közelítem meg és alkalmazom az életemben. Nem az a lényeg, hogy ne fogyasszak vagy ritkán fogyasszak (bár természetes módon az elején ez volt a cél), hanem inkább az, hogy sajátítsak el olyan megküzdési módokat, amiket akkor alkalmazom, amikor nem szeretnék fogyasztani, és ezek gyakorlására helyezem a fókuszt. Ez eredményezi a balanszot, amit az elején említettem. Ily módon, nem az a fő hangsúly, hogy fogyasztok vagy nem fogyasztok, vagy hogy mennyit fogyasztok (ugyanakkor ez is fontos eleme marad!), hanem az, hogy egyébként van egy sor tevékenység, amit akkor tudok végezni, amikor egyébként akár fogyaszthatnék is, de eldönthetem melyiket választom. Magyarán, vannak opcióim, van szabadságom, van kontrollom a helyzet felett és még jól is érzem magam közben. Vagy legalábbis törekszek rá. És az sem baj, ha nem mindig sikerül.

Úgy vélem, hogy ez a megközelítés leveszi a hangsúlyt a választott szerről vagy arról, hogy a szer használója milyen a szer hatása alatt, ezzel megszabadítva a használót a szerhez köthető szégyentől vagy bűntudattól. És mi marad helyette? Csak egy ember. Aki egy társas lény, és egy személyiség, amely az évek alatt formálódott az ilyen-olyan behatások alatt. Egy fejlődőképes személy, mely tágítja a saját képességeit azzal, hogy ugyanazt a helyzetet másképp közelíti meg, kísérletezik, és lehet hogy sikerrel jár, de lehet, hogy nem. És függetlenül az eredménytől értékes személy marad.

Ha olvasod ezt és tartod a száraz novembert, akkor sok szép felismerést és józan napot kívánok neked! Ha pedig még csak barátkozol a gondolattal, akkor azt kívánom, hogy bárhol is tartasz az utadon tudd, hogy egy olyan nap sem tud kárba vészni, amelyben tapasztalsz vagy tanulsz, legyen az józan vagy nem józan nap. A nap végén mindig csak az a legfontosabb kérdés, hogy tudsz-e őszinte maradni magaddal és azzal, hogy hol tartasz, illetve hogy tudsz-e hinni magadban, hogy amerre tartani szeretnél azt valóra tudod majd váltani.

P.S.: A kép egy tavalyi Kék pontos Száraz novemberes eseményen készült, ami életem egyik legszebb napja volt, tekintve, hogy teljesen odáig vagyok az alkoholmentes koktélokért és volt külön itallap hozzájuk:D

24/09/2025

A józan bulizásról, és hogy hogyan vált ez a műfaj az életművemmé 🎶👟

Elsősorban leszögezném, hogy nem vagyok ellene a nem józan bulizásnak. Pontosan tudom, mennyire kimagaslóan jó élmény tud lenni! A józan bulizásom egyszerűen egy eltérő priorizálásról szól, ami jobban beleillik az életstílusomba, amit élek.

De nézzük az elejéről. Az első józan bulim mondhatni kényszerből volt józan, mert részt vettem egy több hetes böjtön, ami megismételhetetlen volt. Ez volt a szabály. Szóval betartottam, miközben nagyon nem voltam jól azon a bulin és az agyam ordított valami kábítószerért, mert másképp nem tudtam elengedni magam. Ez volt 2019-ben. Összességén büszke voltam arra, hogy kitartottam, de azért elég nehéz élmény volt, ezért még egy évre félretettem ezt a témát és vígan buliztam tovább.

Mikor elkezdtem önismeretbe járni, akkor magamtól találtam ki azt, hogy valószínűleg hatékonyabb lenne, ha a terápiát józanul csinálnám végig, már ha fizetek is érte, ezért elkezdtem csökkenteni a dózisokat meg kihagyni napokat, heteket, hónapokat. Ekkor következett az első hosszabb szünetem, ami alatt rengeteg dolgot tanultam magamról és a működéseimról. A legnagyobb ajándékot adtam magamnak: saját magam megismerését.

Ezután abban állapodtam meg magammal, hogy meg akarom tanulni ezt a józan bulizást és valahogy hozzá kellett szoktatnom magam ehhez, ezért a nem józan bulik mellé legalább dupla annyi józan bulit kezdtem el beiktatni.

2:1 aránnyal indultam és pokoli szenvedés volt az eleje. Egy idő múlva kitapasztaltam, hogy az első másfél óra az, ami igazán nehéz. Ennyi idő kellett mire megszokom a hely hangulatát és ráhangolódok a zenére és az emberekre. Hamar felismertem azt is, hogy a gyerekkoromban kifejlesztett túlzott ráhangolódás, amit korábban a túlélésem érdekében csináltam most is nagyon hasznossá vált. Annyira magamba tudtam szívni a nem józan emberek vidám hangulatát és ellazultságat mintha én magam is abban az állapotban lennék, és ugyanolyan eufória kapott el. Az ütemes zene pedig órákig benne tudott tartani a táncban és nehéz volt nem táncolni órákon át:)

2 év elteltevel már nagyjából 8 buliból 7 bulin józanul buliztam, lassan az töltött el nagyobb szorongással ha valami egyéb menetrend volt betervezve, de valójában ezek sosem voltak spontánok hanem előre betervezett, mértékletes tervek, amikről azt éreztem, hogy ezek most hozzátennének az életemhez. Ezt az arányt azóta is tartom.

Az évek alatt a szorongásom a mások előtt való táncolástól vagy egyéb jellegű feszengések jelentősen csökkentek és sokszor talán én nyomom a legkeményebben az első sorban, büszkén azt érezve, hogy visszaadtam magamnak azt, amiről azt hittem, hogy le kell mondanom. Ha pedig épp szerényen csak hátsó sorokban táncolok, még inkább átjár a végtelen hála és szeretet mindazokért, akik előttem nyomják ezerrel, és a mágikus 7 év goázásom alatt csak jobban és jobban érzem az otthon érzést ebben a közegben, és ehhez az érzéshez nincs már szükségem kábítoszerekre.

Szóval akkor mit is kaptam cserébe a más fajta priorizálásért? Kezdem a kevésbé kellemessel. Lehet nem vagyok minden pillanatban a legfittebb, a leglazább és a legérdekesebb perszóna a tánctéren meg messze nem is megy mindig olyan könnyedén a kapcsolódás. A lábaim ugyanúgy marhára fájnak, csak olyankor érzem is. Meg persze küszködök az ébrenléttel, ezért is preferálom a nappali bulikat inkább. Ritkán maradok buli végéig, meg jóval kevesebb spontán kapcsolódásra vagy új ismerettségekre teszek szert, másnap pedig ugynaolyan mosott szar vagyok. Nem látok más univerzumokat, nem tudok minden pillanatban szeretetteljes lenni vagy minden erőfeszítés nélkül gyógyulásokat, látomásokat tapasztalni. DE! Isteni érzés teljesen jelen lenni és képben lenni mindennel, ami zajlik velem tánc közben, megélni minden érzés és gondolatot és csak befogadni minden történést. Sokkal tudatosabban és maradandóan élek meg mindent, nagy-nagy hálával a szívemben, és pont olyan intenzításban, ami akkor számomra befogadható. És persze varázslatos az is, hogy ha a külonfajta kapcsolódások így is létre tudnak jönni és megerősödök abban, hogy úgy vagyok jó, ahogy vagyok és nincs szükségem egyéb dolgokra, hogy elfogadhatóvá váljak. Csodálatos érzés úgy kelni másnap, hogy az idegrendszerem egyben van és nem lett túlstimulálva és nem szükséges napokig regenerálódnia. Ennek nyomán sokkal könnyebben visszaállok a szokásos menetrendbe, nem érzem hogy fel kell függesztenem a céljaimat vagy hogy letargiába esnék és nem tudnám folytatni az életemet ahol abbahagytam (ami mellesleg nem kicsi munka volt, hiszen megdolgoztam érte, hogy ott legyek, ahol vagyok).

Számomra ezért vált a józan bulizás a hitrendszerem részévé és hiszek abban, hogy bárkinek sikerülne, aki elég bátor ahhoz, hogy megadja az élvezetet magának anélkül, hogy azt érezze hogy menekülnie kell magától vagy közösségben megélt szorongásaitól.

18/09/2025

Az oldal elérte a 100 követőt, sőt már meghaladta azt 🎉🎉
Köszönöm nektek a támogatást és a bizalmat!

Jönnek majd az új posztok! 👌

16/09/2025

“Jó, ha tudsz együtt érezni magaddal, de nem kell sajnálnod magad. A kettő nem ugyanaz”.
“Miért keresnéd kétségbeesetten kívülről a biztonságot, ha magadban is megtalálhatod azt?”
Ez a két mondat volt a legmeghatározóbb számomra az “Én, a függő” című sorozatból, ami a nyers igazság elvén kiválóan bemutatja a függőség, felépülés és családi és világbeli diszfunkciók valódi arcát.

Sosem volt igazán jó önbizalmam vagy hitem a világba vagy biztonságérzemet. 13 évesen már hetente 3-4-szer rúgtam be éjszakánként otthon, attól függetlenül, hogy másnap van-e iskola vagy sem. Néha reggel is lecsúszott egy-egy feles. Kétségbeesetten kapaszkodtam abba, hogy ne érezzem azt a sok fájdalmat, ami bennem van és részegen hajnali 2-kor hívogattam a barátaimat és hülyeségeket beszéltem a telefonba, ők meg nagyot szórakoztak rajtam, és csak olyankor éreztem, hogy érek valamit. Ekkor egyidejűleg szerelmes lettem a valaha első lányba és megkaptam a valaha első és messze nem utolsó elutasítást. Valami nagyon nem volt rendben, rühelltem a testem és a nemem, amivel születtem, otthon folyton rettegésben éltem és verekedéseket néztem végig, és azt éreztem, hogy az egész világ ellenem van és mélységesen minden el van baszva. Így 14 évesen először próbálkoztam öngyilkossággal. Utólag belegondolva fel sem tudom fogni, akár ha kívülállóként csak meghallanám a hírt, hogy egy 14 éves gyerek, aki épp hogy elkezdte az életét már nem akar élni. Egy gyerek, aki világéletében a környezete számára a tökéletes, mosolygós, érzékeny és bátor gyerek volt. Mégis minden körülmény, amiben élt elviselhetetlen volt számára és nem volt egy ember sem, akivel megoszthatja a fájdalmait, ezért csak úgy észrevétlenül és láthatatlanul dőlt össze a világa. Mikor ezek az emlékek rámtörtek csak elkezdtek folyni a könnyeim, és bár sokan megsajnálnának a nehéz gyerekkorom miatt én csak együtt éreztem azzal a gyerekkel, aki egykor voltam. Akkoriban mindenről azt hittem, hogy az én hibám és évekig magam ellen fordultam és magamat bántottam. Mikor elfogadtam a nemi identitásomat és sz*****is orientációmat, azt éreztem végre magam felé fordulok. Viszont ekkor a világ fordult ellenem. Mélyen hívőnek tartottam magam, de folyton a tanáraim hangja zengett a fülemben, hogy ami vagyok az bűn, ezért még sok-sok évet elpocsékoltam mélységes bűntudatra és teljes összezavarodottságra, ami után aztán annyira kiégtem az egészben, hogy elfordultam a kereszténységtől.

Az elviselhetetlen létet szerekkel enyhítettem, így biztosra menve azzal, hogy duplán is ki legyek rekesztve. A korábbi felmérések alapján Magyarországon a lakosság fele nyilatkozott úgy, hogy nem bízná a gyerekét, illetve nem szomszédolna olyan emberrel, aki fogyaszt kábítószert. Ekkor is elhittem a világnak, hogy én vagyok a szar meg a semmirekellő, de évekkel később hallhattam Máté Gábor csodálatos megállapítását, hogy nincs is természetesebb a világon, mint hogy az ember a világi kegyetlenségekre meg a szenvedésre válaszul keres valami enyhítést és feloldást, akár szerek formájában is. És ettől nem azt éreztem, hogy ez így van rendjén, de legalább hallottam egy olyan véleményt, hogy nem velem és nem a szerekkel van a baj, hanem a világgal. Mert ami korábban nem normális volt mára észrevétlenül az új normális lett. Ezután még sokszor azt kívántam, hogy bárcsak meghalnék és lehetőleg valami túladagolásban, mert akkor talán boldogan halok meg, valamiben, amit szerettem és amiben jó voltam vagy jól éreztem magam. Volt amikor meg arra használtam a szereket, hogy meggyógyuljak és akkor azt hiszem működött is egy darabig. Olyan behatásokat kaptam, amiktől kicsit másképp tudtam látni a világot. Később megtanultam, hogy akármennyire is nagy a baj a világgal, arra tudok lenni ráhatással, hogy hogyan reagálok rá és mit kezdek az életemmel. Mikor végre mertem szakmai segítséget kérni, akkor kicsit helyére kerültek a dolgok. Az életminőségem javulásával javult a kapcsolatom a szerekkel is és megszűnt a problémás, visszaélésszerű használatom. Többé nem tudtam rosszullétig használni, mert megtanultam tisztelni a testem és a határait.

5 év önismeret után is bőven küzdök azzal, hogy lássam az értékemet meg az egésznek az értelmét, miközben folyton azt a visszajelzést kapom, hogy mennyire értékes az a tudás, amit nyújtok és hány embernek segítettem már. És még biztos mennyinek fogok. Mégis nehéz meglátni vagy elfogadni. Nehéz visszagondolni azokra a pillanatokra, mikor kerestem az értelmet és nem találtam, és nehéz belegondolni, hogy hányan vannak még így a mai napon is, sőt ahogy egyre őrültebb a világ, úgy egyre többen. Nehéz a mai napig megtalálni a biztonságot magamban és nehéz bízni az Univerzumban vagy felfogni az életet egy kalandnak, mikor folyton megbélyegzés alatt állok vagy küzdök a létbizonytalansággal. Mégis ma már azt érzem, hogy muszáj. Hogy az élet ezzel jár és ennek ellenére tud jó is lenni és megérős. Önmagában azzal, hogy emberként megvan a lehetőségünk a fejlődésre, a szeretetre, a segítségkérésre és a kapcsolódásra sok jó kapu nyílhat meg. Sok kulcsfontosságú élmény történhet velünk, amin ha nem siklunk át csak úgy, akkor tud minket formálni. Mert “méltóak vagyunk a boldogságra”, ahogy mondta a pszichológus a sorozat főszereplőjének.

Amit magammal ragadok az pedig az lesz, hogy a félelmetes világgal tényleg csak úgy lehet megbirkózni, hogy szembenézek vele és vállalom, még akkor is, ha a kiszállás vagy a menekülés sokkal fájdalommentesebb opciónak tűnik. Ahogy a főszereplő is rájön a végén, hogy igazából nem a drogokról szól ez az egész, hanem arról, hogy meg kellett tanulnia élni. Együtt élni a szorongásaival, félelmeivel és bizonytalanságaival, mert a túléléshez az az egyetlen járható út, hogy elfogadjuk, hogy nem tudhatunk mindent és nem lehetünk örökké boldogak. Az élet pedig kiszámíthatatlan, így biztonságra lelve önmagunkban lesz esélyünk a legnagyobb viharokban is kitartani.

22/08/2025

Ha annyira könnyű ráfüggni, akkor mégis hogyan lehetne NEM ráfüggni valamire?

A lentiekben prezentált recept elég egyszerű, kivitelezése viszont nehezebb, de hosszabb távon megérősebb, ha valaki egy nyugodt és kiegyensúlyozott életet akar élni. Nem kell mást csinálni, mint hogy kijátszani az agyunkat ugyanúgy, mint azt bármilyen szer is megteszi. Aktivizálni azokat a területeket, amiket aktivizálja és megmozgatni azokat az érzéseket, amiket megmozgat. A különbség csak az, hogy kinél van az irányítás. Egyszerű, nem? 😁

Működhet prevenció jelleggel, de azoknak pláne hasznos, akik problémásnak érzik a használatukat. Eme recept nem biztos, hogy mindenki számára lesz szentírás, de az alapokat megadhatja a tovább gondolkodáshoz. Íme a lépcsőfokok, a kezdőtől a haladó szintig 😎:

1. Azonosítsd a szered. A telefon nyomkodástól kezdve, a cigizésen át, az alkoholig és különböző pszichoaktív szerekig. Mindig van egy valami, ami visszatérő, vagy ami úgy mindig kéznél van, hogy ha más nem, akkor majd az. Ezt többek közt azért fontos tudni, mert a különböző személyiségek és traumák tökéletesen összeolvadnak bizonyos szerekkel, mint két mágnes. Persze lehetnek kivételek, de a tudomány szerint, általánosságban az alkohol elsődleges szere lesz egy intimitási traumával küzdő embernek, a stimulánsokat a depressziós, szorongós, magukban bizonytalan emberek használják, akik pont ellenkezőleg szeretnék érezni magukat; az opiátokat pedig azok szeretik, akiben feldolgozhatatlan és kibírhatatlan belső indulati töltet van, valami belső konfliktus, ami leginkább szülőkhöz, pl. hiányos anyai kötődéshez köthető. A viselkedési függőségeket is valaminek a hiánya vagy elégtelensége miatt lépnek fel, vagy menekülési útvonalt kínálnak valami fájdalmas dolog elől. Ez a lépés segít beazonosítani, hogy mi is vagy és mi áll a háttérben annak, ahol most tartasz. Emellett, segít megtanulni az együttérzést saját magaddal kapcsolatban és megmutatja az irányt, hogy az önismereti utadon melyek azok a területek, amik nagyobb fókuszt igényelnek.

2. Azonosítsd a miérteket. Minél pontosabb annál jobb! Gyűjtsd ki azokat a helyzeteket, gondolatmeneteket vagy érzéseket, amelyek aktivizálják a sóvárgást vagy annak a gondolatát, hogy most milyen jó lenne…(meginni egy sört, venni egy ruhadarabot stb).

3. Azonosítsd a környezeted. Kiegészítve az előző pontot azonosítsd az embereket, akik körülvesznek és az ő szerepüket abban, hogy milyen viszonyt ápolsz a problémás területtel. Buzdítanak-e a használatra? Vagy épp próbálnak lebeszélni róla? Vagy a szemed láttára csinálják? Vagy csak benyomkodják a gombjaidat és kikészülsz tőlük és az indítja be a lavinát? Van olyan, aki mellett megnyugszol és nem gondolsz semmi pótcselekvésre?

4. Játssz el a gondolattal, hogy milyen lenne, ha más lenne. Vajon mit csinálnál ahelyett a dolog helyett, amiből többé nem kérsz vagy kevesebbet kérsz mostantól az életedben? Mivel tudnád lefoglalni magad? Milyenek lennének a kapcsolataid? Milyen lenne az egészséged? Egyáltalán mi változna? Mi lenne jobb/rosszabb?

5. Azonosítsd a bukó helyzeteket. Kiiktatni (vagy mérsékelni) valamit, ami problémás lett az életedben nem olyan egyszerű, hiszen eleve azért vált problémássá, mert ragaszkodsz hozzá. Mikor azt hiszed majd, hogy mennyi új hobbid lett és mekkora ász vagy, bármikor érhet olyan, amikor azt érzed, hogy a fenébe ezzel az egésszel, megvan a gyors és jó módszerem erre a problémára. Ezt beindíthatja egy illat, egy ember, egy helyszín, egy helyzet. Az agyunk mindenre emlékszik és gyorsan aktivizálja is a megfelelő rendszereket és tudja jól, hogy juj de jó volt akkor és igazából semmi másra nem is vágysz. Lehet bele is mész! Hoppá, később fogod a fejed. Fogd fel tanulásnak, írd fel a listára, hogy ez is egy trigger, mostantól ezt is tudod már. Ez is simán az út része, ha úgy állsz hozzá.

6. Kikukázás és gyász. Húha, áttértünk a haladó szintre. Remek dolog új hobbikat meg terveket építeni, de a régiektől is meg kell szabadulni. Ezen a ponton már tudod milyen embereket és helyeket kell elkerülni, de ezt sokszor marha nehéz megtenni. Ennél a lépésnél gondolj megint csak arra, hogy akár az új egészségesebb hobbik által vagy eleve a fejlődő személyiséged által újfajta embereket fogsz bevonzani az életedben. Tudom ez ijesztő, mert ismeretlen terep, de izgalmas kaland is tud lenni egyben! Közben meg nyugodtan hagyj elég időt a régi dolgok és kapcsolatok elgyászolására.

7. Építő közösségek. A legjobb ha ez organikusan jön majd az előző lépésből. Ha félsz is eleinte új emberek felé nyitni, tudd, hogy bár magadban már sok mindent megdolgoztál, közösség nélkül nem fog menni tovább. Úgy meg főleg nem, hogy jó eséllyel épp kikukáztad a fél életed, mert rájöttél, hogy káros az új céljaid szempontjából. Nehéz lehet új emberek közé menni, de hidd el, hogy enélkül nem fog menni, ezért fogd fel úgy, hogy ezt is magadért teszed és csak még egy lépéssel közelebb vagy a célhoz. Időközben még ráismerhetsz arra is, hogy valójában mennyire marha jók az önsegítő közösségek, vagy új ismeretségek, melyekben észreveheted azt, hogy nem vagy egyedül a problémáddal.

8. Potenciális bukó helyzetekben új módszerek. Az összes helyzetre az életben nem lehet felkészülni, éppúgy mint nem feltétlen lehet (vagy lehet nem is feltétlenül szeretnél) minden olyan helyszínt, tevékenységet vagy embert kiiktatni, ami veszélyes lehet a visszaélésszerű használat kapcsán az életedben. Így hát, kompromisszum gyanánt, ki lehet találni, hogy az adott dolog helyett, amit most már nem csinálsz, mit fogsz csinálni. Példák erre: józan bulizás, kocsmákban tea/limonádé ivás, telefon nyomkodás helyett környezet megfigyelése, cigi szünetben levegőzés cigizés helyett stb. Figyelem! Az adott lépés csak azok számára lehet érvényes, akiknél maximum problémás a használata, de még nem küzd függőséggel.

9. Szokd meg a szürke napokat. Néha marha unalmas és émelygő, de enélkül sem fog menni. Egyébként most már az új normális az, ha szét van ingerelve az agyunk, ezért eleve extra nehéz néha leállni és elviselni a csendet és nyugalmat. Meg az agyunk amúgy is arra van programozva, hogy feladatokat oldjon meg, ezért ő mindig is csak arra törekszik, hogy végezze a munkáját. De hasznos néha kicsit kikapcsolni őt, de ezúttal egészséges módon: meditáció, social media szünet, természetben levés, bámészkodás a buszon vagy ágyban fetrengés és plafon nézés, you name it!

10. Önismeret. A lépések megtételével remélhetőleg egyre jobban kitisztul a fejed és letisztul a környezeted. Megnyugszol és tudni fogod mit akarsz. Fontos azonban, hogy ez az életmód sem kolbászból kerítés. Ugyanúgy lesznek nehézségek vagy olyan helyzetek, amikben még sosem voltál és elveszve érzed majd magad. Az elköteleződés amellett, hogy bármi van te az egészséges problémakezelés mellett döntesz, foglalkozol magaddal és tanulsz a kihívásokból segíteni fog megtartani magad az utadon.

Soknak tűnik, de ígérem, csak az eleje nehéz, mint bármilyen más dolognak vagy új szokásnak. És az sem baj, ha ebben is tartasz szüneteket meg pihenő napokat. Ezt sem kell túltolni mint semmi mást sem! Mert a lényege az egésznek az az, hogy legyél jól a bőrödben és legyen meg minden eszközöd ahhoz, hogy tudjál törekedni az egyensúlyra és visszabillenni a természetes állapotodba, attól függetlenül, hogy milyen behatások érnek téged a mindennapokban.

Fontos az is, hogy nem mindenkinek lesz az a célja, hogy végleg kiiktassa az adott dolgokat és van amiket nem is lehet (munka, szex, internet, stb). Az önmagában egy nagy lépés, ha megtanulod mérsékelni a használatot, mert rendelkezel egy eszköztárral, amely alternatívákat kínál az adott dolgokra. Saját tempódban, lépésenként, élvezettel!

Ez egy leegyszerűsített útmutató és nem egyenlő egy valódi kezelési tervvel. Ha nem boldogulsz vele egyedül vagy elbuksz a lépésekben és azt érzed nincs már hatalmad a fogyasztásod felett, javaslom, hogy fordulj szakemberhez és tegyél magadért!

22/07/2025

Kirpóbálás vs. kényszeres használat, avagy miért a kamaszkor a legfájdalmasabban a legfontosabb

A kipróbálás és a kényszeres használat bár két véglete a fogyasztásnak, de valójában nem sok választja el az egyiket a másiktól. A köztes állomásokon pedig, ami a kettő között van, elég könnyen és gyorsan lehet átsuhanni, ha valaki felkészületlenül beleugrik egy ilyenbe. És nem, ezzel nem azt a hiedelmet próbálom erősíteni, hogy első kirpóbálás után valaki rászok valamire. Az élményre vagy az érzésre "rászokhat", de akkor is magát az élményt vagy az érzést keresi. A szer csak egy eszköz, a szer csak egy tünet.

Ezért lenne fontos a megfelelő edukáció (azaz prevenció), mielőtt a 14 éves Jancsika fejetlenül kipróbál valamit. Eleve ott kezdődik, hogy miért próbálja ki. Erre pont elég könnyű a válasz, legyen szó kívancsiságról, környezeti nyomásról a baráti körében vagy egyszerűen Jancsika rosszullétéről, mert lehet nagy bajok vannak épp a családban. Mennyi motiváló tényező a használatra, és a barátok majd díjazzák is, hogy milyen felnőtt, menő dolgokat csinál, és még jól is érzi magát közben! Szóval kipróbálja. És jól érzi magát. "Na erre mondjál valamit, hogy mi baj lehet nekem, ha ilyen jó" - mondaná Jancsika a már szemében hiteltelen rendőrnek, aki előtte 45 percig ecsetelte, hogy a drog milyen rossz. Én mondok. Elmondanám Jancsikának, hogy a kiváncsisága természetes és biztosan jót érezhet és menőnek érezheti magát mikor drogozik. Elmondanám azt is neki, hogy pontosan tudom, hogy mennyire megbélyegezve érezheti magát a társadalom, illetve azok által, akik nem csinálják azt, amit ő, és olyan normálisnak tűnnek és átlagosnak, nekik megy enélkül is. Elmondanám, hogy tudom, hogy neki most nagyon fontos a beillekszkedés, a hovatartozás, és készen áll bármivel azonosulni ennek érdekében. Felhívnám a figyelmét arra, hogy a jelenlegi életkorában nagyon sok értékes tapasztalatot és fejlődési szinteket szerezhet, amik segíthetik őt a különböző céljai elérésében, mert most van olyan korban, amikor igenis merhet nagyot álmodni és mozgósítani magát olyan foglalkozások iránt, amik őt érdeklik. Kiemelném számára, hogy bármilyen célt kitűz az életében, azt el tudja majd érni, csak hinnie kell magában, és gyűjtenie kell olyan társakat maga mellé, akik szintén hinnének benne. Viszont azokat a célokat majd úgy tudja elérni, ha megfejlődik a megfelelő fejlődés szintjein, megtanulja a problémamegoldás képességét, tanul kommunikálni, önérvényesíteni, később felnőtté válni, autonómiát tapasztalni. Mert amint elkezd magára és a szép céljaira fókuszálni, akkor sokkal menőbb lesz, mint valaha volt a különböző drogok hatásai alatt. Mert nem elszigetelődve kell éreznie magát vagy bűnösnek, hanem a gyerek éveit egy biztonságos, megtartó közegben kell leélnie, ahol bátorítják és ahol fejlődhet. És bizony az sem az ő hibája, ha a családja esetleg nem pont ennek kedvezően működik vagy ha ő épp a bűnbak a családban.

A kipróbálás egy varázsgomb, hirtelen megszűnik minden eddigi szorongás és küzdelem, feloldódnak a gátak. Az "Ezt kerestem egész életemben!" vagy "Ez igazán különleges volt, ezt is megtapasztaltam" reakció léphet működésbe és nagyon máshova vihet a kettő. Az első esetében rövid időn belül irány a kényszeres használat hajó, a második esetében megy a természetes fejlődés tovább, „gazdagodtam egy ilyen élménnyel is, tök jó, haladjuk”. Ennyin múlik? Nyilván ennél sokkal kompexebb a probléma, de érződik a különbség a hozzáállásban, ami szintén megfelelő edukációval elősegíthető.

Ha valaki nem ismeri önmagát és egy mankóra van szüksége, ami által úgy érzi teljessé válik, akkor ezt mindaddig fogja játszani, amíg bizonytalan magában és nem tudja merre halad az élete, mert nem vállal felelősséget az életéért. A kamaszkorban pedig pont a felelősség, az autonóm működés, a szülőktől való eltávolodás lévén találja meg az illető az identitását, és ha ez az identitás a droggal olvad össze, ott a személyiségfejlődés megreked, évekre, évtizedekre. Csak úgy sodródik, vele csak úgy megtörténnek a dolgok. Amint valaki megismeri önmagát és megtalálja a saját céljait, amik inspirálják őt a haladásban, akkor szükségtelen lesz az a mankó, ami nélkül addig nem tudott élni. Mert egy (cél)tudatos embernek ne diktálja senki, hogy hogyan él, miként osztja be az idejét és mivel tölti azt. Olyankor minden perc értékké válik és kiszorul mindaz, ami a cél szempontjából idővesztegetésnek minősül vagy kárósítja azokat az emberi képességeket, erőforrásokat és egészséget, amik a céljai eléréséhez elengedhetetlenek. Egy idő után pedig már egyszerűen nem lesz megérős annyi belefektetett energia után visszamenni újra egy regresszív állapotba és a jó régi mankó feleslegessé válik. Attól még a mankó jó tanítómester is lehetett a saját idejében, viszont aki belekóstolt már a józan élet csodájába, az már jó eséllyel nem lát többé visszautat. Ezt kívánom mindazoknak is, akik ezt olvassák, mert edukálódni nem csak kamaszkorban lehet, hanem felnőttként is, és sosem késő visszavenni a kontrollt az életünk fölött.

A posztot egy legutóbbi ESPAD elemzés ihlette, miszerint tízből kilenc magyar tini ivott a felmérést megelőző hónapba (ráadásul leginkább töményet), minden második tini rohamivó, és a lányok mentális egészsége az EU egyik legrosszabbja, amit különböző nikotin termékekkel próbálnak enyhíteni. Hogy milyen családban és milyen rendszerben nevelkedhetnek ezek a gyerekek szörnyű belegondolni. Ezért tudatos felnőttként törekedhetünk akár a tágabb körben megjelenő gyerekek motiválására és gondoskodására, illetve a felnőtt embertársaink megfelelő és helyénvaló segítésére, mert ha tudatosan élünk, akkor minden eszközünk megvan arra, hogy a világot egy kicsit élhetőbb hellyé tegyük ott, ahol persze erre nyitottság is van.

Józan-ON - "amíg szívem dobog"

03/11/2025

24/09/2025

18/09/2025

16/09/2025

22/08/2025

22/07/2025

Cím

Weboldal

Értesítések

Parancsikonok

Megosztás

Kategória