FreeMan Mentálhigiéné

28/02/2025

Nagyon fontos írás egy nagyon fontos költőtől, Szabó T. Annától. Talán a legtöbben tudják, de aki nem ismeri a munkásságát, életét, számukra írom le, hogy erdélyi magyar költőnőnk még Ceaușescu Romániájában készült az érettégire.

Nagyon szép példájának látom alábbi írását arra, amikor valaki felnőttként tud építőleg reflektálni gyerekkori megterhelő tapasztalataira, és olyan életbölcsességet érlelni ki belőle, amely élni segít. És mások számára is hasznosítható.

Nagyon fontos szereplő az írásban a kedves nagymama, aki az oktatási rendszer embertelen prés-nyomásán enyhít egy kedves mondattal.
Bíztatlak titeket, hogy legyetek ti is azok a szereplők más életében, aki a nagymama volt Annáéban. Aki kedves, szeretetteljes, az egész embert látja és nem a teljesítményt vagy más érzéseket, megfelelést akar kizsarolni, hanem elfogad és értékesnek lát másokat, és ezt a tudtukra is hozza.

Megtaláltam egy diákkori feljegyzésemet, nyolcadikból, nyolcvanhétből, kémiaórán írtam le, megalázottságomban és kétségbeesésemben. Micsoda irtózatos nyomás volt rajtunk, milyen élet-halál küzdelem volt sokaknak, nekem is, minden áldatlan nap, mert semmi mást nem hallottunk, mint hogy „be kell jutni, be kell jutni!” A világ elhiteti velünk, hogy nincs más út, hogy ha nem azt csináljuk, amit mondanak, akkor elbukunk, „lesz belőlünk utcaseprő, budipucoló”, és akkor vége mindennek, akkor nem érünk semmit. Önbecsülés? Bizalom? Öröm? Diktatúrában éltünk, nem engedhettük meg magunknak a boldogság luxusát. Minél keményebb egy ország, annál nagyobb nyomást helyez a gyerekekre, mert az agresszió továbbadódik, és mindig lefele, mert ez a társadalom rendje. A jóakarat nevében pakoljuk a terhet a gyönge vállakra. Hány gyereket roppant meg ez! Mintha a munka és az érdem nyerné el mindig a jutalmát a világban, nem az arcátlan és gátlástalan törtetés. Mintha nem lenne más útja a boldogságnak, mint teljesíteni. Mintha minden mérhető lenne, és osztályozni lehetne a legfontosabbat: a szeretetet. Mintha ára lenne annak is.
Nem. A tanulás öröm. Mindenki szeret tanulni, csak nem mindenki ugyazt.
Én például mindig a humán tárgyakat szerettem. Ezekben voltam jó. A többit tiszteltem, és tanultam is volna szívesen, mert minden érdekelt, élveztem volna a magam tempójában, ha nem kellett volna folyton teljesíteni, ha nem éreztem volna úgy, hogy egyformán jónak kell lennem mindenből. Ilyenkor elég volt egy rossz jegy, hogy teljesen kiforgasson magamból, ilyenkor úgy éreztem, semmit se érek, hálátlan vagyok, buta és semmirekellő. Hogy eljátszottam a szüleim és a tanáraim bizalmát, hogy nem vagyok méltó a szeretetükre.
Pedig egy jegy csak egy jegy. Egy szám, vagy esetleg csak egy kő az úton, de nem ez vagyok én.
Az életemet változtatta meg, amikor nagymamám azt mondta, amikor hatodikosként zokogtam, mert iszonyúan féltem a matekdolgozattól: „Ez nem a világ vége. Nézd, én hetvennyolc éves vagyok, tőlem ki kérdezi már, hogy hányast kaptam hatodikban az első évharmadban?” Ettől valahogy helyrezökkent minden, hazataláltam a bizalomba, mert ráébredtem, hogy van élet a dolgozatokon és a felvételiken túl. Megsimogatta a fejemet. Tudtam, nem azért szeret, mert jó jegyeket kapok.
És most nézem ezt a tizenégy éves lányt, akit egyetlen, reál tárgyból kapott, megalázó hatos szégyenbe és önutálatba taszított (tízes volt a legjobb jegy, a reál tárgyaknál nem a készülés hiánya, hanem a számolási figyelemkihagyásaim buktattak el), akit a rossz jegy tudata tönkrevágott és képtelenné tett a további figyelemre, és aki inkább az írásra figyelt, a saját érzései rögzítésére (és így élt túl: írás által), és szeretném megsimogatni, azt mondani neki, hogy ne félj, nem ezen múlik az életed.
Kedves diákok, ha úgy is érzitek most, hogy nem bírjátok tovább a nyomást, próbáljatok kitartani. Aludni rá egyet, túlélni, menni tovább. Nem puskacsőbe töltött, célra tartó golyók vagytok, akiknek előre kijelölhető az útja, hanem szabad, tágas és fényes lelkek, minden percben méltók az elfogadó szeretetre.
Ezt írtam le akkor (a kézirat hozzászólásban, a képen egy másik akkori kifakadásom).

Borzalmasan üres vagyok, fáradt és szomorú. Az az egy szál nyomorult hatos úgy letört, hogy nem tudtam magamhoz térni utána. Még mindig nem tudok.
Kémiaóra. A táblán sokasodnak a számok, és fejemben a vádló-számonkérő gondolatok. Ha nem jutok be a matfizre, be fogok zsongani. Nem értek semmit a zagyva szövegekből. Már teljesen eltompultam. Pedig jó volt a nap, tetszett a reggel és a délelőtt. De most fáradt vagyok és nem értem a kémiát, nem érteeeeem!
Nem írtam le semmit.
ALUDNI AKAROK!
Vagy legalább elájulni. Meghalni 3 napra, hogy ne érezzek semmit. Ne kelljen törődjem semmivel. Abszolút semmivel...”Konkrétan egy mólnak a tömegét beszoroztuk…” nem értem. A tanárnő beszél, beszél, én nem figyelek, úgy érzem, gyorsul a világ, gyorsul, rámzúdul az egész idő, megfulladok!!!
Komplett vákuum terjeng az osztályban. Felzúg a röhögés, fogalmam sincs, milyen dilis témán szórakoznak megint.
Leírtam a tábláról a példát, számok, számok, számok és adatok, cseppenként gyűl a megoldás. Mikor lesz vége ennek az órának?!?
Nem… Még tíz perc… Nem bírom.
Kéremahetestöröljeleatáblátholvagyunkazanyaggalaszédioxidkémiaitulajdonságainál - - - - -
Nem tisztul a fejem. Pedig ha akarnám, lehetne. NEEEM! Nem hisztizek, nem teszem meg senkinek ezt a szívességet.
Be akarok jutni. Ez tény. De hogyan?
Muszálybejutnitanulnikelll. Ésmeginnemfigyelek. Haza akarok menni!!
Összemosódik az osztály dumája. A ceruza meg ugrál a papíron, akaratomtól függetlenül.
VÉGE.

08/12/2024

Nem adventi téma, a testi intimitással kapcsolatos kérdéseket feszeget, illetve az intimitás lényegére kérdez rá.
18 karikás, és erősen férfiszempontú, amiből nagyon keveset látni.

A megosztott tartalom által felvetett, számomra legfontosabb kérdések:
Tudunk-e, merünk-emi férfiak látszani, megmutatkozni szex közben? Értjük-e, hogy a szexből nem lehet páros élmény, amíg mi nem osztjuk meg a saját belső élményünket, vágyainkat, reményeinket?
Mi kell ahhoz, hogy egy férfi a saját vágyaival merjen, tudjon találkozni? Hogyan tudnánk mi, férfiak arra kondícionálni magunkat, hogy a saját vágyainkat és legbelsőbb érzéseinket is tudjuk reálisan látni, megérteni, elfogadni? Még akár a szex terén is. És persze mindezt szétválasztani a pornóipar tömegtermelése által előállított fantáziáktól.

"NEM VAGYOK ELÉG JÓ", avagy az eltorzított erekciókból végül mindig erekciós zavar lesz

Mi az első gondolata egy férfinak, amikor egy nővel szemben áll? Legyen az első randi, az első szex vagy már a párkapcsolatban megjelenő szex. Hogy maga a félelem miért is van, most lényegtelen. Ennyi évet eltöltve a férfiakkal, merem azt mondani, mind az erekciós zavar, mind a korai magömlés nem lenne ennyire jelen, ha a férfiak mernének saját szexualitásukkal jelen lenni.

Azonban nem így történik és a férfiak lépésről lépésre, hallgatva tanácsokra, tippekre, vélt okosságokra, tuti megoldásokra egyre inkább eltorzítják önmaguk nemesen egyszerű, tiszta valóságát.

Nietzsche írta, hogy nem létezik igazi ego, csak fantom egoja van mindenkinek, mert adaptálódott a világhoz, a közösséghez, párjához. És ebben, ha a férfiak nőkhöz való adaptációját nézem elég sok igazság van.

"Hát... mindenki addig akar férfi lenni, amíg nem kell tényleg férfinak lenni." - Arthur Sackler (A gyilkos csodaszer)

- amikor férfi szeretne egy társat magának, próbál olyan szöveggel, olyan tettekkel kommunikálni, amivel reméli a nő megszerezhető. Vehetjük a PUA (Pick up artist, randi tippek) bugyuta dumáit. Lehet, hogy bejön, de a férfi már felvett egy szerepet. Amiből később maga is érzi hiba lenne kiugrani.

- amikor már benne van a kapcsolatban, próbál továbbra is olyan kommunikációt folytatni, hogy megtartsa a nőt. Látva nem egy férfi párkapcsolati szakember tanácsait, a férfi egy romantikus alkat lesz, aki piedesztálra emeli a nőt. Megint csak érzi, ebből a szerepből hiba lenne kiugrani.

- mivel azt is látja, konfliktusokkal esetleg elveszítené a nőt, megint csak hallgat tanácsokra, ha nem nem veszekszik, lerövidíti azokat, vagy próbál szelíden alkalmazkodni a nőhöz. És hát ebből sem kellene kiugrani.

Még nincs is szex, de már egyre távolabb van saját maga valójától. A piedesztálra emelés nem a szexszel kezdődik, hanem már a verbális és nonverbális kommunikációval. Ennek is persze egyik oka, hogy a potencia, az agresszió le lesz nyomva. Így sem a férfi erő, sem a férfi érzelmei nem tudnak megjelenni.

- arra is rájön a férfi, hogy a mára igencsak divatos sebezhetőség mennyire jó eszköz. A nő nem "fél" tőle, szexet ki lehet vele kerülni, olcsó érzelmi zsarolással sajnálatot generálni.

Eva Illouz szociológus írta: "A szerelem ma "elnőiesedett". Az olyan jelzők, mint a "csinos", "intim", "nyugodt", "kényelmes", "édes" vagy "lágy", amelyekkel a romantikus szerelmi jeleneteket leírják, teljességgel "nőiesek". A romantika olyan képe uralkodik, amely a férfiakat és a nőket egyaránt a női érzésvilágba helyezi."

- így a férfi egyfajta feminin eunuchként próbál nagyon kedves lenni. És ebben marad, mert így a nő mellette van és kedves.

- persze jön a szex. Nos ebben megint oda jut, hogy hallgat a szakemberekre, és egy olyan nyalós irányba indul el, amiben büszkén hangoztatja, számára a nő gyönyöre az öröm. Miért lenne fontos a sajátja, hisz honnan tudná, magát is kellene szeretni.

- aztán a szex átmegy abba, hogy a nőt kielégíti, és neki majd úgyis jó lesz. Mivel még a pornóban is annyit lát, hogy a férfi ejakulál akkor neki jó, mi hiányozhat. A női szakembereknek honnan a faszból lenne rálátása arra, mennyi más is lehetne a férfiakban. Hogy a férfi szakemberek is csak tolják a nyalást, lehelést, puszilgatást, vagy épp pózokat, kielégítéseket, netán vadabb dolgokat, még mindig formákban gondolkodnak. Persze a nők sem voltak mélyen férfival,a férfiak meg csak a nőnek akartak jót. Ez pedig már végképp messzire löki a férfit attól, ahol ő maga volt valaha.
Érdekes módon még sosem láttam nőknek olyan programot, ahol valósan a férfiak sz*****is öröméről lett volna szó. Ja, de anno én csináltam. De miért gondoljuk, hogy csak a férfiaknak kellene tanulni ezt. EZ nem szexizmus :D ? És a férfiaknak is majdnem csak hülyeség van tolva. És senki sem szól. Érdekes kórkép ez is.

Tegnap mondtam A FÉRFI PROGRAMON (és persze a személyes folyamatokban is, mert meglepő de tényleg férfiakkal dolgozom és mindenről is beszélünk), hogy az egész olyan, mintha maga az erekció torzulna el szép lassan.

Aztán lesz egy pillanat, és a férfi feleszmél, hogy nem úgy működik. Alulműködése lesz. Pedig semmi baja. Elfáradt szerepet játszani. Össze van zavarodva, akkor most miért is nem megy ez. Hisz szex, meg punci, meg nő. Hát nem csinálni kellene csak. Nem. A csinálás nem szex, csak kielégítés. Hiába próbálta szeretni a nőt, magát nem szerette. De remélte ezért majd szereti a nő.

Csak a nő is változott, vagy nem maradt az a kislány, akinek elég volt a romcsis srác, vagy átment egy olyan szexistennős verzióba, ahol már csak szexet akart elvenni, vagy remélhetőleg felnőtt nő lett, akinek a férfi erejére lenne már szüksége, csinálások helyett. Ahhoz meg a férfi azon szerepe kevés lett.

Akkor most mit kellene csinálni. Hát férfinak lenni ott, vállalni a férfi érzéseket, férfi vágyakat.

Vagy már régen valakitől kapott egy férfi egy rossz visszajelzést, vagy a kapcsolatában kapott több kisebbet, vagy volt egy rossz szexélménye, vagy csak nincs elég tapasztalata, a fenti félelem megjelenik. Bizony, a félelem eredője úgy tűnik a szex maga, ami aztán a randis és a párkapcsolatos kommunikációt is tönkre vágja. Lesz belőle feminin, sebezhető, nyaló csinovnyik. Jó elvtárs. Persze mit várunk, ha a férfi szakemberek programjaiban az intimitás fogalma csak a szexről szól.
Tök komolyan, amit az heti szinten olvastok a férfiaknak adott tanácsokról, senkinek nem üli meg a gyomrát az a sok hülyeség? Hisz a férfiak elhiszik, hogy ennyi a szex, ennyi az intimitás.

A férfi erejét kellene engedni, ami nem copfos ordibálás. Nem kell hozzá sámándob sem. A potencia, az agresszió mozdulatlan dolog. De amíg a férfi torzított csinálási állapotban van, zizeg, feszül, remélve, hogy most elég jó lesz. Nem fér ehhez hozzá.

Tudna a férfi elég jó lenni, csak hagyni kellene felvállalni az álló farkában szunnyadó erőt. Kérdés, hol vannak a nők, akik ebben már nem csak orgazmust remélnék?

"Talán nincs is erősebb szenvedély az emberi szívben, mint az a vágy, hogy hitünket másokkal is elfogadtassuk. Ha valaki földig rontja, amit mi égig emeltünk, boldogságunk romokban, s torkunkat gyilkos düh fojtogatja." - Virginia Woolf: Orlando

30/10/2024

Mindeközben: egyre kevesebb felnőtt alussza át az éjszakáját. Nem megtanulnak jól egyedül lenni, hanem leszoknak arról, hogy segítséget (és társaságot) kérjenek maguknak, amikor magányosak.
A brit kormányban már létre hozták a magányügyi miniszter pozícióját.

A kisbabák többsége nem alussza végig az éjszakát, és ez nem a szülők hibája. Mit lehet tenni? Mi a különbség alvástréning és alvástámogatás között?

16/02/2023

Angol nyelvű 2 perces videó arról, hogy a szerző szerint miért nem érdemes arra gyúrni, hogy "jó" szülők legyünk.
Helyette érdemes a gyermekünkhöz kapcsolódásra helyezni a hangsúlyt. Eközben a helyzettel és magunk korlátaival szemben alázatot tanúsítva elfogadni, hogy nem lesz minden mindig szipi-szuper, határokat fogunk húzni a gyermek érdekében, a gyerek ettől sírni, hisztizni, verekedni fog. És hogy ez is rendben lesz.

08/09/2022

Apák a gyermekágy körül, 2. rész
Apai teendők és lehetőségek

Az előző bejegyzésben próbáltam felvázolni a gyermekágy lényegét, ahogy azt mág a szülést hírből sem ismerő, 6 évvel ezelőtti önmagamnak tettem volna. Röviden: az anyának nagyon jól esik minél több segítség, hogy a szülés utáni 6 hétben csak a kisbabájára és a pihenésre tudjon összpontosítani. A szülés fizikailag és lelkileg is lehet nagyon megterhelő, az újszülöttel pedig egyszerűen meg kell szokniuk egymást, megtanulni együtt működni (fogások, érintések, érzékenységek, szoptatás, kötődés ezer formája).

Nézzük meg, mit tehet ebben a szakaszban egy magyar férfi? Például az alábbiakat:

- megszervezi a komatálat egy online megosztott táblázaton keresztül, hogy ne anyának (és ne apának) kelljen főznie;
- a bevásárlásokat, takarítást, háztartást bonyolítja, vagy megszervezi azt segítők bevonásával;
- minél kevesebb időt tud személyesen segíteni, annál szélesebb körű segítői hálót szervez;
- a segítői háló állhat: rokonokból, barátokból, szomszédokból, kollégákból. Létrejöhet BÁRKI bevonásával, aki el tudja képzelni, hogy heti vagy akár havi egy apróbb-nagyobb dologgal tudja könnyebbé tenni az újszülöttet gondozó család életét.
- valamint átveheti az (általában síró) csecsemőt az anyától amilyen sűrűn az anya kéri és ez lehetséges.

Az apa ugyanis meg tudja nyugtatni a gyermekét, még ha máshogyan is, mint az anya. De erre a „máshogyan”-ra (szakállal matatás, mély hangon duruzsolás, hintáztatás, stb.) a gyermeknek nagy szüksége van. Minden alkalommal, amikor a baba az anyától eltérő, de iránta szeretetteljes gondviselő személlyel találkozik, gazdagodik az érzelmi világa. Ezzel is alkalmazkodóbb, nyugodtabb gyermek lesz hosszú távon, és az anya is kap pár percet szusszanni. Persze eleinte legfeljebb tízpercekre, fél órákra lehet átvenni a babát az anyjától, de ezek is sokat jelenthetnek például egy anyának, aki egy hete nem mosott hajat, és végre szeretne.

Minden családban teljesen másmilyen a feladatmegosztás a szülők között, de nagyon fontos, hogy az apa az elejétől részt vállaljon a teendőkben, oly módon, ami az anyának tényleg megkönnyíti a dolgát. Természetesen ebben a felállásban az apa igényei is meg kell, hogy jelenjenek! Az apa hogyan szeretne a babájához kapcsolódni? Sétálni vinné el? Vagy az autóban altatná? Énekelne neki? Mesélne neki a munkájáról/kedvenc könyvéről/sportolójáról/hangversenyéről? Bábozna neki?

A gyermek születése után fokozatosan megszülető család jól működni csak akkor fog, ha folyamatos a kétirányú kommunikáció a szülők között: igényekről, örömökről, terhekről, vágyakról, álmokról. A leghétköznapibb apróságokról, és a legmélyebb lelki folyamatokról egyaránt. De amíg itthon nincs olyan fantasztikus intézmény, mint a boldog hollandusoknál addig érdemes elgondolkodni, hogy a fenti feladatokat ki és hogyan végzi el a család körül, hogy azok a gyermekágy ideje alatt ne az anyát terheljék.

Az apa számára a gyermekágy kiváló lehetőség:

- bebizonyítani, hogy akar és tud is áldozatot hozni a családjáért, ezzel megerősíteni a párkapcsolaton belüli bizalmat;
- fizikai és érzelmi közelséggel egy erős pozitív kezdést adni az apa-gyermek kapcsolatnak;
- a háztartási teendőkbe (vagy legalább a megszervezésükbe) mélyebben bevonódva reálisabb képet kapni ezen terhekről és megtalálni a hozzá közelebb álló teendőket;
- a befektetett energia és idő révén sokkal könnyebb lesz a sajátjának érezni az új helyzetet, és elejét veheti, hogy kívül rekedjen az anya-baba egységen.

Amennyire nagy változás a babának a világra jövetel, épp annyira nagy az anyának és az apának is. A gyermekágy egy kritikus első szakasz, érdemes sok figyelmet és energiát szentelni neki, hogy a legtöbbet ki tudjuk hozni belőle. A fenti eszmefuttatásban a segítői háló megszervezése kulcsfontosságú lehet, ezzel kapcsolatban írok még, mert nem nagyon találtam róla sehol irodalmat, de azt gondolom, pont ez lehet sokszor a különbség az ép elme és a diliház, illetve a boldog házasság és a szomorú válás között.

Hogyha mélyebben érdekel a téma, érdemes lehet ellátogatnod a Szülés-készülés oldalunkra, ahol hasonló tartalmak mellett a szülésre és szülőségre készülős programjainkról is olvashatsz bővebben:
https://www.facebook.com/szuleskeszules/

06/09/2022

APÁK A GYERMEKÁGY KÖRÜL, 1. Rész
A gyermekágy maga

❓Mit keres egy apa a gyerekágy körül? Hát, ha a kiságyat kérdezed: általában a cumit, cumisüveget, csörgőt. És a gyerMekágy körül? A „gyermekágyi szakasz” egy szülészeti szakkifejezés, a szülést követő első 6 hétre vagy akár annál is hosszabb időtartamra vonatkozik, aminek elsődleges funkciója, hogy az újdonsült anya kipihenhesse és összeszedhesse magát a szülés után.

A gyermekágy számos néphagyománya része, rengeteg különböző előírással és megkötéssel. A dél-bajorországi Allgäu-ból eredeztethető hagyomány részeként az anyát szülés után másfél hónapig egy félhomályos szobában tartották, a szomszédasszonyok főztek neki finomabbnál finomabb, tápláló étkeket, és a falu bölcs öreg asszonyai jöttek hozzá időnként, ellátni őt az újszülettel kapcsolatos tanácsokkal. A magyar kultúrkörben ezt „boldogasszony-ágyként” ismerték.

A Talmudban szereplő előírás szerint a nő, aki gyermeket hozott a világra, 40 napig ne feküdjön össze a férjével. A gyermekágy általában 6 hét körüli, viszont utána is még bőven elfér a segítség. Balin például az újszülött gyermek élete első 105 napján nem érinti a földet: folyamatosan valamelyik szerető hozzátartozója kezében van.

Az előírások sokfélék, de a hangsúly mindenütt ugyanazon van: az anya pihenjen, a környezete (jellemzően a tágabb család) minden terhet és feladatot vegyen le a válláról. Így van lehetősége anyának és babának megtalálni a közös hullámhosszt és kialakítani a kötődést a bújáson és szoptatáson keresztül.

De hol van itt a férfi, az apa helye és feladata? Amennyiben nem egy törzsközösségben vagy amish faluban él a páros, a férfimunka lehet bármelyik a fentiek közül. Talán a bölcs öregasszonyos tanácsadás kivételével.

A modern Holland példa sok szempontból megvilágító erejű. Hollandiában a szüléseknek nagyjából harmada mind a mai napig otthonszülés, a bábát az állami egészségügy jelöli ki. Ezen felül számíthat minden anya az újszülöttgondozás elsős 8 napjában egy államilag kirendelt "védőangyalra", akit Kraamvepleegster-nek (hivatásos szülésznő) neveznek. Ezek a szintén állami állami alkalmazásban, szó szerint védőnők nyolc napon keresztül reggel 8-tól este 5-ig egy teljes műszakban segítik a kismamát: mosnak, főznek, takarítanak, segítenek a kisbabát tisztába tenni, fogadják a vendégeket, a kismama állapotáról jelentenek a szülészorvosnak, a kisbabáról a gyermekorvosnak.

Persze attól még, hogy Magyarországon nincs ilyen támogatási forma, nem jelenti azt, hogy a magyar anyáknak és magyar újszülötteknek ne lenne ilyenre szüksége. Ez egy óriási teher, amit egy apa egyedül biztosan nem tud elhordozni, hiszen önmagának is legalább két-háromszorozódnia kellene. De akkor mégis mit tehet?
Erről osztanék meg pár ötletet a következő posztomban, szigorúan praktikusan, apaszemmel.

Hogyha mélyebben érdekel a téma, érdemes lehet ellátogatnod a Szülés-készülés oldalunkra, ahol a szülésre és szülőségre készülős műhelymunkánkról olvashatsz bővebben:
https://www.facebook.com/szuleskeszules/

04/09/2022

5. rész. „A magam útja” kliséje és ereje
A VADONBA BE: Erőforrás keresés férfi-módra

Nem az Országos Kék Kört követtem túrám során, mivel a Mátrából el akartam jutni a Börzsönyi házunkig 4-5 napon belül. A kéktúra vonalát követve minden szép bércet és kilátóhelyet megnézve 178 km lett volna ez a táv. Ennyi időm (türelmem, bőr a talpamon) nem volt. Ezért toronyiránt mentem, így csak 106 km-t kellett volna megtenni. (Ebből lett végül a mesei 77 km, 4 nap alatt.) Viszont így is rengeteg jól-rosszul felfestett alsóbbrendű ösvényt, vagy jelöletlen erdei utat voltam kénytelen követni, amiket már sem a túrázók sem az erdészek és vadászok terepjárói nem tapostak egy ideje.

Erdészutakból voltak rendszeresen használtak is. De sok közülük tövises cserjével és szederindákkal egyre sűrűbben benőtt, úttalan út, amelyeket olykor csak pár tízméteres pontossággal követtem a GPS segítségével, mert rajtuk sétálni gatyaszaggatóbb élmény lett volna, mint mellettük haladni.

Mindebben a legrosszabb a kiszámíthatatlanság volt, ami miatt folyamatos éberség és GPS figyelés volt szükséges. Sosem tudtam, merre visz az alkalmazás, nehéz szakasz jön, az emelkedőkkel, a nehéz tájékozódással, vagy a félig benőtt utakkal kell majd küzdenem. A második napom délelőttjén elkényelmesedtem, mert egy jól felfestett zöld jelzést kellett csak követnem egy jó óráig. Ez után egyszer csak egy teljesen egyértelmű, széles nyomtávú erdészútra tértem, ami leágazások nélkül vitt keresztül az erdőn. Majd teljesen észrevétlenül kanyarodott el az applikáción jelölt nyomvonaltól, hogy 20 perc GPS-nem-nézés után jöjjek rá: egy jó kilóméterrel odébb vagyok, mint szeretnék.

Ezek a kitérők persze időben és erőben is drágák, és a tanulságon kívül nem sok jót ígérnek. Mit is mondhatok úti beszámolóként? A Mátra útikönyvekben leírt szépségeiből (Galya-tető, Mátraháza, Kékes-tető) semmit sem láttam. Csupa olyan sziklás hegyoldalt, homályos erdőhátat, csendben csörgedező patakot viszont igen, amit rajtam kívül nem sokan.

Illetve az állatokat! Mert a kéktúrán annyian mennek, ott biztosan nem találkozik az ember vadállatokkal. Se reggel, se este. De én a ritkán járt utakon, sokszor kifejezetten faluszéli vadetetők mellett haladtam. Láttam kisebb szarvas családot, egymással a vetemény tetején versenyt futó őzgidákat, légyott közben megzavart nyúlpárt és muflonokat.

Muflonokat, fényes nappal. Egy ritkásabb erdei szakaszon, még tisztásnak sem nevezhetném ahol voltak. Először azt hittem, csak egy kisebb csapat, talán 5 állatt. Aztán ahogy mentem feléjük, és egyre többen iramodtak el, vettem észre, hogy egy 30-40 tagú csorda riadt meg előlem, 5-10 tagú csapatokban futásnak eredve, majd a megfelelő távolságról vitézen visszamekegve nekem.

„Merre mész? A kék túrát követed?” „Nem, a magam útját járom.” Ezt a párbeszédet többször is lejátszottam magamban képzeletben, mindig nagyokat kacagtam rajta. Röhejes is, a 80-90-es évek akcióhőseinek végtelenül eltúlzott és klisévé kövesült keménységét és tesztoszteron bukéját szagoltam ki belőle.

Az erdőt megjárt énem mégis érzi benne az erőt, ami más, képletes erdőkből is ki tud majd segíteni engem.

31/08/2022

4. rész. Kulacsok és források
A VADONBA BE: Erőforrás keresés férfi-módra

Az erdő megtanít, hogy mindig légy pontosan tisztában vele: mit miért csinálsz, hova miért akarsz eljutni. Sokszor ezeket menet közben újra is kell értékelni. Elérni egy adott települést csak egy kék túrás pecsét miatt nem biztos, hogy fontos, de ha ott vizet tudok tölteni a kiürült kulacsaimba, akkor ahhoz képes minden más fontostalanná válik.

Hétköznapjainkban épp így a saját örömeink, boldogságunk forrásai és minden, amiből lelkileg töltekezhetünk, épp ennyire létfontosságú, ezét szemünk előtt kell legyen. Ahogyan a kiürült kulaccsal túrázom, egy idő után egyre gyengébb leszek, egyre lassabban vánszorgok, majd összeesek és nem tudok tovább menni. Pont úgy ha hétköznapjaimban nem találom meg az örömöt, a jókedvet, a vidámságot, a megtartó, feltöltő kapcsolódásokat másokkal, az a leggyorsabb és legegyenesebb út a kiégéshez.

Ha csak a pecséteket (ebben a párhuzamban mások elvárásai, céljai, külső szempontok és ) gyűjtöm, de a kulacsaimat nem töltöm fel vízzel (örömöt, erőt, szenvedélyt adó tevékenységek, ön-azonos erőforrások), akkor nagyon hamar kiszáradok (kiégés), és nem tudok tovább menni (kimerültség, apátia, depresszió, idegösszeomlás).

Fontos tehát, hogy tudjam: merre vannak a forrásaim? Hol tudok töltekezni? De az is, hogy legyen nálam elegendő, elég nagy kulacs. Az ember életében ilyen forrásként működhet nagyon sok dolog a különböző sportoktól kezdve (futás, úszás, bringa, evezés) a különböző játékokig (csapatsportok mint a foci, kosár, röpi, hoki), társasjátékokig, vagy bármi más kreatív hobbi a főzéstől a barkácsoláson vagy festésen, ruhatervezésen át az autó építésen vagy egyszerű LEGO-zásig bármi lehet.

A kulacs pedig ebben az értelemben az a lelki ellenállóképességünk (reziliencia), amely képes a jó élményeket eltárolni, amikor megtörténnek velünk és befőttként elővenni nehezebb időszakokban, esetleg krízishelyzetekben.

A forrásokkal (éltető szenvedélyek) kapcsolatban jelezném meg, hogy nagyon sokan nem is a tevékenységet magát tartjuk fontosnak, hanem az embereket, akikkel együtt tudunk tartani ezekben a jó bulikban. Érdemes ezt letisztázni magunkban, ha kicsit elfáradtunk és nehéz vinni az életet. Mi visz engem előre? Miért van reggel kedvem felkelni? Ha nincs, mitől lenne? Mikor éreztem a legerősebb örömöt az elmúlt 1 hétben 1 hónapban, negyedévben, fél évben? Hogyan tudnék azokból az örömforrásokból még többet beiktatni az életembe?

Az ehhez hasonló önmagunk keresős helyzetben egyébként rendkívül hasznos a naplóírás. Leírhatok minden erős érzelmet azonnal, amint hat rám, hogy tudatosítsam a jelentőségét. Nem hiába nem vittem magammal az erdőbe olvasandó könyvet, füzetet és tollat annál inkább.

30/08/2022

INGYENES NYÍLT NAP A SZÜLÉS-KÉSZÜLÉS VEZETŐIVEL!

Beszéltem már korábban nektek arról a törekvésünkről, hogy segítsünk minél több leendő szülőnek, hogy megtalálja magát a szülőséget jelentő rengeteg változásban?

Erre jött létre a két szakértő vezette Szülés-készülés pároknak Mártival-Bálinttal. Szeptembertől 8 alkalom, 2 hónapon át heti egy, pároknak, Újbudán. Lehetőséget adunk egy kicsit jobban felkészülnötök eddigi életetek egyik (ha nem A) legmeghatározóbb változására.

Hogy ez alatt mit is értünk pontosan és miért lehetne ez neked vagy bármelyik gyermekáldás előtt álló barát(nő)dnek, rokonodnak jó? Ezt a ingyenes nyílt napunkra látogatás után te is megválaszolhatod majd könnyedén. Gyertek el, ismerkedjetek meg velünk, kérdezzetek, beszélgessünk.

További kérdés esetén érdemes nézegetni a fent is linkelt facebook oldalunkat!

29/08/2022

A VADONBA BE. 3. rész.
Célra tarts!

Erőforrás keresés férfimódra

Az egész túrámmal kapcsolatban annyit már elmondtam, hogy egy, az élettől kapott kiadós pofon után akartam magam újra megkeresni, megtalálni a dolgokat, amikért érdemes élni, és amikkel túl is lehet. Kifejezett célom volt egy komoly próbatételt állítani magam elé, olyat, ami kicsit meg is ijeszt. Így jött az ötlet, hogy egy cimborám, aki elmegy a Mátrába egy zenei fesztiválra, levisz magával autóval és majd onnan hazasétálok a Börzsönybe.

Az Országos Kék Kört követve rendkívül kacskaringósan 178 km-es táv jött volna ki, de sajnos nem volt ennyi szabadnapom, hogy ez mind beleférjen. Ehelyett egy túraapplikáció volt segítségemre, amelyik talált egy rövidebb utat, ami csak 106 km lett volna. 5 nap alatt napi 20-al megcsinálható. Masszív, de nem lehetetlen. Az elképzelhetőség határán belül marad, de még pont annyira határátlépős, hogy ijesztő legyen.

A cél kitűzése egy nagyon erős szimbolikával is bírt: egy messzi, ismeretlen erdőből haza kellett találnom. Minden alkalommal, amikor felmerült bennem a kérdés: inkább menjek kevesebbet, vagy adjam fel az egészet, akkor a teljes túra végcélja, a fizikai mellett lelki hazaérkezés is kicsit veszélybe került. Ennek pedig mindig volt elég nagy súlya, hogy tovább tudjak menni.

A cél, amit vágyok, a cél, ami hív, hihetetlenül sok akadályon át tud lendíteni. Az tudat, hogy egy adott helyzetet mindenképp meg akarok oldani, ki fogok bírni, le fogom küzdeni, elengedhetetlen része a sikernek. Maga a belső elköteleződés kulcsfontosságú, hogy nem hagyom magam legyőzni ebben.

Ha valamit hazahoztam az erdőből, akkor az a letisztultság igénye a célokat illetőleg. Minden alkalommal, ha tenni készülök valamit, amihez nincsen kedvem, villámgyorsan el kezdem keresni magamban, hogy mi az adott tett célja, ami megér ennyi kellemetlenséget. Ebben viszont az őszinte belső kommunikáció létfontosságú. Hogy pontosan tudjam, mi mennyit ér meg nekem. És ha valami nem ér annyit, akkor el lehet dobni, átadni másnak, elfelejteni, lemondani, lekésni.

És egy percig sem szégyenkezni emiatt, mert másoknak az esetleg kellemetlenséget okoz, mert számítottak rá. A legtöbb, amit tehetünk itt, az a transzparens kommunikáció (úgy magunkkal, mint másokkal): nekem X ennyire fontos, ennél fontosabb Y és Z. Ezt a fontossági sorrendet felállítani szintén egy nagyon izgalmas utazás. Én számos ilyen sorrend állításnál szembesültem azzal, hogy számos döntésemben mások preferenciáit, vélt vagy valós igényeiket nagyobb fajsúllyal vettem számításba, mint a magamét. Ennek a tragikumáról majd a következő posztban.