01/12/2025
Amikor megszületünk, az első kapcsolódásunk a világgal az anyánkon keresztül történik. Már magzatként is hozzá igazodunk: az ő szívveréséhez, ritmusához, érzelmi hullámzásaihoz. Ő jelenti számunkra a biztonságot, a világot, a mindent. A kisbaba számára természetes, hogy gondoskodjanak róla – etessék, tisztába tegyék, ringassák –, de mindennél fontosabb az, hogy szeretve legyen. Szeretet nélkül létezni sem tudunk.
De mi történik akkor, amikor az anya valamiért érzelmileg nem elérhető? Amikor nincs benne az az ős bizalom, amit valaha neki sem adtak meg? Vagy amikor depresszió, trauma, kimerültség miatt nem tud kapcsolódni?
A gyermek szorongással kezd kapcsolódni. Nem azért, mert bárki hibázott, hanem mert nem kapja meg azt a belső „igen”-t, amire a lelke vágyik. A kisbaba félelme egyszerű: „Mi van, ha anya nincs ott? Mi van, ha eltűnik?” És ez a félelem lesz az első kapcsolódási mintája.
Ezért lehet nyugtalan, rossz alvó, vagy később szorongó gyerek. És innen indul el az a minta, amit a felnőtt kapcsolatainkba is továbbviszünk. Amikor megismerünk valakit – barátot, társat, szerelmet –, a szívünk egy pillanatra megnyílik, érezzük a melegséget, a valódi összekapcsolódást… de már a következő másodpercben megérkezik a rettegés:
„Mi van, ha vége lesz? Mi van, ha elhagy? Mi van, ha nem vagyok elég jó? Mi van, ha egyszer csak eltűnik?”
És így kapcsolódunk tovább. Szorongva, kapaszkodva, görcsösen ragaszkodva – miközben pont ez a félelem kezd el távolságot teremteni közénk és a másik ember közé. Ettől még bizonytalanabbá válhatunk, még jobban feszülünk, és már nem értjük, miért ismétlődnek ugyanazok a helyzetek.
Ilyenkor érdemes megállni és rátekinteni a gyökér okra. Mert mindig ott találjuk a választ, ahol a minta megszületett. Nem a jelenben, nem a felszínen, hanem visszább – a saját történetünk mélyebb rétegeiben. Lehet, hogy fájdalmas erre ránézni, máskor pedig egyszerű felismerés hozza el a megkönnyebbülést. De a kulcs mindig ott van, ahol a minta keletkezett.
A családállításban pontosan ezekkel a láthatatlan rétegekkel dolgozunk. Láthatóvá tesszük azt, ami eddig rejtve volt, és ahogy Bert Hellinger mondja: „a valóság önmagában gyógyít.” Sokszor elég, hogy meglátjuk a saját történetünket, és valami máris elindul bennünk – oldódik, könnyebbé válik, megmozdul.
Ha ezek a sorok megszólítottak, ha magadra ismertél bennük, vagy érzed, hogy valami régi félelem újra és újra felbukkan a kapcsolataidban, várlak szeretettel családállításra.
Idén csoportot már nem tartok,
egyéni alkalmakra azonban még van néhány szabad helyem.
Januártól pedig újra indulnak a csoportok is.
Ha szeretnél jelentkezni vagy kérdezni, írj bátran.
A változás ott kezdődik, ahol ránézünk arra, ami eddig láthatatlan volt. 🌿
Csonka Natália
csonkanatalia.belsout@gmail.com
06706334055