06/11/2025
Sziasztok!
Számomra egy fontos téma a dietetikai munka pszichológiai aspektusainak a megértése, a munka során a tudatos önreflexió. Sokszor ezen múlik a hatékonyság (természetesen a megfelelő szakmai ismeretek mellett).
Az esetmegbeszéléseken van, hogy nem saját eseteket beszélünk át a kollgéákkal, hanem esetvignettákat. Mint pl. Éva története. Ebből egy részlet:
"Egy kliensem, nevezzük Évának, azzal keresett meg, hogy évek óta nem tud lefogyni. Hiába szeretne és hiába tudja, hogy az egészsége miatt is fontos lenne, már sok mindennel próbálkozott, mégsem ért el tartós eredményt.
Bár ő keresett fel, mégis az első alkalommal elutasítónak, sőt indulatosnak éreztem. Azzal kezdte, hogy ő már mindent tud a javasolt étrendről, számtalanszor volt dietetikusnál és a legutóbbi „kis dietetikus hölggyel” is összeveszett, mert úgy érezte kioktatja és bolondnak nézi."
A történet többi része itt olvasható:
https://evespszichologiaja.hu/miert-hizlalnak-a-dietak/
Itt fontos tudatosítani, hogy mikor ilyen mondatokat hallunk valakitől már a konzultáció első percében, az milyen érzéseket vált ki belőlünk? Visszahúzódunk, dühösek leszünk, zavarba jövünk?Hogyan tudunk megfelelően, nem a mondatra, hanem a kliensre megfelelően reagálni? Milyen jelekből vehetjük észre, hogy ez a személyemnek szól, valóban hibáztam vagy a kliens csalódottságáról, frusztráltságáról szól inkább?
Milyen kommunikációs eszközökkel tudunk megfelelően túllépni ezen a helyzeten, aminek a végeredménye egy megfelelő kliens - szakember kapcsolat és egy sikeres közös munka lesz?
Mi a véleményetek?😊
