Energy Magyarország

Energy Magyarország Az Energy cég filozófiája az emberhez való komplex hozzáálláson alapul: test-lélek-szellem, mint össz

A 26 évvel ezelőtt alapított Energy Nemzetközi Társaság megalakulása óta az alternatív orvoslás úttörőjének számít Európában. Az Energy termékskála természetes, bioinformációs készítmények egységes kínálatát alkotja, melyek a hagyományos kínai orvoslás alapelveiből indulnak ki a legmodernebb fitoterápiás, kristályterápiás és modern bioinformációs módszerek felhasználásával. A bioinformációs készítmények több szinten hatnak az emberi szervezetre – a tiszta természetes hatóanyagok közvetlenül a test szerveit befolyásolják, a bioinformációk pedig a biorezonancia elvének köszönhetően az agyban lévő kéreg alatti vezérlő
központokat. Így a jelenlévő gyógynövények gyógyító hatásának erősödése és az emberi szervezet általános harmonizációja következik
be. A termékkínálat alapja 5 mélységben ható gyógynövény koncentrátum és 5 gyógynövényes krém, melyek egy egységes rendszert alkotnak a
Pentagramban©. Ezek a készítmények összhangban vannak az öt alapvető
természeti elem energiáival, melyek kölcsönös együttműködése, a hagyományos kínai orvoslás szerint, az egészség kulcsa. Ez a rendszer segíti az egész szervezet méregtelenítését és regenerációját, vagy célzottan hat a konkrét egészségügyi probléma természete szerint. A Pentagram© termékek kombinálhatók a további termékeinkkel, melyek választéka állandóan bővül. Klubtagjainknak nem csak étrend kiegészítőket kínálunk, hanem a szolgáltatások változatos palettáját is: ingyenes egészségügyi szaktanácsadás, szakmai tanácsadó tevékenység, előadások és személyes oktatás formájában. Az önképzés lehetőségét az Energy Képzési
rendszer is jelenti, mely a jelentkezőknek egy egységes szemináriumi kínálatot nyújt az alternatív orvoslás, az EAV-vel való munka és
az érzelmi intelligencia területén egyaránt. Klubtagjainknak nem csak árengedményeket, de egyéni hozzáférést és diagnosztikai lehetőséget is kínálunk a biorezonancia elvén alapuló Supertronic készülék segítségével. Úgy a termékek értékesítése, mint a szolgáltatások kínálata egész Magyarország területén 24 képviseletből álló, Energy Klubban, és a több mint 30 Konzultációs központban zajlik.

🌿 Biotermal fürdősó – az élet sója Nem véletlenül mondták annak idején, hogy a só értéke aranyban mérhető. Hogyan haszná...
18/02/2026

🌿 Biotermal fürdősó – az élet sója

Nem véletlenül mondták annak idején, hogy a só értéke aranyban mérhető.
Hogyan használjuk a BIOTERMAL bioinformációs fürdősót, hogy arannyá váljon a számunkra?

A MEGELŐZÉS FONTOSSÁGA

Ha jól érezzük magunkat, és azt szeretnénk, hogy ez így is maradjon, szórjunk rendszeresen 1-2 evőkanálnyi BIOTERMAL-t a fürdővizünkbe és relaxáljunk.
Hangolódjunk rá a pillanatra, amikor belemerülünk az ásványi anyagokkal teli vízbe, és engedjük, hogy a harmadkori víz áldásos hatásai szétáradjanak a testünkben.

Lazuljunk el, hogy megelőzzük a fáradtság, túlterheltség jeleinek megjelenését.
Ez a gyógyító víz segít gyengéden kiüríteni az elmét, ellazítani a fájó testet, izmokat, felgyorsítja a sebek gyógyulását.

A fürdő alkalmazása hetente 1-3x, 10-20 perces időtartamban ajánlott.
Kezdetben rövidebb ideig (10 percig) feküdjünk a kádban.
Ha úgy érezzük, hosszabbítsuk meg a kúra idejét a következő alkalommal akár egyből 20 percre.

A BIOTERMAL áldásos hatásai a fürdőkádból kilépve nem érnek véget, ezért a fürdő után is érdemes pihenéssel folytatni a napot.
A fürdőkúra után ne használjunk se tusfürdőt, se szappant, csak itassuk fel testünkről a nedvességet egy törölközővel.
Majd helyezkedjünk el kényelmesen, relaxáljunk és figyeljünk a légzésünkre.

A fürdősó segít fenntartani az orrnyálkahártya fiziológiai tisztítóképességét, és lehetővé teszi az ún. nyálkahártya-immunitás (a fertőzésekkel szembeni védelem elsődleges vonala) optimális működését.

HA FÁJDALMAINK VANNAK

A BIOTERMAL hatékony segítség ízületi fájdalomban, hátfájásban és balesetek utáni regenerálódásban.

Fájdalomcsillapító borogatást is készíthetünk belőle: szórjunk BIOTERMAL fürdősót 35-38°C-os vízbe, áztassunk bele törölközőt, majd tegyük testünk fájó pontjára, és hagyjuk hatni. A teljes testfürdőt bármikor kombinálhatjuk a helyi borogatások alkalmazásával.

A BIOTERMAL bőrbetegségek, kiütések és ekcéma kezelésében is segítő kezet nyújthat. Helyileg alkalmazva elősegíti a herpesz gyógyulását: cseppentsünk kevés
BIOTERMÁL-os oldatot vattapamacsra, és tegyük a herpeszre. A fürdősó harmonizáló hatását csonttörések, érproblémák, ízületi gyulladás, csontritkulás, hörghurut és asztma esetén is nagyra fogjuk értékelni.

BALZSAM A LÁBAKNAK

Szórjunk 1 kanálnyi BIOTERMÁL-t egy lavór vízbe, és kész is a tökéletes lábfürdő. Pár csepp illóolaj hozzáadásával
akár fel is erősíthetjük a hatásait.

Az ENERGY illóolajai közül a LAVENDER és a SWEET ORANGE a legmegfelelőbb a lábfürdők számára.
Ezek az olajok békét, nyugalmat, örömet hoznak az életünkbe, elárasztanak minket melegségükkel.
Az ilyen lábfürdő igazi balzsam testnek és léleknek – élvezzék hát vele a téli napokat!

A Hagyományos Kínai Orvoslás szerint a talpakból indulnak és végződnek az energetikai pályák. Ezért a lábfürdő kiváló, egészségtámogató eszköz.
Ahogy lent, úgy fent, azaz, ha a lábunk jól van, jól lesz a fejünk is.

GYÓGYÍR LÉGUTAKRA

A sóoldat toroköblögetőként is áldásos. Torokfájás esetén hidratálja a gyulladt nyálkahártyát, aminek hatására a váladék és a baktériumok felszabadulnak, majd kikerülnek a szervezetből.
Orröblögetéshez kiválóan használható, például orrmosó kancsó segítségével. Inhaláláshoz is remek: 1 liter forrásban levő vízbe tegyünk 10 g sót, majd kb. 15 percig inhaláljunk. Az inhalálás kellemes mellékhatása a bőr vérkeringésének serkentése és a fiatalító hatás.

A BIOTERMAL HATÁSAI

🐚 A természetes ásványi anyagok (Na, K, Mg, Ca, B, Br, Sr, I, Li stb.) jelenlétének köszönhetően, segíti a szervezet méregtelenítését és regenerálódását.

🐚 Segítséget nyújt felső légúti betegségekben, átjárhatóvá teszi az orrüregeket, jótékonyan hat nátha, köhögés, hörghurut és asztma esetén.

🐚 Csillapítja a fájdalmat gerinc-, illetve ízületi fájdalmaknál.
Támogatást nyújt köszvény, reuma és ízületi gyulladás kezelésében, harmonizálja a csontritkulásban szenvedők állapotát.

🐚 Remekül alkalmazható csonttörések utókezelésében, és sérülések utáni regenerációban.

🐚 Ellazítja a fáradt, megerőltetett izmokat, segíti azok vérellátását, felgyorsítja a sebgyógyulást.

🐚 Pozitív hatással van a bőr állapotára, fokozza annak rugalmasságát, felveszi a harcot az bőröregedés látható jeleivel.

🐚 A BIOTERMAL-ban található ásványi anyagok védőréteget hoznak létre a bőr felszínén.

🐚 Segíti a bőrproblémák gyógyulását (gomba, akne, sömör, atópiás ekcéma, viszkető bőrkiütések).

🐚 Használata emésztőrendszeri panaszok kezelésére is javasolt, kiváltképpen hasnyálmirigy- és lépprobléma esetén.

🐚 Serkenti a pajzsmirigy működését.
🐚 Nőgyógyászati panaszok esetében is ideális.
🐚 Javítja az idegrendszer működését, serkenti a vérkeringést.
🐚 Segít a narancsbőr kezelésében.
🐚 Nyugtatja az elmét, segít pihenni, ellazulni.

További információk:
https://www.energy.sk/hu/p/Biotermal

☯️ Az ENERGY cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre.
A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az információs mezőben.

👩‍⚕️ A bioinformációk jelenlétével függ össze, hogy a fogyasztók visszajelzései alapján az ENERGY termékei – más hasonló jellegű készítményekkel összehasonlítva – sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot.

❤️ Köszönjük, hogy itt vagy velünk!

Várunk szeretettel az Energy Klubokban!

Megosztásokat köszönjük!

»»» weboldalunkon ingyenes tanácsadást biztosítunk, ezért kérjük, hogy kérdésével/problémájával forduljon orvos vagy természetgyógyász szakértőnkhöz a weboldalunkon: https://www.energy.sk/hu/menu_x769x/
vagy az Önhöz legközelebbi klubunk vezetőjéhez.
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre «««

A Klubokban nem csupán kedvezményes ajánlatokkal, de INGYENES TANÁCSADÁSSAL is várjuk.
Amennyiben szeretné elérni a HŰSÉG BÓNUSZT, kérjük ügyeljen vásárlásai havi rendszerességére és a minimálisan szükséges 10.000 Ft-os összegre!

Energy Klubok elérhetőségei:
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/

További információk termékeinkről és vásárlás:
https://www.energy.sk/hu/menu_x782x/

Weboldal:
www.energyklub.hu
Email: admin@energyklub.hu


rajongók

❤️ A kedvenc immunerősítőd: VIRONAL gyógynövénycsepp ❤️Érzed, hogy a szervezetednek extra támogatásra van szüksége? A vá...
16/02/2026

❤️ A kedvenc immunerősítőd: VIRONAL gyógynövénycsepp ❤️

Érzed, hogy a szervezetednek extra támogatásra van szüksége? A változó időjárás, a stressz vagy a fokozott terhelés próbára teszi az immunrendszert – ilyenkor különösen fontos a tudatos megerősítés.

🌿 A Vironal természetes hatóanyagai támogatják:

✔️ az immunrendszer kiegyensúlyozott működését
✔️ a légutak egészségét
✔️ a megfelelő emésztést
✔️ a bőr egészséges megjelenését

A hagyományos kínai orvoslás szemlélete szerint a legfontosabb a saját védekező erőnk megerősítése 💪 Ha a szervezet stabil alapokon áll, könnyebben veszi fel a harcot a külső terhelésekkel szemben.

✨ És ne feledkezz meg a „külső segítőtársról” sem!

A Droserin regeneráló gyógynövénykrém tökéletes kiegészítője a Vironal cseppeknek – a bőrön és a szöveteken keresztül támogatja a szervezetet. Együtt igazi ütős páros!

Most van itt az idő, hogy megerősítsd a szervezeted természetes egyensúlyát! 🌱

További információk:
https://www.energy.sk/hu/p/Vironal

☯️ Az ENERGY cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre.
A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az információs mezőben.

👩‍⚕️ A bioinformációk jelenlétével függ össze, hogy a fogyasztók visszajelzései alapján az ENERGY termékei – más hasonló jellegű készítményekkel összehasonlítva – sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot.

❤️ Köszönjük, hogy itt vagy velünk!

Várunk szeretettel az Energy Klubokban!

Megosztásokat köszönjük!

»»» weboldalunkon ingyenes tanácsadást biztosítunk, ezért kérjük, hogy kérdésével/problémájával forduljon orvos vagy természetgyógyász szakértőnkhöz a weboldalunkon: https://www.energy.sk/hu/menu_x769x/
vagy az Önhöz legközelebbi klubunk vezetőjéhez.
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre «««

A Klubokban nem csupán kedvezményes ajánlatokkal, de INGYENES TANÁCSADÁSSAL is várjuk.
Amennyiben szeretné elérni a HŰSÉG BÓNUSZT, kérjük ügyeljen vásárlásai havi rendszerességére és a minimálisan szükséges 10.000 Ft-os összegre!

Energy Klubok elérhetőségei:
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/

További információk termékeinkről és vásárlás:
https://www.energy.sk/hu/menu_x782x/

Weboldal:
www.energyklub.hu
Email: admin@energyklub.hu


rajongók

10/02/2026

🦴 Miért fontos a csontok erőssége?

Tudtad, hogy 30 éves kor körül éred el a csontjaid maximális sűrűségét, és utána ez fokozatosan csökken?

Ez azért lényeges, mert ahogy korosodunk, a csontképződés lassul, és ha nem gondoskodunk róla, nőhet a csontritkulás és a törések kockázata.
A csontok nem csupán tartják a testünket: védik a belső szerveket, segítik a mozgást és raktározzák a kalciumot is.

👉 A kiegyensúlyozott táplálkozás, megfelelő mozgás és bizonyos tápanyagok pótlása segíthet lassítani a csontvesztést és megőrizni csontjaink erősségét az évek során.

💚 Milyen Energy készítmények segíthetnek ebben?

✅ Fytomineral csepp - természetes ásványi anyag- és nyomelem-kolloid koncentrátum
https://www.energy.sk/hu/p/Fytomineral

✅ Renol gyógynövénycsepp - Kiemelt hatásterületei: vese, húgyhólyag, prosztata,
vérnyomás szabályozása, nyirokrendszer, mozgásszervek.
https://www.energy.sk/hu/p/Renol

✅ Vitamarin - elsősorban az omega-3 telítetlen zsírsavak, a jód, valamint az A- és a D-vitamin fontos természetes forrása.
https://www.energy.sk/hu/p/Vitamarin

✅ King Kong gyógynövénycsepp
https://www.energy.sk/hu/p/KingKong

✅ Skeletin természetes étrend-kiegészítő:
- elhasználódás, kopás és/vagy gyulladás következtében jelentkező ízületi fájdalom; túlzott terhelésnek kitett ízületek (sport, nehéz fizikai munka)
- a növekedési szakaszban
- a változókor után és időskorban a csontanyag fogyásának lelassítására
- körömtöredezés, hajhullás
https://www.energy.sk/hu/p/Skeletin

👩‍⚕️ Nagy Judit életmód-és táplálkozás tanácsadó, fitnesz és személyi edző, testsúly-coach ajánlásával. 💡
Fitten-pozitívan

☯️ Az ENERGY cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre.
A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az információs mezőben.

👩‍⚕️ A bioinformációk jelenlétével függ össze, hogy a fogyasztók visszajelzései alapján az ENERGY termékei – más hasonló jellegű készítményekkel összehasonlítva – sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot.

❤️ Köszönjük, hogy itt vagy velünk!

Várunk szeretettel az Energy Klubokban!

Megosztásokat köszönjük!

»»» weboldalunkon ingyenes tanácsadást biztosítunk, ezért kérjük, hogy kérdésével/problémájával forduljon orvos vagy természetgyógyász szakértőnkhöz a weboldalunkon: https://www.energy.sk/hu/menu_x769x/
vagy az Önhöz legközelebbi klubunk vezetőjéhez.
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre «««

A Klubokban nem csupán kedvezményes ajánlatokkal, de INGYENES TANÁCSADÁSSAL is várjuk.
Amennyiben szeretné elérni a HŰSÉG BÓNUSZT, kérjük ügyeljen vásárlásai havi rendszerességére és a minimálisan szükséges 10.000 Ft-os összegre!

Energy Klubok elérhetőségei:
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/

További információk termékeinkről és vásárlás:
https://www.energy.sk/hu/menu_x782x/

Weboldal:
www.energyklub.hu
Email: admin@energyklub.hu


rajongók

06/02/2026

🌱 A természet ereje egyetlen permetben.
Ez a Spiron spray.

Illóolajok harmonikus elegye –
✨ mirtusz
✨ levendula
✨ eukaliptusz
✨ citromfű

💯 100%-ban természetes eredetű összetevőkkel,
kompromisszumok nélkül.

Fertőtleníti az eszközeid, frissíti a levegőt, támogatja a nyugodt légkört, az alvást, és ott van veled otthon, utazáskor vagy a mindennapokban.

🍃 Spiron – amikor a természet gondoskodik a tér hangulatáról.

További információk:
https://www.energy.sk/hu/p/Spiron

☯️ Az ENERGY cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre.
A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az információs mezőben.

👩‍⚕️ A bioinformációk jelenlétével függ össze, hogy a fogyasztók visszajelzései alapján az ENERGY termékei – más hasonló jellegű készítményekkel összehasonlítva – sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot.

❤️ Köszönjük, hogy itt vagy velünk!

Várunk szeretettel az Energy Klubokban!

Megosztásokat köszönjük!

»»» weboldalunkon ingyenes tanácsadást biztosítunk, ezért kérjük, hogy kérdésével/problémájával forduljon orvos vagy természetgyógyász szakértőnkhöz a weboldalunkon: https://www.energy.sk/hu/menu_x769x/
vagy az Önhöz legközelebbi klubunk vezetőjéhez.
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre «««

A Klubokban nem csupán kedvezményes ajánlatokkal, de INGYENES TANÁCSADÁSSAL is várjuk.
Amennyiben szeretné elérni a HŰSÉG BÓNUSZT, kérjük ügyeljen vásárlásai havi rendszerességére és a minimálisan szükséges 10.000 Ft-os összegre!

Energy Klubok elérhetőségei:
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/

További információk termékeinkről és vásárlás:
https://www.energy.sk/hu/menu_x782x/

Weboldal:
www.energyklub.hu
Email: admin@energyklub.hu


rajongók

05/02/2026

🌱 100% természet. 0% kompromisszum.
Ez a Betafit!

Cékla, nagy csalán, mezei zsúrló, madárkeserűfű –
bio alapanyagok ereje, gondosan feldolgozva.

🍃 Nem laborban született.
🌍 A természetből jött.
📦 Letisztult, igényes csomagolásban.

Ha hiszel a természet erejében, a Betafit neked szól.

✅ Segíthet vashiányos állapotokban - természetes vasforrás
✅ Támogathatja a vörösvérsejt-képzést és segíti az oxigénszállítást
✅ Javíthatja a vér minőségét, támogatja a bélrendszer állapotát, csökkentheti a krónikus, alacsony szintű gyulladást, a reumás panaszokat.
✅ Javíthatja az érfalak állapotát.

Sok vashiány nem bevitel-, hanem felszívódási probléma miatt alakul ki.

A Betafit:
✅ támogatja a bélrendszer állapotát
✅ segíti a máj működését (kulcsfontosságú a vas-anyagcserében)
✅ csökkentheti a krónikus, alacsony szintű gyulladást
👉 Így a bevitt vas jobban hasznosulhat.

Betafit segíthet a sav–bázis egyensúlyban és a keringésben
✅ a lúgosító hatás
✅ a keringés támogatása
✅ az érfalak állapotának javítása
mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a vérképzés hatékonyabb legyen.

További információk:
https://www.energy.sk/hu/p/Betafit

☯️ Az ENERGY cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre.
A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az információs mezőben.

👩‍⚕️ A bioinformációk jelenlétével függ össze, hogy a fogyasztók visszajelzései alapján az ENERGY termékei – más hasonló jellegű készítményekkel összehasonlítva – sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot.

❤️ Köszönjük, hogy itt vagy velünk!

Várunk szeretettel az Energy Klubokban!

Megosztásokat köszönjük!

»»» weboldalunkon ingyenes tanácsadást biztosítunk, ezért kérjük, hogy kérdésével/problémájával forduljon orvos vagy természetgyógyász szakértőnkhöz a weboldalunkon: https://www.energy.sk/hu/menu_x769x/
vagy az Önhöz legközelebbi klubunk vezetőjéhez.
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre «««

A Klubokban nem csupán kedvezményes ajánlatokkal, de INGYENES TANÁCSADÁSSAL is várjuk.
Amennyiben szeretné elérni a HŰSÉG BÓNUSZT, kérjük ügyeljen vásárlásai havi rendszerességére és a minimálisan szükséges 10.000 Ft-os összegre!

Energy Klubok elérhetőségei:
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/

További információk termékeinkről és vásárlás:
https://www.energy.sk/hu/menu_x782x/

Weboldal:
www.energyklub.hu
Email: admin@energyklub.hu


rajongók

04/02/2026

🏋️‍♀️ A mozgás szervrendszer egészséges működésének támogatása természetes úton

QI collagen ital -por
✅ A CSONTOK ÉS ÍZÜLETEK EGÉSZSÉGÉÉRT
✅ A BŐR EGÉSZSÉGÉÉRT
✅ A LEGTISZTÁBB BIOAKTÍV KOLLAGÉN
✅ AJURVÉDIKUS KOMPLEX
https://www.energy.sk/hu/p/QiCollagen

Skeletin természetes étrend-kiegészítő:

- elhasználódás, kopás és/vagy gyulladás következtében jelentkező ízületi fájdalom; túlzott terhelésnek kitett ízületek (sport, nehéz fizikai munka)
- a növekedési szakaszban
- a változókor után és időskorban a csontanyag fogyásának lelassítására
- körömtöredezés, hajhullás
https://www.energy.sk/hu/p/Skeletin

👩‍⚕️ Nagy Judit életmód-és táplálkozás tanácsadó, fitnesz és személyi edző, testsúly-coach ajánlásával. 💡
Fitten-pozitívan

☯️ Az ENERGY cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre.
A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az információs mezőben.

👩‍⚕️ A bioinformációk jelenlétével függ össze, hogy a fogyasztók visszajelzései alapján az ENERGY termékei – más hasonló jellegű készítményekkel összehasonlítva – sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot.

❤️ Köszönjük, hogy itt vagy velünk!

Várunk szeretettel az Energy Klubokban!

Megosztásokat köszönjük!

»»» weboldalunkon ingyenes tanácsadást biztosítunk, ezért kérjük, hogy kérdésével/problémájával forduljon orvos vagy természetgyógyász szakértőnkhöz a weboldalunkon: https://www.energy.sk/hu/menu_x769x/
vagy az Önhöz legközelebbi klubunk vezetőjéhez.
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre «««

A Klubokban nem csupán kedvezményes ajánlatokkal, de INGYENES TANÁCSADÁSSAL is várjuk.
Amennyiben szeretné elérni a HŰSÉG BÓNUSZT, kérjük ügyeljen vásárlásai havi rendszerességére és a minimálisan szükséges 10.000 Ft-os összegre!

Energy Klubok elérhetőségei:
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/

További információk termékeinkről és vásárlás:
https://www.energy.sk/hu/menu_x782x/

Weboldal:
www.energyklub.hu
Email: admin@energyklub.hu


rajongók

Ne feledkezz meg a Vironal gyógynövénycseppről! 30 éve bizonyít!👩‍⚕️ A cirkuláló vírusok még most is okozhatnak légúti b...
03/02/2026

Ne feledkezz meg a Vironal gyógynövénycseppről!
30 éve bizonyít!

👩‍⚕️ A cirkuláló vírusok még most is okozhatnak légúti betegségeket. Megelőzés vagy akut probléma kezelése esetén segítségedre lehet az egyedülálló Vironal gyógynövénycsepp!

✅ segíti a tüdő, a vastagbél, és a lép tevékenységét

✅ kiválóan alkalmazható a szervezet megtisztítására, mivel hatékonyan képes eltávolítani a szervezetben levő vírusokat, baktériumokat, illetve egyéb mikroorganizmusokat

✅ használatával segíthet megelőzni a légúti betegségek kialakulását, illetve kiválóan alkalmazható legyengült immunrendszer esetében

✅ influenza, megfázás, nátha, torokgyulladás, arcüreggyulladás, középfül-gyulladás, felső légúti-fertőzések és a tüdő fertőzéses megbetegedései ellen segíthet

További információk:
https://www.energy.sk/hu/p/Vironal

🎁 Februárban Energy Klubtagok részére vásárláshoz kapcsolódó Energy ajándék:
- 40.000 Ft-os vásárlás felett: ajándékba adunk 1 db Energy Droserin Balm ajakápolót (ha a számla végösszege árengedménnyel csökkentve meghaladja a 40.000 Ft-ot). Az ajándék Droserin Balm vásárlónként 1 alkalommal vehető igénybe az akció ideje alatt.

💡 Az akció érvényes: 2026. február 2-27. között, és csak a készlet erejéig tart!
💡 Az akciót kizárólag regisztrált Energy klubtagjaink vehetik igénybe!

☯️ Az ENERGY cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre.
A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az információs mezőben.

👩‍⚕️ A bioinformációk jelenlétével függ össze, hogy a fogyasztók visszajelzései alapján az ENERGY termékei – más hasonló jellegű készítményekkel összehasonlítva – sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot.

❤️ Köszönjük, hogy itt vagy velünk!

Várunk szeretettel az Energy Klubokban!

Megosztásokat köszönjük!

»»» weboldalunkon ingyenes tanácsadást biztosítunk, ezért kérjük, hogy kérdésével/problémájával forduljon orvos vagy természetgyógyász szakértőnkhöz a weboldalunkon: https://www.energy.sk/hu/menu_x769x/
vagy az Önhöz legközelebbi klubunk vezetőjéhez.
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre «««

A Klubokban nem csupán kedvezményes ajánlatokkal, de INGYENES TANÁCSADÁSSAL is várjuk.
Amennyiben szeretné elérni a HŰSÉG BÓNUSZT, kérjük ügyeljen vásárlásai havi rendszerességére és a minimálisan szükséges 10.000 Ft-os összegre!

Energy Klubok elérhetőségei:
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/

További információk termékeinkről és vásárlás:
https://www.energy.sk/hu/menu_x782x/

Weboldal:
www.energyklub.hu
Email: admin@energyklub.hu


rajongók

❄️ Februári Energy akció! Komplex támogatás✅ Vitaflorin: 5.200 Ft (5.700 Ft helyett), 23 pont  ✅ Flavocel: 5.200 Ft (5.7...
02/02/2026

❄️ Februári Energy akció! Komplex támogatás

✅ Vitaflorin: 5.200 Ft (5.700 Ft helyett), 23 pont
✅ Flavocel: 5.200 Ft (5.700 Ft helyett), 23 pont
✅ QI Coffee: 4.500 Ft (4.900 Ft helyett), 19 pont
✅ QI Drink: 4.500 Ft (4.900 Ft helyett), 19 pont
✅ QI Collagen ital: 8.500 Ft (8.900 Ft helyett), 39 pont
✅ QI Drink XXL: 8.200 Ft (8.900 Ft helyett), 37 pont
✅ Artrin 50ml gyógynövénykrém: 4.000 Ft (4.500 Ft helyett) 17 pont
✅ Cytovital 50ml gyógynövénykrém: 4.000 Ft (4.500 Ft helyett) 17 pont
✅ Protektin gyógynövény-szappan: 890 Ft (1.090 Ft helyett), 4 pont
✅ Artrin gyógynövény-szappan: 890 Ft (1.090 Ft helyett), 4 pont
✅ Three Kings aroam terápia spray: 3.000 Ft (4.000 Ft helyett), 8 pont

🎁 Vásárláshoz kapcsolódó Energy ajándék:

- 40.000 Ft-os vásárlás felett: ajándékba adunk 1 db Energy Droserin Balm ajakápolót (ha a számla végösszege árengedménnyel csökkentve meghaladja a 40.000 Ft-ot). Az ajándék Droserin Balm vásárlónként 1 alkalommal vehető igénybe az akció ideje alatt.

❤️ EXKLUZÍV KLUBCSOMAG:

Kizárólag az Energy klubokban kapható!
➡️ Májtisztító csomag (migrénes fejfájások, emésztési panaszok)
Regalen + Celitin: 12.500 Ft (13.600 Ft helyett), 60 pont

💡 Az akció érvényes: 2026. február 2-27. között, és csak a készlet erejéig tart!
💡 Az akciót kizárólag regisztrált Energy klubtagjaink vehetik igénybe!

☯️ Az ENERGY cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre.
A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az információs mezőben.

👩‍⚕️ A bioinformációk jelenlétével függ össze, hogy a fogyasztók visszajelzései alapján az ENERGY termékei – más hasonló jellegű készítményekkel összehasonlítva – sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot.

❤️ Köszönjük, hogy itt vagy velünk!

Várunk szeretettel az Energy Klubokban!

Megosztásokat köszönjük!

»»» weboldalunkon ingyenes tanácsadást biztosítunk, ezért kérjük, hogy kérdésével/problémájával forduljon orvos vagy természetgyógyász szakértőnkhöz a weboldalunkon: https://www.energy.sk/hu/menu_x769x/
vagy az Önhöz legközelebbi klubunk vezetőjéhez.
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre «««

A Klubokban nem csupán kedvezményes ajánlatokkal, de INGYENES TANÁCSADÁSSAL is várjuk.
Amennyiben szeretné elérni a HŰSÉG BÓNUSZT, kérjük ügyeljen vásárlásai havi rendszerességére és a minimálisan szükséges 10.000 Ft-os összegre!

Energy Klubok elérhetőségei:
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/

További információk termékeinkről és vásárlás:
https://www.energy.sk/hu/menu_x782x/

Weboldal:
www.energyklub.hu
Email: admin@energyklub.hu


rajongók

❤️ Akciós januári EXKLUZÍV KLUBCSOMAG Klubtagok részére: Kizárólag az Energy klubokban kapható!👩‍⚕️ Karácsonyi evés-ivás...
30/01/2026

❤️ Akciós januári EXKLUZÍV KLUBCSOMAG Klubtagok részére:

Kizárólag az Energy klubokban kapható!
👩‍⚕️ Karácsonyi evés-ivás miatti problémákra, továbbá máj-és emésztőrendszer regenerációja, allergia, harc a plusz kilók ellen, szervezet tisztítása, immunrendszer erősítése
🟢 Regalen csepp + Probiosan Inovum: 12.600 Ft (13.600 Ft helyett), 68 pont

További információk:
https://www.energy.sk/hu/p/Regalen
https://www.energy.sk/hu/p/ProbiosanInovum

➡️ Az akció érvényes: 2026. január 5-30. között, és csak a készlet erejéig tart!

Az akciót kizárólag regisztrált Energy klubtagjaink vehetik igénybe!

☯️ Az ENERGY cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre.
A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az információs mezőben.

👩‍⚕️ A bioinformációk jelenlétével függ össze, hogy a fogyasztók visszajelzései alapján az ENERGY termékei – más hasonló jellegű készítményekkel összehasonlítva – sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot.

❤️ Köszönjük, hogy itt vagy velünk!

Várunk szeretettel az Energy Klubokban!

Megosztásokat köszönjük!

»»» weboldalunkon ingyenes tanácsadást biztosítunk, ezért kérjük, hogy kérdésével/problémájával forduljon orvos vagy természetgyógyász szakértőnkhöz a weboldalunkon: https://www.energy.sk/hu/menu_x769x/
vagy az Önhöz legközelebbi klubunk vezetőjéhez.
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre «««

A Klubokban nem csupán kedvezményes ajánlatokkal, de INGYENES TANÁCSADÁSSAL is várjuk.
Amennyiben szeretné elérni a HŰSÉG BÓNUSZT, kérjük ügyeljen vásárlásai havi rendszerességére és a minimálisan szükséges 10.000 Ft-os összegre!

Energy Klubok elérhetőségei:
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/

További információk termékeinkről és vásárlás:
https://www.energy.sk/hu/menu_x782x/

Weboldal:
www.energyklub.hu
Email: admin@energyklub.hu


rajongók

Minősítése: étrend-kiegészítő. A készítmény nem gyógyszer, az orvos által előírt gyógyszereket nem helyettesíti.A Probiosan Inovum caps probiotikus és prebiotikus baktériumokat, inulint, béta-glükánokat és kolosztrumot tartalmazó, bioinformációs készítmény.

❗️HATÁRIDŐ❗️❄️ A januári Energy akció hamarosan véget ér! Az akció csak a készlet erejéig tart!🎇 2026!!! Nagyszabású jan...
28/01/2026

❗️HATÁRIDŐ❗️
❄️ A januári Energy akció hamarosan véget ér!
Az akció csak a készlet erejéig tart!

🎇 2026!!! Nagyszabású januári Energy akció!!!

🎁 Vásárláshoz kapcsolódó Energy ajándék
💰 Extra kupon akció
➡️ Exkluzív klubcsomag!

➡️ Januárban az alábbi Energy termékek vásárolhatók meg akciós áron:
✅ Regalen gyógynövénycsepp: 7.400 Ft (7.900 Ft helyett) 39 pont
✅ Droserin 50ml gyógynövénykrém: 4.000 Ft (4.500 Ft helyett) 17 pont
✅ Protektin 50ml gyógynövénykrém: 4.000 Ft (4.500 Ft helyett) 17 pont
✅ Droserin szappan: 890 Ft (1.090 Ft helyett), 4 pont
✅ Ruticelit szappan: 890 Ft (1.090 Ft helyett), 4 pont

☯️ Energy aromaterápia:
🌸 Lavender: 4.100 Ft (4.600 Ft helyett), 18 pont
🌸 Geranium: 4.300 Ft (4.800 Ft helyett), 19 pont
🌸 Ylang Ylang: 4.400 Ft (4.900 Ft helyett), 19 pont
🌸 Mint: 4.000 Ft (4.500 Ft helyett), 18 pont
🌸 Sweet Orange: 2.400 Ft (2.900 Ft helyett), 12 pont

🎁 Vásárláshoz kapcsolódó Energy ajándék:

- a januári akció ideje alatt 40.000 Ft-os vásárlás felett ajándékba adunk 1 db Energy ROSE BALM természetes kézápoló krémet (ha a számla végösszege árengedménnyel csökkentve meghaladja a 40.000 Ft-ot). Az ajándék Energy ROSE BALM természetes kézápoló krém vásárlónként 2 alkalommal vehető igénybe az akció ideje alatt.

🌹 Rose Balm – A természet luxusa a kezeidnek 🌹
Exkluzív, limitált kiadás a 25 éves jubileumra!
🎁 Ez a 100%-ban természetes összetevőket tartalmazó kézápoló balzsam rózsaolajjal, sheavajjal, homoktövis- és sárgabarackmagolajjal kényezteti bőrödet. Selymes textúra, mély hidratálás, hosszan tartó védelem – minden érintésben ott a gondoskodás - mert a kezeid megérdemlik! ✨

🌟 Extra kupon AKCIÓ! 🌟

A decemberi 5.000 Ft értékű extra kuponok árengedményként 2026. január 5-tól 2026. január 30.-ig használhatók fel bármilyen Energy készítmény vásárlása esetén, az alábbi kuponlevásárlási feltételekkel.
Az extra kupon összegét hozzáadjuk az aktuális bónuszához, így az érvényesített árengedmény nem haladhatja meg egy vásárlás értékének 50%- át. Az összeg részekre is bontható, ha meghaladja egy konkrét vásárlás 50%-át, akkor ez szükséges is. Ha az árengedményt az érvényesítésre előírt hónapban nem érvényesíti, jogosultságát elveszti. Az árengedményt nem lehet felhasználni regisztráció megújításának megvásárlására. (A feltételekről bővebben a Tanácsadói kalauz 3.1. bekezdésében olvashat a weboldalunkon: www.energyklub.hu)

❤️ EXKLUZÍV KLUBCSOMAG:

Kizárólag az Energy klubokban kapható!
👩‍⚕️ Karácsonyi evés-ivás miatti problémákra, továbbá máj-és emésztőrendszer regenerációja, allergia, harc a plusz kilók ellen, szervezet tisztítása, immunrendszer erősítése
🟢 Regalen csepp + Probiosan Inovum: 12.600 Ft (13.600 Ft helyett), 68 pont

➡️ Az akció érvényes: 2026. január 5-30. között, és csak a készlet erejéig tart!
Az akciót kizárólag regisztrált Energy klubtagjaink vehetik igénybe!

☯️ Az ENERGY cég bioinformációs komplex készítményei több szinten, egy időben hatnak az emberi szervezetre.
A gyógynövények közvetlenül, anyagi szinten befolyásolják a testünkben zajló folyamatokat, illetőleg szerveink működését, miközben az információs összetevők – finomabb rezgéseikkel – a betegségek okaira hatnak az információs mezőben.

👩‍⚕️ A bioinformációk jelenlétével függ össze, hogy a fogyasztók visszajelzései alapján az ENERGY termékei – más hasonló jellegű készítményekkel összehasonlítva – sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot.

❤️ Köszönjük, hogy itt vagy velünk!

Várunk szeretettel az Energy Klubokban!

Megosztásokat köszönjük!

»»» weboldalunkon ingyenes tanácsadást biztosítunk, ezért kérjük, hogy kérdésével/problémájával forduljon orvos vagy természetgyógyász szakértőnkhöz a weboldalunkon: https://www.energy.sk/hu/menu_x769x/
vagy az Önhöz legközelebbi klubunk vezetőjéhez.
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre «««

A Klubokban nem csupán kedvezményes ajánlatokkal, de INGYENES TANÁCSADÁSSAL is várjuk.
Amennyiben szeretné elérni a HŰSÉG BÓNUSZT, kérjük ügyeljen vásárlásai havi rendszerességére és a minimálisan szükséges 10.000 Ft-os összegre!

Energy Klubok elérhetőségei:
https://www.energy.sk/hu/menu_x776x/

További információk termékeinkről és vásárlás:
https://www.energy.sk/hu/menu_x782x/

Weboldal:
www.energyklub.hu
Email: admin@energyklub.hu


rajongók

Cím

Istvánmezei út 2/A
Budapest
1146

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 17:00
Kedd 09:00 - 17:00
Szerda 09:00 - 17:00
Csütörtök 09:00 - 17:00
Péntek 09:00 - 17:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Energy Magyarország új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Energy Magyarország számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Ahol a természet gyógyít

A 25 évvel ezelőtt alapított Energy Nemzetközi Társaság megalakulása óta az alternatív orvoslás úttörőjének számít Európában. Az Energy termékskála természetes, bioinformációs készítmények egységes kínálatát alkotja, melyek a hagyományos kínai orvoslás alapelveiből indulnak ki a legmodernebb fitoterápiás, kristályterápiás és modern bioinformációs módszerek felhasználásával. A bioinformációs készítmények több szinten hatnak az emberi szervezetre – a tiszta természetes hatóanyagok közvetlenül a test szerveit befolyásolják, a bioinformációk pedig a biorezonancia elvének köszönhetően az agyban lévő kéreg alatti vezérlő központokat. Így a jelenlévő gyógynövények gyógyító hatásának erősödése és az emberi szervezet általános harmonizációja következik be. A termékkínálat alapja 5 gyógynövény koncentrátum és 5 gyógynövényes krém, melyek egy időben, több szinten (fizikai és mentális) fejtik ki hatásukat egy egységes rendszert alkotnak a Pentagramban©. Ezek a készítmények összhangban vannak az 5 alapvető természeti elem energiáival, melyek kölcsönös együttműködése, a hagyományos kínai orvoslás szerint, az egészség kulcsa.

Ez a rendszer segíti az egész szervezet méregtelenítését és regenerációját, vagy célzottan hat a konkrét egészségügyi probléma természete szerint. A Pentagram© termékek kombinálhatók a további termékeinkkel, melyek választéka állandóan bővül. Klubtagjainknak nem csak étrend kiegészítőket kínálunk, hanem a szolgáltatások változatos palettáját is: ingyenes egészségügyi szaktanácsadás, szakmai tanácsadó tevékenység, előadások és személyes oktatás formájában. Az önképzés lehetőségét az Energy Képzési rendszer is jelenti, mely a jelentkezőknek egy egységes szemináriumi kínálatot nyújt az alternatív orvoslás, az EAV-vel való munka és az érzelmi intelligencia területén egyaránt. Klubtagjaink számára árengedményeket, hűségpontokat is kínálunk. Úgy a termékek értékesítése, mint a szolgáltatások kínálata egész Magyarország területén 24 képviseletből álló, Energy Klubban, és a több mint 30 Konzultációs központban zajlik.