Sándor Éva, pszichológus

Sándor Éva, pszichológus Sándor Éva vagyok, pedagógiai szakpszichológus. Két helyszínen:
- 16. kerület (keddenként): 1161 Bp. Pál u. 38.
- 14. Tengerszem u. 2.

Magánrendelésem keretein belül várom szeretettel:

• olyan szülők jelentkezését, akik maguk szeretnének képessé válni a gyermekeikkel kapcsolatos problémáik megoldásában,
• olyan felnőttek jelentkezését, akik elakadásaikból, nehézségeikből tanulni, fejlődni szeretnének,
• olyan kamaszokat, fiatal felnőtteket, akik szívesen elmélyülnének az önismereti munkában,
• olyan pedagógusokat, akik a diákjaikkal, óvodásaikkal kapcsolatos problémákat a szakmai fejlődésükbe szeretnék visszafordítani,
• olyan pedagógusokat, pszichológusokat, szociális segítőket és egyéb szakembereket, akiket foglalkoztatnak az iskolai erőszak (bullying) megelőzési és kezelési lehetőségei,
• olyan szülőket, akiknek a gyereke valamilyen módon érintett a bullyingban,
• olyan szakembereket, akik iskolákban, óvodákban, kollégiumokban, gyermekvédelmi intézményekben dolgoznak és szakmai konzultáción belül szeretnének támogatást kapni a munkájukhoz és a mentálhigiénéjükhöz,
• olyan hangzó beszédet jól értő és használó hallássérülteket, akik a hallók világába való beilleszkedéshez szeretnének magukról többet tudni,
• olyan szülőket, akik hallássérült gyermeket nevelnek és a gyermekük sérültségének elfogadásán dolgozni szeretnének. kerület (szerda délután, csütörtök délelőtt): 1142 Bp. Konzultációs díj: 12 000 Ft

Fizetési lehetőségek: készpénzben vagy előreutalással. Időpont kérhető e-mailben: sandor.eva@belsoterem.hu

Régi és jelenlegi klienseimnek, valamint a jövendőbelieknek is szeretettel ajánlom ezt a Séma Konferenciát, amely nov. 1...
09/11/2025

Régi és jelenlegi klienseimnek, valamint a jövendőbelieknek is szeretettel ajánlom ezt a Séma Konferenciát, amely nov. 15-én lesz és sok izgalmas előadás hallgatható meg.

Új időpont vált szabaddá: kedd 15 óra, október 7-től. Várom egy felnőtt vagy 12 év feletti kamasz (szüleinek) jelentkezé...
01/10/2025

Új időpont vált szabaddá: kedd 15 óra, október 7-től.

Várom egy felnőtt vagy 12 év feletti kamasz (szüleinek) jelentkezését.

Képzésben lévő sémakonzultánsként a sématerápia eszköztárával dolgozom szupervízióval kísérten.

Pedagógiai szakpszichológusként egészséges személyekkel dolgozom, akik valamilyen elakadással küzdenek a mindennapjaikban. Ez megjelenhet a kapcsolataikban, a közérzetükben (stressz), a teljesítményükben vagy az életvezetésükben. Traumát átélt, illetve klinikai tüneteket mutató kliensek kívül esnek a kompetenciámon, így őket nem tudom sajnos vállalni.

Bejelentkezés e-mailben: sandor.eva@belsoterem.hu

Bővebben rólam:

Sándor Éva, pedagógiai szakpszichológus. Szülő és pedagógus konzultációk, önismereti munka. Bullying, iskolai erőszak, hallássérülés

Fontos, hogy leszámoljunk a bántalmazásokat fenntartó tévhiteinkkel. Ebben segít a Békés Iskolák Program 2. modulja: htt...
21/09/2025

Fontos, hogy leszámoljunk a bántalmazásokat fenntartó tévhiteinkkel. Ebben segít a Békés Iskolák Program 2. modulja: https://fb.me/e/2NMMEz7kA . Várjuk a pedagógusok, gyerekekkel dolgozó szakemberek jelentkezését.

Egy elsős kisfiú az iskola második hetében elmesélte az anyukájának, hogy két társa bántott egy harmadikat és ő próbálta leállítani őket, kevés sikerrel. A szülő első kérdése: Miért nem szóltál a tanító néninek? Mire a fiúcska magától értetődően mondta, hogy "árulkodni csúnya dolog, anya!". Némi beszélgetés után után kiderült, hogy az óvodában tanulta meg, hogy nem szabad szólni, mert az csúnya dolog.

Szívszorító látni, hogyan hagyjuk magukra már a legkisebbeket is egy-egy mélyen beívódott, téves, társadalmi meggyőződés miatt.

És hogyan készítjük elő akaratlanul is a bántalmazóknak a terepet...

Ennek a kisfiúnak szerencséje van, mert az anyukája jó alaposan átbeszélte vele a témát. Iskolapszichológusként elsők között végezte el Békés Iskolák Program képzéseit és nemcsak a munkájában, hanem a személyes életében is képviseli mindazt, amit megtanult.

És nemcsak ő: a programunk alapvetően formálja át a gondolkodásmódunkat, megtanít arra, hogy megkérdőjelezzük ezeket a kőbevésettnek tűnő téves meggyőződéseinket, és egy új szemléletet sajátítsunk el, ami a békés és biztonságos közösségi légkört támogatja, ami nem hagy helyet a bántalmazásoknak.

Ha te is szeretnéd átélni ezt a szemléletformáló hatást, gyere el a képzésünkre. Link a bióban.

Várom szeretettel az érdeklődő pedagógusok, igazgatók, gyerekekkel foglalkozó szakemberek jelentkezését a képzésre.
07/09/2025

Várom szeretettel az érdeklődő pedagógusok, igazgatók, gyerekekkel foglalkozó szakemberek jelentkezését a képzésre.

Miről szól a Békés Iskolák Program 1. modulja?

➡️Ismerd meg a bullyingot és a Békés Iskolák Programot!⬅️

🌞A résztvevők átfogó képet kapnak a Békés Iskolák Programról. Hogy épül fel? Milyen szakaszai vannak? Mitől működik? Mik lehetnek az akadályok? Milyen módokon lehet adaptálni különféle intézménytípusokra (iskolák, óvodák, kollégiumok, de akár sport egyesületek is)? Hogyan érdemes elkezdeni a program bevezetését? Ha az intézmény egésze nem áll készen a program befogadására, hogyan lehet építkezni?

🌞A résztvevők megismerik az ún. bevezető előadást, amellyel a bullyinggal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat át tudják adni a hallgatóságnak. Ugyanakkor ez az előadás az, amivel el lehet indítani a Békés Iskolák Programot intézményi szinten, feltéve ha a tantestület és a vezetőség kellően fontosnak tartja az Ügyet, a békés és biztonságos iskolát. Az előadás sokszínűen felhasználható a bullyinggal kapcsotos ismeretterjesztésre is, pl. a szülők köráben is.

🌞A harmadik rész az ún. békítő szemléletről szól. Ez az a "szemüveg", amit el kell sajátítanunk ahhoz, hogy mi magunk ne legyünk többé része a bántalmazást fenntartó rendszerműködésnek. A gyakorlatok során sajátélményű tapasztalatokat szerezhetünk arról, hogyan hatnak ránk az elavult, bántalmazást fenntartó társadalmi hiedelmek és normák, és arról is, hogyan szabadulhatunk ki ezekből.

Ha szeretnél résztvenni, akkor itt tudsz jelentkezni: https://forms.gle/gtC6mGZbWgeV8RYN7

Az új tanévben is várom azon gyerekekkel foglalkozó szakemberek (pedagógusok, pszichológusok, szociális munkások stb.) j...
22/08/2025

Az új tanévben is várom azon gyerekekkel foglalkozó szakemberek (pedagógusok, pszichológusok, szociális munkások stb.) jelentkezését a képzéseinkre, akik tenni akarnak az iskolai bántalmazások ellen.

Az első két modulra már lehet is jelentkezni.

A 2025-26-os tanévben is mindkét félévben meghirdetjük a Békés Iskolák Program képzéseit online.

A első félév időpontjai:
🍂2025. szept. 19.: Ismerd meg a bullyingot és a Békés Iskolák Programot!
🍂2025. okt. 10.: Foglalkozások a békés, biztonságos osztályközösségéért
🍂2025. nov. 7.: A iskolai bántalmazás kezelése
🍂2025. nov. 28.: Iskolai közösség építése a resztoratív körmódszerrel
❄️2025. dec. 12.: Közösségi konfliktuskezelés a resztoratív körmódszerrel
❄️2026. jan. 9.: Békés, hatékony kommunikáció, avagy a mentalizáció
❄️2026. jan. 23.: Resztoratív konfliktuskezelés - gyakorló modul

🕊A KÉPZÉSRŐL
A Békés Iskolák Program egy rendszerszemléletű, bántalmazásellenes program. A képzés célja, hogy a résztvevő elsajátítsa az iskolai bántalmazás (bullying) felismeréséhez, megelőzéséhez és kezeléséhez szükséges kompetenciákat. Képessé váljon nemcsak kisebb közösségekben, hanem intézményszinten is facilitálni a békés és biztonságos légkör kialakítását. Az iskolai erőszakról, illetve a biztonságos intézményekről rendszerszinten gondolkodjon és ezt képviselje is a maga területén. Elsajátítsa azokat a szemléleti alapokat, amelynek révén képes vizsgálni a saját és mások szerepét is a bántalmazás megjelenésében és fennmaradásában.

🕊Kiket várunk? - Igazgatókat, pedagógusokat, pszichológusokat, szociális munkásokat, gyógypedagógusokat és egyéb, gyerekekkel foglalkozó szakembereket.

🕊A képzéseket tartja: Adler Katalin és Sándor Éva

🕊Jelentkezés: Az egyes modulok a Békés Iskolák Program Facebook-oldalán lesznek meghirdetve eseményként: https://www.facebook.com/bekesiskolak

🕊Ár: 20 000 Ft/fő/modul

Intézménypszichológusok számára online, szakmai konzultációs lehetőség a 2025-26-os tanévbenKedves Kollégák!Az alábbi tá...
18/08/2025

Intézménypszichológusok számára online, szakmai konzultációs lehetőség a 2025-26-os tanévben

Kedves Kollégák!

Az alábbi táblázatban láthatjátok a szeptembertől elérhető időpontokat és az információkat: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1oeHdyVqPJ9BFgFHQWSXHbd7Nvro47mNDpZTE--jf_MA/edit?usp=sharing

Ezek az időpontok heti vagy két heti rendszerességgel igénybe vehetőek. Lehetőség van havi vagy alkalmankénti konzultációra is, ebben az esetben külön időpontegyeztetés szükséges.

Keress, ha szeretnél egy biztonságos kapcsolatban megbeszélni a szakmai dilemmáidat, kérdéseidet, ha szeretnél fejlődő szemléletben támogatást kapni a szakmai fejlődésedhez.

Bejelentkezés: sandor.eva@belsoterem.hu

Cím

Pál Utca 38
Budapest
1161

Nyitvatartási idő

Kedd 09:00 - 19:00
Szerda 13:00 - 19:00
Csütörtök 09:00 - 14:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Sándor Éva, pszichológus új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Sándor Éva, pszichológus számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória