12/10/2025
Sziasztok!
Az elmúlt másfél évem a kis családom és az edzőterem mellett, szabadidőmben a futás körül forgott, láthattátok is. Volt, hogy szinte minden hétvégén verseny, máskor pedig éreztem, hogy egy kicsit sok, és vissza kellett vennem a tempóból!
Idén azonban egy döntést kellett hoznom: a térdízületi problémáim miatt elhatároztam, hogy a Budapest Maraton lesz az idei és egyben az utolsó, egy méltó befejezésként ennek az intenzív időszaknak.
Persze, ahogy mondani szokták: soha ne mondd, hogy soha! 😄
Lehet, hogy egyszer még újra ott leszek a rajtvonalnál, de jelenleg úgy érzem, a térdeim a 20 kilométer feletti távokat már nem élvezik igazán. Azokon belül viszont, minden nagyképűség nélkül, nem találok már igazi kihívást.
Tavaly novemberben, amikor 89 kilóra lefogytam a sok futástol akkor éreztem magam a csúcson — talán az utána levő Vivicittán nyújtott teljesítményem volt az igazi tetőpont. Az elmúlt hónapokban viszont 10 kilóval nehezebben, 99,7 kilósan egy kicsit több izommal álltam rajthoz a maratonon. Köszönhető, a kevesebb futásnak és a megszokott heti 5 súlyzós edzésnek! Tudtam, hogy az álloképességem most nincs a legjobb formában, de a szívem, az akaratom, minden edzésnél többet ért.
A mai nap 30–33. kilométer környékén elérkezett a várva várt holtpont, ahol minden lépésért küzdenem kellett, de utána kitartó tempóval végül sikerült átlépnem a célvonalat.
És ez a pillanat mindent megért!
Úgy érzem, az elmúlt másfél évben mindent kimaxoltam, amit csak lehetett: akadályfutó versenyek, kékes csúcsfutás, éjszakai futás, nyolc félmaraton aszfalton és terepen, és most egy maraton ami a 3. Mert hát 3 a magyar igazság! ☝️
Nem tudom kihagyni, hogy ne emlitsem meg azt a személyt, aki mindvégig hitt bennem, támogatott, mellettem állt és szinte az összes eseményre jött velem a kis feleségem! A tudat, hogy a célba vár, elhiszi és tudja, hogy megcsinálom nekem ez a siker, a célvonal átlépése nélküle mit sem érne! ❤️
Ez az időszak rengeteget adott – kitartást, alázatot, önismeretet – és bár most lezárul egy fejezet, tudom, hogy amit ez alatt tanultam, az velem marad minden további célomnál is.🏆🤩
Köszönöm ha elolvastad! 🙏