23/08/2021
A "szerelem" és a "sors" mérhetetlenségei
Vannak az életünkben olyan dolgok, melyek létezéséről tudunk, megéljük, de kimutatni nem tudjuk jelenlétét: látjuk, látják, tudjuk, érezzük - ezek olyanok, melyek szinte mindenkinél jelen vannak. Megfoghatatlan, mérhetetlen, kimutathatatlan, ámbár látható olyan „jelenségek”, melyek sokszor tőlünk függetlenül létezve válnak életünk részévé.
Az egyik ilyen a szerelem. A „szerelem” egy érzelem, mely az érzelem központunk olyan reakciója, ami a testben is kivált kémiai tüneteket, olyan testi állapotba hozva az adott valakit, hogy laboratóriumban is mérhető a hatása.
Tehát, végül is a „szerelem” műszerekkel mérhető.
Ámbár a szerelem, mint érzelem, már nem mérhető, de a testben és a viselkedésben megjelent milyensége igen. Akkor a szerelem, mint érzelem mérhetetlen, de létező, akarattal át nem adható, de előidézhető másban, szándékkal nem okozható, kérésre nem teljesíthető, akár még jó szándékkal sem. Nem tudsz megkérni valakit, hogy legyen kedves szerelmes lenni, mert az jó - a szív nem utasítható egy ilyen fajta érzelem generálására. Nem mondhatod meg neki, hogy mikor és hogyan érezzen. Persze némileg szabályozható, de nem szándékkal.
Aki a „szerelmet”, mint érzelmet mérni tudja, és meg tudja mondani, hogy valaki milyen százalékban szerelmes, annak tudnia kell a maximális mértéket, tehát a 100 %-ot. Lehet, hogy tanulmányt végeztek sok ezer emberen, milyen az, mikor valaki szerelmes, és megvizsgáltak több alanyt is ezzel kapcsolatban. De a szerelmet, mint adott érzelmet nem mérhették, csak az abból következő testi és viselkedési értékek alapvető és eltérő különbségeit. Így nem megállapítható az, hogy valaki hány százalékban szerelmes. Mivel 7 milliárd embert biztosan nem vizsgáltak meg, és mindenki egy ujjlenyomat szerű egyéniség, így max némi támpont kapható a mérésekből, de valós realitás nem.
Állítólag, bizonyos tanulmányok, vagy inkább feltételezések szerint a szabad akarat 3-5 %-ban élhető a földön, a többi sorszerű következmény - tehát elvileg (elvek szerint) ehhez mérten tudunk itt létezni. Ezek a tanulmányok, esetlegesen ősi kéziratok valamilyen módon megállapított értékei. Konkrétan a „valamilyen” mód nem fellelhető, ámbár elhihető, vélhető állapotban tud csak lenni.
A dolog extrája, hogy azok a dolgok, melyek valósnak vélhetőek, valamiért nem szükségesek ellenőrzésre. Elég az, ha a látott, vagy esetleg hallott forrása valósnak tűnik - máris nincs szükség az ellenőrzésére, még realitás szintjén sem. Ha amerikai tudósok megállapították, akkor az meg van állapítva, onnantól kezdve máris hiteles, vagy annak tűnik. Nem néznek utána, de hát, ha vélhetően amerikaiak a tudósok, akkor az jól meg van állapítva.
Pedig valami valós alapja nem helyezhető a vélhetőség alapjaira!
Ily módon bármi is úgy kerül tálalásra, hogy az hihetően hangzik, akkor már nem is kell tovább kutatni benne.
Pedig de! Pont az a lényeg: szinte bármi elhitethető azzal, aki hinni, vagy reménykedni akar valamiben. Egy szép jövő felvázolása jóval kecsegtetőbb, mint egy drámai jövő tényszerű feltüntetése. Egyik sem lehet egyértelműen fix igazság, de ha már tudni biztosan nem lehet, akkor inkább jobb a hangzatosabban felvázolt dolog mellé állni, és akár foggal-körömmel védeni azt. Olykor már az is elég, ha reálisabbnak tűnő, mert könnyebben hihető. Könnyebb az ebből létrejövő bennünk megjelenő képeket magunkénak látni, mint az olyat, ahol már a képi megjelenés is nyomasztó tud csak lenni.
A „szabad akaratnak” nincsenek konkrét testi, kémiai tünetei, így nem mutatható ki egy mérésből eredő értékkel, hogy valaki szabad akaratot használ, vagy sem. Így konkrétan nem tudható, hogy valaki épp a sorsszerűségéből eredően cselekszi az adott dolgot az életében. Ennek nincsen olyan testi tünete, ami fellelhető és látható értékeket mutat. Akkor az sem kimutathatóan lehetséges, hogy mikor a sors, és mikor a saját akaratunk szabad döntéséből cselekszünk.
Ebből eredően a kijelentés, minthogy 3-5 %-ban élünk szabad akaratot sem lehet egyértelműen valós.
Persze, mint már írtam, vélhető, de nem tudható. Nemcsak azért, mert nem mérhető, hanem inkább azért, mert követhetetlen állapotú. Ami nem követhető, az felfoghatatlan, ámbár hihető, de nem tudható az sem, hogy valaki hogyan fogja fel, így elhihető, de nem reális. Ami nem reális, lehet valótlan is, de elméleti síkon hihető maradhat.
Bogdola Róbert - Tisztánlátó, Érzés technológus
Bejelentkezés: 70-62-480-62 vagy facebook privát üzenetben
