14/02/2023
A FÜGGŐSÉG ELŐSZOBÁI (5.)
Előképek az előszobában
Az előző négy posztban megpróbáltam bemutatni néhány olyan hibás működést, amelyek könnyen vezethetnek az alkoholizmus (és más szerfüggések) kialakulásához. Az alkoholista magatartás tehát nem a semmiből lesz olyan, amilyen, csak sokkal jobban láthatóvá válnak azok a személyiségvonások, viselkedési mintázatok, amelyek megvoltak korábban is. (Bizonyos fokig már az „előszoba” előtt is, akár a gyermekkorig visszamenőleg.) Az alkohol leegyszerűsíti (primitivizálja), és egyszersmind felszorozza, „látványossá” teszi a már meglévő hibás működéseket. Megpróbálok megmutatni néhány ilyen előképet a lehetséges folytatásával együtt, tehát most már be-belépegetünk a függőség szobájába.
1. Tolerancia emelkedés. Pl. ha valaki a lelki diszkomfortja kezelésére olyan személyeket használ, akik mindig azt tükrözik vissza, amit ő szeretne hallani, akkor az ilyen alkalmakból, illetve személyekből egyre több kell, hiszen az alaptalan megigazulás hatása illékony, egyre rövidebb ideig tart. Ez a pszichés kényszer ugyanúgy mennyiségi jellegű, mint az alkoholista esetében az egyre több alkohol elfogyasztása ugyanakkora hatás eléréséhez.
2. Az időérzékelés szaggatottsága. A „főállásban” túlélő üzemmódban élő ember napjai nem épülnek egymásra, nem alakul ki az értelmes élet folytonosságának élménye. Mintha minden reggel mindent elölről kezdene. Sokat fogadkozik, halogat, ábrándozik. Csak a 24 órák egymásra zuhogását érzékeli. Nem tud főszereplőként belépni az elhasznált idő újrateremtésének folyamatába. Az alkoholista élete is monoton, sehova nem vezető izolált napok sorozataként zajlik: beszerzi, megissza, kiheveri. Fogadkozik, halogat, ábrándozik.
3. A belső erőforrás hiánya. Az előszoba lakója többnyire külső erőforrásokra támaszkodva él. Pl. a normálisnál jobban belekapaszkodik a gyerekébe / társába; akkor is takarít, ha tiszta a lakás; abnormálisan sok időt tölt sorozatok nézésével; a valóság elől a virtuális közösségi oldalakra menekül stb. Nem tudja élvezni az egyedüllétet, a semmittevést. Nincsen technikája önmaga lelki rendbetételére külső eszközök bevonása nélkül. Az alkoholizmusban végtelenül leegyszerűsödik a dolog, minden lelki krízisre, elhangolódásra a hiányzó belső erőforrás helyett ott van a leggyorsabb, „megbízható” külső megoldás, az ital, amely aztán minden más lehetőséget kiszorít.
4. A segítségkérésre való képtelenség. Ne értsük félre: az előszoba-létben és már a függőségben lévő ember is képes segítséget kérni, de csak az élet praktikusan előálló feladatainak megoldásához. Tud segítséget kérni a költözködéshez, a bevásárláshoz, esetleg pénzt is tud kölcsönkérni, és még ezer más dolgot. De annak kiderítéséhez, hogy valójában miért jutott a függőség előszobájába, már nem kér segítséget (pl. pszichológustól). Egyrészt azért, mert a mindenkori konkrét nehézségek leküzdése azt a látszatot erősíti benne, hogy egyedül is meg tud oldani mindent, másrészt megijed attól, hogy napvilágra kerülhetnek a sérült önbizalmával, önbecsülésével kapcsolatos problémák. Egyfajta lelepleződéstől fél. Így aztán folyton csak tünetet kezel, az okhoz nem mer közel kerülni. Egyhelyben topogást érzékel, és nem tudja, hogy ez a stagnálás a felszín alatt folyamatos süllyedést jelent. Az alkoholista a végső határig képes elutasítani a segítséget, pedig ebben a fázisban már akadnak segítők, nem úgy, mint az előzőben, ahol szinte szerencsés véletlen, ha van valaki, aki felismeri a segítségnyújtás szükségességét.
5. Túlérzékenység, paranoia. Az előszoba-lét folyamatos, fárasztó önkontrollt igényel. Az elfáradt idegrendszer nagyon sérülékennyé teszi a lelket. Bármikor támadás érheti azokat az általa is alig ismert titkokat, amelyeket maga elől is igyekszik eldugni, ezért mindig résen kell lennie. A legártatlanabb kritika is heves ellenállást vált ki belőle, azt a személye elleni támadásként éli meg. Előbb-utóbb a nem létező kritika helyett is paranoiás gondolatokat kreál: engem itt nem szeretnek, összesúgnak a hátam mögött, mindig elhallgatnak, ha belépek a szobába stb. Ha ilyen emberrel beszélgetünk, az az érzésünk támad, hogy folyamatosan aknamezőn járunk. Az alkoholisták ugyanezt felfokozottabban produkálják. Sértve érzik magukat akkor is, ha valaki szóvá teszi az egyértelműen etikátlan cselekedeteiket. Az üldözési mánia egészen kóros formát ölthet náluk.
Tovább is lehetne sorolni az előképek és a „kifejlett” változatok példáinak sorát, de talán ennyi is elég a jelenség megmutatásához, és még két lényeges következtetés levonásához:
1. Világosan látható, hogy az alkoholizmusból való felépüléshez nem elegendő a puszta nem ivás, hiszen azzal még csak az előszobába jutnánk vissza, és ott sem olyan nagyon jó lenni, ráadásul nagyon könnyű onnan visszaesni.
2. Talán az is állítható, hogy a sikeres felépüléssel nem visszajutunk egy korábbi, ideális állapotunkhoz, mert ilyen, sajnos, nem létezett. A sikeres felépülés bizonyos értelemben tényleg újjászületés, illetve belenövés egy olyan felnőtt állapotba, amilyenek lettünk volna, ha az a bizonyos bio-pszicho-szocio feltételrendszer szerencsés együttállásban alakította volna az életünket.
------------------------------------------------
Tel.: 06-20-975-87-03
E-mail: gremspergerlaszlo@gmail.com
www.addiktolog.hu
facebook.com/gremikonz/
