Liv Duna Medical Center

Liv Duna Medical Center Megújult szereplő a hazai magánegészségügyben - Útjára indul a Liv Duna Medical Center
(1501)

Kiemelkedő csúcstechnológia, magas szintű szaktudás, széles spektrumú, komplex egészségügyi szolgáltatások.

Új szereplő a hazai magánegészségügyben - Útjára indul a Liv Hospital Duna Medical Center

A Liv Hospital DMC új, innovatív és egyedülálló koncepcióval lép a magyar magánegészségügyi piacra. Kiváló alapot biztosítanak erre a Duna Medical Center épületének meglévő adottságai, amelyet Magyarországon szinte egyedüliként, kifejezetten kórházi épületnek terveztek és építettek fel a közelmúltban. A közel 20.000 négyzetméter alapterületű, 12 emeletes klinikán a járóbeteg részlegen minden orvosi szakág megtalálható, a fekvőbeteg ellátást 7 jól felszerelt műtő, az intenzív ellátás képessége, valamint egy teljes kapacitás esetén 130 ágyas fekvőbeteg részleg szolgálja ki. A meglévő szolgáltatásokat továbbfejlesztve és újakat bevezetve a létrejövő kórház a legkomplexebb szolgáltatás csomagot nyújtó magánegészségügyi intézménnyé válik a magyar piacon, amely kiemelkedően beteg központú, prevenciós szemléletű és holisztikus megközelítéssel áll majd a páciensek rendelkezésre. Ezen túlmenően határozott cél, hogy a magánegészségügy területén egészen egyedülálló módon az ott dolgozó orvosok és egészségügyi szakemberek számára is kiváló lehetőséget biztosítson az intézmény a szakmai fejlődés szempontjából.

2021-ben átadott új, önálló kórházépületünkben elhivatott, nemzetközileg is elismert szakemberekkel dolgozunk a betegek biztonságos gyógyulásáért. Elkötelezett szakemberek
Orvosaink a modern gyógyítás iránt elkötelezett, elismert szakemberek, szakmájuk legjobbjai közül kerülnek ki, sok esetben jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek. A rendelőkben, műtőkben és a fekvőbeteg részlegen dolgozó egészségügyi szakdolgozóink tudásukkal, gyakorlati tapasztalatukkal és humánus szemléletükkel mind a páciensek biztonságát, magas színvonalú ellátását és gyógyulását szolgálják. Modern diagnosztika
A legújabb berendezésekkel felszerelt radiológiánkon az alacsony sugárdózissal működő röntgen mellett a legmodernebb 3 dimenziós, szöveti mintavételre is alkalmas digitális mammográf készülék, a csontsűrűség mérését végző röntgen készülék, illetve a számos szakterületen használható ultrahang berendezések mind a pontos diagnózis felállítását segítik. Természetesen szolgáltatásaink közé tartozik a szükséges laboratóriumi vizsgálatokhoz kapcsolódó mintavétel és az eredmények kiértékelése is. Szakrendelések szinte minden területen
Az andrológiától a gasztroenterológián és a nőgyógyászaton át az urológiáig szinte a teljes abc-t lefedik rendeléseink: 45 szakterületen kínálunk vizsgálati lehetőséget új, a legmodernebb eszközökkel felszerelt rendelőinkben. Precíziós, minimál invazív sebészet
A Duna Medical Center vadonatúj kórháza a magyar egészségügyi ellátásban elérhető legkorszerűbb műtéti infrastruktúrával, eszköz- és műszerparkkal rendelkezik. A laparoszkópos műtéti eljárásokhoz használt speciális nagyfelbontású 3D kamera- és monitorrendszer segíti sebészeink munkáját. Kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosaink a legkorszerűbb műszereken keresztül követik a páciensek műtét közbeni életfunkcióit és biztosítják a megfelelő altatást, fájdalomcsillapítást és lélegeztetést. Szülészeti központ
Szülészeti központunk filozófiája, hogy egyesítse magában a biztonságot, a szakmaiságot és a harmóniát. gyakorlatában előtérbe helyezzük a természetes szülést, ugyanakkor élvonalbeli műtéti eszközparkunkkal és szakszemélyzetünkkel fel vagyunk készülve a szülő nők és a születendő gyermekek biztonsága érdekében szükségessé váló – akár tervezett, akár sürgős, a szülés folyamata során felmerülő - szülészeti műtéti beavatkozásokra is. Modern, kényelmes kórházi környezet
Olyan magán-egészségügyi intézményt működtetünk, ahol a magas színvonalú orvosi ellátás mellett hangsúlyt fektetünk betegeink kényelmére, emelt szintű kiszolgálására is. Sebészeti osztályunk fekvőbeteg részlegén és szülészetünkön egy- és kétágyas elhelyezést kínálunk pácienseink részére. Távirányítóval több ponton állítható ágyak, a műtétet követően szükséges étrendnek megfelelő, dietetikus által meghatározott ebéd, valamint kávé, tea és frissítő kínálattal ellátott betegnappali, és wifi szolgáltatás biztosítják lábadozó betegeink és a kismamák kényelmét, mielőbbi felépülését.

A Magyar Ápolók Napja alkalmából azok előtt tisztelegtünk, akiknek a jelenléte sokszor önmagában is megnyugtatja a pácie...
20/02/2026

A Magyar Ápolók Napja alkalmából azok előtt tisztelegtünk, akiknek a jelenléte sokszor önmagában is megnyugtatja a pácienseket: az ápolók előtt. Azok előtt, akik úgy tartanak rendet, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és közben még arra is figyelmet fordítanak, hogy egy mosollyal bátorságot adjanak. 🙏🏻
A magyar ápolók világszínvonalú munkát végeznek: profik, gyorsak, empatikusak, és sokszor akkor is helytállnak, amikor már mindenki más elfáradt. Kórházunkban nap mint nap látjuk, hogy a gondoskodás nem pusztán feladat, hanem hivatás.
Köszönjük áldozatos munkájukat.
Legyünk büszkék a magyar ápolókra! 😊


On Hungarian Nurses’ Day, we paid tribute to those whose presence alone often reassures patients: nurses. Those who maintain order as if it were the most natural thing in the world, while also taking the time to offer encouragement with a smile. 🙏🏻
Hungarian nurses perform world-class work: they are professional, efficient, empathetic, and often remain steadfast even when everyone else is exhausted. In our hospital, we see every day that caring is not merely a task, but a vocation.
We thank them for their dedicated service.
Let us be proud of Hungarian nurses!😊

Nagy örömmel osztjuk meg, hogy Dr. Baranyai Zsolt PhD, sebész és klinikai onkológus mostantól a Liv Duna Medical Centerb...
17/02/2026

Nagy örömmel osztjuk meg, hogy Dr. Baranyai Zsolt PhD, sebész és klinikai onkológus mostantól a Liv Duna Medical Centerben rendel.
✔️ Több évtizedes szakmai tapasztalat
✔️ Habilitált egyetemi oktató
✔️ Kiemelkedő műtéti ellátás a legmodernebb eljárásokkal
Szakterületei közé tartozik a minimálisan invazív sebészet, a bariátriai és metabolikus műtétek, valamint a komplex onkológiai beavatkozások.
Munkáját a precizitás, betegközpontúság és magas szakmai színvonal jellemzi.
Ha megbízható, magas színvonalú sebészeti ellátásra van szüksége, foglaljon időpontot még ma!
https://www.livhospital.hu/dr-baranyai-zsolt


We are pleased to announce that Dr. Zsolt Baranyai, PhD, surgeon and clinical oncologist, is now seeing patients at Liv Duna Medical Center.
✔️ Decades of professional experience
✔️ Habilitated university lecturer
✔️ Outstanding surgical care using the most advanced techniques
His areas of expertise include minimally invasive surgery, bariatric and metabolic procedures, as well as complex oncological surgeries.
His work is characterized by precision, a patient-centered approach, and the highest professional standards.
If you are looking for reliable, high-quality surgical care, book an appointment today.
https://www.livhospital.hu/en/md-baranyai-zsolt

Tudás és bizalom: tanfolyam a kismamáknak! 🤰A szülésfelkészítő tanfolyam a valós helyzetekre készít fel: szó esik a vajú...
11/02/2026

Tudás és bizalom: tanfolyam a kismamáknak! 🤰
A szülésfelkészítő tanfolyam a valós helyzetekre készít fel: szó esik a vajúdás szakaszairól, a kórházba indulás időzítéséről, a lehetséges beavatkozásokról, az aranyóráról és az újszülött első ellátásáról is. A gyakorlati elemek, légző- és relaxációs gyakorlatok segítik a testtudatosságot, az ellazulást és az önbizalom erősítését.
A programot tapasztalt, empatikus szülésznők vezetik, akik a legfrissebb szakmai ajánlások mentén, az egyéni igényeket figyelembe véve támogatják a résztvevőket. 😌
További információ és regisztráció:
📍 https://www.livhospital.hu/szulesfelkeszito-tanfolyam
̈lésfelkészítő

Knowledge and confidence: a course for expectant mothers! 🤰
The childbirth education course prepares you for real-life situations: it covers the stages of labor, when to go to the hospital, possible interventions, the golden hour, and initial care for your newborn. Practical elements, breathing and relaxation exercises help to increase body awareness, relaxation and self-confidence.
The program is led by experienced, empathetic midwives who support participants in line with the latest professional recommendations, taking individual needs into account. 😌

Van az a pont, amikor az ember már nem akar kompromisszumot kötni!🦷 Nem szeretné, ha egy korona „kilógna”, ha a mosolya ...
09/02/2026

Van az a pont, amikor az ember már nem akar kompromisszumot kötni!🦷 Nem szeretné, ha egy korona „kilógna”, ha a mosolya idegennek hatna, vagy ha évek múlva újra megoldást kellene keresnie.

Fogászatunkon a cirkónium koronákat azoknak ajánljuk, akik természetes hatású, tartós és fémmentes megoldást keresnek. ✨ Ezek a pótlások fényáteresztésükben, formájukban és illeszkedésükben is a saját fogakat idézik, az ínnyel tökéletes harmóniában működnek.

Kórházi háttérrel, tapasztalt orvosi csapattal és saját fogtechnikai laborral dolgozunk azon, hogy a végeredmény ne csak szép legyen, hanem hosszú távon is megbízható.
Ismerjen meg minket jobban: https://www.livhospital.hu/fogaszat
́szatbudapest

There comes a point when compromises are no longer acceptable. 🦷 When a crown “stands out”, when a smile feels unnatural, or when frequent replacements become a concern, a higher standard is needed.
At our dental department, we recommend zirconia crowns for patients seeking a natural-looking, durable and metal-free solution. ✨
Thanks to their excellent light transmission, precise fit, and lifelike form, zirconia restorations closely resemble natural teeth and integrate harmoniously with the gums.
With a hospital background, an experienced medical team and our own in-house dental laboratory, we ensure that every result is not only aesthetically nice, but also reliable in the long term
Get to know us better: https://www.livhospital.hu/en/dentistry

Szeret emberekkel dolgozni, és fontos számára a minőségi munkakörnyezet? 🤝A Liv Duna Medical Center recepciós munkatársa...
05/02/2026

Szeret emberekkel dolgozni, és fontos számára a minőségi munkakörnyezet? 🤝
A Liv Duna Medical Center recepciós munkatársat keres budapesti csapatába. Olyan kollégát várunk, aki magabiztosan kommunikál angolul, precíz az adminisztrációban, és empatikusan fordul a páciensek felé.
Magánegészségügyi tapasztalat és további idegen nyelvek (például török vagy orosz) ismerete előnyt jelent.
Stabil nemzetközi háttérrel, korrekt juttatásokkal és támogató csapattal várjuk új munkatársunkat.
📍 Munkavégzés helye: Budapest IX. kerület
👉 Részletek és jelentkezés a linken: https://www.livhospital.hu/recepcios-munkatars



Do you enjoy working with people and value a high-quality working environment?
Liv Duna Medical Center is looking for a receptionist to join its teamin Budapest. We are looking for a colleague who is confident in communicating in English, precise in administration, and empathetic towards patients. Experience in private healthcare and knowledge of additional foreign languages (such as Turkish or Russian) are an advantage. We welcome our new colleague with a stable international background, fair benefits, and a supportive team.
📍Place of work: Budapest IX. district
👉 Details and application at the link: link

Az ortopédia a tartó- és mozgásszervek problémáival, a traumatológia pedig a sérülések utáni elváltozások kezelésével fo...
03/02/2026

Az ortopédia a tartó- és mozgásszervek problémáival, a traumatológia pedig a sérülések utáni elváltozások kezelésével foglalkozik. Amikor a panaszok már nem reagálnak a konzervatív terápiára, a korszerű sebészeti eljárások segíthetnek visszaadni a mindennapi mozgás szabadságát. 🏃 A Liv Duna Medical Center szakemberei a lehető legkisebb megterheléssel járó technikákat alkalmazzák, hogy a gyógyulási idő rövid legyen, a páciens pedig gyorsan visszatérhessen a megszokott életvitelhez. ⏳

Tudjon meg többet és foglaljon időpontot: 🔗 https://www.livhospital.hu/ortopedia


Orthopedics focuses on disorders of the musculoskeletal system, while traumatology treats post-injury conditions. When symptoms no longer respond to conservative therapy, modern surgical techniques may restore everyday mobility. 🏃 At Liv Duna Medical Center, our experts use minimally invasive methods whenever possible to ensure shorter recovery times and help patients return quickly to their usual routines. ⏳

Learn more and book an appointment: 🔗 https://www.livhospital.hu/en/orthopedics-traumatology

Mire számíthat a szülésfelkészítő tanfolyamunkon? 🤰A program során többek között szó lesz:• a vajúdás és a szülés szakas...
27/01/2026

Mire számíthat a szülésfelkészítő tanfolyamunkon? 🤰

A program során többek között szó lesz:
• a vajúdás és a szülés szakaszairól
• mikor induljunk el a kórházba
• természetes és gyógyszeres fájdalomcsillapításról
• légzésről, mozgásról, vajúdó pózokról
• lehetséges beavatkozásokról
• császármetszés és szülésindítás menetéről
• aranyóráról és az újszülött első ellátásáról
• a gyermekágyas időszak testi-lelki változásairól

A tanfolyam gyakorlati elemekkel is kiegészül: relaxáció, légzőgyakorlatok, masszázstechnikák. 🧘‍♀️

Első alkalom: január 30.
Jelentkezzen tanfolyamunkra még ma: 🔗 https://www.livhospital.hu/szulesfelkeszito-tanfolyam



What can you expect from our childbirth preparation course? 🤰

The programme covers, among others:
• the stages of labour and childbirth
• recognising contractions and when to go to the hospital
• natural and medical pain relief options
• breathing techniques, movement, and labour positions
• possible medical interventions and their purposes
• the process of induction of labour and caesarean section
• the “golden hour” and initial newborn care
• physical and emotional changes during the postpartum period

The course also includes practical elements, such as relaxation techniques, breathing exercises, and massage techniques. 🧘‍♀️

First session: January 30

Register for our course today: 🔗https://www.livhospital.hu/szulesfelkeszito-tanfolyam

23/01/2026

Ismerje meg fogászati ellátásunkat a Liv Duna Medical Centerben! 🦷

Számunkra a fogászati kezelés nem csupán egy beavatkozás, hanem egy gondosan megtervezett, biztonságos folyamat.

Amit pácienseink nálunk megtapasztalhatnak:
✔️ személyes konzultáció Dr. Baráth Gáborral, aki több mint 25 éve végez implantációs és komplex fogászati beavatkozásokat a legmodernebb technológiával
✔️ korszerű digitális eszközök és saját labor a precíz, személyre szabott megoldásokért
✔️ fájdalommentes kezelések és biztonságos altatásos opció a nyugodt, stresszmentes élményért
✔️ végül pedig egy magabiztos, elégedett páciens új mosollyal

Célunk, hogy minden páciensünk végig azt érezze: jó kezekben van. Liv Duna Medical Center, ahol az Ön mosolya valóban a szívügyünk.



Discover our dental care services at Liv Duna Medical Center! 🦷

For us, dental care is not just a procedure, but a carefully planned and safe process.

What our patients can expect with us:
✔️ a personal consultation with Dr. Gábor Baráth, who has over 25 years of experience in implantology and complex dental procedures, using the latest technologies
✔️ state-of-the-art digital equipment and an in-house laboratory to ensure precise, personalized solutions
✔️ pain-free treatments and the option of safe sedation for a calm, stress-free experience
✔️ and finally, a confident, satisfied patient leaving with a new smile

Our goal is for every patient to feel, throughout their entire journey, that they are in good hands. Liv Duna Medical Center, where your smile truly matters.

Miért fontos a szülésre való tudatos felkészülés?✔️Csökkenti a félelmet és a bizonytalanságot✔️Segít megérteni a szülés ...
16/01/2026

Miért fontos a szülésre való tudatos felkészülés?
✔️Csökkenti a félelmet és a bizonytalanságot
✔️Segít megérteni a szülés élettani folyamatát
✔️Magabiztosabb döntéshozatalt tesz lehetővé
✔️Erősíti az együttműködést az egészségügyi csapattal

Szülésfelkészítő tanfolyamunkon közérthető módon, gyakorlati példákon keresztül ismerheti meg mindazt, ami a vajúdás, a szülés és a gyermekágyas időszak során várhat Önre.🤱

🕒Első alkalom: január 30.

👉Tudjon meg többet: https://www.livhospital.hu/szulesfelkeszito-tanfolyam



Why is conscious preparation for childbirth important?
✔️Reduces fear and uncertainty
✔️Helps you understand the physiological process of childbirth
✔️Enables more confident decision-making
✔️Strengthens cooperation with the healthcare team

During our childbirth preparation course, you will receive clear, easy-to-understand information and practical examples covering everything you may experience during labour, childbirth and the postpartum period.🤱

🕒First session: January 30

👉Learn more: https://www.livhospital.hu/szulesfelkeszito-tanfolyam

A tél nem csak a forró teákról és a meghitt pillanatokról szól, ilyenkor különösen figyelnünk kell szervezetünk védekező...
14/01/2026

A tél nem csak a forró teákról és a meghitt pillanatokról szól, ilyenkor különösen figyelnünk kell szervezetünk védekezőképességére. Az immunrendszerünk minden nap azon dolgozik, hogy megóvjon minket a fertőzésektől, ezért a tudatos életmód ebben az időszakban még nagyobb jelentőséggel bír.

Mit tehetünk a mindennapokban?
✅Építsünk be több friss zöldséget és gyümölcsöt az étrendünkbe.
✅Pihenjünk eleget, hiszen az alvás alatt regenerálódik a szervezet.
✅Mozogjunk rendszeresen, akár egy rövid séta is sokat számít.

A megelőzés másik pillére a rendszeres orvosi ellenőrzés: sok betegség kezdetben nem okoz tünetet, ezért az időben elvégzett szűrővizsgálatok kulcsfontosságúak a hosszú távú egészség megőrzésében. A „Liv - A mindennapi egészségért” szűrőcsomagunk segít átlátni szervezete aktuális állapotát, és támogatja Önt a tudatos döntésekben.

📌Tudjon meg többet és foglaljon időpontot: https://www.livhospital.hu/liv-mindennapi-egeszsegert-szurocsomag



Winter is not only about warm tea and cozy moments, this season calls for special attention to our body’s defenses. Our immune system works every day to protect us from infections, which makes a conscious lifestyle even more important at this time of year.

What can we do in our daily routine?
✅Include more fresh vegetables and fruits in your diet.
✅Get enough rest, as the body regenerates during sleep.
✅Stay active, even a short walk can make a difference.

Another essential pillar of prevention is regular medical check-ups: many conditions cause no symptoms at first, so timely screening is key to long-term health preservation. Our “Liv - Daily Health” screening package helps you understand your current health status and supports you in making informed decisions.

📌Learn more and book an appointment: https://www.livhospital.hu/en/liv-daily-health-cu

Van, hogy egy mosoly mindent megváltoztat. A Liv Fogászati Klinikán azon dolgozunk, hogy ezt a változást gyorsan, bizton...
12/01/2026

Van, hogy egy mosoly mindent megváltoztat. A Liv Fogászati Klinikán azon dolgozunk, hogy ezt a változást gyorsan, biztonságosan és fájdalommentesen élhesse át. Prémium központunk a teljes szájrekonstrukcióra szakosodott, altatásban végzett, azonnal terhelhető, fix megoldásokkal, akár 7 nap alatt.✅

A háttérben egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező orvosi csapat és egy saját, modern fogtechnikai labor dolgozik összehangoltan. A precíz munka eredménye természetes hatású, tartós fogpótlás, amely valóban személyre szabottan készül.🦷

👉Ha készen áll a változásra, mi itt vagyunk, hogy segítsünk: https://www.livhospital.hu/fogaszat



Sometimes a smile can change everything. At the Liv Dental Clinic, we work to ensure you experience that change quickly, safely and painlessly. Our premium center specializes in full-mouth reconstruction using fixed, immediate-load solutions performed under anesthesia, often in as little as 7 days.✅

Behind every treatment is a highly experienced medical team and our own state-of-the-art dental laboratory working in perfect coordination. The result of this precision is a natural-looking, durable, truly customized dental restoration.🦷

👉If you’re ready for a transformation, we are here to help: https://www.livhospital.hu/en/dentistry

Cím

Lechner Ödön Fasor 5
Budapest
1095

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Liv Duna Medical Center új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Liv Duna Medical Center számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

15 ok, amiért szeretnek minket

1: Pácienseink nálunk kiemelt figyelemben részesülnek. 2: A Duna Medical Center a magán-egészségügyi ellátás egyik legjobban felszerelt központja. 3: 45 szakterületen, szinte az összes terápiás területen fogadjuk betegeinket. 4: Széleskörű sebészeti ellátással és innovatív műtéti technikákkal állunk rendelkezésükre. 5: Fizio- és fizikoterápiás részlegünkön is kiváló szakemberek dolgoznak. 6: Nemzetközileg is elismert szakember gárdával büszkélkedhetünk, többen külföldről tértek haza, hogy a Duna Medical Centerben folytassák karrierjüket. 7: Személyre szabott, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtunk. 8: Csúcstechnológiás diagnosztikai eszközökkel dolgozunk. 9: Lábadozó betegeink páratlan környezetben gyógyulhatnak. 10: Sebészetünk műtőblokkját orvosaink számára egyedileg, minden igényt kielégítően terveztük meg. 11:Különleges kialakítású műtőinkben minimál invazív atroszkópiás, Arthrex Synergy HD3 tornyot szereltünk fel, melynek segítségével nem csak diagnosztikára, hanem terápiás ellátásra és speciális ízületi mozaik plasztikák elvégzésére is van lehetőség. 12: A műtőnkben elhelyezett 3D Endo-eye endószkópos laparoszkópia az egyik legkorszerűbb műtéti eszköznek számít. A nálunk alkalmazott FESS technológia az endoszkópos orrmellék és arcüreg sebészetben jelent minőségi javulást és kényelmesebb gyógyulást. 13: Munkánkat számos díjjal és tanúsítvánnyal ismerték el. 14: Pácienseink orvosaink munkáját 4.89 pontra értékelték (maximum 5 pontból). 15: Hisszük, hogy munkatársaink elhivatottságukkal, szorgalmukkal és odafigyelésükkel teszik intézményünket kivételessé.

A Duna Medical Centerről

A Duna Medical Center a magyarországi magán-egészségügyi ellátás egyik legjobban felszerelt központja, ahol elhivatott, nemzetközileg is elismert szakemberek dolgoznak a betegek gyógyulásáért. Modern diagnosztika Kizárólag a Duna Medical Centerben érhető el a GE Voluson E10 3D/4D ultrahang készülék, mellyel sokkal hatékonyabbá válik, és új dimenziót nyit a magzati fejlődés vizsgálata. A legújabb gépekkel felszerelt radiológiánkon az alacsony dózissal működő röntgenünk mellett különlegesen felszerelt 3 dimenziós, szöveti mintavételre alkalmas Hologic mammográf készülékünk, valamint csontdeniztométerünk is a pontos diagnózist segíti. Precíziós, minimál invazív sebészet Egynapos sebészetünk műtőblokkját orvosaink számára egyedileg, minden igényt kielégítően terveztük meg. Különleges kialakítású műtőinkben minimál invazív atroszkópiás, Arthrex Synergy HD3 tornyot szereltünk fel, melynek segítségével nem csak diagnosztikára, hanem terápiás ellátásra és speciális ízületi mozaik plasztikák elvégzésére is van lehetőség. A műtőnkben elhelyezett 3D Endo-eye endószkópos laparoszkópia az egyik legkorszerűbb műtéti eszköznek számít. A nálunk alkalmazott FESS technológia az endoszkópos orrmellék és arcüreg sebészetben jelent minőségi javulást, és kényelmesebb gyógyulást. Kiváló, elkötelezett szakemberek Munkatársaink kivétel nélkül a modern nemezetközi gyakorlat mellett kötelezték el magukat. Orvosaink és konzulenseink elismert szakemberek, többen külföldről tértek vissza, és nálunk folytatják karrierüket. Ezzel biztosítjuk a világszínvonalú ellátást. Teljes körű szolgáltatás, egy intézményben Olyan magán-egészségügyi intézményt alapítottunk, ahol nemcsak az ellátás magas színvonalú, hanem betegeink modern, kényelmes környezetben kapják meg a szükséges kezelést. Szakrendelőnk és egynapos sebészeti központunk 2015. július 21-én kezdte meg működését, jövőre tervezzük a Duna Medical Center kórházának megnyitását. Ezzel Magyarországon elsőként jön létre egy világszínvonalú komplex magán-egészségügyi intézmény.