Hepato-Pancreatico-Biliary Surgical Research Center

Hepato-Pancreatico-Biliary Surgical Research Center A munkacsoport célja az önálló klinikai és kísérletes vizsgálatok támogatása mellett a témával foglalkozó különböző társszakmák összekapcsolása. sz.

A Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinikáján évtizedekre visszamenően folyik országosan és nemzetközi összevetésben is kiemelkedő gyógyító és kutató tevékenység a máj, a hasnyálmirigy, valamint az epeutak betegségeivel kapcsolatosan. A vizsgálatok fókuszában mindig e szervek kórélettani, sebészeti anatómiai viszonyai, új sebészi eljárások modellezése, bevezetése, oktatási lehetőségei álltak. Ez a tevékenység tehát soha sem volt „öncélú”, hiszen a kísérletes és klinikai vizsgálatok mindig közvetlen kapcsolatban voltak egy-egy aktuális klinikai dilemmával, mindig ezekre próbáltunk megoldást találni. Büszkén elmondhatjuk, hogy sok eredményünk azonnal átültethető volt a gyógyítás mindennapjainak gyakorlatába; mai terminológiával élve tehát transzlációs kutatásokat folytattunk – még ha ezt korábban nem is így hívtuk. Ennek a folyamatos és folyamatosan megújuló, bővülő szakmai együttműködési alapokon nyugvó munkának a koncepciózus továbbfejlesztése céljából hoztunk létre nemrégiben egy új szervezeti formát, a Hepato-Pancreatico-Biliary (HPB) Surgical Research Center-t. A munkacsoport célja és feladata az önálló klinikai és kísérletes vizsgálatok támogatása mellett a témával foglalkozó különböző társszakmák, hazai és külföldi szakemberek felkutatása, tevékenységük összekapcsolása. Meggyőződésünk, hogy a XXI. században hatékony, eredményes kutatást leginkább szakmaközi együttműködésben lehet folytatni.

Kedves májsebészet iránt érdeklődő Kollégák!„Alkalmazott májanatómia az onkosebészetben és transzplantációban”címmel új ...
30/10/2023

Kedves májsebészet iránt érdeklődő Kollégák!

„Alkalmazott májanatómia az onkosebészetben és transzplantációban”
címmel új képzést indít a Semmelweis Egyetem, együttműködésben az Országos Onkológiai Intézettel, az Uzsoki Utcai Kórházzal és a Kistarcsai
Flór Ferenc Kórházzal.

A modern májsebészet fejlődése, az új sebésztechnikák színre lépése és folyamatos fejlődése (ALPPS, parenchyma takarékos májreszekciók, élődonoros májátültetés) egyre nagyobb kihívást jelentenek mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban a jövő májsebészei számára. Ebben a környezetben az anatómiai ismeretek felértékelődnek, az anatómiai variációkat is szem előtt tartó precíz preoperatív műtéttervezés elengedhetetlenné válik. Célunk egy olyan „hands on” májsebészeti kadáver skill training kurzus létrehozása volt, ahol a fiatal májsebész jelölteknek lehetőségük van vezető hazai májsebészek iránymutatása és felügyelete mellett, speciálisan előkészített májpreparátumokon a legmodernebb műtéti technikák alkalmazására, elsajátítására.

Egy általunk kidolgozott korróziós technikával több mint 500 humán elhunytból származó májpreparátumot készítettünk, melyeken a különböző ér-, és epeútszerkezeti variációk tanulmányozhatók, a precíz májanatómiai alapokat biztosítva. Kidolgozásra került egy teljesen új kadáver fixálási technika, mely minden eddiginél élethűbben megőrzi a szövetek eredeti színét és konzisztenciáját, a hagyományos formalinos fixálási módszerekkel szemben. A Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében elkészült egy, a legmodernebb infrastruktúrával rendelkező Interdiszciplináris Kadáver Műtő. Az előzetesen speciálisan fixált humán májak ér-, és epeútképleteit töltöttük fel szín-, és CT denzitás kódolt, rugalmas műgyantával, majd 3D CT rekonstrukciót végeztünk. Az így előkészített szerveken végezhetők a májsebészeti beavatkozások, gondos preoperatív tervezés és anatómiai variációelemzés után.

A speciálisan kidolgozott módszereinknek, az új Interdiszciplináris Kadáver Műtőben történő alkalmazásával kerül meghirdetésre a nemzetközi viszonylatban is egyedülálló „Alkalmazott májanatómia az onkosebészetben és transzplantációban” c. hands on kurzus, mely során az alábbi műtéteket végezhetik a résztvevők:
- Metastasectomia, segmentectomia,
- Bal laterális lobectomia, bal laterális májgraft képzés
- Hemihepatectomiák, „Full left – Full right” split – májgraftképzés.
- Kiterjesztett májreszekciók, centrális májreszekció, horizontális májreszekció

További info:
https://semmelweis.hu/cadavercourse/kurzusok/pancreassebeszeti-kurzus/majsebeszeti-kurzus/
https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=84325&tableid=0&retcode=tanflist

Jelentkezni az Oftex portálon keresztül lehetséges:
https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=84325&tableid=0&retcode=tanflist

Időpont és helyszín:
- 2023. november 27
Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet;
Interdiszciplináris Kadáver Műtő; 1094 Budapest, Tűzoltó utca 58.

A szervezők nevében:
Dr. Ruttkay Tamás, Dr. Kiss Mátyás.

A képzésben résztvevők:

Prof. Dr. Szijártó Attila2, Dr. Hahn Oszkár2, Dr. Mersich Tamás3, Dr. Bursics Attila4, Dr. Benkő Tamás2, Dr. Dede Kristóf4, Dr. Piros László2, Dr. Doros Attila2, Prof. Dr. Harsányi László2, Prof. Dr. Kóbori László2, Dr. Csapó Zsolt5, Dr. Kiss Mátyás1,5, Dr. Nemeskéri Ágnes1, Prof. Dr. Alpár Alán1

1Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest.
2Semmelweis Egyetem, Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika, Budapest.
3Országos Onkológiai Intézet, Daganatsebészeti Központ, Hasi-daganatsebészeti Osztály, Budapest.
4Uzsoki Utcai Kórház, Sebészeti-Onkosebészeti Osztály, Budapest.
5Kistarcsai Flór Ferenc Kórház, Sebészeti Osztály, Kistarcsa.

Az Interdiszciplináris Kadáver Műtőt bemutató kisfilm linkje:
https://youtu.be/vUTyaaJhxhU

A Semmelweis Egyetem Interdiszciplináris Kadáver Műtője orvosi szak- és továbbképző tanfolyamoknak, valamint műszerfejlesztési folyamatoknak biztosít helyszí...

15/04/2021

Az online esemény célja a májrákot külön-külön magas szinten gyógyító szakterületek tevékenységének összehangolása volt

Kedves Kollégák!A „Hepatocellularis Carcinoma Komplex Kezelése – Online Konszezus Konferencia” rendezvény vágott, szerke...
04/04/2021

Kedves Kollégák!

A „Hepatocellularis Carcinoma Komplex Kezelése – Online Konszezus Konferencia” rendezvény vágott, szerkesztett anyaga megtekintésére lehetőség nyílt.

Az előadások, 2021. június 30-ig bármennyi alkalommal, megtekinthetők/ visszanézhetők. A prezentációk az alábbi honlapon, a profilba történő bejelentkezést követően, a „Videó szekciók” menüpont alól érthetőek el:

Köszönjük szépen mindenkinek a megtisztelő figyelmet és a közreműködést!
11/03/2021

Köszönjük szépen mindenkinek a megtisztelő figyelmet és a közreműködést!

Még mindig LIVE!
11/03/2021

Még mindig LIVE!

Jó reggelt, kezdés 8:00-kor ONLINE!
11/03/2021

Jó reggelt, kezdés 8:00-kor ONLINE!

Tisztelt Kollegák, kedves Barátaink!Jövő héten március 11-én esedékes az On-Live formátumú HCC komplex kezelése konszenz...
06/03/2021

Tisztelt Kollegák, kedves Barátaink!

Jövő héten március 11-én esedékes az On-Live formátumú HCC komplex kezelése konszenzus konferencia, kezdés 8:00-kor!

Immár második alkalommal tart a HPB Surgical Research Center Hungary konszenzus konferenciát azoknak, akik a máj daganatos betegségei iránt érdeklődnek.

Figyelmünket most a máj második leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedésére, a hepatocellularis carcinomara (HCC) összpontosítjuk. A HCC kezelése rendkívül összetett feladat, ahol a májparenchyma állapota, a daganat mérete, elhelyezkedése a különböző eredményességgel alkalmazható kezelések megválasztását befolyásolhatja. Ennek megfelelően hepatológusok, onkológusok, intervenciós radiológusok, sebészek és transzplantációs szakemberek egyaránt érintettek a kérdésben.
A 2021. március 11-én megrendezésre kerülő HCC komplex kezelése konszenzus konferencia reményeink szerint segít majd a világszerte nagy vitákra okot adó kezelési algoritmusok és helyi szokások útvesztőjében való eligazodásában.

Idén a FISESZ jóvoltából lehetősége adódik 4 fiatal kollégának a témához kapcsolódó, a HCC komplex kezelését bemutató esettanulmány ismertetésére is.

Várunk minden kedves, a májdaganatok kezelése iránt érdeklődő, kollégát!

Üdvözlettel: Hepato-Pancreatico-Biliary Surgical Research Center
A szervező bizottság nevében:
Oszkár Hahn és Szijártó Attila

részletek:

Tisztelt Kollégák, kedves Barátaink!Örömmel adjuk hírül, hogy a tavalyi évben elmaradt HCC Konszenzus Konferenciát idén ...
12/01/2021

Tisztelt Kollégák, kedves Barátaink!

Örömmel adjuk hírül, hogy a tavalyi évben elmaradt HCC Konszenzus Konferenciát idén megtartjuk, egy év csúszással, on-line formában.
Az új időpont: 2021. március 11.

Minden jelentkezőt nagy szeretettel várunk!
Regisztrálni itt lehetséges: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/HCC21

Immár második alkalommal tart a HPB center Hungary konszenzus konferenciát azoknak, akik a máj daganatos betegségei iránt érdeklődnek.

A kolorektális májáttétek kezeléséről tavaly megtartott konszenzus konferencia sikerén felbuzdulva a figyelmünket most a máj második leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedésére fókuszáljuk.
A hepatocellularis carcinoma (HCC) kezelése rendkívül összetett feladat, ahol a májparenchyma állapota, a daganat mérete, elhelyezkedése a különböző eredményességgel alkalmazható kezelések megválasztását befolyásolhatja. Ennek megfelelően hepatológusok, onkológusok, intervenciós radiológusok, sebészek és transzplantációs szakemberek egyaránt érintettek a kérdésben.

A 2021. március 11-én megrendezésre kerülő HCC komplex kezelése konszenzus konferencia reményeink szerint segít majd a világszerte nagy vitákra okot adó kezelési algoritmusok és helyi szokások útvesztőjében való eligazodásában.

Sajnos a koronavírus járvány miatt nincs lehetőség a kongresszus hagyományos módon történő megrendezésére, ezért idén az on-line térben kell találkoznunk Önökkel, ahol terveink szerint a konferencia végén a magyar viszonyokra adaptált, de nemzetközileg is elfogadható kezelési stratégiát fogunk nyújtani, hogy a májrák elleni küzdelemben a lehető legjobb eredményeket érhessük el.

Várunk tehát mindenkit, akik a májdaganatok kezeléséről velünk együtt gondolkodnának, vagy csak kíváncsiak a tudomány mai állására a HCC kezelését illetően.

HPB Surgical Research Center Hungary
A szervező bizottság nevében:
Hahn Oszkár és Szijártó Attila

15/11/2020

Alma Mater

Cím

Üllői út 78
Budapest
1082

Telefonszám

+36208258925

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Hepato-Pancreatico-Biliary Surgical Research Center új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram