Klein Lisa

31/12/2025

A mélyebb megértés akkor születik meg, amikor hajlandók vagyunk nevén nevezni a valóságot, és nem próbáljuk azt megszépíteni vagy kikerülni.

Az érettség ott kezdődik, hogy felelősséget vállalunk a gondolatainkért és a szavainkért. Felismerjük a különbséget a nyugodt belső erő és a védekező túlfeszült határozottság között.

Érdemes megvizsgálni, hogy kijelentéseink valódi felismerésből fakadnak-e, vagy inkább belső bizonytalanságot, el nem ismert sebezhetőséget fednek el.

Az érett kommunikáció nem az igazunk védelméről, hanem a megértés iránti nyitottságról szól!

A valódi bölcsesség ott jelenik meg, ahol képesek vagyunk elfogadni azt is, ami józanabb, egyszerűbb vagy akár kevesebb annál, mint amit hinni szerettünk volna.

A valóság elfogadása nyitja meg az utat a mélyebb összefüggések felismeréséhez, és a többi emberhez is...

✨
Botos Orsolya írása erről szól:
https://www.facebook.com/share/p/17dkGqU8uZ/

30/12/2025

Ha valaki megkérdezne most, azt mondanád: elfáradtál.
Úgy érzed a világ összes fáradtsága a testeden, a lelkeden, az életeden.
Fáradt vagy.
Nem tudod, hogy meddig tudod magad tartani.
Hisz erről szólt az életed. Igaz?
A tartásról.

Tartottad a szavadat, ott voltál, ha kellettél,
de tartottad a távolságot azoktól, akikben nem volt tartás.
Tartottad a hátadat másokért és csak te tudod mekkora erő kellett, hogy egyenesen tartsd a fejed, amikor azt akarták, hogy lehajtsd.

Tartottad a tempót, és bármennyire erőtlen voltál, tartottad azt is, akinek nem maradt semennyi.

A karjaidban tartottad a kisbabád egész nap, közben otthon mindent te tartottál kézben. Eltartottad a családot.
Nyitva tartottad másnap a szemed, mikor egész éjjel nem aludtál, de nyitva tartottad a lelkedet még akkor is, mikor rég be kellett volna zárni.
De leginkább tartottad mindig magad,
amikor nem volt más választásod, mint kitartani.

Tudod mit nem tartottál soha?
Szünetet.
Sosem tartottál egy pillanatot, ami csak rólad szól.
Nem tartottál egy csendes lélek pihenőt.
Kérlek, állj meg egy pillanatra.
Csoda, hogy fáradt vagy?
Állj meg és pihenj.
Minden megvár.
Eddig mindig te tartottál valamit, vagy valakit.

Most vegyél egy mély levegőt és hagyd,
hogy téged tartson tenyerén az Isten.

Lőrinczi Emese

29/12/2025

A mai világban sok olyan művészfilmet csinálnak, amelyek a figyelem felkeltéséhez gyomorforgató, sokkoló eszközöket használnak.

Amelyek után napokig nem alszik az ember, mert a látott képek beégnek a lelkébe. Igen, a lelket mérgezik.

Én nem szórakozásként élem meg ezt, hanem úgy, mintha a lelkemet tenném ki egy pszicho-kísérletnek.
(Ma már tudom milyen rendezők filmjeit kerülöm. )

Értem, hogy ezek a filmek szembesíteni akarnak. Jól értelmezem a szimbolikát.

Értem, hogy a társadalom torzulásait, az emberi kegyetlenséget, az abszurditást akarják megmutatni.

De nem hiszem el, hogy ezt csak így lehet!

Nem hiszem, hogy a sokk, a fájdalom és a szélsőséges kifordítás az egyetlen út a mélységhez és ébredéshez!

Sőt, egyre inkább azt érzem, hogy ez egyfajta tévút:
Mintha ma sokan azt gondolnák, hogy ami nem megrázó, nem rendkívül kegyetlen, az nem is elég igazi.

A közönyös kiégett emberek tompa vakságára tervezték, de a negatív, sötét oldalról.

Mintha élvezné a rendező milyen válogatott repertoárja van arra, hogy egy mondanivalót a legkegyetlenebb módon toljon be nekünk. Lehet valakinék tényleg ez kell, nem tudhatom, de biztos nem nekem.
Vannak más eszközök is ébresztésre. Tapasztaltam.

Engem ezek a filmek nem felemelnek, hanem szétszednek.
Nem gazdagabb leszek tőlük, hanem nyugtalanabb, zaklatott, depresszív.

Az idegrendszerem nem tudja azt mondani, hogy „ez csak film” – átéli.
Valóságként reagál rá, és ez bennem napokig dolgozik tovább.

Rájöttem az évek során, hogy én ilyen vagyok.
Empatikus. Beleérző.
Nem kívülről nézek, hanem belülről élek meg mindent, és ez nem gyengeség, hanem érzékenység.
De pont ezért nem mindegy, mit engedek be magamba!

Nem tudok már azonosulni azzal a szemlélettel, hogy a sötétségben, a fájdalomban kell keresni, vagy csak ott lehet meglátni a mélységet.

Hogy minél torzabb, minél kegyetlenebb valami, annál „művészibb”.

Valaki büszkén mondta nekem, hogy ha nem tetszett, valószínű nem értettem.
Bezzeg ő annyira intellektuel, hogy ő bizony ilyen filmeket néz.
Sokan vannak így. Presztízskérdést csinálnak belőle. Mert nem tömegfilm, és ha ezt ők értik és nézik, attól különlegesebbnek is érzik magukat.

De igen, én is értem a mondanivalót, csak ez az eszköz számomra nem indokolt.
Ennyi.

Hiszem, hogy lehet mélynek lenni csendben, nyugalomban is.
Kérdésekkel és Jelenléttel, Emberséggel.

Ahogy egyes nagy rendezők tudták, és valamelyik még ma is tudja: nem negativan sokkolnak, hanem megérintenek!

Lehet, hogy ezeknek a "művészi" rendezőknek van üzenetük, de én nem érzem kötelességemnek, hogy a lelkem békéje árán vegyem ezt át.

Nem érzem, hogy mindent meg kell néznem csak azért, mert mások mesterműnek tartják.
Ma már ki merem mondani:
ez nekem nem való, mert engem ez nem épít, hanem rombol.
Ismerem magam annyira, hogy olyan történeteket válasszak, amelyek nem szétszednek, hanem tisztítanak, emelnek, vagy legalább békét adnak belül.

Egyszerűen nem akarom a felesleges szenvedést és fájdalmat, művészet címén beengedni az életembe.
Tiszta, felemelő művészet is van.
Azt választottam.

Akinek meg a másikra van szüksége tegye, lelke rajta.
Szabadság.

🙏

24/12/2025

Itt vannak az ünnepek, és egyre gyakrabban hallani, hogy "nem kell ezt túltolni”, „nem kell takarítani”, "nem kell főzni”, "ne csináljunk nagy ügyet belőle”.

A mai világ mindent szeret elbagatellizálni, így az ünnepet is.
A nagy szabadság- és lazaságkultuszban mintha elfelejtettük volna, hogy vannak napok, amikor az ember nem csak él, hanem ünnepel.

Ez valóban ne a teljesítményről szóljon, hanem csak arról, hogy különbséget teszünk.
Hogy ez a nap más.
A lelkünknek is, és annak a térnek is, amiben élünk.
A készülődés nem kényszer, hanem szimbólum.

Nem arról van szó, hogy királyi látogatásra várunk, és nem kell megszakadni a munkában, de igenis kicsit ünneplőbe öltöztetjük a hétköznapit.

Rendet rakunk, felmosunk, friss illat lesz a házban, a karácsonyfa körül is ott van a tisztaság érzése. Nem kell mindent tökéletesre, nem ez a lényeg, csak a mindennapokhoz képest kicsit szebbet.

Igen, van, aki ezt ma már szinte szégyelli érezni.
Mintha ciki lenne szeretni a tiszta házat, az ünnepi asztalt, azt, hogy nem pólóban ülünk le, hanem felvesszük a szebb ruhánkat, mert ez számunkra valóban ünnep.

Aki túlhajtja magát mindenben, természetesen ebben is túl fogja.
Versengésben tud csak gondolkodni.
A leg-leg-legtökéletesebbre kell mindent!
Őrült kajahegyek, három nap alatt akarja az egész éves takarítást megcsinálni, milliónyi ajándék, katalógus-dekoráció mindenhol.
Aztán aki ettől kiborul, vagy ezt látja és irritálja, az meg átesik a ló túloldalára és ledegradálja az egészet.

Pedig ez nem megfelelés, nem elvárás, hanem belső igény: tisztelet az alkalomnak.
Az ünnep attól ünnep, hogy készülünk rá.
Mert a készülődésben nem csak a lakás változik meg, hanem mi magunk is.
Kicsit megállunk, kicsit összeszedjük magunkat, és mire eljön a pillanat, a lelkünk is „átöltözik”. Mintha újraszületne bennünk valami.

Az sem mindegy, hogy nem egyedül tesszük.

Amikor a világ nagy része egyszerre ünnepel, annak ereje van.

A közös tudat, a közös figyelem, a közös szándék igenis hat az egyes emberre is.

Egy hullám, amire rá lehet kapcsolódni.
Ha ilyenkor a világ a szeretetre hangolódik, miért ne engednénk, hogy ez minket is vigyen?

Ezért nem szeretem, amikor a karácsonyt elbagatellizálják.
Igenis ünnepelek.
Igenis szebb ilyenkor a házam, és én is szebb ruhát veszek fel, mert ezzel fejezem ki: ez a nap más.

Nem a külsőségek miatt, hanem azért, mert a lelkemnek szüksége van rá.

Nem számít hogy ekkor született-e valóban Jézus, vagy hogy most növekszik a fény.
Azért ilyenkor ünnepelek, mert ez egy olyan nap amit kijelöltünk erre. Máskor is lehet nyilván, de mint fentebb írtam a közös szándék hatással van a közös tudatra. Élvezzük. 💗

A léleknek szüksége van az ünnepekre.
✨

24/12/2025

"Az elmaradt jóvátétel

Van egy részünk, amely arra vár, hogy az anyja ismerje el, hibát követett el vele szemben.

Van egy részünk, amely arra vár, hogy a családja ismerje el, hibát követett vele szemben.

Van egy részünk, amely arra vár, a volt osztálytársak, tanárok, ismerjék el, hibát követtek vele szemben.

Van egy részünk, amely arra vár, a volt vagy jelenlegi élet- vagy házastársa ismerje el, hibát követett el ellene.

Van egy részünk amely folyamatosan arra vár, kérjen tőle az élet bocsánatot.
Ismerje el, tévedett.
Lássa be, igazságtalan volt.
Tegye jóvá, amit elrontott.

Ez az énrészünk jól be tudja nekünk tenni a kaput, meg tudja mérgezni a találkozásokat, bele tud köpni az ünnepi levesünkbe.

Mert a világ olyan, amilyen.
Van, amikor érkeznek elnézést kérő, megbánó üzenetek, de legtöbbször, a legtöbb sérelmünkért nem érkezik semmi.

Mert az, aki a hibát elkövette, legtöbbször fel sem fogta, hogy mit cselekszik.
Legtöbbször a legjobb szándékkal volt irántunk. Legtöbbször maga is mindenféle mintákat követett öntudatlanul, olyan dinamikák foglya volt, amelyek messze az ő egyéni életén túl nyúltak.

Hogy miért ilyen ez az élet?

Hogy milyen nehéz a modern embernek megszokni, hogy az élet ilyen?

Hogy nem engedelmeskedik a modern ember parancsainak?

Hogy esze ágában sem jut elnézést kérni azért, hogy minket erre a világra hozott, hogy általa vagyunk és rajtunk keresztül áramlik?

Hogy nem szolgáltat semmilyen magyarázatot a miértjeinkre?

Hogy, miközben mi ellene lázadunk, vele harcolunk, vagy épp védjük vagy mentjük ezerrel, nyugodtan végzi a dolgát, árad tovább, a maga módján, hatalmasan és titokzatosan.

Talán néha nagyokat derül magában, amikor látja a mi kapálózásainkat, főleg azt, hogyan akarjuk megmenteni vagy kontrollálni azt, amiről igazából senkinek az égvilágon fogalma sincs.

Talán így, az ünnepi találkozások előtt, érdemes magunkhoz ölelni ezt a jóvátételt, sajnálomot, bocsánatkérést váró énünket, s azt mondani neki:
Az rendben van, hogy benned ott vannak ezek az elvárások.
Neked tényleg fájt, ami történt, téged tényleg bántottak, te tényleg árvának érezted magad, te valóban szenvedtél.

De ezt az ünnepet most bízd rám, én megyek találkozni a szeretteimmel.

Én, aki szintén bántottam már meg egy csomó embert, pedig a szándékom jó volt,
én, aki szintén okoztam másnak szenvedést, csalódást, kárt.
Én, aki szintén ember vagyok, élet vagyok, tökéletesen nem tökéletes, nem befejezett, hanem a forrásból az óceánba áramló életnyi lélek, aki emberi történetet élve tapasztalja az emberi létet.

Igazi, szívtől szívig találkozásokat kívánok és minden pillantás után megtisztuló, megújuló szemet a látáshoz."

Gergely Edó írása
https://www.facebook.com/share/p/17zct4Ftb5/

20/12/2025

De sokan esnek ebbe bele..
Mivel tartod magad mellett az embereket?
HA HÍZELEGSZ AZ EGÓJUKNAK!!

;) Ram Tzu tudja:
Bedőlsz a hízelgésnek.
Imádod azt hallani,
Hogy te nem vagy más, mint:

Tiszta szeretet
Végső Jóság
Tökéletesség
Isten
Minden, mi Csodálatos és Értékes

Olyan mesterekhez rohansz,
Akik biztosítanak afelől,
Hogy nem az a közönséges
Kis seggfej vagy,
Akinek titokban tartod magad...

De tudod mit?

Az a Te, amiről ők beszélnek,
Nem te vagy.

17/12/2025

Szelényi Eszter írását olvastam ma reggel, ami most nem ünnepi üzenet, inkább ébresztő. (Belinkelem lent...)
Arról ír amit én is megfogalmaztam nagyjából az utóbbi egy évben.
Hosszú utazás volt nekem is, de kikristályosodott.
Mert most nem arról ír, hogy új energiák jönnek, nem új üzenetek kellenek, nem új "mit hoz a Telihold”.
Már mindent elmondtak... hiszen évek óta ugyanazt mondják.
A kérdés nem az, hogy értettük-e.
Hanem az, hogy végre csináljuk-e!!!
🤍
Ezen nem segít több fennkölt ömlengős poszt, spirituális magyarázat vagy "önmunka”, ha közben elfordulunk attól, ami nyilvánvalóan fáj, rohad, segítségért kiált.
Erős visszajelzés ha egyre rosszabb a viszonyunk a világgal, és a saját életünkkel.
Akkor bizony hatalmas áltatásban élünk!
Most már nem az számít, hol áll a Plútó.
Hanem az, hol állunk mi, amikor helyzet van!
👌
Megszólalunk-e, amikor kellene, vagy csendben továbblépünk?
Kiállunk-e, amikor rohadtul nem kényelmes?
Segítünk-e, amikor nem jár taps érte?
Törődünk-e azokkal is, akik nem "rezgésazonosak” velünk?
Tudunk-e valóban szívből dönteni?
Az elmúlt évek spiri túláradása közben egy dolgot elfelejtettünk: a másik embert.
Mi van vele?
Hogy van?
Kell neki támogató segítség?
Kell neki még két kéz ha dologban van?
Ne csak mi várjuk a segítséget, mi is adjuk amit tudunk.
Néha csak egy tányér leves is a nap fénypontja lehet valakinek.
Nem csak a koldusnak, a saját szomszédodnak is...! A lányodnak, a sógorodnak, vagy az unokatesódnak aki egész nap rohan... Hívd meg csak úgy.
Nem mindenki indul ugyanonnan.
Nem mindenki kapott szeretetet, biztonságot, lehetőséget.
Nincs olyan, hogy csak "magának köszönheti”.
Ez kollektív hazugság.

A következő évek nem arról szólnak majd, hogy mit tudunk elméletben, hanem arról, hogy mit élünk meg gyakorlatban:
emberségből, együttérzésből, felelősségből.
Nem mindenkit kell megmenteni!
De onnan elfordulni, ahol igenis jelen lehetnénk – az bukás.
A válaszok, a beavatások a mindennapi döntéseinkben vannak.
Ezért élünk itt.
Hogy tudunk-e adni, nem nyerészkedni, szeretni, nem kihasználni.
Együtt lenni, nem külön, és nem csak azokkal akik "útonjárók"!
Mintha nem mindenki az úton járna...
Hazafelé tartunk, előbb vagy utóbb minden oda visz!

Egy út van, a különbség csak az egó illúziója!!
Az hogy a hasonlóakkal lehet csak együtt lenni, az megint csak menekülés egy szeparált illúzióba.
Egy felébredt ember mindenhová fényt visz. Nem szavakkal, csak a jelenlétével!
Nem kell a különbséget bizonygatni, a hasonlóságban kell összeérni. 💕
Még ha látszólag nem is veszik át azonnal, ottmarad a nyoma.
Menjetek éljetek!
Ez az emelkedés valódi próbája.
Mindannyiunké.
Nincs más út.
Soha nem volt.
EGY VAN.
🤍
Lisa
Eszter írása:

https://www.facebook.com/share/p/17yKmU6mVi/

13/12/2025

A bálványok bukása – és az ember visszatérése önmagához.

Ez a korszak nem egy finom átmenet. Vizsgaidőszak.
És most nem az emberek vizsgáznak, hanem azok, akiket azzá tettünk, amik soha nem voltak: bálványokká.

Sorban hullanak le a kirakatfigurák!

A spirituális celeb-tanítók, a megélhetési guruk, a hangzatos szavak mögé bújt vezetők.
Nem azért, mert annyira „rosszak”, hanem mert idejük lejárt.
Mert egy új tudatszint nem tűri tovább a külső villogást amikor bent torz szándék munkálkodik – még akkor sem, ha azt fénynek, szeretetnek vagy megváltásnak nevezik.

Még önmagukkal is elhitetik, hogy segiteni akarnak. De hogyan?
Ha nem Önazonosak?
Ha a pénz az elsődleges?

Szepes Mária szerint ez nem büntetés.
Ez törvény.
A tudat fejlődésének törvénye.

A lélek emlékezni kezd.
Arra, hogy amit keresett, soha nem volt másnál. Nem beavatásban, nem tanfolyamban, nem követendő arcokban.
Hanem belül. Ott, ahol nem lehet hazudni ...magunknak sem!
Ott, ahol nincs színpad.

Ezért omlanak össze a díszletek.
Ezért válik átlátszóvá a szerep.
Ezért fárad el a hangos tanítás.

Az ember elkezdi használni a saját erejét.
Nem kölcsönkért fényt, nem átvett igazságot, hanem azt, ami mindig is az övé volt. Ez csendes. Nem harsány. Nem kér követőket. Nem akar meggyőzni senkit.

A megélhetési guruk kora le fog járni.
Nem bosszúból és nem haragból. Egyszerűen azért, mert egy ébredő tudatnak nincs szüksége közvetítőkre.

Ez már elindult.
Nem visszafordítható.
És nem kívül történik, hanem ott, ahol minden valódi átalakulás mindig is történt:
az emberben, a szívben, ahol érzed a valóságot..

11/12/2025

A spirituális "infláció" csendben, belül kezdődik.
Amikor az ember megérint valami mélyet, misztikusat, tudat-tágítót… az ego azonnal ráfekszik:
„Különleges vagyok.”
„Több vagyok, mint a többiek.”
„Tanítani jöttem.”
,,Mesternek születtem."

Ettől a pillanattól nem felfelé indul el a lélek – hanem oldalra, egy díszes, kényelmes, izgalmas...zsákutcába.

A mai spirituális utak egyik legnagyobb tévedése éppen ez:
összekeverjük a belső munkát a drámával, a csendes fejlődést a hangos kiválasztottsággal.
Az egészséges kételyt nem bátorságnak hívjuk, hanem „alacsony rezgésnek”, zavaró energiának.
A hétköznapi felelősséget nem belső tartásnak, cselekvő gyakorlatiasságnak, hanem csak „3D-nek”, vagy "Mátrixnak" nevezzük.

A spirituális infláció ott kezdődik, amikor a lélek helyére az ego ül, és megkoronázza magát.
Spiri trónra ül.
Rosszabb esetben "küldetésnek" nevezett vállalkozást csinál abból, amit valójában alázatban csendben belül kellene hordozni.
Talál hozzá rajongókat.

Az igazi út nem dicsőséget ad, hanem mélységet.

Nem különlegességet, hanem tisztánlátást, és helyes cselekedetet.

Nem kiválasztottságot, hanem felnőtt felelősséget, mindenért ami körbevesz minket.

Elviselni, amit érzünk, szembenézni azzal, ami bennünk van, és nem átadni a gondolkodást önmagunk helyett senkinek – sem „mestereknek”, sem rendszereknek, sem fény- meg sötétség-mítoszoknak.

Ma ez a legnagyobb különbség:
van, aki újabb egócsapdát épít önmagának a spiritualitással, – és van, aki növekszik általa.

A kettő soha nem ugyanaz.

„A spirituális ego különösen nehezen felismerhető, mert a játszma gyakran úgy zajlik, hogy közben az ellenkezőjének álcázza magát.”

A spirituális egó gyakran
„tanítómesternek”
„szolgálatnak”
„segítésnek”
„fényadásnak” stb... mutatja magát, miközben valójában rejtett kisebbrendűségi komplexussal rendelkező személyek kapaszkodnak belé, kompenzálnak, és sokszor hatalomgyakorlás, felsőbbrendűség-érzés vagy kontrollkényszer is működik mögötte.
Illetve valakinek csak egyszerűen érdekesebb, vagy kényelmesebb pénzkereseti lehetőség, mint egy átlagos civil szakma.

Kevés az aki valóban erre hivatott. Létezik, csak már alig látszanak a sok színésztől...

Legyél nyitott és kritikus. Meglátod az igazi küldötteket.
Meglátod azt akire szükséged van! Nagyon valószínű hogy nem a spiri biznisz piacán. A hétköznapi emberek között,... És végül a tükörben. 🙏

Lisa

08/12/2025

Alapvető emberi szabályok – ahogy ma érdemes lenne élni

1. Ne tedd magad folyton a középpontba.
A tiszta belső erőnek, nem kell a túlzott önmutogatás.

2. Úgy hallgass, hogy valóban értsd a másikat.
Az emberek mindig arra emlékeznek, milyen érzést adtál nekik, amikor figyeltél rájuk.

3. Indulatod ne másokon vezesd le.
A hangos dühvel másoknak is ártasz. Add ki biztonságos módon és környezetben ha kell, és csak utána beszélj a problémáról a másikkal.

4. Ha egy helyre megérkezel, adj tiszteletet mindenkinek.
A köszönés és a kedvesség nem ranghoz kötött, hanem jellemhez.

5. A szavaidat elfelejtik, azt viszont soha, hogyan bántál velük.

6. Ne vágj közbe csak azért, hogy elmeséld a saját történeted.
A valódi tisztelet ott kezdődik, hogy teret adsz a másiknak.

7. Ne hajszold a figyelmet.
Azok a legerősebbek, akiknek nincs szükségük állandó hangos visszacsatolásra.

8. Aki másokról pletykál neked, rólad is fog idővel!
Kerüld a rosszindulatú, irigy embereket.
Te maradj mindenkihez őszinte, jószándékú, így ha rágalmaznak is, előbb utóbb kiderül az igazság.

9. Ne alázz meg senkit, ne szidj le senkit nyilvánosan.
A csendes emberség évekig tartó bizalmat és hűséget teremt.

Fotó: Nitzmann Tamás workshopos alkotása

05/12/2025

A szívcsakra-nyitogató és a csapból is folyó szeretet-meditációk semmit sem érnek, ha közben például képes vagy elmenni egy éhező vagy beteg állat mellett.
Kimaradt a gyakorlat! ...hoppácska...

Ha elkergetsz egy csontsovány kóbor, kutyát, macskát.
Ha nagy ívben kikerülöd a koldust.
Ez nem arról szól, ki tehet arról, hogy ide kerültek, és miért vannak az utcán, és ki a felelős érte.
Ez nem csak a menhelyek dolga.
Nem csak a közterület-felügyeleté.

Az emberek manapság az összes problémát át tudják passzolni valaki másra, aki felelős, akinek a "dolga lenne".

A legkényelmesebb a kormányra fogni, független attól melyik oldal van hatalmon, úgyis mindig az a hibás...na meg a szomszéd,
meg a fiatalok,
meg az előző generáció,
meg a mai stresszes társadalom,
meg a mindenki,
csak nekik ne kelljen a komfortzónájukból kilépni, és beleállni a cselekvő szeretetbe.

Ettől lesz élhetetlen a világunk.
Ettől igazán!!

Abban a másodpercben, hogy meglátsz valakit, aki bajban van, és bezárod a szíved, vége is mindennek.
Attól a perctől hogy képes vagy érzéketlen lenni a szenvedés, a fájdalom megnyilvánulására, vagy éppen irigy vagy más boldogságára, sikerére....
Onnantól nincs mit beszélni lélekről, szeretetről, spiritualitásról, „emelkedésről”.

Az egész egy színjáték lesz.

A lélek útja nem a párnán ülős gyakorlatokban kezdődik, hanem ott, ahol kényelmetlen, ott ahol át kell lépned önmagadon.
Ott, ahol döntened kell: odafordulsz, vagy elsétálsz. Érzel vagy hideg maradsz.

Mindig van persze indok, ha nem a szívedet választod.
De akkor ne is rakd tele a szobád rózsakvarcokkal, meg ne is énekelj a mantrakörben szenteskedő áhítattal.

Minden egyes nap vizsgázol mennyire vagy könyörületes és valóban együttérző.

Nem a világnak.
Nem másoknak.
Saját magadnak.
A lelkednek.......

Egy öreg kóbor cica emlékére, aki a sorsával lett a mesterünk.
A végtelen szeretetet a jelenlétével megnyitotta bennünk.
Örök hála. Sosem feledünk. 💗
🙏
Lisa