08/01/2026
CsontAsszony ideje van.
Végre nem csak átvitt értelemben + 15 fokokkal, napsütéssel, szárazsággal, hanem igazán, valódian, nagyon is konkrétan. Elég körülnézni: a jég, a brutális szél, a hófúvások, a mínuszok, a vastag hótakaró mind ugyanarról beszélnek. Nem lehet haladni, nem lehet tervezni, nem lehet „csinálni”.
Ez a látvány fogadott ma reggel, amikor ideültem a gép elé.
Ez az én saját ablakom, amin nézem a madárkáimat egész nap munka közben. Ez nekem termett most ide.
Sajnos a fotó nem adja vissza a gyönyörűséget, amit látok. Gyönyörű jégvirág, egy egész festményt alkotott ide nekem az idő, az én Időm.
Három rétegből álló hegycsúcs egymás mögött. Az első bokros, sziklás, fás, a második fenyőkkel tarkított, a harmadik a ködbe, párába vész. Ez maga a mostani rétegzett idő. Olyan, mintha egy hegyvonulat nőtt volna ki az üvegből: alul tömör, vastag, teherbíró csont, fölötte finomabb, csipkés, törékenyebb rétegek, majd a csúcsok, ahol már szinte elporlik a forma. Mintha egyszerre lenne jelen az erő, a csend és az elmúlás szépsége. Soha életemben nem láttam még ilyet. Sok mindenért hálás vagyok az életemben - ezek az apróságok, amelyek szerintem nem azok amúgy, hanem mély szimbolikával bíró jelek -, ezekért a hétköznapinak tűnő csodákért különösen.
Nézzük a szimbolikát: az ablak maga a határ. Bent az élet, a meleg, kint a hideg, a mozdulatlanság, amelyet csak a szélvihar mozdít meg. Az a világ, ami most nem enged. És a kettő között ez a jégrajz: kinn tartja a hideget, de megmutatja a valóságot.
Ez Csontasszony ideje képpé dermedve.
Amikor azt szajkózom: létezz együtt a természettel erre gondolok.
Csontasszony ideje nem együttműködő, a legkevésbé sem, nem az a dolga. Ő a tanító. Nem engedi, hogy csak úgy kimenj, intézkedj, csinálj. Azt mondja: ülj le. Nézd. Értsd meg. A jég nem ellenség, hanem keret. Ahogy a csont sem halál, hanem tartószerkezet. És benne a Lélek.
És az is gyönyörű ebben, hogy ez nem mesterséges. Nem én hoztam létre. Nem akartam, eszembe sem jutott, nem vágytam. Csak megtörtént, idelett. És csak ezen az ablakon, az összes többin nem.
Ahogy most sok minden történik az emberekkel is: ma reggel kaptam egy üzenetet: bokatörés, térdkicsavarodás, és a miért keresése. Minden megállásra kényszerülés, sérülés, kicsavarodás, elakadás, ugyanaz az üzenet: most nem előre. Most befelé.
Ez a természetes képződmény az ablakomon túl azon, hogy írásra ihletett, egy tanítás. Túl azon, hogy gyönyörű, mégsem dísz, dekoráció, hanem egyfajta figyelmeztetés: most nem haladunk,kivárunk.
A hóban itt a hegyen csak úgy lehet haladni, mint a lépcsőzőgépen, ami erősre van állítva: komoly kardió, comb-, és fenékedzés egy-egy órás kinnlét. A hátamról szakad a víz, arcom kezem lefagy, és 100-as pulzussal haladok csigaléptekben.Egy óra alatt nem 5 km-t haladok, csak max. 3,5-et.
Az az idő van, amikor nem cselekszünk, hanem hagyjuk, hogy a lényeg kirajzolódjon. Ehelyett a legtöbben rinyálnak, hogy nem tudnak haladni, nincs eltakarítva a hó, nem áll minden utcasarkon nekik egy hókotró, sózó, vesszen a polgármester/kormány, és mindenkinek a kvannya, mert ő menni AKAR.
Borzasztó, és szomorú, hogy mennyire nem érti az emberek sokasága, hogy valójában miről szól Csontasszony ideje. És a nemértéssel saját magukkal csesznek ki.
A természet egyszerűen visszavesz minket a tempóból. Nem kérdez, nem alkudozik, keretbe rak, sokszor szó szerint (pl. gipsz...).
Értsük már meg: most nem választás kérdése a bekuckózás, hanem tény, szó szerint és átvitt értelemben is. A jégvirág az ablakon pontosan ezt mutatja: kint a fagy, bent az élet, a kettő között pedig egy rétegzett, hegycsúcsos, erdős mintázat. Határ. Átmenet.
Csontasszony mindig határokkal dolgozik. És ez különösen nehéz azoknak, akik hozzászoktak a folyamatos mozgáshoz, a csináláshoz, az előrehaladáshoz. Nem véletlen, hogy ilyenkor megszaporodnak a sérülések: törik, csavarodik, ütődik, reped... A boka és a térd az irány, az előrelépés, a haladás szervei. Amikor ezek sérülnek, az üzenet gyakran ugyanaz: most nem mész tovább. Nem csináltál semmit rosszul, csak nem most van itt az ideje a döntéseknek, haladásnak, irányváltásnak. Maradj már nyugton!!!
Csontasszony nem kér, nem magyaráz, nem győzköd, hanem megállít. Nem büntetésből, hanem ez a természetes ritmus. Ez az idő megértést kér! Mit kér. Kiköveteli. Nem sikerül sokaknak, ők sérülnek. Azt üzeni: bírd ki, hogy nincs mit csinálni, csak lenni. Azt, hogy ránézz arra, hol tartasz, mi maradt, mi hullott már le rólad.
Csontasszony idején minden lecsupaszodik. Ami nem lényeges, lehull. Ami igaz, megmarad. Nem vigasztal, nem simogat, megtart. Most nem kifelé kell élni, nem előre kell rohanni, hanem megérteni, hol állsz, és elviselni, hogy ott vagy. Ez a csontidő. Ez Csontasszony ideje.
Állj le. Hidd el, hogy a világ nem fog megállni, vagy ha igen, az is téged segít. Minden muszájt el lehet engedni. Amíg még teheted, saját döntésből, mert ha nem, úgyis rákényszerülsz.
Inkább mentsd el ezt a képet, és gyönyörködj benne egész nap. Emlékeztessen az időminőségre.
Szeretettel Nektek. :)
(A tartalom az ŐsErő©Módszer szellemi tulajdona, szerzői jogi védelem alatt áll. Engedély nélküli felhasználása, átdolgozása tilos. Az írás saját szellemi termékem, ha osztod, kérlek csak innen az oldalról tedd. Köszönöm.)
