28/06/2023
🙏
"Hát...akkor nem csinálod elég jól, Anett" - szinte személyes sértésnek vettem, amikor az ajurvédikus segítőm fejen vágott a mondattal. Az volt a téma, hogy időnként még mindig eluralkodik rajtam a sötétség, hiába van meg minden eszközöm és tudásom ahhoz, hogy ne engedjem be, mégis van, hogy befordulok, totál beszűkölök, és abba a nagyon szűk mezsgyébe, amit látok, semmilyen pislákoló fényt tartalmazó gondolatot nem engedek be belülről, és semmilyen támogató szót kívülről. Pont ezért mostanra az lett a legfőbb célom, hogy ezek a hiábavaló, elvesztegetett napok eltűnjenek az életemből. Nem, nem a szimpla rosszkedv vagy a fáradtság, az valamilyen szinten megengedhető, hanem ez a valójában ok nélküli melankólia, amit az elme és a jó mélyen bevésődött program állhatatos munkával közösen hív elő bennem.
És bármennyire is fájt a kijelentés a segítőmtől, utóbb be kellett látnom, hogy igaza volt. Az Arnold Schwarzenegger életéről szóló minisorozatban van egy (számomra) kulcsjelenet (amúgy az egész doku tök inspiráló, ajánlom minden változásra vágyónak!), amikor arról mesél - SPOILER -, hogy hogyan lett belőle a világ legjobb testépítője. Nagyjából napi 3 órákat edzett, és az edzései végén minden alkalommal megkérdezte magától, megtett-e aznap mindent azért, hogy a világ legjobbja legyen. Ha igennel tudott felelni magának, abbahagyta az edzést, ha nemmel, akkor folytatta.
Én is feltettem magamnak a kérdést: megteszek-e valóban mindent azért, hogy valóban és általában j ó l legyek. És őszintén tudtam azt mondani, hogy hát, baszki, Anett, ezt most így nem igazán nyomtuk meg. Ezért pedig nem a segítőm, a környezetem, az őseim, a szomszédom, a családom, a pirosnál finom eleganciával orrot turkáló fószer a hibás, hanem csakis én magam. Így aztán nem is tud rajta változtatni senki más, csakis én magam.
Ezt mondom azoknak is, akik elengedéssel bajlódva jönnek hozzám. Gyakran elhangzik a kijelentés, "de hát én mindent megteszek, Anett". Mivel már magamon elcsíptem, így máson is rögtön kiszúrom, hogy itt bizony részvétkoldulás történik, csináltam én is, persze, hogy kiszagolom. Ilyenkor felteszem a kérdést: tényleg mindent megtettél? Mert ha valóban megtettél (volna) mindent, akkor jön(ne) a változás is. Nem is várok erre a kérdésre soha kimondott választ, kifejezetten kérem, hogy az illető csupán magával legyen őszinte.
Belátás nélkül nincs változás. Megengedés nélkül nincs változás, ahogy ellenállással sincs változás. Fontos tudni, hogy mit hozunk, mi a családi mintánk, de ahogy felmenteni, hogy hibáztatnunk sem kell ezek miatt senkit, egyszerűen jó tisztán látni, hogy mi van a hátizsákban.
A jóga nem az, hogy akkor most varjútartásból rohadt látványosan feltolom magam kézállásba. Ez kellő mennyiségű gyakorlással bárkinek sikerülhet, attól még nem biztos, hogy a lelkében rendben lesz magával és a világgal.
A jóga az, hogy folyamatosan teszek a nyugalmamért, és áramoltatom is a békét. A jóga az, hogy nem fosztom meg magam a fénytől, hogy befektetek a jóllétembe.
Ide most egy nagyon fancy helyen jógázós fotó "illene", de egyrészt nincs olyan, hogy az ember lépten-nyomon, a nyaralása minden percében ászanákba vágja magát, másrészt meg olyan pocsékul sikerülnek rólam mostanában a képek - nagy valószínűséggel pont azért, mert el-elbillen az egyensúly -, hogy a családi béke megtartása érdekében inkább nem is próbálkozunk vele.
Szóval ez itt most egy majdnem teljesen spontán pillanat, mert amúgy tényleg úgy éreztem magam, ahogy a képen látszik, és minden energiámmal azon vagyok, hogy ez az állapot legyen a legnagyobb arányban jellemző a hangulatomra és a mindennapjaimra.
Hogy nyugodt lelkiismerettel mondhassam magamnak: igen, ma mindent megtettem azért, hogy jól legyek.
