30/11/2025
́ció
HA VALAKI SÍR, KÖNYÖRÖG ÉS LEFAGY, AZ BELEEGYEZÉSNEK TŰNIK?
Erőszak minden, ami beleegyezés nélkül történik. A fizikai kényszerítés ennek csak az egyik formája.
Erőszak az is, amikor nem dönthetünk szabadon, függetlenül attól, hogy történt-e fizikai erőszak.
Ez a bejegyzés a sze&uális traumáról, a másodlagos traumatizációról, a lefagyásról és a beleegyezés részleteiről szól.
Gondolataimat annak kapcsán osztom meg, hogy a napokban a bíróság felmentett egy férfit, akit diáktársa megerőszakolásával vádoltak.
A történet lényege nem volt vitatott: ő maga is elismerte az erőszak tényét, ennek ellenére a bíróság felmentette, az ügyészség pedig nem fog fellebbezni.
A bíróság azzal indokolta a döntését, hogy:
„A nem beleegyezés nem minősül erőszaknak.”
Az áldozat kérlelte az erőszaktevőt, hogy hagyja abba, amit csinál, nyilvánvalóan tiltakozott, könyörgött, sírt, és egyértelműen nem adta a beleegyezését a sze&uális tevékenységhez, a férfi azonban ennek ellenére közösült vele.
A lány ezután kórházba ment, látleletet szeretett volna, és rendőrségi feljelentést akart tenni, de a rendőrségen nem vették komolyan, látlelet sem készült.
Büntetőeljárás csak később, szakmai szervezetek közbenjárására indult.
Nem a konkrét ügyről szeretnék beszélni, hanem sze&uálpszichológusként nagyon fontos, kapcsolódó kérdéseket szeretnék körbejárni, mint trauma, lefagyás, beleegyezés.
Sajnos a történet azt az üzenetet közvetíti, hogy ha valaki lefagy, ha tiltakozik, de nem védekezik tettlegesen is, az nem számít erőszaknak, még akkor sem, ha az áldozat meg van félemlítve, ki van szolgáltatva, vagy egyszerűen csak fél.
A jog azt vizsgálja, hogy történt-e erőszak, fenyegetés vagy védekezésre képtelen állapot. A beleegyezés hiánya nem központi kérdés ebben.
De az erőszak nemcsak jogi kérdés.
TRAUMA ÉS LEFAGYÁS
Traumatikus esemény, erőszak esetében hirtelen extrém nehéz helyzetben találjuk magunkat. Ilyenkor nem sok lehetőség közül választhatunk: leginkább a harc és a menekülés jöhet szóba.
Van azonban, amikor nem tudunk harcolni vagy menekülni, mert erre nincs reális lehetőségünk, vagy túlzottan kockázatosnak érezzük. Ilyenkor jelenik meg egy harmadik lehetőség: a lefagyás.
Sőt, sokszor egy negyedik út is: az együttműködés, amikor azt érezzük, hogy az egyetlen viszonylag biztonságos út az, ha együttműködünk a támadóval, mert így esik a legkevésbé bántódásunk.
Aki lefagy, az lényegében passzív: a félelem és a tehetetlenség uralkodik el rajta. Akár úgy is érezheti, hogy nincs igazán jelen a helyzetben, mintha kívülről vagy távolról szemlélné azt.
Mindez lelki önvédelem, és nyilvánvalóan nem jelent beleegyezést. Ahogyan az sem valódi beleegyezés, ha valaki a testi épségét, biztonságát vagy az életét félti, és ezért inkább együttműködik a támadóval.
Ezek egyike sem azt jelenti, hogy a személy meggondolta magát, és akarja az aktust, csupán a túlélésért küzd. Kívülről ez könnyen tűnhet úgy, mintha a személy nem védekezne.
Ha azonban értjük, hogy azért nem tesz semmit, mert számára nincs kiút, akkor látszik, hogy valójában az történik, hogy érzelmileg eltávolodik a helyzettől, vagy egyszerűen teljesen tehetetlennek érzi magát.
Úgy érzi, bármilyen más cselekvés csak rontana a helyzeten.
Ezért nem igaz, hogy ha valaki nem áll ellen fizikailag, ha nem védekezik aktívan, akkor a beleegyezését adja.
Lehet, hogy csak lefagyott, ami traumatikus eseményeknél nagyon gyakori reakció, vagy nem lát más kiutat a helyzetből, mint hogy túlélje azt együttműködéssel.
A lefagyás nem beleegyezés.
MÁSODLAGOS TRAUMATIZÁCIÓ
A traumatikus helyzetben nagyon egyedül vagyunk, és rendkívül kiszolgáltatottak. Nem biztos, hogy tudunk segítséget kérni vagy kapni bárkitől.
Emiatt megrendülhet a világ igazságosságába vetett hitünk, összeomolhat mindaz, amit addig a világról gondoltunk. Ha ezek után sem kapunk segítséget, ha a kórházban nem vesznek komolyan, és a rendőrség sem segít, akkor másodlagos traumatizáció történik.
Nem csak maga a helyzet volt igazságtalan, hanem utólag sem ismeri el senki, hogy nem lett volna szabad megtörténnie annak, ami megtörtént. Az erre hivatott szervek, a kórház és a rendőrség sem nyújtanak utólag támogatást.
Nemcsak a helyzetben maradunk egyedül, hanem utána is. Nemcsak akkor nem segített senki, amikor bajban voltunk, hanem a világ utólag is érdektelenséget mutat.
Ráadásul, ha a szakmai szervezetek nyomására végül elindul az eljárás, de a bíróság megállapítja, hogy az erőszak jogilag nem is volt erőszak, még akkor sem, ha az elkövető ezt konkrétan elismeri, az újabb, nagyon súlyos és fájdalmas üzenet.
A személy azt éli át, hogy számára nyilvánvalóan erőszak történt, de a kórház, a rendőrség és a bíróság szerint sem történt semmi baj. Ilyen helyzetben nagyon nehéz megőrizni az igazságos világba vetett hitet, és nem önmagunkat hibáztatni az eseményekért.
A történek azt üzenik, hogy ez bármikor újra megtörténhet, hiszen nincs valódi következménye.
A test reakciói, a lefagyás, az együttműködés, a túlélő üzemmód automatikus védekező reakciók. Nem beleegyezés és nem az áldozatról szól, hanem arról, hogy milyen helyzetbe kényszerítették.
Ha veled is történt hasonló, fontos tudnod: nem a te hibád.
Nem azzal van baj, ahogy reagáltál, hanem azzal, ami történt veled.
MI A VALÓDI BELEEGYEZÉS?
A beleegyezés egyszerre nagyon bonyolult és mégis nagyon egyszerű kérdés. Ha valaki nem akar erőszakos lenni, számára általában nem kérdés, hol vannak az egészséges határok.
Néhány nagyon fontos szempont, aminek teljesülnie kell ahhoz, hogy valódi beleegyezésről beszéljünk:
- SZABAD
A személynek szabadságában áll dönteni. Nincs valós rizikója annak, ha nemet mond. Nem kiszolgáltatott a másiknak, és nem kell tartania semmilyen következménytől, ha elutasítja az együttlétet vagy annak bármely elemét.
Ezért ha tanár–diák, főnök–beosztott vagy bármilyen alá-fölérendeltségi viszony áll fenn, erősen kérdéses, hogy a kiszolgáltatott fél adhat-e valódi beleegyezést, hiszen hátránya származhat a nemet mondásból.
Ha a másik fenyeget, vagy akár nem fenyeget egyértelműen, de a helyzetből az következik, hogy bánthat, nem tűri az ellentmondást, és ezért inkább együttműködünk vele, akkor ez nem szabad beleegyezés.
Ehhez nem kell, hogy a fenyegetés konkrétan elhangozzon, elég, ha az áldozat érzékeli. Ha a nemet mondás bármilyen hátránnyal járhat, az már nem szabad beleegyezés.
- KONKÉRT ÉS ADOTT HELYZETRE VONATKOZIK
Az, hogy valaki már benne volt valamiben, nem jelenti azt, hogy legközelebb nem kell újra beleegyeznie. Sokéves házasságban sem magától értetődő, hogy a másik fél bármikor nyitott a sze&re vagy bármilyen intim érintésre.
A flörtölés nem beleegyezés a sze&be. Ahogyan egy csók sem engedély a továbbiakra.
Szex közben is bármikor lehet bármire nemet mondani, a sze&uális helyzet önmagában nem jelent automatikus engedélyt mindenre. Egyszerűen: semmilyen közelség nem jelent automatikus engedélyt a továbbiakra.
- KÖLCSÖNÖS, NEM PASSZÍV
Egy sze&uális helyzetben a beleegyezés nem azt jelenti, hogy az illető hagyja vagy eltűri azt, ami történik, hanem azt, hogy egyértelműen aktív formálója a helyzetnek, részt vesz annak alakításában. Ha valaki csak eltűri, ami történik, az nem elég.
- BEVONÓDOTT
Az, hogy ki mennyire aktív az együttlétben és mennyire látványosan fejezi ki az örömét, nagy egyéni különbségeket mutat. Mégis fontos, hogy a másik fél láthatóan, átélten legyen jelen az együttlétben, és szavak nélkül is egyértelmű legyen, hogy jó neki és akarja a helyzetet.
Ha az egyik fél figyel a másikra, éreznie kell, hogy a másik örömmel van-e benne a helyzetben vagy sem.
- FOLYAMATOS
A beleegyezés nem azt jelenti, hogy egyszer igent mondunk az együttlétre, és onnantól „mindent szabad”. Az együttlét során sok minden történhet, az, aki akarja az együttlétet, nem biztos, hogy mindent is akar.
Bármikor mondhat nemet bármire.
- VISSZAVONHATÓ
Attól, hogy valaki valamibe beleegyezett, még bármikor meggondolhatja magát. Joga van azt mondani, hogy elég, hogy valami már nem esik jól, vagy már nem vágyik rá. Nem érv az, hogy az előbb még akartuk.
Jogunk van az adott pillanatban dönteni arról, hogy mit szeretnénk és mit nem, függetlenül attól, hogy korábban, akár pár perccel előtte mire voltunk nyitottak. Ha belekezdtünk valamibe, attól még nem tartozunk a másiknak azzal, hogy utána mindennek is kell következnie.
- TÁJÉKOZOTT
Csak olyasmibe tudunk valóban beleegyezni, amiről pontosan tudjuk, mibe is egyezünk bele. Ha az aktusba beleegyezünk, de a másik fél titokban eltávolítja az óvszert, az erőszak. Nem egyeztünk bele a védekezés nélküli együttlétbe, még akkor sem, ha magába a sze&be beleegyeztünk.
- CSELEKVŐKÉPESEN ADHATÓ
Nyilvánvaló, hogy gyerekként nem adhatunk beleegyezést. Gyerekkel szemben akkor is erőszakról beszélünk, ha a gyermek beleegyezik, sőt akkor is, ha ő maga kéri vagy kezdeményezi az együttlétet, a felelősség minden esetben a felnőtté.
Akkor sem adhatjuk a beleegyezésünket, ha alkohol vagy más tudatmódosító szer hatása alatt állunk, mert nem lehet tudni, hogy józanul is beleegyeznénk-e. És ha alszunk, az sem beleegyezés.
ÖSSZESSÉGÉBEN FONTOS LÁTNUNK, HOGY AZ ERŐSZAK NEM FELTÉTLENÜL TESTI KÉNYSZERT JELENT, HANEM MINDENEKELŐTT A BELEEGYEZÉS HIÁNYÁT!
Mit tehetsz, ha magadra ismertél?
– Beszélhetsz valakivel, akiben bízol (barát, családtag, társ).
– Kérhetsz segítséget pszichológustól.
– Felveheted a kapcsolatot olyan civil szervezettel vagy jogsegélyszolgálattal, akik kifejezetten áldozatok támogatására szakosodtak.
– Jogod van ahhoz, hogy komolyan vegyenek, jogod van segítséget kérni, és jogod van ahhoz, hogy ne maradj egyedül ezzel.
Ha fontosnak érzed, hogy erről többen tudjanak, kérlek oszd meg ezt a bejegyzést!
