26/02/2026
Dóra reggel azt mondta a rendelőben, Adrien 5. Vagy!
Én pedig arra gondoltam, nem rossz ez egy bolondtól. Valakitől aki egy olyan betegséget gondoz, ami állítólag nem is létezik. Aki ugyanolyan bolond, mint a betegei, mert hát “az mind pszichiátriára való.” És egyébként tényleg oda valók. Csak az ok-okozattal van egy kis tévedés. Nem azért kell Nekik pisilni, mert oda valók. Hanem azért lesz szükségük pszichés vezetésre vagy kezelésre, mert azzal, amit Ők átéltek, nem lehet élni, azt az ember nem bírja ki normális ésszel. Mert ha elég ideig jàrkálsz orvosról orvosra, miközben olyan fájdalmad van minden nap, hogy összedől tőle az életed, és közben mindegyiktől meghallgatod, hogy Te egészséges Vagy és minden eredményed negatív és nem kellene olyan komolyan venned a tüneteidet, akkor nem fog a végén más opció maradni, mint hogy megbolondulsz, vagy ami egy kicsit kecsegtetőbb, hogy véget vetsz az életednek.
Mekkora fájdalom kell ahhoz, hogy ez legyen a megoldás?
A hólyagfájdalom szindrómával élő betegek 11%-ának a megkérdezés pillanatában 2 héten belül volt szuicid gondolata. Egyes centrumokban ezt az értéket 38%-ra becsülik. A húgyúti krónikus fájdalommal elő betegek 3-4x gyakrabban gondolnak az öngyilkosságra, mint az átlag populáció. Életük során a betegségük kimenetelétől függően 5-14% esélyük van rá, hogy előbb-utóbb öngyilkosságot kísérelnek meg.
Egyes publikációk szerint ezeknél a betegeknél az életminőség-romlás mértéke összemérhető a súlyos reumatoid arthritises, vegstádiumú tumoros vagy dializált betegekével. A betegek 63%-a munkaképtelen. Gyakran gyermeknemzésre képtelen, partneri kapcsolat fenntartására képtelen, szexualitásra képtelen, programokon részt venni képtelen, szociálisan fukcionálni képtelen - az öngyilkosság pedig a funkcionális végpont.
Ezek a betegek mégis láthatatlanok. Senki nem érti, miért nem tudnak uralkodni magukon, miért kell állandóan pisilni járni, miért könyörögnek két hetente antibiotikumért az ügyeleten, miért baj nekik ennyire egy kis felfázás.
Ezek a betegek kilógnak a guidline alól, kilógnak a protokoll alól, és a rendszer úgy bánik velük világszerte, mintha Ők követnének el ezzel valamilyen hibát.
Pedig elmondja a tudomány, hogy a standard guidline alapú terápiák 50-70%-ban hoznak első vonalban eredményt, 20-30%-ban részleges hatásúak és 10-30%-ban egyáltalán nem működnek. Másodvonalban sem tarol a sikerarány. Ez nem hiba, hanem biológiai variabilitás. A protokoll populációs átlagra épül, nem egyéni patofiziológiára. Nem számol mikroanatómiás variációkkal, idegi szenzitizációval, centrális fájdalomfeldoglozással, de azzal különösen nem számol, hogy akut húgyúti infekciónak megfelelő irányelvek alapján akarjuk kivizsgálni és kezelni a 25 éve hólyag- vagy húgycsőfájdalommal élő beteget. Nem számol azzal sem, hogy az orvosnak ebben a folyamatban valamiért nem marad saját gondolkodásra igénye.
De azt is megtanítják az egyetemen, hogy mit jelent tisztelettel és empátiával viseltetni a beteg vagy a kolléga iránt, vagy hogy ne vonjuk kétségbe a beteg fájdalmát, vagy hogy a tudomány elismeri, amit nem tud.
Mégis nemcsak a betegeim, hanem én magam is számos alkalommal voltam megaláztatás és nevetségessé tétel tárgya az évek során olyan kollégák által, akik képtelenek arra, amire a tudomány. Mert a tudomány állítólag elismeri, amit nem tud.
Az antibiotikum alkalmazásunkon is hatásosan tudnak hőbörögni, míg az alapellátásban patakokban folyik a Zinnat a vírusfertőzésre és a mezőgazdasági antibiotikum felhasználás világszerte tragédia, bár helyenként ebben már értünk el bizonyos eredményeket. Minden területen tisztelet a kivételnek. Márpedig ha egy beteg állapota egy terápiával javítható lenne, és arról egy másik orvos téves vagy részleges információk alapján lebeszéli, de egyéb hatásos alternatívát nem ad, egy bizonyos jogi tényállás valósul meg.
Akkor pontosan mit nem tanulunk meg az egyetemen? Azt biztosan nem, hogy a húgyúti fertőzés nem felfázás. Hogy a csípő vizelet az nemhogy zavaró, hanem olyan érzés, mintha üvegszilánkokat törtek volna össze a húgycsövedben, minden pillanatban pisilni akarsz, de olyan hólyaggörcsöd lesz tőle, hogy a wc-ről képtelenség felállni, egy csepp vizeletet úgy nyomsz ki, mintha szülnél és az egész kismedencéd olyan, mintha tüzes vasat tartanának bele, nem tudsz gondolkodni, nem tudsz dolgozni, nem tudsz felállni, nem tudsz elmenni otthonról, mert minden útvonalterv legfontosabb paramétere az, hogy hol van wc, de a fájdalmon kivül úgysem tudsz semmi másra gondolni. Mintha egyfolytában ezer tűvel szurkálnának. Szeretném, hogy a könyvekben ezt irják le a húgyúti fájdalom fogalmához.
A mondandóm végére egy számos kérdést tartalmazó, több, mint 200 betegünk által kitöltött kerdőívből szeretnék 4 unalmas diagramot mutatni.
Ha csak Nekik és csak ennyivel lenne jobb, ez a tíz év már akkor is megérte volna.
