Törpitorna - TSMT - Dunaújváros

28/02/2026

23/02/2026

Sokszor a viselkedést látjuk.
A hangosságot.
A kiborulást.
A dacot.
És gyorsan nevet adunk neki.
Pedig a viselkedés csak felszín.
Mint hullám a vízen.
Alatta mindig van valami.
Egy szükséglet.
Egy túlterhelt idegrendszer.
Egy elfáradt kis test.
Egy meg nem értett jelzés.
A szenzoros gyermek nem „rosszalkodik”.
Ő kommunikál.
Nem mindig szavakkal.
Hanem a testével.
Lehet, hogy:
nem bírja a hangos zajokat.
Egy csengő.
Egy zsúfolt terem.
Egy váratlan hang.
Lehet, hogy zavarja:
a ruhacímke.
A varrás.
A „túl szúrós” anyag.
Lehet, hogy kerüli az érintést.
Vagy épp folyamatosan keresi.
Lehet, hogy:
forogna.
Hintázna.
Ugrálna.
Nekimenne dolgoknak.
Nem rosszaságból.
Szabályozásból.
Lehet, hogy válogatós.
Nem az étellel harcol.
Hanem az állaggal.
A szaggal.
Az érzettel.
Lehet, hogy könnyen kibillen.
Hirtelen túlcsordul az idegrendszere.
Apróságra hatalmas reakció.
Mert az idegrendszere hamarabb telítődik.
És ilyenkor mi mit látunk?
„Túlérzékeny.”
„Hisztis.”
„Nehezen kezelhető.”
Pedig a kérdés nem az:
„Hogyan állítsam le?”
Hanem az:
„Mire van most szükséged?”
Ha csak a viselkedést akarjuk megszüntetni,
harcolni fogunk.
Ha a szükségletet keressük,
kapcsolódni fogunk.
És a kapcsolat biztonság.
A biztonság pedig szabályoz.
Nem varázsütésre.
Szépen lassan, mélyen.
Amikor a gyermek érzi,
hogy értik őt,
az idegrendszere megpihen.
És abból a pihenésből
együttműködés születik.
Ez nem engedékenység.
Ez megértés.

És van még valami.
A gyermek nem csak otthon él.
Kilép a világba.
Emberek közé.
Kedves külvilág,
amikor egy gyermeket látsz,
aki befogja a fülét,
aki szorítja a szemét,
aki túl hevesen reagál,
ne az ítélet legyen az első.
Ami kívül zaj,
belül lehet túlélés.
Ami kívül „furcsa”,
belül lehet küzdelem.
Próbáljunk a szeretet szemével nézni.
Érezni a szívünk melegével.
Egy halkabb szó.
Egy türelmesebb tekintet.
Egy elfogadó jelenlét.
Ennyi néha elég.
Mert minden viselkedés mögött
egy idegrendszer van.
Minden reakció mögött
egy történet.
És ahol megértés születik,
ott a gyermek nem „megjavul”.
Hanem megpihen.
Lélekmesék

Ha hasznosnak találtad a posztot, hagyj itt kommentben egy 🩵-et!

09/02/2026

Sziasztok!

Már régóta érlelődik bennem annak a gondolatba, hogy olyan jó lenne egy olyan közösséget életre hívni, ahol édesanyák tudnak egymáshoz kapcsolódni, megoszthatják a nehézségeiket. Olyan közösségre gondoltam, melyben a cél, hogy elfogadjuk, támogassuk egymást, melyben a különböző megoldások megférnek egymás mellett és a együttérzés van fókuszban.
Az utolsó heti baba-mama klubbon nagyon erőteljesen kimondódott az, hogy az anyaságban az érzelmek rettentő széles tárháza megjelenik, és hogy mennyire nehéz bűntudat nélkül megélni a magányt, fáradtságot, dühöt, miközben ezek mind az életünkhöz hozzátartozó érzések, amik éppen annyira fontosak, mint a szeretet, amelyet a gyermekünk, családunk iránt érzünk.

Azt gondolom az öngondoskodáshoz vezető első lépés, ha merjük szabadon megélni az érzéseinket és mélyen hiszek abban, hogy ezt közösségben könnyebb, mert mindig van, aki tud kapcsolódni ahhoz, amit megélünk és együtt máris könnyebb.

Most egy ilyen közösségformáló kezdeményezéshez keresem azokat az anyákat, akiket ez megszólít. Eleinte lesz lehetőség szabadon csatlakozni, kipróbálni a csoportot, később azonban azt tervezem, hogy ezek zárt csoport formájában fognak működni.

Ha tetszik a kezdeményezés, akkor jelentkezz:
✉️ üzenetben
📧feszek.dunaujvaros@gmail.com
📱06-20-2399-716 elérhetőségeken.

Helyszín: Dunaújváros, Bocskai I. u. 26. fszt. 3.

Ha van kedved segítheted a munkámat egy megosztással, ajánlással.

Szeretettel:
Violetta
💜

05/02/2026

Megvan az a jelenet, amikor a neurodivergens gyereked iszonyú éhesen odaslattyog a hűtőhöz, feltépi az ajtót, bámulja egy darabig a belsejét, majd egy hatalmasat sóhajt, visszacsukja, és inkább visszamegy a szobájába, hogy ott csendben, méltósággal éhen haljon?

Te meg ott állsz, hogy mi a franc történt már megint? Ott a kaja. Van virsli. Van joghurt. Van sajt. Van maradék leves. Olyan is van, amit még tegnap könyörögve követelt. És most hirtelen semmi nem jó?

Na, ilyenkor nem arról van szó, hogy kényeskedik, vagy szándékosan hal éhen a drámai hatás kedvéért. Itt megint a neurodivergens agy klasszikus műsorát látjuk, amit nevezhetnénk úgy is: “Executive Functioning összeomlás: a hűtőnél edition.”

Ugyanis az, hogy mit egyek, az egy normálisan működő agynak egy gyors, pár másodperces belső folyamat. Az ND agynak viszont ez egy több szintes döntéshozatali labirintus, tele akadályokkal.

🤌 Először is ott van a túl sok opció. Túl sok szín. Túl sok forma. Túl sok lehetőség. És mindegyikhez kapcsolódik valami apró, de fontos változó: ahhoz kell kés? Ezt muszáj melegíteni? Van hozzá a megszokott márkájú ketchup? Múltkor is furcsa volt az a sajt, lehet, hogy most is az lesz? Az alma az alma, de lehet, hogy ez a savanyú fajta. És akkor inkább nem.

🤌 És mindehhez jön a másik nagy ellenség: a döntési bénulás. A gyerek nem tudja eldönteni, hogy mit enne, mert az érzékelése nem súlyozza jól a preferenciákat. Minden lehet jó – vagy semmi sem az. És akkor az agy úgy dönt, hogy inkább nem dönt. Mert ha nem dönt, nem lehet rosszul dönteni. És akkor legalább nem kell majd elviselni a csalódást, hogy “na, ez sem esik jól.” (Ugye, tudtok követni? 🙈)

🤌 És végül ott van az energia-kaja végtelen körforgása. Mert ugye: éhes ➡️ nincs energiája eldönteni, mit egyen ➡️ nem eszik ➡️ még éhesebb ➡️ még kevesebb energia ➡️ még kevesebb döntési kapacitás és így tovább.

Sokszor maga a gyerek sem érti, miért nem tud enni. Csak valami nem jó. És ez a valami nevű fura, körülírhatatlan érzés ott ül a gyomrában meg a fejében, és mindenre azt mondatja vele, hogy “f*ck”.

🤓 Ami ilyenkor segít: előre megbeszélt, biztonságos opciók. Például legyen a hűtőben egy doboz, amiben mindig ott van “az a kaja”, amit bármikor ehet, kérdés nélkül. Vagy legyenek kis cetlik: “Ha nem tudsz dönteni, talán ez jó lesz.” Minél kevesebb a döntés, annál nagyobb az esélye, hogy tényleg eszik is valamit.

És ha egyszer már megvan az, hogy “aha, ez egy ilyen pillanat”, akkor te is könnyebben tudsz majd segíteni. Nem kérdezel rá tízszer, hogy “de most akkor nem vagy éhes?”, nem kezded el felsorolni a lehetőségeket, mert az csak még több input és nem kezdesz el morogni, hogy még egy kenyeret sem képes megkenni magának. Csak ott vagy, és azt mondod: “Gyere, itt van egy tányér bolognai spagetti, tudom, szereted.” (Akkor is, ha az egész család ekéz, mert "kiszolgálod" és hogy "csak kihasznál".) És ha rábólint, akkor megmentettél egy gyereket az önkéntes éhhaláltól. 👌

🗓️ Időpontfoglalás egyéni konzultációra:

konzultacio.nefivel@gmail.com

✍️ Jelentkezés online traumaírás kurzusra:

traumairasnefivel@gmail.com

03/02/2026

2026. Március 2-től érvényes szolgáltatási díjaim

03/02/2026

Nem minden szenzoros túlterhelés néz ki ugyanúgy

A saját kutatásomban óvodás és kisiskolás korú, diagnózis nélküli gyerekek szenzoros működését vizsgáltam. Nem „zavarokat” kerestem, hanem mintázatokat.

Az eredmény meglepő volt – és nagyon ismerős.

Nem egyféle „érzékeny gyerek” létezik. Hanem több, egymástól markánsan eltérő szenzoros profil.

Volt olyan csoport,
– ahol minden inger túl sok (hang, érintés, mozgás),
– ahol a hallás és a látás dominál, miközben a testtudati rendszerek kevésbé aktívak,
– ahol az egyensúly és a mozgás körül szerveződik a működés,
– és olyan is, ahol a mozgásos rendszer „túlpörög”, miközben más csatornák kevésbé terheltek.

Nem minden idegrendszer bírja ugyanazt a zajt, fényt, tempót.
Ez nem gyengeség – hanem különböző idegrendszeri beállítódás. (Természetesen ez nem áll meg gyermekkorban és nem tűnik el varázslatos módon, ahogy betöltöttük a 18-at!)
..és volt egy csoport, amely szenzorosan kiegyensúlyozottan működött – ők a referenciapont. Vajon többség vagy kisebbség? Meg lehet tippelni, hogy a gyermekek hány százaléka tartozott ebbe a csoportba...! 🤓

A fontos tanulság nem az, hogy „ki érzékenyebb”, hanem az, hogy másképp terhelődünk túl.

Az iskolai környezet viszont:
– egyszerre zajos,
– vizuálisan telített,
– mozgásban korlátozó,
– és hosszú ideig egyformát vár el minden idegrendszertől.

Egyes gyerekek ezt jól bírják. Mások csendben szétesnek. Megint mások viselkedéssel jelzik, hogy túl sok.

Ezek a gyerekek nem „problémásak”. Nem diagnózisra várnak. Hanem finomabb idegrendszeri olvasatra.
Az idiopátiás szenzoros feldolgozási zavar (iSPD) nem diagnózis, hanem profil. Egyéni mintázat arról, hogyan dolgozza fel a gyermek az ingereket és melyik érzékszervén milyen minőségben:
vizuálisan, auditívan, taktilisan, mozgásosan.

Ha ezek a csatornák egyszerre telítődnek,
a gyermek nem rosszalkodik – védekezik. Más lehetősége nem is marad. A védekezés szintén sokszínű akárcsak a mintázat, minek táptalaján kialkult a működés.

És természetesen minden szenzoros érzékenység probléma. Sok gyerek megtalálja a saját ritmusát, stílusát, személyisége is erre épül. A gond ott kezdődik, amikor a túlterhelés tartóssá válik,
és az iskola nem hagy mozgásteret.

Pénteken a Taní-Tani tudományos konferencián erről beszélek:
📌 szenzoros iSPD-profilokról
📌 szenzoros túlterhelésről az iskolapadban
📌 és arról, hogyan lehet észrevenni a mintázatot, mielőtt baj lenne.

27/01/2026

Az idegrendszer pihenése és pihentetése – nem luxus, hanem alapfeltétel

Sokat beszélünk pihenésről, de ritkán pontosítjuk, minek is kell valójában pihennie. Az izmainknak? A figyelmünknek? Az „idegeinknek”?

A válasz egyszerűbb – és közben összetettebb: az idegrendszernek.
Az idegrendszer nem elfárad, hanem túlterhelődik

Az idegrendszer nem úgy működik, mint egy izom, amit „kifárasztunk”. Inkább úgy, mint egy feldolgozó rendszer, amelynek:

bejövő ingereket kell szűrnie,
értelmeznie,
priorizálnia,

és közben szabályoznia az érzelmi és testi reakciókat.

Amikor ez a rendszer túl sok, túl intenzív vagy túl kiszámíthatatlan ingerrel találkozik, akkor nem „elfárad”, hanem túlterhelődik.

Ennek jelei lehetnek:

- ingerlékenység,
- figyelmi szétesés,
- fáradékonyság,
- hangérzékenység,
- szorongás,
- alvási nehézség,
- gyerekeknél „magyarázat nélküli” viselkedéses kiborulás

Pihenés ≠ semmittevés

Az idegrendszeri pihenés nem feltétlenül passzivitást jelent.

Sokszor nem az a kérdés, hogy csinálunk-e valamit, hanem az, hogy:

- mennyi inger ér minket közben,

- mennyire kiszámítható az adott helyzet,

- van-e kontrollunk az ingerek felett.

Például:

➡️Egy csendes séta pihentetőbb lehet, mint a kanapén való telefonozás.

➡️Egy strukturált, ismert mozgás kevésbé terhelő, mint egy zajos, kaotikus közeg.

➡️Egyedül lenni néha idegrendszeri szükséglet, nem elutasítás.
Miért nem „akarat kérdése”?

Gyakori félreértés, hogy „csak jobban kellene bírni”, „meg kell szokni”, „rá kell edződni”.

Az idegrendszeri szabályozás azonban:

- biológiai alapú,
- részben öröklött,
- részben fejlődésfüggő,..és nagy egyéni különbségeket mutat.

Vannak idegrendszerek, amelyek:

- gyorsabban telítődnek,
- lassabban habituálnak (lassabban szoknak hozzá az ingerekhez),
- érzékenyebbek zajra, fényre, társas ingerekre.

Ez nem gyengeség és nem „hiba”, hanem idegrendszeri sajátosság és az iSPD Szenzoros Profil TM megmutatja ennek eltérő terhelhetőségét.
Kiknek különösen fontos az idegrendszer pihentetése?

Valójában mindenkinek – de különösen:

- szenzorosan érzékenyebb gyerekeknek és felnőtteknek,

- sok zajban, információban élőknek,

- digitálisan túlterhelt környezetben élőknek,

- figyelmi nehézségekkel küzdőknek,

- szorongásra hajlamos idegrendszereknek,

- neurodivergens profiloknál (diagosztizált esetek)

Mit jelent az idegrendszer pihentetése a gyakorlatban?

Nem „tökéletes csendet”, hanem inger-szabályozást. Néhány egyszerű, de hatékony elv:

- legyenek napközben is mikroszünetek,
- csökkenjen az egyidejű ingerek száma (pl. nincs háttérzaj mindenhez),
- legyenek ismert, biztonságos rutinok,
- legyen lehetőség visszavonulásra,
- alvás előtt tudatos ingerlevezetés (nem képernyő),
- mozgás, ami ritmikus és kiszámítható.

Gyerekeknél sokszor a „hiszti” nem nevelési probléma, hanem túlterhelt idegrendszer jelzése!
A digitális környezet és a pihenés paradoxona

Sokan „kikapcsolódásként” használják a képernyőt, miközben az:

folyamatos ingeráramlást ad,

ritkán engedi a valódi idegrendszeri lecsendesülést,

gyakran fenntartja a magas készenléti szintet.

Ez nem azt jelenti, hogy a digitális eszköz „rossz”, hanem azt, hogy:
hiába fekszem közben a kanapén, mert nem minden pihenés idegrendszeri pihenés.❌

Az idegrendszeri pihenés kulcsa sokszor az, hogy nem új ingereket adunk hozzá, hanem hagyjuk, hogy az aktiváció szintje természetesen csökkenjen.

😍Számomra ebben a szauna működik a legjobban: kontrollált, egyenletes testi inger, ami segít kilépni a folyamatos készenléti állapotból. Nagyon nehezen tudok lazítani, de a szauna az igazán kikapcsol.
Nektek van olyan, ami nagyon bevált?

27/01/2026

🎤 A nagyszínpadon: FENYŐSI FANNI! 🎉 TSMT Modell BHRG Alapítvány
Örömmel jelentjük be, hogy az SNI SULI EXPO 2026 nagyszínpadára lép: Fenyősi Fanni! 🙌
Fanni a BHRG Alapítvány kuratóriumi elnöke és a TSMT® Modell szakmai vezetője – vagyis az a szakember, aki a Tervezett Szenzomotoros Tréning (TSMT) és HRG® mozgásterápia módszerek élvonalát képviseli Magyarországon.
👉 Céljuk pontos és fontos: a sajátos nevelési igényű gyermekek mindennapi életükben és iskolai integrációjukban még sikeresebbek lehessenek.

Édesanyja, Lakatos Katalin, a HRG–TSMT módszer megalkotója mellett Fanni nemcsak látta, hanem megélte, mit jelent valóban figyelni egy gyermekre – és nem címkékben, hanem folyamatokban gondolkodni. 💡 Munkájának középpontjában a gyermekek mozgás- és idegrendszeri fejlődésének támogatása áll – olyan komplex szemlélettel, ami a gyakorlat és a szakmai tudás legjavát hozza össze. Nem gyors válaszokat ígér, hanem egyéni szenzomotoros profilokra épülő, alulról felfelé haladó támogatást.

Előadásaiban – legyen szó ADHD-ról, tanulási nehézségekről vagy idegrendszeri éretlenségről – különösen erős az a gondolat, hogy a tünetek mögött mindig okok vannak. És hogy valódi változás akkor történik, ha az idegrendszer alapfolyamatait támogatjuk, nem csak a felszínen próbálunk „javítani”.

Fanni számára kulcsszó az együttműködés: szülő és terapeuta között, test és idegrendszer között, tudomány és mindennapi élet között. Hisz abban, hogy a szülők nem „kívülállók”, hanem a folyamat aktív, felhatalmazott résztvevői.

Az SNI SULI EXPO 2026 nagyszínpadán egy olyan előadót hallhatunk, aki egyszerre hoz mély szakmai tudást, személyes történetet és valódi reményt – sallangok nélkül, mégis nagyon erősen.

📣 Ne hagyd ki a lehetőséget, hallgasd meg élőben Fenyősi Fannit gyakorlatias terápiás megoldásokról – az SNI SULI EXPO 2026 nagyszínpadán! 🌟 Jegyed kommentben!