31/10/2025
BOCSÁNATKÉRÉS SZÍVBŐL
"...voltál valaha annyira kemény, menő, bátor, hogy akár csak egyetlen bocsánatkérést így végigcsináltál?(...) Továbbmegyek: mikor láttad be legutóbb, hogy hibáztál valaki más kárára?"
Te tudod, hogyan kell, hogy hogyan érdemes? 🤔
Szemfelnyitó írás.
Szeretettel ajánlom. 🙏
rajongók
Akkor most elmondom, hogy mi az igazi bocsánatkérés:
Amikor felismerem, ÉS önmagamnak beismerem, hogy valami olyat tettem, ami az én személyes, egyéni értékrendemben hiba/vétek/bűn, akkor veszek egy qrva nagy levegőt, megkeresem Magamban azt a helyet, ahol radikálisan elfogadom magam, és odafigyelek, hogy ne rántson be a szégyen, vagy a szégyen komplementer-maszkja: a gőg/nagyképűség - mert akkor tuti, hogy nem fogok bocsánatot kérni.
Amikor eléggé megerősödtem abban, hogy igen, elfogadom, hogy valamit elb@sztam, akkor ráírok arra, akivel szemben ezt elkövettem, felhívom, mindenképp ÉN keresem Őt.
HA és csak akkor, HA hajlandó velem szóba állni, megkérem, hogy adjon meg egy Neki megfelelő időpontot és helyet, amikhez én alkalmazkodom.
Amikor találkozunk, hangosan és érthetően elmondom, hogy:
Sajnálom, amit tettem.
Bocsánatot kérek azért, amit tettem.
Amit tettem, azért kizárólag én vagyok a felelős.
Megkérdezem, ÉS végighallgatom, hogy hogyan tehetem jóvá, ami történt.
Megígérem, hogy soha többé nem teszek ilyet.
És ezt az ígéretemet életem végéig betartom.
Ezután megkérem, hogy mondja el, hogy hogy érezte magát, mit élt meg, amikor megbántottam, amikor kárt/veszteséget okoztam Neki.
És...
És szó, magyarázkodás, igazam kényszeres erőltetése nélkül végighallgatom Őt.
És ha arra kér, hogy többé ne keressem, akkor ezt megszakadó szívvel elfogadom, és megteszem Neki.
Összefoglalva:
1. Felismerem, és beismerem, hogy hibáztam.
2. Én keresem Őt.
3. Én alkalmazkodom Hozzá.
4. Bocsánatot kérek.
5. Vállalom a felelősséget.
6. Megkérdezem, hogy hogyan tehetem jóvá, ami történt.
7. Megígérem, hogy soha többé nem teszek ilyet, és ezt életem végéig betartom.
8. Ezután csendben végighallgatom Őt.
Sokan azzal gúnyolják a valós önismeretet, hogy humbug, kuruzslás, maszatolás, nem valódi munka.
Azoktól is kérdezem, akik ilyesmik mondásával próbálják magukat jobb fényben feltüntetni: voltál valaha annyira kemény, menő, bátor, hogy akár csak egyetlen bocsánatkérést így végigcsináltál?
Továbbmegyek: mikor láttad be legutóbb, hogy hibáztál valaki más kárára?
Hiszem, hogy megváltoztathatjuk ezt az elérzéketlenedett, pökhendi, nárcisztikus "értékeket" hype-oló, szívtelenségtől ájuldozó világot.
Hiszem, hogy megtanulhatjuk mindazt, aminek a szüleink az ellenkezőjét tanítottak, aminek a világ az ellenkezőjét tanítja, erőlteti minden sarkon.
Hiszem, hogy bocsánatot kérni bátor, igaz és emberi dolog.
És tapasztalom, hogy qrva nehéz. A mai napig az. még mindig van néha, hogy a fülembe sutyorog, motyog, üvölt a szégyen karcos, savas, vitriolos, önértékelésemet szétmaró hangja, amikor bocsánatot kérek.
És attól még kérek... És olyankor egy kicsit mindig távolabb kerülök attól az érzéketlen, gúnnyal és kritikával terhelt "otthontól", attól a leb@szni bármikor kész, dícsérni és elismerni képtelen pokoltól, ahonnan ebben az életemben indulnom kellett.
És mindig egy kicsit közelebb kerülök a legigazabb önmagamhoz.
Hiszek Benned, Útonjáró.
Most Te jössz.
(Forrás: Rutterschmid Gábor: A valódi bocsánatkérés elveszettnek hitt módszere és művészete)
