11/09/2025
Minél hamarabb tudja meg a gyermek saját autizmusát, annál természetesebb lesz a számára. De hogyan csináljuk? Szuper összefoglaló a Szivárványszemüveg - autizmusról autista szemmel oldalán.
Miért, mikor és hogyan beszéljünk a gyerekünkkel az autizmusról?
Mint oly sok mindenre, erre sincsen mindenkire érvényes válasz. De azért nem kell elkeseredni, támpontok vannak, amik segítik kitalálni, nálatok hogy legyen ez.
Miért fontos, hogy a gyerekünk tudjon az autizmusáról (vagy legalábbis arról, hogy hogyan működik)? Minél jobban ismeri saját magát, minél inkább vannak szavai arra, hogy mi jó neki és mi nem, mi nehéz, mit érez, annál inkább megvan a lehetősége annak, hogy önazonos legyen, hogy ki tudja fejezni az igényeit, segítséget tudjon kérni és értse mi miért történik vele.
Diagnózis nélkül felnőve sokunk nem értette sem magát sem a környezetét, hiába tudtuk, hogy valamiben mások vagyunk, nem voltak rá megfelelő szavaink vagy éppen a negatív címkéket (lusta, arrogáns, szorongó, stb.) tettünk magunkévá.
Ha a gyerekeink már úgy nőhetnek fel, hogy értik magukat, akkor várható, hogy jobban elfogadják majd magukat, magasabb lesz az önértékelésük. Nyilván nem tudja mindenki szeretni is az autizmusát, de ha érti, már az is nagy különbség.
A diagnózis megbeszélése azért is lehet fontos, mert az nem mindegy, hogyan hall a gyerek az autizmusról. Sajnos van sok történet, amikor mondjuk az iskolában, nem túl jó értelemben használva hall az autizmusról vagy éppen meghallja, hogy róla beszélnek a felnőttek, de nem mer kérdezni. Ha olyan korú már, hogy rákereshet az interneten a szóra, amit magával kapcsolatosan hallott, nem biztos, hogy épp olyan információkat talál, amiket mi szeretnénk, hogy gondoljon az autizmusról. Sajnos sok oldal van még, ahol nagyon negatív, nagyon medikális, nagyon csak a problémákra koncentráló a megközelítés.
Természetes, ha nem szeretnénk, hogy a gyerekünk majd pont a velünk való beszélgetés miatt érezze magát furának vagy romoljon el benne valami. De ha nem beszélünk vele, ő akkor is érezni fogja, hogy más, épp csak lehet, hogy erre más, nem megfelelő és őt segítő magyarázatokat talál majd.
Hogy pontosan hány éves korban érdemes erről beszélni, nincs kőbe vésve. De ahogyan már szó volt róla, minél hamarabb érti magát a gyerek, annál nagyobb az esélye annak, hogy a saját működése természetes lesz számára.
Nem muszáj azonnal magát az autizmus szót is bevezetni, főleg ha még úgysem értené és nem is találkozhat vele.
Ha egészen kiskorában van már diagnózis, egészen kis korban is lehet kezdeni beszélgetni arról, hogy minden ember más, kezdve a külső tulajdonságokkal, majd a belsőkkel, hogy ki mit szeret vagy nem, kinek mi nehéz vagy könnyű. A családban a különbözőségekről beszélve elmondhatjuk, hogy teljesen természetes, hogy mindenki más, hogy ezekben a másságokban nincsen semmi szégyellnivaló.
Ami viszont fontos, hogy ez a beszélgetés is úgy tudjon történni, hogy szülőként valóban így is érezzük magukban, hogy rendben van, hogy mindenki más. Ha esetleg már ez a fajta beszélgetés is nehéz, rossz érzéseket kelt, nagyon előjön a szégyen vagy düh, akkor érdemes lehet ezt megvizsgálnunk és akár szakmai segítséget is kérnünk. Sajnos könnyen lehet, hogy feldolgozatlan traumáink vannak a mássággal kapcsolatosan, amiket most felszínre hoz a gyerekünk ügye.
Egy nagyon fontos pontja a témáról való beszélgetésnek, főleg, amikor már az autizmus szó is elhangzik, hogy a szülő hogy van az egész autizmus üggyel. Nem mindenki számára ugyanolyan könnyű feldolgozni a diagnózist, van akinek több idő kell. Ez teljesen rendben van, viszont ha a gyerekkel szeretnénk megbeszélni a diagnózist, akkor fontos, hogy szülőként mi már rendben legyünk ezzel, mert a gyerek érzi azt, ha a szülő nem tud magabiztosan beszélni a témáról, ha van benne kétség, szégyen vagy bármi negatív érzés.
Ha azt érezzük, hogy még van dolgunk a témával, de mondjuk az iskola vagy valami miatt fontos lehet beszélni a gyerekkel, akkor át kell gondolni, hogy szóba jöhet-e másvalaki, akivel a gyereknek van bizalmi kapcsolata és jól el tudja neki mondani, hogy miről van szó. Lehet ez egy autista rokon, egy gyógypedagógus vagy egyéb szakember, akihez a gyerek jár.
Az autizmussal jár bőven nehézség, de a gyerekünkkel való beszélgetésben érdemes először a pozitív tulajdonságokra, erősségekre koncentrálni. A cél egyáltalán nem az, hogy a gyerek csak pozitív képet kapjon az autizmusról és magáról, hogy a nehézségekről ne essen szó, de az elfogadásban, az önértékelésben fontos, hogy lássa, ez nem csak hátrány.
Gyerektől függ az is, hogy mennyit tudunk beszélni a témáról. Lehet, hogy mi örülnénk, ha egyszerre sok fontos információt átadhatnánk, de lehet, hogy így megterhelő a gyereknek vagy épp nem ért meg mindent. Az információk adagolhatók, és ahogy jönnek élethelyzetek, mindig meg lehet beszélni őket az autizmus szempontjából is. Annyit beszéljünk meg, ami a jelenlegi élethelyzetében hasznos, fontos lehet. Ha beleástuk magunkat már az autizmus irodalomba és mindent tudunk a kettős empátiáról, a burnoutról, stb., még nem biztos, hogy mindent meg kell beszélnünk a kisiskolás gyerekünkkel, hiába hajt minket a lelkesedés.
Az autizmusról való beszélgetést nem muszáj úgy elképzelni, hogy egyszer komolyan, ünnepélyesen leülünk és átbeszéljük a témát. Amikor adódik egy-egy élethelyzet, ahol jó magyarázatot ad a különbözőségekről, a gyerek működéséről való beszélgetés, akkor ez jól kihasználható alkalom. Ha nem egy nagy beszélgetést akarunk, az szülőként is csökkentheti a stresszt, hiszen nem kell mindent egyszerre tudni, nincs ott a félelem, hogy megunja, viszont könnyebb a kapcsolódás és pont hogy érthető és praktikus is lesz az egész.
Épp ezért nem kell megijedni, ha nem figyel mondjuk a gyerek vagy látszólag nem érdekli, ez egy folyamat, sok-sok beszélgetés lesz majd, hiszen ahogy nő, folyamatosan lesznek majd új helyzetek új kérdések.
Előfordulhat az is, hogy a gyerek nem jól reagál a diagnózisra, nem akar hallani többet a dologról. Ilyenkor sem szabad megijedni, ha ebben a helyzetben is nyugodtak és nyitottak tudunk maradni, ha a gyerek megoszthatja velünk az ilyen jellegű érzéseit is, akkor növeljük a biztonságát. Nem kell győzködnünk, nem kell átmennünk abba, hogy csupa jót mondunk az autizmusról, hagyjunk időt a dolog leülepedésének, fogadjuk nyitottan a gyerek kérdéseit.
Segítheti a téma megbeszélését, az elfogadást, ha arról is szó esik, hogyan lehet hívni ezt az állapotot. Autista, autizmussal él, neurodivergens, másképpen huzalozott vagy éppen valami jó kis családi szó - nem a társadalmilag megfelelő megnevezés a lényeg, hanem hogy jól használható és érthető legyen a gyerek számára is.
Sokat segíthet az is, ha a gyerek tudja, hogy vannak bőven hozzá hasonló emberek. Akár a családban, akár ismert emberek (érdemes itt azért nem csak kőgazdag, nagyon híres embereket keresni, hanem olyasvalakiket is, akik a maguk hétköznapi életével is tudnak szerepmodellek lenni)vagy egyre több helyen indul olyan kortárs csoport, ahol az autista identitásról is tanulnak.
Nem mindig áll a kontrollunk alatt, de nyilván az is fontos, hogy mit tud és hogyan beszél az autizmusról a tágabb család. Szerencsés helyzet, ha ők is tudnak úgy hozzáállni, hogy erősítik a gyereket. De egy nagyobb gyerek esetében az is lehet a beszélgetés egyik témája, hogy bizony nem mindenki vélekedik ugyanúgy az autizmusról és emiatt nem szabad kétségbe esni.
Ahogy már említésre kerül, ahogy nő a gyerek új kérdések is jöhetnek. Előfordulhat, hogy egyre nehezebben megválaszolhatóak lesznek ezek a kérdések. Lesznek barátaim, lesz majd munkám, lesz majd családom? Az ilyesmi témák minden szülőnek nehezek. Fontos, hogy tudjunk róla nyitottan beszélgetni, tudjunk reális képet adni és közben kihangsúlyozni a reményt, az erősségeket, átadni azt, hogy bízunk benne, hogy bárhogyan is alakul az élete, meg fogja tudni találni azt, ami neki a legjobb és ehhez az autizmusról való tudás is hozzájárul.
