07/11/2025
Ha szülőként nem beszélünk hitelesen a veszteségekről, a gyermek megérzi a lappangó titkot (bár nem képes szavakba önteni, mit érez), és még sokkal jobban fog félni. Őszintének kell hát lennünk vele, de önmagunkkal is, hogy az, amit mondunk, összhangban legyen mindazzal, amit gondolunk, érzünk és teszünk.
De milyen életkorban mit mondhatunk neki?
Az animista felfogás korszaka 3 éves korban kezdődik és 5-6 éves korig tart. A gyermeknek a halálról való első elképzelése a mozdulatlanságot, a szem lecsukását, a fekvő helyzetet tartalmazza, ám az elhunytnak életet és öntudatot tulajdonít. Úgy hiszi, a halott gondolkodhat és érezhet. Az óvodások a számukra ismeretlen halált elmenéshez vagy elalváshoz kötik, véglegességet még nehezen fogják fel, a halál számukra átmeneti állapot, nem tart örökké, nem okoz nagy változást, akarattal visszafordítható. Egy hároméves kislánynak az apukája véletlenül elütötte a család kiskutyáját. Megsiratták, eltemették, de másnap a gyermek a homokozó lapáttal elkezdte kiásni, mondván, hogy Totyi tegnap halott volt, de most már aludt eleget, szeretne vele játszani.
A perszonifikáló vagy megszemélyesítő felfogás az egész gyermekkort végigkíséri, de leginkább az 5–9 évesekre jellemző. A halál úgy jelenik meg, mint egy gondolkodó személy , öntudattal és élettel felruházva. A megszemélyesítés kétféleképpen történhet: a halál külön személyként értelmeződik, vagy a halottal azonos. A környezet és a gyermek tapasztalata nagy befolyással van arra, hogy a halált milyen lénynek képzeli el – lehet csontváz, kaszás fehér lepedőben, angyal, szellem vagy bármilyen egyéb alak, ami a képzeletében megszületik. Az animizmus és a perszonifikálás közötti különbség az, hogy az utóbbiban nem a halott él, hanem a halál, aki elviszi és megöli az embert. A gyermek ebben a korszakban fantáziálhat arról, hogy megküzd a halállal, legyőzi azt, és nem kell meghalnia.
A reális felfogás a késő gyermekkor sajátja, kilencéves kortól kezdődik.
A felnőtteknek sem egyszerű téma a halál, hát még a gyermekek számára. Nem tudjuk, hogyan beszéljünk róla, mit ért meg, mit képes és mit nem feldolgozni abból, hogy nagymama, nagytata, a kedvenc kiskutya, netalán valaki a közvetlen közeléből, a mindennapj
