Török Fürdő Eger - Hivatalos oldal

Török Fürdő Eger - Hivatalos oldal Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy próféta, akit Mohamednek hívtak. Az ionizáló sugárzás a sejtek regenerációs folyamatait is előmozdítja.
(270)

Mohamed azt tartotta, hogy a rendszeres tisztálkodás javítja a nemzőképességet és mivel szerette volna, ha minél több híve van, így megparancsolta nekik, hogy minden héten legalább egyszer menjenek el fürdőbe és tisztálkodjanak meg alaposan. Arnaut pasa hallgatva a próféta parancsára emeltetett városunkban egy gyönyörű, arany kupolás fürdőt, ahol a hithű mohamedánok tisztálkodhattak és társaloghattak. Ez a csodás fürdő – többszöri felújítást követően – még mindig áll és 6 medencével, magas színvonalú wellness-és gyógyászati szolgáltatással várja vendégeit! A Török Fürdőben a radon tartalmú gyógyvíz a medencék alját borító kövek alatt tör fel három helyen, a Török-medence, a „Tükör medence" és a Pezsgő-fürdő medence alatt (mely nevét a felszálló buborékok szakadatlan pezsgése miatt kapta). Ezen kívül még három medence található az épületben, melyek a mai kornak megfelelő élményelemekkel bővítettek. A Török Fürdőben található víz gyógyhatása a benne oldott radonnak köszönhető, mely gyulladáscsökkentő hatású és fokozza a szervezet endorfin-termelését, így a közérzetre is kedvezően hat. Medencék és wellness részleg

Török medence: A török hódoltság alatt épült medence, így ez a legnagyobb múlttal rendelkezik. Mélysége 90 cm, 30°C-os radonos gyógyvizet tartalmaz. Nagy tükörmedence: Barkóczy Péter püspök építette 1742-ben, a Török fürdő második legrégebbi medencéje. Mélysége 90 cm, 30°C-os radonos gyógyvizet tartalmaz. Kis tükörmedence: Eszterházy Károly püspök nevéhez fűződik, 1795-ben épült. Forró medence: Mélysége 90 cm, vízhőmérséklete 38°C. Melegvizű medence: Mélysége 90 cm, a víz 36°C. Hűsítő medence: Mélysége 90 cm, vize 28°C-os. Infraszauna
Szauna
Gőzfürdő
Aromakabin
Pihenő helyiség

Medencéink vízhőfoka a külső tényezők hatására +/- 2°C-al eltérhet

💫 Különleges fények, zene és varázslatos hangulat a Török Fürdőben – köszönjük, hogy velünk voltatok! 📸 Nézd meg galériá...
31/10/2025

💫 Különleges fények, zene és varázslatos hangulat a Török Fürdőben – köszönjük, hogy velünk voltatok!

📸 Nézd meg galériánkat!

✨ Hamarosan újabb, igazán hangulatos programmal készülünk – érdemes követni Facebook-oldalunkat, hogy elsőként értesülj róla!

29/10/2025

✨ Fények, zene, varázslat a Török Fürdőben!

💫 Egy különleges este a Török Fürdőben — szombaton lágy dallamok, lenyűgöző fényjáték és varázslatos hangulat töltötte meg a fürdő minden zugát.

🙏 Köszönjük mindenkinek, aki velünk volt ezen az élményen!

🎥 Nézd meg videós összefoglalónkat!

🔜 Hamarosan újabb programmal jelentkezünk…

📢 Tájékoztatás – ZÁRVA tartásKedves Vendégeink!🕯 Ezúton értesítünk mindenkit, hogy az Egri Török Fürdő 2025. november 1-...
28/10/2025

📢 Tájékoztatás – ZÁRVA tartás

Kedves Vendégeink!
🕯 Ezúton értesítünk mindenkit, hogy az Egri Török Fürdő 2025. november 1-jén (szombaton), Mindenszentek napján zárva tart.

🤎 Megértésüket köszönjük!

✨A történelem falai fénybe öltöznek 🧘‍♀️ Te pedig elmerülhetsz a harmóniában.𝗙𝗲́𝗻𝘆𝗷𝗮́𝘁𝗲́𝗸 • 𝗭𝗲𝗻𝗲 • 𝗣𝗶𝗵𝗲𝗻𝗲́𝘀🗓  Október 25...
24/10/2025

✨A történelem falai fénybe öltöznek 🧘‍♀️ Te pedig elmerülhetsz a harmóniában.

𝗙𝗲́𝗻𝘆𝗷𝗮́𝘁𝗲́𝗸 • 𝗭𝗲𝗻𝗲 • 𝗣𝗶𝗵𝗲𝗻𝗲́𝘀

🗓 Október 25., szombat 18:00-20:00
📍 Török Fürdő (Eger, Fürdő utca 3.-4.)

🥃 Kóstold meg a büfé kínálatát: A Fény Poharát – citromos-gyömbéres, mézes frissítőt!

🎫 A program minden belépőjegyes vendég számára ingyenesen látogatható.

ℹ️ https://fb.me/e/8qhMWeC2f

🇭🇺 Hosszú hétvégi feltöltődés a Török Fürdőben! ✨💛Október 23. és 26. között, 9:00-tól 21:00-ig szeretettel várjuk a kika...
22/10/2025

🇭🇺 Hosszú hétvégi feltöltődés a Török Fürdőben! ✨

💛Október 23. és 26. között, 9:00-tól 21:00-ig szeretettel várjuk a kikapcsolódni vágyó vendégeket a Török Fürdőben!

🧘‍♀️ Pihenj meg a gyógyvízben, élvezd a masszázsokat és a páratlan hangulatot!

📍 Török Fürdő – ahol a történelem és a feltöltődés találkozik.

21/10/2025

✨ Fények és lágy zene a Török Fürdőben

🤩 Egy különleges estére készülünk…

🕌 A Török Fürdő falai életre kelnek a fények játékában, miközben lágy dallamok kísérik a pihenés pillanatait.

🍯 Kóstold meg a büfé kínálatát: A Fény Poharát, citromos-gyömbéres, mézes frissítőt!

🎥 Nézd meg a videót, és engedd, hogy a hangulat magával ragadjon...

📍 Török Fürdő (3300 Eger, Fürdő utca 3.-4.)
🕕 2025. október 25., szombat 18:00-20:00

ℹ️ https://fb.me/e/7ebKsjtVm

14/10/2025

✨Különleges időutazásra hívtuk Vendégeinket a Török Fürdő titkokat őrző falai közé! ✨

🗣 Dévai Atilla történetein keresztül és Arnaut Pasa poharából kóstolva megelevenedett a múlt!

🎥 Most hozunk egy kis hangulatos összefoglalót! ☝ Hasonló programokért kövesd a Török Fürdő oldalát!

🕰️ Ma este 18:00-kor a Török Fürdőben – Legendák és titkok nyomában!📜 Előadó: Dévai Atilla | 🍷 Különlegesség: Arnaut pas...
11/10/2025

🕰️ Ma este 18:00-kor a Török Fürdőben – Legendák és titkok nyomában!

📜 Előadó: Dévai Atilla | 🍷 Különlegesség: Arnaut pasa pohara

⚠️ A férőhelyek korlátozottak (max. 50 fő), ezért érdemes időben érkezni!

🎟️ A program a belépőjeggyel látogatható.

🤫A Török Fürdő falai őrzik a múlt titkait – de most felfedjük azokat!📜 Október 11-én, szombaton 18 órától különleges idő...
10/10/2025

🤫A Török Fürdő falai őrzik a múlt titkait – de most felfedjük azokat!

📜 Október 11-én, szombaton 18 órától különleges időutazásra hívjuk, ahol legendák, mesék és elfeledett történetek hangzanak el.

🔹 Hagyományőrző előadás korhű ruhában
🔹 Előadó: Dévai Atilla
🍷 Az est különlegessége: „Arnaut pasa pohara”

🎟️ Az előadáson való részvételt a belépőjegy tartalmazza!

04/10/2025

🍂 Ősz a megújulás ideje – a Termálfürdőben is!

✨ Karbantartásaink a végéhez közelednek, már csak egy „utolsó simítás” van hátra: a felnőtt élménymedence szépül meg kívül-belül.

🛠 A karbantartás 2025. október 6-án, hétfőn kezdődik és október 10-én, pénteken ér véget.

💦 A medence várhatóan október 11., szombattól ismét használható lesz vendégeink számára.

👉 A munkálatok ideje alatt is szeretettel várunk benneteket – több medencénk zavartalanul használható:

✅ Fürdőház két beltéri medencéje
✅ IV-es számú termálvizes medence
✅ Radonos gyógyvizű medencék
✅ Kavicsos aljú gyógy úszómedence
✅ Dögönyöző

💛 Töltsétek velünk az októbert is – szeretettel várunk benneteket az Egri Termálfürdőben!

Cím

Fürdő Utca 3-5
Eger
3300

Nyitvatartási idő

Hétfő 16:30 - 21:00
Kedd 16:30 - 21:00
Szerda 15:00 - 21:00
Csütörtök 15:00 - 21:00
Péntek 13:00 - 19:00
Szombat 09:00 - 21:00
Vasárnap 09:00 - 21:00

Telefonszám

+3636510552

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Török Fürdő Eger - Hivatalos oldal új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Török Fürdő Eger - Hivatalos oldal számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram