11/11/2025
Van egy régi történetünk. Nem úgy, mint a mesékben, ahol a királyfi meg a királylány egy csók után „boldogan él, míg meg nem hal” – hanem olyan, amit a testünkben, a lelkünkben hordunk, a családi mondatokban, a vasárnapi ebédek hangulatában, a hallgatásokban, az elharapott félmondatokban.
Erről a történetről írt Bachofen, Morgan, Engels, Briffault, Koszven, Malinowski, Bornemann… mind más szavakkal, más irányból. De valójában mind ugyanarra a kérdésre keresték a választ:
Kié a család? Kié a hatalom? Kihez tartozik a gyerek?
És ami még fontosabb: Te hol nőttél fel ebben a láthatatlan „családi alkotmányban”?
Amikor a világ anyáról szólt – a „női” családrend
Bachofen úgy képzelte, hogy nagyon régen – még jóval a papírok, államok, paragrafusok előtt – az emberi közösségek inkább anyaközpontúak voltak. Nem úgy, hogy a nők „uralkodtak”, inkább úgy, hogy az anya volt a biztos pont.
Az biztos volt, ki az édesanyám.
Az biztos volt, hová tartozom.
Az anyai ház, a nagymama, a nővérek, a lányunokák – egy élő, lélegző „női háló”.
Morgan és mások matrilineáris rendszerekről beszéltek:
– ahol a név, a vagyon, az „igazi rokonság” anyaágon öröklődik,
– ahol a fiú életében a nagybácsi a fő férfiminta, nem az apa,
– ahol a férfi, az apa inkább „bejáró” a női házba, vendég a családban.
Ha őszinte vagy magaddal: Volt, vagy van ilyen a te családodban is?
» Ahol anya és nagymama tartja egyben az egészet,
» ahol „a lányok összetartanak”,
» ahol a fiúk néha kicsit kívülállók, vagy csak vendégek a saját otthonukban is.
Az ilyen családban a mondatok sokszor így hangzanak:
„Mi, nők összetartunk…”
„A férfiak jönnek-mennek, de a család marad…”
„Fiaim vannak, de a lányom az igazi támaszom…”
Ismerős?
A nagy fordulat – amikor a férfi lett a „családfő”
Aztán egyszer csak fordult a szél.
Amikor megjelent a magántulajdon – föld, állatok, ház –, és már nem csak az volt a kérdés, mit eszünk ma, hanem az is, ki örököl holnap, valami elkezdett átrendeződni.
Engels ezt úgy írta le, mint a nők világtörténelmi vereségét.
Onnantól a lényeg az lett:
– ki a törvényes fiú,
– kinek a nevét viszi tovább a gyerek,
– ki birtokolja a házat, a vagyont, a földet.
A női vonalat – a „kinek a lánya vagy?” – lassan felváltotta az „apád fia vagy” logika.
És megszületett az a világ, amit ma is nagyon jól ismerünk:
» az apa a családfő,
» az ő szava a „végső érv”,
» ő keresi a pénzt, dönt a „nagy dolgokban”,
» anya pedig „tartja a hátteret”: gondoskodik, főz, nevel, érzelmileg összeragaszt.
Bornemann ezt a patriarkátust a férfiak ellenforradalmának nevezte:
egy történelmi mozdulatnak, ahol a férfiak átvették a kontrollt a test, a szexualitás, az öröklés és a hatalom felett.
Te ebben nőttél fel?
– Ahol apa volt a „törvény”,
– ahol nem illett ellentmondani,
– ahol a fiúknak „keménynek kellett lenni”,
– ahol a lányoknak „rendes feleségnek” és „jó anyának” kellett készülni?
Emlékszel mondatokra, mint:
„Amíg az én kenyeremet eszed…”
„Az apa szava szent.”
„A férfi dolga, hogy eltartsa a családot.”
Láthatatlan matriarchátus – amikor anya ural, apa „csak” dísz
Van egy harmadik történet is, amit a könyvek ritkábban írnak le, de a nappalikban nagyon is él:
A kifelé patriarchálisnak látszó család, belül viszont egy láthatatlan matriarchátus működik.
Kifelé:
– apa a „főnök”,
– ő intézi a nagy ügyeket,
– róla beszélünk tisztelettel.
Belül:
– anya dönt a legtöbb mindennapi dologról,
– ő tudja, kihez hogyan kell szólni,
– nélküle a család érzelmileg szétesne,
– ő tartja a kapcsolati hálót, a rokonságot, a gyerekek lelkét.
Ebbe a világba már Briffault, Malinowski és mások hoztak finomabb megfigyeléseket:
Nem mindig az „állítólagos családfő” mozgatja a szálakat.
Sokszor az, aki tudja, ki mit érez, ki miben sérült, ki mikor borul – és ez sok családban az anya.
Itt a mondatok például ilyenek:
„Megkérdezem anyádat.” – de valójában már tudjuk, hogy anya dönt.
„Ha anya nincs itthon, mindenki szétesik.”
„Apa a pénzt hozza, anya az életet tartja.”
Magadra ismersz?
És mi van ma? Kísérleti korszak – félúton múlt és jövő között
Koszven, Morgan, Engels és a többiek evolúciós modellben gondolkodtak: ilyen korszak, olyan korszak, matriarchátus, patriarkátus, aztán majd valami új.
Mi pedig itt ülünk a 21. században, és valahogy mindez egyszerre van jelen:
» a nagyszüleid még egy tiszta patriarchális mintát éltek,
» édesanyád és édesapád már egy kétszívű, kétirányú rendszert,
» te pedig próbálsz valami partnerségfélét létrehozni – miközben a régi mondatok még benned zúgnak.
Most olyan családok születnek, ahol:
- már nem természetes, hogy csak a férfi keres pénzt,
- már nem természetes, hogy csak a nő nevel gyereket,
- de még nincsenek új, stabil mondataink arra, hogyan legyen másképp.
Ezért vagytok sokan úgy, hogy belül így kérdeztek:
» Hol a helyem nőként ebben az egészben?
» Hogy legyek egyszerre szabad, önálló, nőies, anya, társ?
» Hol a helyem férfiként? (Ha a nő sem tudja “mit jelent ma nőnek lenni, milyen ma nőnek lenni”? - mindez természetesen visszafelé is igaz)
»Mitől vagyok „elég férfi”, ha nem abból élek, hogy mindenáron erős, hallgatag, eltartó legyek?
A helyREállítás szempontja – nem ítélet, hanem térkép
Engem segítőként nem az érdekel, hogy „matriarchátus vagy patriarchátus” a „jobb”.
Engem az érdekel:
» Te milyen történetből érkeztél? «
- Egy anyaközpontú családból, ahol a nők mindent vittek a hátukon, a férfiak pedig vagy eltűntek, vagy „fiúként” maradtak jelen?
- Egy patriarchális házból, ahol apa szava volt a törvény, és ma is összeugrik a gyomrod, ha valaki felemeli a hangját?
- Egy láthatatlan matriarchátusból, ahol apa csak dísz, anya a valódi uralkodó – és te azóta is vagy lázadó, vagy behódoló szerepben élsz?
- Vagy egy kísérleti családból, ahol már próbáltak egyenrangúan működni – de sokszor káosz lett belőle, mert nem volt minta?
- Esetleg egy vegyesből ahol kiszámíthatatlan volt minden, mert állandóan változott, átalakultak a szerepek és az életedben mindez valamilyen módon megjelent?
A helyREállítás számomra azt jelenti:
megkeresni, melyik „mély családi alkotmányból” jössz,
és megnézni, hogy a Te életedben ez mire fordítható át:
» Mi az, amit érdemes megtartanod belőle?
» Mi az, amit ideje átalakítani?
» Mit jelent számodra a tisztelet ilyen örökségek mellett – önmagad, a párod, a gyerekeid, a szüleid felé?
Mert amíg nem látod, honnan jössz, addig gyakran nem a saját életedet éled, hanem tovább játszod a dédszülők meg nem oldott történeteit.
Lehet, hogy csak annyit érzel most:
„Valami nem stimmel nálunk, de nem tudom megfogni.”
Lehet, hogy már pontosan látod:
„Mi egy klasszikus patriarkális család vagyunk…”
„Mi egy anyakirálynős rendszer vagyunk…”
„Nálunk az anya- és apaszerep is össze-vissza keveredik…”
Bárhol is tartasz, az első lépés mindig ugyanaz:
»ráismerni a saját családi rendszeredre.«
A kérdésem ma hozzád:
Honnan jöttél, mik a családi mintáidnak a gyökerei, honnan táplálkozik, melyikben vagy benne jelenleg és hová szeretnél eljutni, merre felé szeretnél fejlődni?
