05/11/2025
Divatos kifejezés lett a „ghosting”.
Mintha csak egy modern kellemetlenség lenne, egy rossz szokás.
Pedig valójában társadalmi jelenség.
Egy tünet.
A nem-válaszolás sokkal többről szól, mint a „nincs időm” vagy „elfelejtettem”.
A nem-válaszolás kikerülés, hárítás.
Érzelmi felelősségvállalás helyett eltűnés.
Konfliktus helyett csend.
Jelenlét helyett láthatatlanság.
És ezt ma nem csak kapcsolatokban látjuk, hanem a munka világában is:
E-mailre nem érkezik visszajelzés.
Hívásra nincs reagálás.
A kommunikáció egyszerűen megszakad.
És azt mondjuk: „ilyen a világ, túl sok az inger”.
De ha ilyen a világ, akkor miért várjuk el, hogy a mai gyerekek tudjanak kapcsolódni, jelen lenni, kifejezni magukat, felelősséget vállalni?
Amikor azt látják, hogy a felnőtt:
👉hárít,
👉elkerül,
👉passzívan agresszív,
👉nem vállalja a saját szavait és döntéseit.
A gyerek nem azt tanulja, amit mondunk neki.
A gyerek azt tanulja, amit lát.
Látja, hogy a konfliktus „szakítás a kapcsolattal”.
Nem megbeszélés.
Nem megértés.
Nem tisztázás.
Látja, hogy a határ nem mondható ki, legfeljebb kijátszható.
Hogy a nemet nem lehet felvállalni, csak vállalhatatlanul elbújni mögötte.
Hogy az érzelem nem megélhető, csak elkerülhető.
És ebből mi lesz?
Frusztrált, kiszolgáltatott, gyökértelen kapcsolódás.
Felnőttek, akik úgy érzik: „nem lehet igazán számítani senkire.”
Ez mindannyiunknak fáj.
Aki „normálisan” szeretne működni — tisztán, egyenesen, emberként —
ma sokszor idegenként mozog a saját kultúrájában.
De éppen ezért fontos kimondani:
A jelenlét tisztesség.
A felelősségvállalás határt, keretet ad.
A tiszta kommunikáció biztonság.
A kapcsolat attól valódi, hogy benne maradunk. Le is zárható korrekten.
Mindenki tele van sérülésekkel.
Legalább TE ne okozz új sebeket.
Tanuljunk meg beleállni.
Nem drámával.
Nem támadással.
Hanem egyszerűen:
EMBERként.
