26/07/2025
Szembejött nemrég velem egy részlet a Kerítések című filmből.
Ebben az édesapa, Troy válaszol a fia által feltett kérdésre: "hogyhogy sosem szerettél?" 💔
A jelenet az 50-es években játszódik, egy fekete családban, generációs traumák sokaságával a háttérben. Erre szokták azt mondani, hogy ha valaki tudna jobbat adni, akkor valószínűleg jobbat is adna.
Troy válaszát nem könnyű végighallgatni. Nem tudja értelmezni sem a kérdést. Amit meghall belőle, az a vád, hogy "mivel nem szeretsz, nem vagy jó apám". Azt érzi, hogy a fia nem tiszteli. A felelet pedig ezt is tükrözi.
Troy elmondja, hogy a férfi attól tiszteletre méltó, hogy vállalja a felelősséget a családjáért. Vállalja a felelősséget azért, hogy felnevelje a gyerekét. Hogy keményen dolgozik, és meghozza az áldozatot, amit meg kell hozni a tisztességért - ez pedig az alapvető életfeltételek biztosítása. Troy számára a tiszteletért meg kell küzdeni, az nem jár csak úgy - de ő meg is küzd érte! A szeretetért pedig, jelentsen ez bármit, nem jár tisztelet. Corytól, a fiától is tulajdonképpen ennyit vár: szedje össze magát, és küzdjön meg a tiszteletért. A szeretet smafu. 🫡
Ezt hívja a rendszerszemlélet destruktív feljogosultságnak. "Én sem kaptam csak úgy, te sem érdemled meg. Nekem is küzdenem kellett - neked sem lehet jobb!"
Miközben Troy megköveteli a tiszteletet, és felelősségről beszél, valójában csak egyfajta felelősséget lát, egy másikra pedig vak. "Törvény van rá, hogy szeretnem kell?", kérdezi. Keresztényként persze mondhatjuk, hogy igen, van rá törvény, de amit nem lát, hogy ez a mentalitás nem más, mint felelősséghárítás. Troy a saját mércéje szerint sem tud megállni, nem kell ehhez univerzális mérce. Nem látja, hogy a szeretet felelősség, úgy gondolja, hogy amire nincs törvény, azért felelősséget sem kell vállalni - de ezzel a saját felelősségvállalását delegálja valamilyen külső tényező kezébe. Nem vállal felelősséget a saját felelőssége megkereséséért. Azt majd megadja a törvény, az élet iskolája - de nem te, fiam, és nem is én! Szenvedett ő már a kényszerű felelősségtől eleget - szó sem lehet arról, hogy még egy lapáttal a fia is rátegyen! Különben sincs joga hozzá. Így nyilván azért sem felelős, ha nem mutatja ki a szeretetét. Erre nem tanította Troyt az élet iskolája.
Kicsit filozófikus ez így, de remélem, érthető. Ennek az állapotnak a filmben, amennyire értem, nincs feloldása. És van, hogy egy életen át áltatjuk magunkat azzal, hogy amivel valakinek fájdalmat okoztunk, azért valójában nem mi vagyunk a felelősek. Mert mi sem kaptunk többet, jobbat, nincs rá mintánk, és amúgy is, mi is csak emberek vagyunk. Igazán békénhagyhatna minket a fiunk, a lányunk, a testvérünk, a feleségünk, a férjünk, a barátaink, meg úgy mindenki ezzel a pszichologizáló nyomasztással. "Nem úgy szeretsz, hogy én azt érezném", hangzik el néha ugyanaz az üzenet más köntösben a mi életünkben. Vajon mi a vádat, vagy a hiányt látjuk meg benne?
"Felelős vagyok a rózsámért", mondja a Kis Herceg. 🌹 És neki van igaza, nem Troynak. Van különbség aközött, ha valaki nem tud többet adni, és aközött, ha valaki nem akar, és csupán mentegetőzik. A felelősségünk abban is áll, hogy megállítsuk a generációs átkokat. De ehhez előbb fel kell ismernünk őket. Ha pedig ezért nem teszünk meg mindent, ami rendelkezésünkre áll, Troy útján járunk.
Azelőtt, hogy ki tudnánk mondani, hogy "felelős vagyok a rózsámért", van egy másik lépés. "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Mielőtt a generációs örökség végképp elvadulna, mielőtt megveszne, mielőtt beleharapna azokba, akikért felelősek vagyunk, azelőtt feladatunk elkezdeni a szelidítést. Nincs rá törvény. De a felelősség választható.
