Máté Piroska

04/06/2025

A Telex 2025.05.30-án megjelent interjújában több szempontból érintett a tanácsadó szakpszichológusok szakmai közössége, erre szeretnénk véleményünkkel reagálni, az esetleges félreértéseket tisztázva megosztani a következőket:

25/10/2024

„A szorongás ontológiai értelmezése rávilágít a szorongás és a félelem közötti különbségre. A megkülönböztetés alapja nem az élmény mértéke vagy intenzitása. Az a szorongás, amit az ember például olyankor érez, ha egy számára fontos személy szó nélkül elmegy mellette az utcán, nem olyan intenzív, mint a félelem, amit akkor érez, amikor a fogorvosa megragadja a fúrót, hogy kezelésbe vegye egy érzékeny fogát. Az utcán átélt méltatlan megaláztatás azonban az egész napját végigkíséri, éjjel álmában gyötri, míg a fogorvosnál átélt félelem, jóllehet sokkal intenzívebb volt, abban a pillanatban, ahogy kiszállt a kezelőszékből, elmúlt. A különbség az, hogy a szorongás az önérzet központi magjára és az egyén önértéktudatára mér csapást, ami az egyénnek önmaga mint létező megtapasztalásának a legfontosabb aspektusa. A félelem ezzel szemben a létezés perifériáját érinti, tárgyiasítható, elkerülhető, az egyén kiléphet belőle, és képes arra, hogy kívülről szemlélje. A szorongás többé vagy kevésbé, de áthatja a létezés felfedezését, elfedi az idő érzékelését, eltompítja a múlt emlékeit és eltörli a jövő távlatait – ami talán a legkényszerítőbb bizonyítéka annak, hogy a szorongás a létező középpontját támadja. Amennyire alávetettjei vagyunk a szorongásnak, annyira vagyunk képtelenek elképzelni a létezést a szorongáson »kívül«. Ezért olyan nehéz elviselni a szorongást, és az emberek, amennyiben módjukban áll, ezért választják a külső szemlélő számára sokkalta rosszabbnak tűnő súlyos fizikai fájdalmat. A szorongás ontológiai jellegű, a félelem nem. A félelem tanulmányozható érzelemként a többi érzelem mellett, reakcióként egyéb reakciók mellett. De a szorongás csak úgy fogható fel, mint ami magát a létet fenyegeti.” (Rollo May, 2015/2024)

20/06/2024

„...szenvedve felnövünk önmagunkhoz, s közben „az igazság irányába növekszünk”, ugyanis „a szenvedés tisztánlátóvá teszi az embert, a világot pedig átláthatóvá”. A szenvedő ember a szakadék mélyén meglátja „a létezés tragikus struktúráját”, melyen mindannyian osztozunk.

https://pszichologuskereso.hu/pszichologia-blog/engedni-hogy-f%C3%A1jjon-hogy-j%C3%B6n-a-szenved%C3%A9s-k%C3%A9pess%C3%A9ge-a-lelki-eg%C3%A9szs%C3%A9ghez #

Pszichológus Blog írta: Máté a PszichológusKereső™-n.

16/05/2024

Az értelmes élet nem mentes a szorongástól. ,,Ha valaki nem éli át a szorongást, a szabadságot sem fogja", ráadásul ,,a szorongás megmutatja hogy az értékek, ha elhomályosulva is, de ott élnek az egyénben."

https://pszichologuskereso.hu/pszichologia-blog/%C3%A9rezni-hogy-l%C3%A9tezem

21/04/2024

,,... Az egész élet oktatássá, vallássá, tudománnyá, esztétikává, filozófiává válhat, ha az örök értékek szellemében és nem a szakértelem szellemében gondolkodunk, ha nem esünk bele a technika csapdájába, vagy ha nem vakít el bennünket a szakértelmünk. Ugyanez igaz a terápiás élményre és a terápia személyes növekedést elősegítő oldalára. Ez megtöltheti az egész életet. Az egész élet vagy az élet bármely része megszenteltté lehet."
Abraham H. Maslow

25/02/2024

,,.....Ha figyelmünket a saját világunk megteremtésére fordítjuk, időt és teret engedünk az önmagunkhoz való visszakapcsolódásra és újra felfedezésre, ha hallgatunk testünk természetes bölcsességére, olyan erőforrásra találunk, ami a káoszban is megbízható útmutatóul szolgál. Fokozatosan visszatérünk az élet természetes ritmusához...."

Pszichológus Blog írta: Máté a PszichológusKereső™-n.

14/02/2024

,,A megterhelő időszakokban lényeges mozzanat a bizonytalanságunk elfogadása, s az önmagunkkal való bánásmód, hogy kellő időt és teret adjunk magunknak az elengedésre, az esetleges gyászra, az átállásra. Ha képesek vagyunk felszámolni a korábbi állapotokhoz való ragaszkodást, új távlatok nyílnak számunkra."

Pszichológus Blog írta: Máté a PszichológusKereső™-n.

06/12/2023

,,De mit is jelent egyáltalán valakit »analizálni«? Freud még a kémiai bomlási folyamathoz hasonlította az analízist, később a lelki motivációk és a ,»tudattalan« viselkedésstruktúrák átláthatóvá tételének tekintették, ma pedig mindenekelőtt úgy tekintünk rá, mint ama fáradságos és időigényes érlelési folyamatra, amelynek célja az egzisztenciális szabadság lehetséges legszélesebbre tágítása. A görög analüein ige nem csak a 'feldarabolás' értelmét foglalta magában, hanem a 'felszabadítás' értelmét is. (...)Az analízis célja és értelme csak is ebben állhat: az önfelszabadításban, minden ember saját lényegének, és ezzel a vele közösségben élők lényegének felszabadításában; ez magáról a tisztességről és az igazságról szól; és az ezekkel szemben álló világról (....) Éppen ez az, amitől az ember leginkább szorong. Az analízistől való félelem a saját magunk felfedezésétől való félelem, a legintimebb és szívesen titokban tartott gondolatok és érzések nevetségessé válásától való félelem. Valaminek a rejtegetése annak el nem fogadását jelenti, ez pedig a tisztességtelenség egy formája. A tisztességtelenlét nem tulajdonképpeni létet jelent. Aki nem önmaga, aki elvéti önmagát, az valamiképpen bűnös marad. Képmutató és valótlan (un-wahr) marad. Az analitikus pszichoterápia azonban az igazság és a tisztesség, a nyitottság és a szabadság keresése. (...) Heincz Kohut írta(...), hogy a pszichoanalitikus szituációban az ember azt keresi és arra törekszik, »hogy saját magával becsületes legyen, hogy a saját maga előtt letagadottakat egyre tisztábban értse meg és fogadja el, és hogy –amennyiben szükséges– a kiszorított és letagadott [tudattartalmak] által befolyásolt magatartásformáit, az életvezetését a kellő mértékben megváltoztassa«. De pusztán a belátás ehhez nem elegendő. Sokkal inkább azon múlik a siker, hogy a páciens hasznosítani tudja-e belátásait magatartásában is, hogy azokat cselekvésbe ültesse át."
(Gion Condrau)