03/06/2019
Egy teljesen szokatlan bemutatása annak, mire lett volna jó a bajba jutott Hölgynek egy egészségbiztosÍtás. Időbeni felderÍtésre, időbeni kezelésre, fél évvel rövidebb szenvedésre és egy esetleges maradandó izületi probléma elkerülésére. Az emberi oldalát már le sem Írom.
Tanulságos és a hazai viszonyainkat bemutató Írás következik egyik motorostársunktól. (Arról az állapotról, amiről rendszeresen beszámolok, Írok, véleményt alkotok de sokak szerint jóóóvanezÍÍÍÍÍÍgy. Mindenki döntse el magában mit tart kielégÍtőnek, pláne azok tudatában, hogy az orvosi felderÍtés hiányában és időbeni kezelés miatt, maradandó problémája lehetnek most egy embernek. Az emberi részéről mindennek, már nem is beszélek.) Eszter kért, hogy személyesen találkozzam vele, mert szerette volna átbeszélni történetét és helyzetét, amiben jelenleg van. Kértem Írja le kálváriáját nekünk. Íme a történet:
Nagy vihart ígértek arra a napra, de barátommal úgy döntöttünk, még kihasználjuk a napsütötte órákat egy DL 1000-es nyergében mint vezető és utas, hibátlan világítással, részben láthatósági kabátban, rajtam láthatósági csíkkal és plusz egy gerincvédővel. Enyingről indultunk Veszprém-Zirc-Csesznek fele egy mini túrára, ám elért minket a vihar, ezért visszafordultunk. Volt, hogy meg kellett állnunk fél órára is, mert barátom nem látott az ömlő esőtől és nem akart kockáztatni. Láttunk olyat, aki tovább ment... Bőrig ázva, fázva Balatonakarattyán át mentünk, az eső elcsitult, esteledett, 20 óra körül volt. Átmentünk a körforgalmon és kihajtottunk a 71-es útra vezető kijáratán. Kb. 50 méterre van egy utca jobbról, elsőbbség adás köteles. Gurult onnan ki egy világos autó, utca végén megállt, mit nyugtáztunk mindketten. Ám egyszer csak azt látom, hogy az autó elindul... Nem akartam hinni a szememnek, gondoltam magamban miért teszi, hisz még itt vagyunk, nem haladtunk el előtte!! A kezem mozdult volna, hogy szorítással jelezzek, hogy baj van, a szám nyílt volna, hogy szóljak, amit persze úgysem hallott volna meg, de egyik műveletet sem tudtam befejezni, annyi időm sem volt... Lecsukódtak a szemeim...
A következő dolog, amire emlékszem a barátom jajveszékelő hangja és ahogy fekszünk az autó motorház tetején. Fel se fogtam teljesen, mi történt, csak őrá reagáltam azzal, hogy én is elkezdtem kiabálni. Hangokat, embereket hallottam, lassan elcsitultunk, de akkor jöttek a fájdalmak. Egy az egyben, ahogy a motoron ültünk, úgy estünk át a kocsira, jobb kezem barátom dereka alatt, bal kezem pedig rajta. Bal hüvelykujjam azt hittem eltört, úgy nyílalt, majd hátam, derekam, csípőm éreztem, hogy elönti a fájdalom. Egy hölgy hangját hallottam, kérdezte magamnál vagyok e, de nem hallott. Pánikroham tört rám, zihálni kezdtem, próbáltak nyugtatni, le akarták venni a sisakom, de barátom nem engedte, rájuk szólt. Közben megjöttek a rendőrök, mentő, ekkorra barátom le tudott szállni az autóról, így a mentősök hozzám fértek. Véletlenül becsatolt állapotban akarták levenni a sisakom, majd kaptam nyakmerevítőt, nem akartak kockáztatni, hogy nem e történt valami a gerincemmel, és a lehetőségekhez képest óvatosan levakartak a szélvédőről a hordágyra. Ez alatt barátom beszélt a rendőrökkel, megbeszélték a roncs elszállítását, s utólag tudtam meg, hogy a gázoló a történtek alatt teljesen passzív volt velünk szemben, valószínű sokkot kapott.
A Veszprémi kórházba vittek minket, mivel barátomat "túl aktívnak" Ítélték meg, illetve lábhúzódáson kívül nem volt más panasza, így őt nem vizsgálták meg, csak egy vizeletpróbát kértek tőle, hogy nincs e gond vele, mivel a tank behorpadt tőle. Engem vittek röntgenre, ultrahangra, majd újra röntgenre, s mivel nem találtak semmit, zúzódásnak könyvelték el a sérülésem, haza is akartak küldeni, barátom kérte tartsanak bent, mert nem tud elvinni még nem vagyok szállítható állapotban, amit végül ők is beláttak, mert minden mozdításra nagyon heves feljajdulással reagáltam.
Az éjszaka pokoli volt. Alvás helyett csak sírtam és akár nyitott, akár csukott szemmel csak azt a pár másodpercet láttam magam előtt, ahogy az autó kifordul elénk, újra és újra, mint egy soha véget nem érő film. Az éjszakás orvos haza akart küldeni, annak ellenére, hogy mozdulni nem tudtam, másnap viszont megfigyelésre még is bent tartottak. Vasárnap egy ápoló hölgy kérdezi, én vagyok-e a balesetes előző estéről, mert látogatóm van, teljes megdöbbenés járt át, mert nem volt, aki bejöjjön hozzám a barátomon kívül, majd kiderült a gázoló jött be megérdeklődni, hogy vagyok és segíthet e valamit, de nem igazán tudtam, mit mondjak, megadtam neki barátom számát, majd el is ment. Hétfőn engedtek haza, de nem voltam hosszú távon szállítható állapotban, így csak szerdán kerültem haza Turára, majd másnap kezdődött az újabb kálvária....
Háziorvos felvett betegállományba, feküdjek, pihenjek, kenegessem, ekkor még normális volt velem a doki de ennyivel el voltam intézve. Négy hétig feküdtem, ez alatt a gázoló egyszer felhívta barátomat, hogy vagyunk, akkor még tudta azt mondani, hogy alakulok, majd az ötödik héten türelmét vesztette az orvos, mondván már el kellett volna múljon, így elküldött állami traumatológiára, ahol új röntgent kértek, persze nem mutatott ki semmit, majd a sebész papírok alapján, igazi vizsgálat nélkül úgy vélte, idézem nektek, hogy "másnap körbefuthatom a falut, mehetek vissza dolgozni", holott örültem, hogy járok. Kiborultam, mert éreztem, hogy itt többről van szó. Interneten kutakodni kezdtem, elküldtem az anyagom pár magán klinikának, mi a véleményük, míg egyikük az ortopédiát javasolta. Kértem is időpontot, mert tudtam, háziorvosomtól nem sok jót várhatok, mert láthatóan nem javult az állapotom. Balesettől számított hatodik héten felülvizsgálat következett. Ez egy protokoll, főorvos tartotta, aki szintén papírokból "orvosolt" és hozta meg a döntést, nincs itt semmi gond, de egye fene, ezt a hónapot még otthon tölthetem, de Novemberben menni kell dolgozni. Visszahúzódó, csendes típus vagyok, aki nem ellenkezik egy másik szakma képviselőjével, pláne nem, ha hivatalos szerv, orvos, rendőr, stb., így itt sem vitáztam, hiába tudtam, hogy nincs igaza. Pár nap múlva a magán ortopédiai rendelésen, amit barátom fizetett, végre fizikailag is megvizsgáltak, és végig is hallgatták a panaszaim, amit sehol máshol nem tettek meg! (ennyit az állami rendszerről) Elküldött MR vizsgálatra, valamint javasolt további hat hét táppénzt. Ezzel felvértezve mentem háziorvoshoz, ahol az ápolónő kikelve magából a fejemhez vágta a többi beteg előtt, hogy "mit képzelek én magamról, hogy magánorvoshoz megyek és nem fogadom el, amit ők mondanak". Be lettem küldve Pestre a központba újabb felülvizsgálatra, ahol szerencsére újra alaposan megvizsgáltak, és közölték, jogos a táppénzen tartásom. MR vizsgálaton, aminek borsos számlájának kiegyenlítésében szintén barátom segített, megállapították, hogy részleges csípőficamom lett, a rándulás következtében folyadék került a csípő- és combcsontom közé, be van gyulladva és ez a feszülés okozza a fájdalmam. Fél évig lehet ezzel táppénzen maradni, a legerősebb fájdalom csillapítót kell szednem minden nap és terápiák várnak rám, ki tudja meddig. A tizenkettedik héten újabb felülvizsgálat az állami részen a háziorvosnál, aki majd' végig flegma és lenéző volt, holott nem én kértem ezt a helyzetet magamnak, még is én éreztem rosszul magam, hogy ott meg kell jelennem. Hiába mutattam a papírokat a magánrendelőből, a reakció az volt, hogy finoman szólva fikázni kezdte a főorvos a magánorvosokat, hogy "azért a pénzért, amit ott fizetnek, azok az orvosok azt mondanak, amit a páciens hallani akar", valamint hogy ő nem hiszi el, hogy ez nekem ennyire fáj!! Köpni-nyelni nem tudtam!! Ortopéd és reumatológus is megmondta, hogy ez bizony még sokáig fog fájni, meg ki akarna olyan diagnózist hallani, pláne pénzért, mint amit én kaptam?! .... Decemberben az újabb felülvizsgálaton már nem volt erőm hadakozni, fájdalmaim ellenére visszaírtak dolgozni, de hagytam, mert máshogy nem tudtam volna megszabadulni két olyan "orvostól", akik nem hallgatják meg a pácienst és lekezelőek.
Ezután állami reumatológiára kerültem, tündéri, segítőkész hölgy kezel, visszatértem félig állami kezelésbe, mert a magán út irgalmatlan drága nekem. Januárban sikerült háziorvost váltanom, az volt az első kérdése, hogy "miben segíthetek?", amitől zavarba jöttem, hogy létezik ilyen orvos?! Próbálkoztam az állami ortopédiával, de ott is ledobtam a láncot, amikor a nyugdíj után is praktizáló (ezt más páciensektől tudtam meg) doktor közölte velem, hogy "neki nincs ideje végig hallgatni az én történetem", újabb röntgenre küldött, amiből visszatérve közölte, "ő nem röntgenes, nem tudja értékelni a képet, másnap vegyem fel a kiértékelést", és ennyivel elhajtott. Így az ortopéd orvosom maradt a magán szférában , de ő legalább emberszámba vesz, meghallgat, megvizsgál és közli a tényeket, igaz fizetek érte.
A dolog jogi része? Az sem leányálom. Első körben közölte a rendőrség, hogy a sofőr nem követett el bűncselekményt, nyolc napon belüli a sérülésem (ezt se értem, de kicsi vagyok én ehhez), szabálysértési eljárásban folytatják. Laikusként még is kiakasztott, hogy egy határozatot közönséges levélként kaptam, amiben se aláírás, se keltezési dátum, se a fellebbezési napok száma nem szerepelt. Mivel első balesetünk volt, interneten próbáltunk okosodni. Bár elég önálló személy vagyok, kivételesen megfogadtam az olvasottakat, és jogi segítséget kértem még épp időben. Azóta a gázoló kapott egy 20.000.- os csekket és egy figyelmeztetést, hogy a jövőben figyeljen jobban oda, és ezzel lezárták. Az újabb határozatból tudtam meg, hogy azt vallotta, hogy nem látott minket, ami egyszerűen hihetetlen számomra. Ekkor írtam a jogi képviselőmnek, hogy nem érzem fair dolognak, hogy amíg nekem tönkrement az életem, lehet véglegesen, addig a gázoló befizette a kis csekkét és éli világát. Én nem akarom a "vérét", csak annyit, hogy érezze meg a tettének a súlyát, hogy egyszer bíró elé álljon. A polgári pert nagyon nem ajánlották, így újra írtunk a rendőrségnek de újra le akartak rázni, mondván nem reagáltam időben az ominózus első levélre. Időközben a biztosító kérésére a kezelőorvosom megírta a szakmai véleményét, miszerint gyógyulásom nem meghatározható, és hosszú távú negatív hatás (idő előtti kopás) egyértelmű, és végre kimondta, hogy keletkezhetett a balesettől, mert semmi bajom nem volt előtte. Így újra írtam a rendőrségnek, megküldve az új szakvéleményt, minek hatására végre a Veszprémi ügyészségre került az ügy, de messze még a vége...
Amit érzek, gondolok: leírhatatlanul hihetetlen és felfoghatatlan, ahogy végignéztem az autó elindulását, azóta is értetlenül gondolok rá, mellé a fizikai fájdalom, amilyet még nem éreztem. Hónapokig tartó tehetetlenség, kiszolgáltatottság az orvosoktól kapott megaláztatás, küzdelem az igazamért, hogy végre tehessek valamit magamért, a hónapokon át tartó rémálmok, álmatlan éjszakák, a rengeteg könny, a bizonytalanság, hogy mi lesz velem, az egészségemmel, visszakapom-e valaha a munkámat, fogom-e tudni csinálni azt, amit eddig is tettem. Ha nem, mihez kezdek, milyen munkát tudok esetlegesen végezni, miből tartom majd el magam? Közben az önbecsülésem a béka feneke alatt, düh, hogy tönkretették az életem. Amíg csak zúzódás gyanús voltam, jó ideig úgy voltam vele, csak legyek túl rajta, hadd lépjek tovább, zárjuk le az ügyet minél hamarabb. De ahogy telt az idő, és kiderült, hogy súlyosabb a dolog, hogy már most kihat egész életemre, úgy változott meg a véleményem, és ébredt fel bennem az, hogy igen is legalább annyit érjünk el, hogy egy tárgyaláson meg kelljen jelennie, hogy szembesüljön a figyelmetlensége következményével. Nem tudom, elérjük-e ezt. Mostanában is megfordul bennem a gondolat, hogy hagyjuk, lépjünk tovább, de belém hasít a fizikai fájdalom, és nem hagyja, hogy felejtsek.
Tisztában vagyok vele, hogy annak ellenére, amit nap mint nap érzek és nem kívánom senkinek, nagyon olcsón megúsztuk sok társunkhoz képest!! Nem sajnáltatni akarom magam, nincs szükségem rá! Csak fel akarom hívni a motorosok figyelmét a biztonságra, hogy ha sérülés történik ne adj ég, tényleg kérjenek jogi segítséget, mert nem egyszer félreértettem, amit írt nekem a rendőrség, no meg tán egy jogászt jobban komolyan vesznek, tisztában van a dolgokkal, lehetőségekkel. Nem szégyen a segítségkérés. És ne hagyja magát senki, nem csak jogilag a hatóságok ellen, persze csak ha igaza van, de az orvosokkal szemben se!!!! Ha valami jobban fáj vagy tovább tart, mint "kéne", utána kell nézni, ki kell harcolni más vizsgálatot, érdeklődni más orvosnál, egy e-mail semmibe nem kerül, de lehet, hogy az egészségét menti meg vele az illető! Tudom, sokan gondolják majd, hogy ezeket ki nem tudja? Ezek az emberek gondoljanak bele abba, hogy aki élete első balesetét éli át, és esetleg hozzám hasonló személyiség, nem biztos, hogy tudja ezeket és mer ellent mondani.
Ha pedig véletlenül autóvezető olvasná ezt el, kérem!!!! Legyünk már figyelmesebbek!!!! NEM VAGYUNK ÉSZREVEHETETLENEK!!!! Csak kicsit jobban körül kellene nézni, akár kétszer, pár másodperccel többet várni, míg elmegyünk, mert ha nem, tönkreteszi egy másik ember/emberek életét! Vigyázzunk magunkra és egymásra, emberek! Csak egy életünk van!!
